11. fejezet: Felejteni nehéz...lehetetlen?

Hi, Girls. Tudom, hogy sokat kellett rá várni, de végre meghoztam. Ne haragudjatok, de mostanában annyira nincsen időm írni. Az a vicc, hogy a fejemben már minden megvan – már nagyon régóta -, de egyszerűen nincs időm leülni és megírni. Én sem örülök neki, de annyi minden van most az életemben…
Most viszont itt van, lehet olvasni, sírni, nevetni és utálni.:D Aggódni viszont nem kell, hiszen mégiscsak egy Robsten történetről beszélünk, ami ugyan kicsit más…de na!:)
Ezt a részt tuti szeretni fogjátok, legalábbis nagyon remélem. A következő részben egy kicsit Robci fejébe is bele kukkantunk majd, meglátjátok, mi van ott mostanság. Izgalmas dolog, higgyétek el!
Nem is beszélek tovább, olvassatok!
Puszi, Lady


Ahogy belépett, és meglepetten megállt a konyhaajtóban, azt súgta, hogy számára is van itt egy személy, akire nem számított…

Egy személy, aki mellettem ül, és akinek a kezét fogom. Garrett. Engem viszont megnyugtatott, hogy itt van. Reménykedtem benne, hogy ez majd visszatartja Robot attól, hogy továbbra is megpróbáljon az ágyába cipelni. Bár, a legutóbbi találkozásunkkor sem viselkedett már a szokott módon, nem próbált meg behálózni. Remélhetőleg megtartja a jó szokását, és végre elfelejthetjük egymást. Már nem is zavart annyira, hogy itt van, biztonságban éreztem magam.

- Gyere Rob, ülj le – intett felé Kellan, mire én is feleszméltem a gondolataim közül. Az említett eleget tett a kérésnek, de előtte lepakolta az italt, amit hozott. Aztán csatlakozott hozzánk, a szemét pedig le sem vette rólam. Zavartan néztem ide-oda, mindegy volt, csak ne rá kelljen.
- Valami baj van? – szorította meg a kezem Garrett. miközben kíváncsian méregetett. Felvettem a legédesebb mosolyom, és felé fordultam.
- Semmi baj – mondtam neki. Még csak az kéne, hogy bármit is megsejtsen a Rob és köztem folyt, érdekes viszonyról.

Biztos nem nézné jó szemmel, én pedig semmi olyat nem akarok tenni, ami kiábrándíthatja belőlem. Garrett az én mentsváram, akivel biztonságban érzem magam. Valójában el sem hiszem, hogy létezik, azt meg végképp nehezen fogom fel, hogy én kellek neki.
- Mit szóltok hozzá? – bökött oldalba Kellan, mire odanéztünk. Eddig azt sem hallottam, hogy beszél.
- Mihez is? – pislogott Garrett. Ezek szerint Ő sem, legalább nem csak engem néznek hülyének.
- Ejnye, fiatalok – rázta a fejét, egy kaján vigyorral. - Ahhoz, hogy kimegyünk megsütni a kajákat – ismételte.
- Persze, menjünk – vágtam rá.

Összeszedtünk mindent, ami kellhet kintre, aztán az egész csapat kivonult a teraszra. Ashley elkezdte begyújtani a tüzet, de elég bénán csinálta szegény, Kellan meg majdnem szívrohamot kapott, mikor meglátta.
- Ash, kérlek add át nekem, mielőtt felgyújtod a házat is – morogta Kell, majd kivette a kezéből a gyufát és Ő folytatta.
- Basszus, a kések bent maradtak – csapott a homlokára Nikki, és már indult befelé.
- Hagyd, majd én kihozom – adtam a söröm Garrett kezébe, és besiettem a konyhába. Elkezdtem kipakolni őket a fiókból, mikor hírtelen egy kéz nyúlt be az enyém mellé, a fiókba.

- A húsvilla is kell – mormolta egy ismerős hang, közvetlen a fülem mellől. Már a kezéről felismertem, mégis reménykedtem benne, hogy csak képzelődöm. Felnéztem, de Rob valóban ott állt. Most azonban hiányzott a képéről a szokásos, öntelt vigyor. Inkább méregetve nézett velem farkasszemet.
- Rendben – vontam vállat, és folytattam a kések kipakolását. Egy ideig vártam, hogy kivonuljon a húsvillával, de nem tette. Fél szemmel láttam, ahogy lazán, a hűtőnek vetett vállal áll, és engem bámul kitartóan.
- Nem viszed ki? – kérdeztem, mikor már nem bírtam tovább.
- Megvárlak – jelentette ki. – Vagy talán zavarlak? – felnéztem rá, és igen, most már mosolygott. Azzal az úgyis elkaplak mosolyával.

- Dehogy! – feleltem teljesen nyugodt hangon, majd betoltam a fiókot. – Mehetünk – indultam kifelé, de ahogy elhaladtam mellette elkapta a karom és visszatartott. Nem szólt semmit, csak nézett rám, én pedig ledermedtem. Ahogy hozzám ért, a már jól ismert bizsergés végigfutott rajtam, és a szikrák sem hiányozhattak közülünk. Ettől féltem valahol legbelül, hogy úgysem hagy majd békén. És, hogy miért tartottam ettől ennyire? Azért, mert ilyenkor nincs menekvés, nem bírok ellenállni neki. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de annyira képes megbabonázni, hogy ha akarja, úgy el tud kábítani, hogy azokban a percekben semmit sem érdekel rajta kívül. Ezt tudja, sőt ki is használja.

- Hova sietsz? – kérdezte vigyorogva, amiből levonhattam, hogy most is pontosan tudja, hogy azt csinálhat velem, amit akar. Ujjait finoman végighúzta a karomon.
- Ne kezdjük újra – sóhajtottam, és próbáltam lazának tűnni.
- Kincsem, még be sem fejeztük – mondta, majd magához rántott. Egy pillanatig a tekintetünk összefonódott, amivel ismét sikerült elkápráztatnia. – Én folytatni akarom – közölte, mialatt egy tincset a fülem mögé tűrt. Ettől féltem, hogy nem adta fel. És még egy órája sincs itt, de már is folytatja a mocskos kis játékát.

Ettől függetlenül, nem bírtam reagálni. A normális reakció az lett volna, ha kiszakítom magam a karjai közül és kimenekülök a többiekhez. Ezzel szemben továbbra is ott álltam, nagyokat pislogva, várva a folytatásra. Nincs semmi kétség, ami az épelméjűségemet illeti…Robnak tetszett a helyzet, élvezte a játékot, kiélvezte a pillanatot.
Lassan kezdett felé hajolni, végig tartva velem a szemkontaktust, ezzel is ott tartva engem. A legviccesebb az egészben az, hogy nem csak nem akartam menekülni, de vártam is, hogy végre újra érezhessem ajakit az enyémeken. Mint valami hülye drogos, akit eddig eltiltottak a kedvenc anyagától. És Garrett…na, rá meg aztán főként nem gondoltam.

- Annyira kívánatos vagy ma is – suttogta a fülembe, miközben egyik keze a hátamról a fenekemre csúszott, és jól megmarkolva még közelebb vont magához. Felnyögtem, de nem a fájdalomtól. Nyelvét végighúzta a nyakamon, majd ajkai révbe értek. Óvatosan érintette száját az enyémhez, de amint megbizonyosodott róla, hogy nem tiltakozom, azonnal hevesebb lett. Viszonoztam, ahogy azt is, mikor nyelve benyomult a számba, hogy felkutassa az enyémet.
Gyűlöltem magam, de az ösztöneimnek nem bírtam ellen állni, Rob pedig pont ezt szerette kihasználni.

Hevesen dobogó szívvel, a hajába túrva viszonoztam a szenvedélyét, miközben már most alig kaptam levegőt. Jól esett ismét Őt csókolni, hiába is fáj bevallani. Hírtelen a hűtőhöz nyomva találtam magam, Rob egyik keze pedig már a pólóm alatt kalandozott. Túl jó volt, és az is eszembe jutott, hogy bárki bejöhet. Ennyi ideig nem kellene távol lennünk, mikor csak pár evőeszközért jöttünk. Ezt pedig vele is közölnöm kellett. Nagy nehezen eltoltam magamtól, amit nem könnyített meg, ahogy vágyakozó szemét az enyémbe fúrta.

- Vissza kéne menni – ziháltam.
- Te sem akarsz igazán – mondta, és már hajolt is hozzám.
- Kérlek – nyögtem, mert ha ismét megcsókol nem lesz erőm tiltakozni.
- Jó, de még koránt sem végeztünk – fújtatott, de kiengedett. Eligazítottam a pólóm, majd a fejvesztve rohantam ki. A többiek remekül elvoltak, szinte fel sem tűnt nekik, hogy nem jöttünk vissza. Garrett éppen Nikkivel nevetgélt, a többiek pedig a tűz körül sündörögtek. Letettem a villákat, majd Garrett mellé lépve elvettem a söröm, és jól meghúztam. Erre most igazán szükségem volt. Garrett megsimította a hátam, majd mikor felnéztem rá, édesen rám mosolygott. Hírtelen óriási bűntudat áradt szét bennem.

Ez a pasi minden kincset megér, én meg a csélcsap Rob miatt kockáztatatom a kapcsolatunkat. Nem kérdés, hogy oda voltam Garrettért, de Rob is túl mély nyomott hagyott bennem. De ezt ki fogom irtani magamból, túl sokat teszek kockára ezzel. Ezentúl nem fogok engedni a csábításnak, erős leszek, küzdök ellene. Pont mikor elhatároztam Rob is kijött, de mivel Garrett magához ölelt, esze ágában sem volt oda jönni, csak kimért pillantásokkal méregette kettősünket. Én pedig nyugodtan kapcsolódtam be a beszélgetésbe.

Egy idő után Nikki kezéből szívesen kivettem volna a piát, mert úgy éreztem kezd becsípni, és még a végén beleesik a tűzbe. Hála Istennek miután kész lett a kaja, és megettük, már nem is lehetett látni rajta, hogy ivott. Persze aztán mindenki újra inni kezdett, még Garrett is, ami egyenlő volt azzal, hogy az éjszakát itt töltjük, ugyanis hazavezetni így nem engedem.

*

- Jó éjt – nyomott egy utolsó csókot a számra Gerrett, majd bevonult a neki felajánlott vendégszobába. Én pedig a fürdő felé vettem az irányt, ahol egy langyos zuhanyt vettem, majd én is aludni indultam a saját szobámba. A konyhai jelenet után sikerült elkerülnöm Robot, egészen eddig a pillanatig. Most pedig próbáltam gyorsan elsiklani mellette, a vékony folyosón. Persze, hogy nem jött be a tervem.

- Hova ilyen sietősen – ragadta meg a karom, és fordított maga felé.
- Aludni – közöltem vele, miközben kihúztam a kezem az övéből. Itt még nem volt vége.
- A kis barátodhoz? – érdeklődött nyájasan, de a szeme szikrákat szórt.
- Képzeld, hogy nem. Egy másik szobába – mondtam neki, mire meglepődött.
- Miért? – kérdezte.
- Tudod, nem mindenkinek az a célja, hogy az ágyába cipeljen – célozgattam.
- Ezt úgy értsem, hogy még nem… - hökkent meg még jobban.

- Nem mintha közöd lenne hozzá, de nem. Várunk, még nem vagyunk biztosak magunkban – mikor ezt kijelentettem, röhögni kezdett.
- Ez édes – morfondírozott el, de inkább a gúny látszott az arcán. – Esetleg, ha másra vágysz, tudod, melyik az én szobám – közölte mindentudóan, minden viccesesedés nélkül, majd magához rántott.
- Engedj el! – szóltam rá, de mintha a falnak beszélnék. Ajkai egy pillanat múlva már az enyémet kutatták, erőszakosan nyomta nyelvét a számba. Most nem a vágy miatt engedtem, ahhoz túl ideges voltam, hanem mert így előbb szabadulhatok. Így is volt, pár perc múlva már csak az elégedett vigyorával szemlélt engem.

- Tudod, hol találsz. Az ágyban foglak várni – nyomatékosította benne előbbi szavait, majd bement a szobájába.
Én kissé inogva bújtam be az ágyamba, mert annak ellenére, hogy most nem gyengültem el, azért a szokásos hatása megvolt rám. Ugyan úgy eszembe jutott az esély, hogy akár vele is lehetnék. És lennék is, de ahhoz nagyon sokat kellene változnia.

Most, hogy volt egy biztos hátterem, Garrett, nagyon is csábító volt az ajánlata Robnak. Hiszen ettől még lenne kihez mennem, és Garrettnek nem is kellene megtudnia a dolgot, vagy ha el is mondanám neki, őszintén mindent, még meg is bocsájtaná a félrelépésem. Szinte rosszul voltam magamtól, amiért ilyenek járnak a fejemben, de nem volt mit tenni.
Szerettem volna Robbal lenni, kipróbálni vele, de a büszkeségem mégis az ellenkezőjét mondta. Nem adhatom oda neki magam, mert akkor semmivel sem leszek különb a többi csajnál, akik már jártak az ágyában.

Inkább Garrettel kéne törődnöm, az Ő ágyába kéne átmennem. Viszont Ő Rob ellentétje ebben, nehogy nem feltett szándéka minél hamarabb lefektetni, de még csak nem is céloz rá, hogy már szeretne velem lenni. Igazi patthelyzet. Viszont Rob… De akkor szegény Garrett…
Még percekig forgolódtam az ágyban, de semmilyen megoldás sem tűnt jónak. Aztán döntöttem. Biztos léptekkel indultam ki a szobából, biztos voltam magamban, abban, amit tenni készülök.

A folyosóra lépve kicsit meginogtam, de végül elindultam az ajtó felé, ami egy csodálatos éjszaka nyitja volt.
Halnak beléptem, becsuktam magam mögött az ajtót, majd az ágyra pillantottam. A hold kellőképpen bevilágította a szobát, így jól láttam azt a meglepett szempárt, aki farkasszemet nézett velem.

Talán nem számított arra, hogy átjövök…

Merry X-mas!

Mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket! Remélem mindenkinek jól telik.:)
Friss rész pedig jövő héten kedden lesz, szóval még ebben az évben!:D

10. fejezet: Változás

Na csajszik. Egy kis szünet után itt a folytatás. Remélem tetszeni fog, és nem taszít el titeket ez a kis változás.:P Higgyétek el, izgalmas lesz…sőt! :D
Szóval nem kiborulni, hanem bízni bennem!:)
Puszi, Lady

Valóban Ő volt az…
- Garrett – nyögtem, mint valami lüke tinédzser, hasonlóan a tegnapi találkozásunk során produkált viselkedésemhez.
- Leülhetek? – kérdezte mosolyogva, miközben még mindig bámultam, mint egy hülye. Gyorsan bólintottam, hogy mégse nézzen teljesen hibbantnak, bár lehet ezzel már elkéstem. – Szóval mire iszunk? – tette fel az első kérdést ismét, majd a kiszolgálóhoz fordult, és rendelt magának is egy felest.

- Nem tudom, csak úgy – feleltem, mikor végre megtaláltam a hangom.
- Az úgy nem jó – rázta a fejét mosolyogva, ami ismét elkápráztatott. A számat megint tátva felejtettem egy pillanatra. – Igyunk ránk, vagyis a közös filmünkre, és az előttünk álló remek munkára – javasolta, és felém tartotta a poharát. Jó ötletnek tartottam, ez egy jó kis film lesz, amiben közel kerülünk egymáshoz, szó szerint…
- Ránk – kacsintottam, majd lehúztam az adagom. Ő is követte a példám, majd újabb körre hívott meg. Miután elégnek ítéltem meg a bennem lévő alkoholt, megérdeklődtem, hogy mégis, hogy kerül ide.

- Egy barátom hívott el, ott ül – követtem a tekintettem, ahova mutat, és majdnem lefordultam a székről. A kis csipet csapatomra mutatott, azon belül is Kellanra.
- Ez vicces, én is velük vagyok. Főleg vele – mutattam Ashre, aki éppen Jack fogait számolta, a nyelvével.
- Még nem mentem oda hozzájuk, mert kiszúrtalak a pultnál – magyarázta, miért nem ismeri még őket. – Tényleg, miért nem vagy velük?
- Szüksége volt még egy kis piára – mondtam nevetve. – De most már oda mehetünk – ugrottam le a székről, megragadva a koktélomat is.

- Garrett! – hallottuk Kellan hangját, pedig még oda sem értünk az asztalhoz. – Hoho, Kristennel már megismerkedtél? – kérdezte vihogva kedvencünk, aki nyilván valóan már csap részeg volt.
- Valójában, már ismerjük egymást – mosolyogtam Garrettre, aki úriember módra kihúzta nekem a széket. Erre még a nagyon elfoglalt Rob is oda nézett, jócskán végigmérve a mellettem álló helyes pasit. Kellan gyorsan bemutatta mindenkinek, majd egy másik pohár felest húzott le.
- Honnan is ismeritek egymást? – kérdezte két pohár között.
- Kristen lesz a partnerem az új filmben, amiben szerepelek – húzta ki magát mellettem, mintha büszke lenne rá. Ez jól esett.

- A tegnapi? – érdeklődött meglepetten Ash, mire mosolyogva bólintottam. Az este folyamán, ez volt az utolsó alkalom, hogy a nemsokára forgatásra kerülő filmről beszéltünk. Kellan és Garrett közösen előadták megismerkedésük történetét, amin nem mondom, az egész társaság jól szórakozott. Még Robert is megtisztelt minket a figyelmével, de csak csúnyán méregette a cuki szőkét mellettem, és én is kaptam pár hosszú pillantást. Garrettel is sokszor össze-össze akadt a tekintetünk, ilyenkor mind a ketten zavartan elmosolyodtunk, és folytattuk a többiekkel a beszélgetést.


Az italok fogytak, én már megint nem mertem volna kijelenteni, hogy józan vagyok, de jól éreztem magam, ez a lényeg. A természet is nemsokára szólított, köszönhetően a sok-sok italnak, ezért elnézést kérve a többiektől, megkerestem a mosdót. Alig hogy végeztem, és ismét a folyosóra léptem, bele ütköztem valakibe. Mikor felnéztem, hogy elnézést kérjek, megnémultam. Rob volt az. Mér előre láttam, mi következi most…

- Bocsi – nyögte, majd mindenféle egyéb cselekedet nélkül távozott, a wc-be. A döbbenettől ismét tátva maradt a szám. Ez nem a megfelelő reakció volt, sőt… nagyon is magával ellentétesen cselekedett. Már annyira megszoktam, hogy ilyenkor jön a jól ismert macsó szöveg, aztán az én ellenkezésem és végül, aminek történnie kell, vagyis a karjaiban kötök ki. Ez most tényleg zavar engem? Nem! – határoztam el, és igyekezve elűzni a Robbal kapcsolatos gondolataim, visszamentem a többiekhez. Az asztal létszáma igencsak megcsappant. Rá is kérdeztem, hova lettek, mert csak Nikki és Kellan voltak ott.

- Ashley és Jackson táncolnak – felelte mosolyogva. – Esetleg lenne kedved? – kérdezte zavartan.
- Igen – mondtam neki mosolyogva, és karon ragadtam. Igazából ehhez volt kedvem, de én nem mertem volna megkérdezni. – Vigyázz, a piámra – fordultam még vissza Nikkihez, aki vihogva ugyan, de bólintott. Lehet rosszul cselekedtem, ez olyan, mint kecskére káposztát bízni… Jelen pillanatban ez cseppet sem érdekelt, főleg, miután megéreztem Garrett kezeit a csípőmre simulni. Így próbált áttuszkolni minket a tömegen, de végül feladtuk és beértük a parkett szélével.

Ahogy hozzá simultam izmos mellkasához, valami furcsa remegés futott végig a gerincem mentén. Megborzongtam a közelségétől, annyira nem, mint, mikor Robbal vagyok ugyan így, de már közelített hozzá. Te jó ég! Én most tényleg Robbal hasonlítgatom össze? Idióta vagyok, semmi kétség, hiszen eddig semmi közös vonást nem fedeztem fel kettőjükben. Na jó, talán a sármjuk… Hagytam a kósza, ide nem illő gondolatokat és inkább Garrettre koncentráltam, akinek a karjai közt furcsa nyugalom tört rám. Biztonságban éreztem magam.

A lassabb számnak vége lett, és kezdődtek a gyorsabb ritmusok. Nem szégyenlősködtem, hagytam, hogy a zene magával ragadjon, és nagy örömömre Garrett-nek sem volt ínyére a finomkodás. Szorosan tartott a karjaiban, kezeivel lágyan simított rajtam végig, újra és újra. Aztán eljött az a pillanat, mikor tekintetünk összeakadt, és én nem bírtam tovább parancsolni az ösztöneimnek. Garrett feje lassan áthágta a köztünk lévő távolságot, még ajkait az enyémekre nem illesztette.

Türelmetlenül vontam magamhoz közelebb, minden porcikáját az enyémen akartam érezni. Nyelve lágyan simította körbe az enyémet, de csak egy ideig. Aztán sikerült rávennem a vadabb tempóra, nekem most erre volt szükségem. Hagyta magát, miközben erősen tartott, mert igencsak imbolyogtam. Vagy fél órán keresztül műveltük ezt, majd elszakadva egymástól, hosszasan szemléltük a másikat. Ő mosolyogva simított végig az arcomon, miközben felmértem, hogy észveszejtően csókol.

- Haza kéne mennem – mondtam hirtelen, és valahol belül reméltem, hogy velem tart. Üres a ház és… Jézus, micsoda ribanc vagyok.
- Ha nincs ellenedre haza kísérnélek. Szeretnélek biztonságban tudni – ezaz! Vigyorogva bólintottam, majd kézen fogtam és visszahúztam az asztalhoz.
- Ash? – kérdeztem, amint végigmértem a társaságot, és láttam, hogy a barátnőm, nincs ott.
- Táncolnak, még mindig – jött a válasz Kellan szájából.
- Mi megyünk – mondtam nekik. – Majd találkozunk – tettem még hozzá, miközben Garrett kezét szorongattam. Rob is az asztalnál ült, de az arcán semmilyen érzelem nem volt. Jó, helyes, ne is érdekelje! Garrett is elköszönt, majd egy taxit fogva, hazaindultunk.

A verandára lépve, ismét Garrett ajkait kerestem, nem volt kedvem vesztegetni az időt. Ő ennél sokkal lágyabban viszonozta a szenvedélyem. Egyik kezemmel az ingjét kezdtem gombolni, miközben a másik a kulcsot igyekezett a zárba dugni. Már éppen kinyílt, mikor Garrett lefogta a kezem, és kicsit messzebb tolt magától. Mi a fasz van?
- Holnap találkozunk? – kérdezte mosolyogva. Na, itt vesztettem el végleg a fonalat.
- Tessék? – igen hülyén nézhettem ki, mert még jobban elvigyorodott. – Nem szeretnél bejönni? – váltottam szexire, és végigsimítottam a mellkasán. Ha már lúd, legyen kövér.

- Szeretném, ha jobban megismernénk egymást, mielőtt a következő szintre lépünk – magyarázta. Na bumm… Ennyit rólam, én hülye ribanc… Mielőtt még folytathattam volna az önostorozást, ismét megszólalt. Valószínűleg a fancsali képem elnézve, félre értett. – Ne haragudj, gyönyörű vagy, szexi és iszonyatosan kívánlak most is csak… - tétovázott egy percet, miközben az előbbi szavai alátámasztásaként, vágyakozva végigtekintett rajtam. – Kedvellek, már most és szeretném, ha akkor tennénk csak meg, ha te is úgy érzed, van hova fejlődni a kapcsolatunknak. Ha biztos vagy magadban – folytatta.

Újabb sokk! Most már biztos voltam benne, hogy Robban és Garrettben semmi közös sincs. Még Robnak csak arra kellek, Garrett addig nem hajlandó velem lefeküdni, még én nem vagyok biztos „magunkban”. Túl rendes…túl nagy szavak…elkötelezettség! Várjunk, hiszen Robtól pont ezt vártam volna el, erre hezitálok, mikor egy pasi, aki bejön, nagyon bejön többet ígér nekem? Kristen, egyszer az életben neked is lehet mázlid! Döntöttem.

- Akkor holnap? – kérdeztem mosolyogva, mire válaszként egy újabb csókot kaptam, de olyan lábbeleremegőst, és egy fellélegzett arckifejezést.
- Hétre itt vagyok érted! – mondta, majd még visszamosolyogva rám, beült a taxiba. Mint egy hülye romantikus tini filmben, rózsaszín köddel a fejem felett léptem be az ajtón. El sem hiszem, hogy ilyen pasik még léteznek…

Éjszaka alig aludtam, annyira izgatott voltam. Másnap egész nap készülődtem, vagy húsz ruhát felpróbáltam, de egyik sem tetszett. Végül nagy nehezen kiválasztottam egyet, és pont időben. A csengő öt perc múlva megszólalt, én pedig izgatottan téptem fel a bejárati ajtót. Ott állt Ő, a szexi mosolyával, tökéletes kék szemeivel, vonzó arcával. Tökéletes volt, túl jó nekem… Ő ezt nem így gondolta, ugyanis miután elrebegte, hogy mennyire gyönyörű vagyok, egy szál vörös rózsát nyomott a kezembe, majd egy csókra húzott magához.

Egy étterembe vitt, ahol jobbára mindenről kifaggatott, ami velem kapcsolatos. Egész este beszéltem, nem hagyott, mindent tudni akart. Különösen élveztem, mikor időnként magához húzta arcomat egy csókra, mivel minden percben erre vágytam. A vacsora végén hazavitt. Még hosszan időztünk a ház előtt, nem bírtam elszakadni. Mivel nem akartam cédának tűnni – ennél jobban -, most nem próbáltam az ágyamig rántgatni.

Másnap is elvitt, most egy a tengerparton lévő étterembe. Most én faggattam őt egész este. Tökéletes lezárásként a parton sétálgattunk, kéz a kézben, hosszú csókokat váltva időnként. Ezen az estén megint nem invitáltam be, de nem is tűnt úgy, mint, aki bejönne. Teljesen meglepett a hozzáállása, nem ehhez voltam szokva. Vagyis Rob úgy intézte az elmúlt időszakot, hogy azt higgyem, minden pasinak csak arra kellenék. Pedig itt a példa, hogy nem. Mikor Gerrett-tel voltam, sosem jutott eszembe Robert. Csak esténként, mikor egyedül voltam hasonlítottam össze őket, kényszeresen.

Már öt napja mindennap együtt voltunk, különböző programokkal kápráztatott el, jobbnál jobb helyekre vitt. Boldog voltam, mintha egy mesében lennék, nem is a saját életem élném. Hétvégére is közös programot terveztünk, de valaki közbe szólt. Jobban mondva valakik. A legjobb barátnőm és Kellan szervezkedni kezdtek, hiszen vasárnap utazunk. Előtte még szerettek volna minket látni, ezért szerveztek egy Kristen-Garrett búcsú bulinak kinevezett partit Kellan házába, szombat estére. Legszívesebben csak kettesben lettem volna vele, ki akartam sajátítani. Próbáltam a vasárnap esti utazásra fogni, hogy nem jó a buli, de nem érdekelte őket. Ash megfenyegetett, hogy nem áll szóba velem, ha ebbe nem megyek bele. Kénytelen voltam komolyan venni, mert amilyen makacs, betartja.

Arra jutottam, hogy együtt fogunk forgatni, vagyis a nap 24 órájában együtt lehetünk. Ez a tény feldobott, és kicsit nagyobb kedvel néztem a szombati parti elébe.
Garrett – ahogy megígérte- pontban hétkor leparkolt a házunk előtt. Gyerekes izgalommal rohantam ki hozzá, és pattantam be mellé, a kényelmes bőr üléses Mercédeszbe. A „szia” csók sem maradhatott el, majd miután a maratoni hosszúságú üdvözlést követően, kényelmesen elhelyezkedtem a kocsiban, Garrett megszólalt.

- Nincs nagyon kedved – ennyit mondott, miközben kikanyarodott az utcánkból.
- Ennyire látszik? – húztam el a szám.
- Kicsit – mosolygott rám, majd egyik kezével megfogta az ölemben pihenő kezem. Mosolyogva kulcsoltam össze ujjainkat, miközben válaszoltam.
- Majd csak kibírom – vontam vállat, de le sem vettem a szemem, a számomra olyan vonzó arcról.
- Jó buli lesz. Kellanékban bízhatunk – mondta. Igen, én is pont ettől féltem, na meg főleg attól, mit találnak ki a mai estére. Erre már nem feleltem. A további utat nagyjából csöndben tettük meg.

Mikor beléptünk a házba, Ash azonnal a nyakamba ugrott, akit Nikki követett. Csak Ők voltak ott, meg Kellan és Jack. Örültem, hogy az a személy ma este nem teszi tiszteletét, akit az utolsó klubban töltött esténk óta, szerencsére nem láttam.
Nikki, azonnal kipakolta a piákat, amint a konyhába mentünk, és mindenkinek kiosztott, egyenlőre csak egy üveg sört. A hangulat jó volt, a háttérben halk zene szólt, ami mellett tökéletesen folyhatott a baráti beszélgetés.

Mindaddig határtalanul jó kedvem volt, míg meg nem érkezett az utolsó vendég is. Ahogy belépett, és meglepetten megállt a konyhaajtóban, azt súgta, hogy számára is van itt egy személy, akire nem számított…

9. fejezet: Döntés

Na csajok, meghoztam a következőt. Ebben mindenre választ kaptok, csak olvassatok figyelmesen.:) Jó szórakozást hozzá.
Puszi, Lady


- Csak akkor menjünk tovább, ha ez neked sem fog semmit jelenteni, ha utána nem vársz majd tőlem többet – mondtam neki, mire ismét elkerekedtek a szemei. Tehát igazam volt, reménykedett benne, hogy nem gondoltam komolyan.
- Csak egy éjszakát? – kérdezte, néhány másodpercnyi csönd után.
- Vagy többet… De szexen kívül semmi – közöltem vele a tényeket, mire beharapta az alsó ajkát, és úgy tűnt mérlegel. Aztán teljesen meglepett.
- Te nem vagy ilyen. Miért ásod el magadban, azt, aki valójában vagy? – nézett mélyen a szemembe. Erre kicsit bedühödtem.

- Rosszul látod, én ilyen vagyok, Kristen. Ne akarj belém mást látni. Vagy így, vagy sehogy. Tiéd a döntés! – szakadt fel belőlem.
- Tényleg nem éred meg a fáradtságot… Miért is gondoltam, hogy van benned valami több? – közölte idegesen, majd olyan hírtelen pattant fel az ágyról, hogy utána kapni sem tudtam. Bár, miért is akartam? Felkapta a pólóját, és fél lábbal már kint is volt. – Az előbbit meg vedd viszonzásnak, a délutániért csérbe! – szólt még vissza, majd az ajtó hangos dörrenéssel jelezte, hogy becsukódott. Az első gondolatom ezek után az volt, hogy nagy barom vagyok. Lehetett volna egy jó éjszakám, én meg elküldtem. Aztán rájöttem, hogy nem hiányzik nekem a hiszti, hogy kihasználtam stb. Jól döntöttem. Ideje visszatérni a régi Robhoz – akit igazából el sem hagytam-, és mindenhez, ami ezzel jár…

Kristen

Úgy csaptam be az ajtót, hogy visszafordultam, nem esett-e ki a helyéről. De nem, és gondolom, az a bunkó most jól érzi magát. Hogy is gondolhattam, hogy normális viselkedést várhatok el tőle. Mikor délután, a mai első majdnem sex után kimentem Ashhez, és beszélgettem vele, majdnem meggyőzött. Vagyis sikerült is neki. Elhitette velem, hogy Rob igenis rendes, és ez csak egy álca. Elhittem neki, hiszen voltak már emberi megnyilvánulásai, mióta ismerem, igaz nem sok. Mégis rávett a barátnőm, hogy adjak neki egy esélyt, mutassam meg neki, hogy én másra is jó vagyok, velem normálisan együtt lehetne.

Talán rosszul próbáltam bebizonyítani, de innentől kezdve, nem is érdekel. Miért gondoltam, hogy képes lenne egy párkapcsolatra? Hogy elvisz randizni, és nem csak az ágyába invitál? Egyáltalán miért gondolkoztam ilyen mély dolgokon, vele kapcsolatban? Ennek csak egyéjszakás kalandjai vannak… Valójában hálásnak kellene lennem, hogy leállított, hiszen megbántam volna, ez nem kérdés. Csak reménykedtem, hogy talán Ashnek igaza van, és valami több lehet a dologból. Egy óráig tényleg hittem benne…

Olyan idegesen vágtam magam az ágyba, hogy az majdnem összeroppant alattam, de most ez sem érdekelt. Fél éjszaka nem is aludtam, annyira felzaklatott ez az este. És, ami a legjobb, nem is rá haragudtam igazán, hanem magamra, amiért ilyen hiszékeny, naiv picsa vagyok.

Reggelre valamennyire elpárolgott a mérgem, de azért reménykedtem benne, hogy még Rob felébredése előtt elhagyhatom a házat.
A konyhába menet Kellanba ütköztem, aki nagyon sietősen tartott az emelet felé. Egy bocsin, és egy jó reggelten kívül nem is mondott semmit. A bárpultot Nikki támasztotta, egy csésze kávéval a kezében, és végre igazán úgy nézett ki, mint egy másnapos. Eddig akárhányszor láttam részegen, másnap mindig olyan volt, mint aki piálás helyett, alvással töltötte az estét.

- Jó reggelt – szólalt meg rekedtes hangján, ami szintén megsínylette a tegnap estét.
- Neked is. Hogy vagy? – tettem fel a leghülyébb kérdést, de már nem szívhattam vissza. Morcos arccal végigmért, és csak ezután közölte a tényeket.
- Másnaposan, nagyon másnaposan – felelte jól kihangsúlyozva a nagyon szót. – Képzelem, mi lehet a véleményed rólam. Még nem is nagyon láttál józanon – mosolyodott el kínosan.
- Ugyan, nagyon is kedvellek, piával vagy anélkül – feleltem őszintén, és töltöttem magamnak is némi kávét.

- Akkor jó. Nem nagyon emlékszem a tegnapra. Ti legalább jól szórakoztatok? – érdeklődött fáradtan, én meg majdnem félre nyeltem a kávét. A „jól szórakoztunk” nem a legjobb kifejezés, én inkább a legnagyobb botlásaim napjának nevezném a tegnapot. Valahogy ezt vele nem igazán volt kedvem megosztani, ezért röviden válaszoltam.
- Igen. Figyelj, nem akarok indiszkrét lenni, de nagyon érdekel, hogy mi a helyzet veled és Kellannal. Csak, mert nagyon…
- Semmi. Nekem barátom van – szakított gyorsan félbe, kissé talán zaklatottan.
- Tudom, ezért is furcsa, ahogy ti ketten vagytok, néha – folytattam.

- Nos – tette le a bögrét maga elé, és komolyan rám nézett. –, mikor iszom, nem igazán úgy viselkedem, ahogy kéne, ezzel tisztában vagyok. De Kellan és köztem nincs semmi, és nem is lesz – szögezte le.
- Ezt, Ő is tudja? – kérdeztem felvont szemöldökkel, amin kicsit elgondolkodott.
- Ez egyértelmű, erről nem kell beszélni, hiszen nekem barátom van – dőlt hátra elégedett arccal, mintha ezzel aztán mindenre magyarázatot adott volna. Én azonban, nem voltam abban biztos, hogy Kellan is ilyen tisztán látja a helyzetet. Mindegy is, ez nem az én dolgom.
- Rendben. A többiek? – tértem át, más témára, bár csak egy emberre voltam kíváncsi, akit szerettem volna ma reggel elkerülni.

- Alszanak – jött a megnyugtató válasz.
- Megmondanád Ashnek, hogy majd felhívom, de haza kellett mennem? – pattantam le a székről.
- Hova sietsz ennyire? – kérdezte meglepetten.
- Van egy csomó dolgom – adtam rövid választ, majd egy puszi után, már rongyoltam is kifelé. Örültem, hogy elkerültük egymásat a nagyképű csábítóval.
Otthon volt időm rendesen kipihenni magam, mivel az egész családom máshol tartózkodott. Csak este keltem fel, és a hat nem fogadott hívásom láttán, már tudtam mi lesz az első dolgom.

Az erkélyre mentem egy cigivel, és visszahívtam a türelmetlen barátnőmet. Miután megkaptam az osztást, amiért nem vettem fel a telefont, rögtön a Robbal kapcsolatos dolgokra volt kíváncsi. Elmeséltem neki mindent. Most Ő is kicsit meglepődött, de még mindig biztos volt a maga igazában, miszerint Rob csak megjátssza, hogy ilyen, és igazából Ő maga a herceg, fehér lovon. Nem vitatkoztam vele, úgy sem lenne értelme.

- Holnap elmegyünk ebédelni? – kérdezte, mielőtt letettük volna.
- A holnap nem jó. Az új filmem megbeszélése lesz, mivel már megvan az összes szereplő, és egy hét múlva kezdődik a forgatás előkészülete, lesz egy tájékoztatóval egybekötött, ismerkedés – feleltem, mire elszontyolodott.
- Még most sem értem, hogy lehet válogatni úgy, hogy a szereplők nem ismerik egymást, nem találkoznak – ciccegett megint.

- Ezt úgy mondod, mintha te bárkivel is találkoztál volna a Twilight válogatás alatt – nevettem, mire kicsit elgondolkodott és végül igazat adott. Ez is ritka, meg kell becsülni.
- Jó, akkor holnap elmegyünk este kicsit. Ha úgyis nemsokára kezdődik a forgatás, minden alkalmat ki kell használni – mondta, és már hallottam a hangján, hogy előre be van pörögve.
- Jó, majd beszélünk holnap a részletekről – ígértem neki, majd egy gyors búcsúzás után letettük.
Szerettem volna, holnap normálisan megjelenni, és jó benyomást kelteni, ezért egy hosszú relaxáló fürdő után, meg némi vacsora magamba tuszkolását követően, aludni mentem.

Reggel szinte magamtól ébredtem, az óra csörgéséig még volt fél óra. Ráérősen ültem ki a teraszra egy cigivel, és egy csésze kávéval. Nyugodt ücsörgésem után, összeszedtem magam, és elindultam a „konferencia” helyszínére.
Nagy meglepetésemre már szinte mindenki ott volt, és kis idő múlva el is kezdtük a megbeszélést. Minden információt elmondtak, amit szükséges lehet tudnunk.

Az eligazítás közepén beesett még valaki, aki a mellettem marad üres helyre ült le. Mosolyogva elnézést kért, bár nem értettem, miért tőlem, de ez ebben a pillanatban nem is érdekelt. Olyan csodaszép mosolya volt, hogy teljesen kitörölt a fejemből minden más gondolatot vele. Aztán csak zavartan ismét magam elé néztem, és hallgattam tovább a szöveget.
Ezután egy étteremben folytatódott a nap, ahova mi, a főbb szereplők mentünk, hogy kicsit megismerjük egymást. Az ételek közt nézelődtem a pultnál, mikor ismét mellettem termett a cuki fiú, a megbeszélésről. Tőlem kért tanácsot, hogy mégis mit egyen, én meg mint valami fogyatékos, csak bámultam.

Most éppen a szemét. Azt eddig észre sem vettem, milyen szép kék, reggel csak a mosolya kötött le, amivel most is megajándékozott, mikor már egy ideje nem válaszoltam. Viszonoztam, és végre össze tudtam magam szedni. Ezután már ment minden a maga rendjén. Bemutatkoztunk, kiderült, hogy Ő lesz a partnerem a filmben, ami ellen nem igazán volt kifogásom, hogy is lehetett volna… Egymás mellé ültünk az asztalnál, és az idő csak röpült. Az ebéd végére Őt már jól ismertem, de a többieket alig. Nem baj, lesz még időm rá.

Búcsúzásnál, leendő partnerem, kinyilvánította mennyire örül, hogy én leszek a partnere, mert nem csak tehetségesnek tart, de most már azt is tudja, milyen kedves ember vagyok. Pirulva szálltam be a kocsiba, de még viszonoztam utolsó szavait, miszerint, mennyire várja az újratalálkozást. A kocsival letörölhetetlen vigyorral az arcomon hajtottam hazafelé, alig ismertem magamra.

Másnap csak későn keltem, mivel Ash-el éjszakába nyúlóan beszélgettünk telefonon, szerencsére a bulizást sikerült holnapra napoltatnom. Anyáéknak nem tudtam semmit elmesélni a film új információiról, mert senki nem tartózkodott otthon. Sőt, még néhány napig nem is jönnek haza. Miután rendeltem magamnak valami estebédet, elkezdtem készülődni, hogy a tegnap este folyamán megbeszéltek szerint, oda érjek a klubba, ahol Ashék vártak rám.
Nem is én lettem volna, ha a megbeszélt időpontra sikerül oda érnem. Nem késtem sokat, mindössze fél órát.

Könnyű volt kiszúrni a társaságot, ez volt az egyetlen nagy csapat, egy asztal körül. Mosolyogva lépdeltem hozzájuk, viszont, mire oda értem, már lehervadt a mosolyom. Rob is ott volt, amit önmagában még talán tudtam is volna kezelni, de Őnagysága nem egyedül volt. Egy szőke cicababa ült mellette, akit, amint az asztal mellé léptem, feltűnően átkarolt. A csaj örömmel húzódott hozzá közelebb, abban is kételkedtem, hogy egy pálcika közéjük férne. Nem akartam neki örömet szerezni azzal, hogy látja a csalódottságot az arcomon, ezért újra felvettem a vidám Kristen képet, és helyet foglaltam. Mindannak ellenére, hogy igenis bántott a dolog, de nem lepett meg.

- Milyen volt a meghallgatás? – érdeklődött kedvesen Nikki, mire szépen lassan minden szem rám szegeződött, és a kérdéseikkel kezdtek ostromolni. Elmeséltem nekik mindent, amit a filmről tudni lehet, valamit, hogy kevesebb, mint egy hét múlva kezdődnek az előkészületek.
- Akkor egy ideig nem is látunk, csajszi? – kérdezte Kellan.
- Csak egy másfél hónapig, mert aztán Los Angelesben forgatunk – nyugtattam meg az asztal másik végén ülő, mackó barátomat.
- Hé, hiszen mi is megyünk New Orleansba promózni az új filmet – csapott a homlokára Ash, aki amúgy is meglátogatott volna.

- Remek, akkor majd bulizunk – lelkesült fel Kellan ismét, majd lehúzta az előtte árválkodó felest. Hasonló képen tettem, mert máshogy nem bírtam volna ki ezt az estét. A szőke és Rob viselkedése egyre inkább kezdett idegesíteni. Mintha senki sem lenne körülöttük falták egymás ajkait, úgy össze voltak tapadva, mint két pióca. Még komolyan is vettem volna az ügyes kis színjátékot, ha Rob szeme időnként nem rebbent volna felém. Tudtam, hogy valamilyen szinten nekem szól a jelenet, de azzal is tisztában voltam, hogy csak magát adja. Ő ilyen. Egyéjszakás lotyókra van szüksége, akiket másnap eldobhat, aki nem kér semmit, csak ad.

A végén már annyira felhúztam magam rajtuk, hogy jobbnak láttam némi pia utánpótlás után nézni. Legalább míg a pultnál vagyok, addig sem kell őket bámulnom.
Szinte senki nem állt sorba, így hamar kézhez kaptam a három újabb felesem, amit pillanatok alatt eltűntettem. Kértem még egyet.
- Mire iszunk? – jött a fülem mellől a kérdés, egy ismerős, bársonyos hangon. A kezem megállt a mozdulatban, és megsemmisülve fordultam a hang gazdája felé. Valóban Ő volt az…

8. fejezet: Esély

Na, itt is hoztam a következő fejezetet. Mit is mondjak? Nem tudok semmit, szóval inkább olvassátok:) Ja, de mégis valami. Ezt a fejezetet Nikkymnek ajánlanám, hogy miért…hát mert csak!:D Ő tudni fogja!:P;)
Puszi, Lady

A belső hang azt mondja, hogy ideje leállni, és visszatérni a biztoshoz… Hogy mi a biztos? Az a Rob, aki a tesójának az összes barátnőjét meghúzza, majd reggel egy szó, és mindenféle érzelem nélkül képes tovább állni. Azt tenni, amit Kristennel nem tudnék, tőle nem tudnék így lelépni. Őt nézném, ahogy alszik, megvárnám még felébred, hogy lássam a mosolyát.
Ezzel kell leállnom, megijeszt, amivé válni kezdek, ha rá gondolok, ha mellette vagyok. Egy idiótává. Ő is csak egy csaj a sok közül, aki kivételesen nem lesz az enyém. Ennyi, majd túlteszem rajta magam. Sok ribanc van még a földön, akik boldogan tesznek eleget a vágyaimnak. Kristen pedig…Ő meg… ezentúl nem fog érdekelni, mintha nem is létezne. Mostantól csak Ash barátnőjeként gondolok rá.

- Hát itt vagy – zökkentett ki a gondolataim közül Jack hangja. Aggódva tekintettem a lábaim közé, de szerencsére már semmi nyoma nem volt a vágyamnak, Kristen után. Helyes, ahogy ez elmúlt, az érdeklődésem is szerte fog foszlani iránta.
- Ja – nyögtem, miközben barátom helyet foglalt mellettem.
- Gyors volt – jegyezte meg halkan, mire azonnal, morogva fordultam felé.
- Nem történt meg – közöltem vele idegesen, válaszként pedig csak egy meglepett pillantást kaptam. – Pont a lényeg előtt sikerült beállítanotok – tettem még hozzá, cseppet sem kedvesen.
- Attól még folytathattátok volna…

- Nem, mert itt hagyott! – lehettem volna kedvesebb is, de most nem volt kedvem ezen fáradozni. Pedig Jack a barátom volt, nagyon jó barátom.
- Ez már nem az első alkalom, hogy lekoptat. Ideje lenne elfelejtened. Ő nem az a fajta lány, akikhez szokva vagy – okoskodott tovább, amivel most már kiverte nálam a biztosítékot.
- Csak megjátssza! Minden nő ugyan olyan – idegesen arrébb vágtam a széket, és ugyan azzal a lendülettel haladtam tovább a kert felé.
Szükségem volt egy cigire, ami lenyugtat. Mire kiértem, és megláttam Kristen, amint Ashel beszélget az asztalnál. Még idegesebb lettem. Egyrészt tőle, másrészt mert a cigim nem tudtam volna anélkül megszerezni, hogy ne kelljen oda mennem hozzájuk. Tétován álltam az ajtóban egy pár percig, aztán megjelent Kellan. Isten, mégiscsak szeret engem.
- Itt van nálad a cigid? – kérdeztem, mikor mellém ért.
- Ja. – Elővette a zsebéből, és a kezembe nyomta.
- Kösz – mondtam. Gyorsan kivettem egy szálat és meggyújtottam. – Nikki alszik? – kezdtem bele egy témába, hogy ne csak álljunk egymás mellett, mint két fasz.

- Igen, de mindjárt visszamegyek hozzá, csak eljöttem kicsit kiszellőztetni a fejem – felelte mosolyogva. Láttam rajta, hogy valami bántja, ezért rá is kérdeztem.
- Mi van veletek, öreg? – érdeklődtem.
- Fogalmam sincs. Egyik pillanatban olyan, mintha akarnak valamit, aztán meg… nem tudom. Ráadásul ott a pasija is, de nem úgy viselkedik, mintha lenne neki – jegyezte meg fintorogva. Erre nem nagyon volt válaszom, Nikki egyike azoknak a nőknek, akik számomra rejtélyesek. Tényleg van egy pasija, de Kellanal úgy viselkedik, mintha a kutyája lenne, az orránál fogva vezeti. Főleg ha részeg, akkor indul be csak igazán.

- Nikkitől ne várj normális viselkedést. Egy józan pillanatában kéne elbeszélgetned vele, hátha akkor juttok valamire – mondtam neki, jobb tanács híján.
- Valóban azt kéne. Na, megyek vissza. Jó éjt, tesó – bokszolt vállon, majd visszament Nikkihez. Én is az utolsó slukkoknál tartottam a cigimben, mikor Jack elhaladt mellettem, egyenesen a lányok felé tartva.
Villámsebesen kezdtem kisajtolni a maradékot a kezemben tartott méregből, mikor Kristen felém indult. Legszívesebben bemenekültem volna, de az kicsit sem lenne feltűnő…
- Rob… - állt meg előttem tétován.
- Tehetek érted valamit, Kristen? – kérdeztem gúnyosan, miközben elnyomtam a cigit. Kicsit meglepődött, de csak elgondolkodva folytatta.
- Most nagyon haragszol rám? – inkább hangzott kijelentésnek, mintsem kérdésnek, én mégis válaszoltam.

- Dehogy Kristen, ugyan miért haragudnék? Mert folyamatosan felhúzol, majd otthagysz? Ez nem egy olyan dolog, amiért egy normális ember haragszik – közöltem vele idegesen, pedig a cigitől már olyan jól lenyugodtam.
- Jó lenne, ha engem is megértenél. Mióta megismertelek, máson sem igyekszel, csak folyamatosan leteperni. Semmilyen más érdeklődést nem mutatsz az irányomba – fakadt ki Ő is.
- Mégis mit vársz tőlem? – kérdeztem tőle, kicsit higgadtabban.
- Én…azt hiszem…semmit – felelte tétován.

- Helyes – mondtam neki, amitől ismét meghökkent.
- Helyes? – kérdezett vissza értetlenül.
- Igen. Nekem nem való kapcsolat. Ha te erre vágysz, rossz ajtón kopogtatsz – feleltem neki, jobb ha tudja, mire is számíthat.
- Csak…hagyjuk – erőltetett az arcára egy halvány mosolyt, majd sarkon fordult.
A rosszabbik felem azt mondta, most nagy idiótaságot tettem. Esélyem lett volna megkapni, amit akarok, csak pár bíztató szót kellett volna kinyögnöm. A másik felem viszont helyesnek ítélte a viselkedésem. Megígértem magamnak, hogy nem foglalkozom vele többé, hagyom, had élje az életét, mint az ostromom előtt.

Úgy döntöttem, inkább kipihenem a mai napot, ezért megkérdeztem Asht, hogy melyik vendégszobát szánta nekem. Bedobáltam a cuccaimat, elmentem lezuhanyozni, és ezután vissza a szobába, hogy eltegyem magam holnapra.

A szívem kihagyott egy ütemet, és a levegő vétel sem ment a természetes módon, amint beléptem. Mindez egy személynek volt köszönhető, akit az ágyamon pillantottam meg, a belépésemmel egy időben. Egy kis bugyi volt rajta, trikó fedte a felsőtestét, és mintha mindez még nem lett volna elég, hogy az alsó tájékomon máris a feszítő érzés vegye át az uralmat, szexi pózban, háton, félig könyökölve nézett fel rám. Azt sem tudtam mit mondjak, csak bámultam megkövülve, akár egy díjnyertes idióta. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet.

- Szia – suttogta felém, arcán édes mosollyal. Kétszer is kinyitottam a szám, hogy valamit feleljek, de hangot nem sikerült kisajtolni magamból. Kristen már nem volt ilyen tétova, a mit is keres itt kérdésre, hamar választ kaptam, mikor lemászva az ágyról, felém kezdett közeledni. Még mindig nem mozdultam. Kíváncsi szemei, egy centiről fúródtak az enyémbe, mialatt vékony ujjaival végigsimított az arcomon. A lélegzetem egyre szaporább lett, ahogy kezével nem állt meg az állam vonalán, hanem a zuhanyzás után, még mindig feledetlenül hagyott felsőtestemen kezdett kőrözni.

- Miért vagy ennyire megszeppenve? - kissé lábujjhegyre állt, és közvetlenül a fülembe susogott, mámorítóan édes hangon. Ezután nyelve végigízlelt, egészen a nyakam tövétől, hogy végül a fülcimpámba haraphasson. Felnyögtem. Kristen mosolyogva húzódott kicsit hátrébb a fejével, és kutatta az arcomon átsuhanó érzelmeket.
- Nem tudom – sóhajtottam valóban megszeppenve, a tekintetét gondosan kerülve.
- Segítek feloldódni – elkapta a kezem, én pedig magamon kívül engedtem a csábításnak, a hatalmas francia ágy felé.
Kristen leültetett rá, és egy teljesen új oldalát megmutatva ezzel, helyet foglalt az ölemben. Kezeim automatikusan simultak a combjára. Különös volt a helyzet, most Ő készült leteperni engem, ha jól értelmeztem a dolgot, pedig fordítva szokott lenni. Ráadásul, nemrég a kertben elég egyértelművé tettem neki, hogy ne számítson semmire. Most mégis itt van, kezdeményez, akar engem. Hiába fogadtam meg, hogy békén hagyom, így más volt a helyzet. Ő pedig nyomatékosította a szándékát.
- Nem akarsz megcsókolni? – kérdezte felvont szemöldökkel, mikor megelégelte, hogy még mindig csak bámulok, mint borjú az újkapura.
- Minden vágyam – feleltem neki, miközben egyik kezem a tarkójára siklott, és magamhoz rántottam a fejét.
Ajkaink természetesen simultak össze, akárcsak a testünk. Apró szikrák pattogtak köztünk, miközben ajkai lassan szétnyíltak, nyelvemet csalogatva. Egyik kezével a hajamban turkált, míg a másikkal a mellkasomat térképezte fel, újra és újra. Eddig sem volt visszaút, de végkép akkor vesztettem el a józaneszem, mikor csípője megindult, és lágy ritmusban ringani kezdett rajtam. A vágyam visszafoghatatlan mértéket öltött, ahogy tüzelő ágyékomnak dörgölte magát. Egyetlen mozdulattal leszedtem róla a felsőjét, majd szépen lassan – kiélvezve a látottakat- végigpásztáztam kívánatos testét. A szívem még hevesebben kezdett verni, és egyre jobban kívántam – ha ez még lehetséges-, ahogy végre teljes valójában láthattam, póló nélkül. Fájdalmasan tökéletes volt. Kissé zihálva várta a folytatást, de nem akartam elsietni semmit.
Elsőként egyik kezem végighúztam a két melle között, egészen a hasa aljáig, utána ezt az utat a nyelvem is bejárta. Mellkasát teljesen nekem feszítette, és édesen sóhajtozott, ami azonnal nyögésbe fulladt, ahogy ajkaim rátapadtak egyik mellére. A bőre olyan volt, mint a selyem, eszem ágában sem volt szabadon engedni, fogságba ejtett testrészét. Ő azonban máskép gondolta. Egy határozott mozdulattal ellökött az ágyon, és fölém mászva megint az ajkaimra vetette magát. Kezem tovább kalandozott rajta, csókunk pedig szenvedélytől izzott. Olyan volt, mintha egy álomba csöppentem volna, el sem akartam hinni, hogy ez tényleg megtörténik, és még mindig nem értettem az okát. Kristen karcsú keze egyre lejjebb merészkedett a testemen. Nem csak én nyögtem bele a csókba, mikor a bokszeremben rátalált, igen csak egy helyen összpontosult vágyódásomra.
Élvezettel szakadt el ajkaimtól, és kezdte vizsgálni az arcomat, miközben keze is megindult. Lágyan simított végig rajtam újra és újra, hol gyorsabban, hol lassabban. Nyögéseim sem bírtam visszatartani, még többet akartam. Remélni sem mertem volna, hogy Ő is hajlandó ennél tovább menni, de fél perc múlva ismét meglepett. A mellkasomat végigcsókolva, és melleivel végigkarcolva haladt egyre lejjebb; zihálva élveztem az érzést. Az alsónadrágomat egyszerűen lejjebb húzta, és már nem csak a kezét érezhettem szüntelenül lüktető vágyamon. Forró nyelvét először csak végighúzta rajta, amit megismételt még párszor. A torkomból hangos morgások szakadtak fel, ujjaim elfehéredtek a lepedő görcsös szorításától. Nem mertem oda nézni, féltem, hogy csak a látványtól azonnal elsülnék.
Kristen folytatta a műveletet, és lassan teljesen eltűntem a szájában. Az érzés leírhatatlan volt, az, hogy Ő csinálta, több volt mindennél, amit valaha is kívánhatnék. Néha Kristen is halkan felnyögött, vagyis Ő is élvezi, ezek a hangok csak tetézték az élvezetet számomra is. Mégis felkönyököltem, nem csak érezni, látni is akartam, ahogy ajkai körbe fonnak. Kristen is éppen engem figyelt, miközben egyre gyorsabb ritmusban mozgatta a fejét. Egy percre teljesen kiengedett a szájából, és csábosan rám mosolygott, majd olyan élvezettel cuppant rám újra, hogy a gyomrom is beleremegett. Éreztem, hogy már nem sokáig bírom, de Kristennek esze ágában sem volt megállni. Időközben a zavaró hajtincseket hátra simítottam, így jobban láttam az arcát, és elengedtem magam. Éreztem, ahogy a testem görcsbe rándul, és az utolsó mozdulatánál, a szájába lövelltem. Ernyedten figyeltem, ahogy még kicsit végignyalogat, majd zihálva dőltem a párnák közé, vele együtt.

Még most sem fogtam fel, ami történt, egyszerűen nem bírtam, képtelenség volt. Kristen adott egy csókot a számra, majd mellém heveredett, és ujjai a mellkasomon kőröztek. Olyan természetellenes volt a dolog, nem értettem, miért tette. Eddig minden erejével tiltakozott, most meg, gondolkodás nélkül – sőt, Ő kezdeményezett!- elégített ki. Olyan érzésem volt, mintha az remélné, hogy csak sértettségemben mondtam azt, a ház előtt. Vagy, hogy megváltoztathat…

- Eleget pihentél, nagyfiú? – kérdezte közelebb kúszva hozzám, egy angyali mosollyal az arcán. Válaszra időm sem volt, mert egyből a mellkasomra húzta magát, és csókolni kezdett. Keze ismét férfiasságom felé tartottak, de lefogtam. Megszakította a csókot, és értetlenül szemlélte az arcom, magyarázatot várva…

7. fejezet: Majdnem...

Meghoztam. Még jó, hogy feljöttem, hogy körül nézzek, mert teljesen elfelejtettem, hogy ma frisselnem kell!:D Na, olvassatok.
Puszi, Lady


Csalódottan egyenesedtem fel, kiszedve a söröket, mire megpillantottam a pult előtt, citromot vágni.
- Mit csinálsz? – kérdeztem unottan, érezve a veszteséget.
- A sörhöz – makogta feszülten, amiből leesett, hogy még nagyon nincs vége. Sőt..
Fogtam magam, és mellé lépve lefogtam a kezét.
- Még a végén megvágod magad – mondtam neki, és beálltam elé. Nagyon közel voltunk egymáshoz, centiken múlott, hogy a testünk nem ér össze. Valamiféle bizsergés futott végig a gerincem mentén, gondolom a közelségétől. – Ilyen állapotban, veszélyes a késsel játszani – nevettem, mire megragadta a csípőm, és magához préselte.

- Ilyen állapotban? Ez csak miattad van – dörzsölte hozzám, izgatottságáról bizonyítékot szolgáltató ágyékát.
- Én erről nem tehetek – alig bírtam visszatartani az ismét feltörni készülő nevetésem, de inkább a citromvágásra koncentráltam. Vagyis koncentráltam volna, de a kés hirtelen eltűnt a kezemből. Rob idegesen hajította a mosogatóba, és fordított maga felé. Nem volt időm sem meglepődni, de még ellenkezi sem, mert ajkai már hevesen tépték az enyémet. Igazából nem is volt kedvem most lerázni, hiszen a terv pont ez volt, ezt akartam elérni.

Szorosan hozzápréseltem magam, és izgatottan vártam a folytatást. Rob elsőre csak a bikini felsőn keresztül szorította kezeit a mellemre, majd elhúzva a kis anyagdarabot az útból, ajkaival kezdett kényeztetni. Izgató köröket írt le nyelvével a mellbimbóim körül, majd a fogai közé véve, harapdálni és szívogatni kezdte. Körmeimmel a mellkasát kaparásztam, miközben árulkodó nyögéseim egyre csak sűrűsödtek. Rob élvezettel tért vissza ajkaimra, miközben ujjai lejjebb merészkedtek. A lélegzetem is elakadt, mikor ujjai a bikini alsón keresztül kezdtek simogatni, a saját nevem is elfelejtettem. A saját csapdámba estem bele, megleckéztetni akartam, de a tervem helyett, most önkívületi állapotban, mint egy utolsó kurva élvezem a kényeztetését.

Nyöszörögve hagytam, hogy egyre izgatóbban simogasson, miközben ajaki a nyakamat szívogatták. Egy merészebb lépésre szánta el magát, és a bugyim szélét kezdte kutatni, ujjai becsúsztak alá. Szemérmetlenül nyögtem fel, mire elégedett tekintetét az enyémbe fúrta.
- Nem gondoltam, hogy ennyire felizgattalak már most – nevetett, miközben ujjai megálltak.
- Neh…ne hagyd abba – nyögtem, és szemeim könyörögve az övébe fúrtam. Ha ebben a pillanatban itt hagy, én belehalok. És ezt Ő is pontosan tudja, érzi. Nála volt az pont. Válasz helyett, inkább megcsókolt, és egy ujját belém fúrta. Azt hittem ott szédülök le a pultról, hangos sikolyom pedig elnyelte a szája. Nem bírtam magammal, és fejemet a vállába fúrva igyekeztem kicsit visszafogni magam. Rob ujja ritmusosan kergetett az őrületbe, én pedig a nyakába harapva próbáltam levezetni valahol, a bennem felgyülemlett feszültséget.

Már semmit sem érzékeltem rajta kívül, a szemem előtt minden elhomályosult és a testem átadta magát a Rob által kínált élvezetnek. Percek múlva a testem remegve borult az övére, miközben hangos sikolyom a konyha falai között visszhangzott. Ujját kihúzta belőlem, és a bugyimból is, majd kicsit közelebb vont magához. Még mindig fulladozva bújtam a karjai közé, szorosan. Egyre inkább lüktető vágya keményen a lábaim közé nyomódott, amivel - hiába lettem kielégítve néhány perce-, ismét fellobbant bennem a vágy, de most mást akartam. Alig ismertem magamra, eddig minden porcikámmal küzdöttem a dolog ellen, ellene, most meg remegve akarom Őt. Most már semmi nem számított, csak a vágy vezérelt. Eltoltam magamtól, de még mielőtt megijedni ideje lett volna, leugrottam a pultról és egy székbe nyomtam. Az ölébe ültem, pont rá a nagyfiúra, és egy csók közben, érzéki ritmusba kezdtem a csípőmmel. Belenyögött a csókba, és kezei szorosan a csípőmre kulcsolódtak.

Nem akartam tovább húzni sem Őt, sem magamat, ezért minden hezitálás nélkül félrehúztam a bikini alsóm, majd feljebb toltam a csípőm, hogy hozzáférjek az alsónadrágjához. Türelmetlenül nyúltam a széléhez, hogy végre kiszabadítsam belőle, mialatt ajkai a nyakamat kényeztették, keze pedig a fenekemet markolászta, elégedett sóhajok közepette. Éppen elértem volna a célom, mikor hangos nevetés hallatszott a folyosóról, és egyenesen erre közeledett a hang.
Zihálva, ijedten Robra kaptam a tekintetem, aki úgy tűnt semmit nem ért az egészből, mert keze a nyakamra siklott, és az ajkaira rántott.
- Rob… - toltam el a fejét. – Te nem hallottad? – kérdeztem kétségbeesve.

- Mih…Micsodát? – zihálta, de már ismét a nyakamon járt, keze pedig segíteni készület az enyémnek, saját maga kiszabadításában.
- Valaki jön.
- Leszarom. Akarlak, most! – nyögte, de már válaszolni nem volt időm, ugyanis Ash nevetése közvetlenül az ajtóból jött. De csak egy pillanatra, majd mire oda kaptam a fejem, már nem nevetett, hanem megdöbbenve nézett, Jacksonnal karöltve.
- Oh bocsi, mi már itt sem vagyunk – kezdet mosolyogva kifelé hátrálni a két jómadár, de megtorpant. – Vagyis, jaj…öö…kivinném, amiért jöttem – szaladt be a konyhába, miközben Rob gyilkos pillantásokkal bombázta.

Nekem addigra már minden kedvem elment az egésztől, és az is eszembe jutott, hogy talán ez egy jel. Ha így közbe jött valami, az csak rossz ómen lehet, talán nem kéne hagyom magam. Elkezdtem felemelkedni Robról, aki morogva nyomott vissza, de nem hagytam magam.
- Engedj el – kértem suttogva, majd fél percig csak a szemébe bámultam. Azt hittem a képembe röhög, felbasz a konyhapultra és…, de nem. Ugyan kínlódva, de elengedte a csípőm, és sóhajtva hátra vetette a fejét. Megvártam még a többiek kimennek, és csak azután keltem fel ténylegesesen az öléből. – Ne haragudj, de ez…
- Menj el, Kristen! – utasított zord, érzelem mentes hangom, amitől összerezzentem. Én is akartam, vagyis nem tudom. Már semmit sem tudok, ez mégis szíven ütött.
Nem néztem rá, csak engedelmesen kislattyogtam a konyhából, miközben visszarendeztem a fürdőruhám, az eredeti állapotba.

A kertig meg sem álltam, ahol a parti már a tetőfokára hágott. Ash és Jackson éppen valamin nagyon nevettek, miközben a kezükben lévő sört iszogatták. Ahogy a medence partjára néztem, már értettem, mi a jókedv forrása. Kellan egy balett táncost megszégyenítő mozdulatokkal igyekezett Nikkit – aki még mindig erős alkohol befolyás alatt állt –, két lábon tartani. A nap már lement, és a sötétség kezdte átvenni az uralmat az égen. Odasétáltam a többiek mellé, hogy én is kivegyem a részem a nevetésből. Ash csak egy mindentudó pillantással végigmért, de nem kérdezett semmit. Én tudtam, hogy ennek még meglesz a böjtje.
- Felviszem, és lefektetem – húzta oda Kellan, az éppen énekelgető Nikkit.
- Ejnye nagyfiú, micsoda elképzeléseid vannak – vigyorgott Nikki, pedig abban is kételkedtem, hogy kettőig ellát, nemhogy felfogja a szavak értelmét. Kellan csak a szemét forgatta, és Nikkit maga előtt tolva a ház felé tartott.

- Már megint Kell-re maradt a bébiszitter szerep – jegyezte meg Jack, majd közölte, hogy bemegy a mosdóba. Nem tettem szóvá, pedig biztos voltam benne, hogy Robot megy megnézni. Leültem Ash mellé, aki szó nélkül egy sört nyomott a kezembe. Vártam, hogy kérdezzen, de meglepett. Már két cigit is elszívtam, mire én voltam az, aki nem bírta tovább.
- Hogy-hogy nem rohamozol meg a kérdéseiddel? – érdeklődtem.
- Majd elmondod, ha akarod – vont vállat, és még egy mosolyt is megeresztett felém.
- És ha nem akarom? – tudakoltam.
- Akkor nem – ismét rám mosolygott.

- Mi van veled? Normális esetben már a részletek kivesézésénél tartanál – rivalltam rá, de nem tudom, mi ütött belém. Ha kérdezne, biztos azért ugatnám le, most meg azért vagyok ideges, mert nem érdeklődik. Talán csak ki akartam beszélni magamból.
- Nekem ez már túl bonyolult, Kristen. Ahogy a konyhában elnéztelek benneteket, esküdni mertem volna, hogy holnap reggelig nem is látlak. Aztán pár perc múlva megjelensz – jött ki belőle mégis, majd nagyot kortyolt a söréből.
- Már nem sok választott el attól, hogy egy egyéjszakás kis lotyó legyek, de szerencsére megzavartatok – magyaráztam.
- Nem értem, hogy miért tartod szerencsének – rázta a fejét. – Ha majdnem megtörtént, az azt jelenti, hogy akartad. Amit akarsz, nem lehet rossz.

- Nem lehet? Mindennap mással fekszik le, én is csak egy újabb vonal lennék a füzetkéjében. Miért akar engem, mikor bárkit megkaphat? – kérdeztem teljesen kikelve magamból.
- Nem látsz messzebb az orrodnál, drágám. Most mondtad ki a lényeget…Valóban bárkit megkaphat, de Ő téged akar. Ez jelent valamit – győzködött.
- Igen, annyit, hogy idegesíti, hogy van egy olyan nő ezen a kibaszott bolygón, aki nem teszi szét neki a lábát – morogtam. Ez nem volt teljesen igaz, mert nem sokon múlt, hogy én is beálljak a sorba.

- Lehet…de az is lehet, hogy nem. Én pedig a második lehetőségre voksolok – közölte, mire én is kicsit elgondolkodtam. Mi van, ha igaza van? Várjunk csak, mi van akkor? Én nem akarok semmit egy ilyen csélcsap, kétes múltú pasitól. Szinte látom magam előtt, ahogy otthon várom, és azon jár a fejem, hogy valóban a haverjaival van-e, ahogy mondta, vagy éppen egy nőt húz, valamelyik hotelban. Köszönöm, de ebből én nem kérek. Inkább keresek magamnak egy pasit, aki biztonságot képes nyújtani. Az, hogy vonzz, jobban, mint eddig bárki egy dolog, attól még nem kell fejvesztve belerohanni a végzetembe. Én nem az a fajta ember vagyok, aki elviseli a bizonytalanságot, márpedig ez Robbal együtt járna. Már azt hittem tudom mi a jó nekem, mikor Ash ismét beszélni kezdett.

Robert

Gondolj valami másra – utasítottam magam, már vagy huszadjára mióta Kristen itt hagyott a konyhában, kielégületlenül. Hiába próbáltam már vagy öt perce lehűteni magam, még mindig kő kemény voltam odalent. Ő megkapta amit akart, még most is beleborzongok, ahogy eszembe jut, hogy remegett a karjaim között. Ahogy gyönge teste az enyémnek feszül, élvezetének hangjai, amik abban a pillanatban csak nekem szóltak. Már az is élmény volt, hogy ujjaim játszattak benne, azon a helyen, amit más testrészem szeretett volna kitölteni. Hiába, nem először utasít vissza, de ilyen sokáig még sosem jutottunk. Mindig koppanok, de még ez sem tántorít el tőle, minden porcikám érte kiált.

Hogy képes egy nő ekkora hatást gyakorolni rám? Rám, aki bárkit, bármikor megkaphat. Ő miért nem esik össze, mikor rámosolygok, miért nem vágja hanyatt magát egyetlen szavamtól, mint, ahogy a többi nő szokta? Más…ez az egyetlen magyarázat, de miért? Valami legbelül azt súgta, hogy már nem tartana sokáig megtörni az ellenállást, ahogy azt a mai dolog is bizonyította. Mégis belefáradtam.

Belefáradtam abba, hogy hajtsak valamit, ami ennyire bizonytalan. Annak is tudatában voltam, hogy Ő ennél többet érdemel. Többet, mint egy éjszakát, viszont én mást nem tudok adni. Nem akarok adni. Ez vagyok én, ilyenné tett az élet, amit kaptam, ennyit tudok nyújtani. Itt az ideje, hogy lemondjak róla. Róla, aki az első pillanattól kezdve szinte mágnesként vonzz, aki eddig nem ismert érzelmeket ébreszt bennem. A belső hang azt mondja, hogy ideje leállni, és visszatérni a biztoshoz…

6. fejezet: Erőfölény

Mivel holnap nem leszek, gondoltam inkább előbb hozom most nektek, mint később. :D Remélem tetszeni fog, várom a véleményeket.
Puszi, Lady


- Nem egészen. Volt már ebből pár vita, így van egy szabályunk erre! Mégpedig, ha kell a feladat teljesítéséhez a többiek közül valaki, annak kötelező segítenie. Nincs kivétel! – világosított fel Kellan. Ha ezt előre közlik…Rob elégedetten elmosolyodott, majd felkelt és mellém sétált. Kelletlenül keltem fel én is, és álltam elé.
- És rendes csókot akarok! – mondta Nikki nevetve. Egy fintort küldtem felé, majd visszafordultam Robhoz.
- Élvezed a helyzetet, mi? – kérdeztem gúnyosan, ahogy elégedett arcára néztem.
- El sem hiszed mennyire! – vágta rá vigyorogva. Téved. Elhiszem, de ha nem is hinném, az arcáról tisztán leolvasható, mennyire élvezi. Én meg azt élveztem volna, ha pofán vághatom. Istenem, mennyiszer elterveztem már, de eddig még nem adatott meg ez az öröm. De ami késik, nem múlik. Viszont most nem venné ki jól magát. Hadd higgye azt, hogy ez nekem meg sem kottyan és nincs rám hatással. Talán én is elhiszem…

Arca hirtelen komolya lett, lassan közelített felém. Megéreztem finom leheletét az ajkaimon, innen nem volt visszaút. Már csak arra vágytam, hogy megérintsen, hogy birtokba vegyen ajkaival. Már megint nem voltam magamnál. Belőlem még soha senki nem váltott ki ilyet, ez teljesen új volt. Ijesztő volt a tudat, hogy ez a pasi bármit megtehetne velem, és én örömmel hagynám. Kicsit közelebb hajoltam én is, várva a csókot. Még lehunyt szemeimen keresztül is, szinte láttam az elégedett képét. Megragadta a derekam és magához húzott, majd szája az enyémre simult. Két finom csókot nyomott rá, majd elhúzta a fejét. Hitetlenkedve nyitottam ki a szemem. Ebbe meg mi ütött? Kérdésekkel teli arcával találtam szemben magam. Nem igazán értettem, mi ez a hezitálás, nem rá vall. Hallottam Nikki csalódott sóhaját a háttérből. De csak valami külső zajnak tűnt, mintha én egy burokban lettem volna. Mélyen Rob szemeibe néztem, majd lehunytam az enyémeket és vártam a továbbiakat. Reméltem, hogy érti a célzást. Értette. Kissé bizonytalanul, de ismét ajkait éreztem.

Megragadtam a tarkóját, és szorosan hozzápréseltem magam, miközben nyelvem befurakodott a szájába. Talán először kezdeményeztem így a csókot. Kicsit meg is lepődött, de nem tétlenkedett tovább. Olyan intenzitással folytatta az általam megkezdett műveletet, hogy beleszédültem. Eddig derekamon nyugvó keze felfedezőútra indult a hátamon, óvatosan simítva végig rajta, mintha porcelánból lennék. Aztán már kevésbé gyengéden folytatta. Lecsúsztatta kezeit a fenekemre, majd belemarkolt. Most már csókunk is vadabb volt, mintha létkérdés lenne. Nyelve vadul körözött az enyém körül, miközben szüntelenül a fenekemet markolászta. Végigsimítottam meztelen mellkasán, éreztem, hogy megremeg az érintésem alatt.

Véget kellett vetnem a dolognak, különben képesek vagyunk tovább menni, itt mindenki előtt. Lassan eltoltam magamtól, kelletlenül vette tudomásul, hogy vége. A többiek arcán, túlnyomó többségben a döbbenet uralkodott, mikor erőt vettem magamon és feléjük fordultam. Vagy két percig néma csöndben álldogáltunk ott Robbal, kínok kínjában. Legalábbis a magam részéről. Kellan mentette meg a helyzetet, vagy inkább idézett elő még kínosabb szituációt.
- Huh, ez…ez aztán ott volt srácok – tapsolt, mintha egy tökéletes színházi előadáson vett volna részt. – Nagyon meggyőző volt – vihogott.
- Igen, engem is meggyőzött – súgta a fülembe Rob, majd diadalittasan visszavonult a helyére. Köcsög – gondoltam magamban. És megint megkapta, amit akart… Kissé szégyenkezve én is visszaültem a helyemre, bár a játékhoz már semmi kedvem nem volt. Nem bírtam volna ki még egy ilyen kínos szituációt. Aztán Ash felpattant, hogy Ő már unja, majd rám mosolygott. Hiba, ismer, mint a rossz pénzt. Hálás voltam neki.

Mindenki visszarendeződött, és folytatódott a pia parti. Ash kihozott egy vodkás üveget, majd két kis pohárba töltött belőle. Az egyiket nekem, a másikat magának. Le is húztam, aztán még egyet és végül egy utolsót is. Egy újabb üveg sört vettem a kezembe, és leültem a csajok mellé.
- Ez nagyon nem volt szép – kezdtem rögtön pufogni, mikor Nikki mellé kerültem.
- Nem is arra ment ki – vigyorgott, mint a vadalma.
- Talán nem kedvelsz engem? – kérdeztem sértetten.
- Ezt meg miből gondolod? – szinte kidülledtek a szemei, annyira meglepte a kérdésem.
- Mert megszívattál – vágtam rá.
- Ugyan, ez inkább szívesség volt, majd te is rá fogsz jönni – közölte mindent tudóan, majd a fiúrészleg felé nézett. Éppen valamin nagyon vihogtak, de Rob nem szalasztott el egyetlen percet sem a bámulásomból. Tekintete valahogy mindig felém tévedt, és tagadni sem tudta volna, milyen elégedett az előbbi csókunk, vagyis főleg a reakcióm miatt.

- Ússzunk! – kelt fel Nikki, de majdnem vissza is huppant az első lépés megtétele után. Nos, az egyenest már nem igazán találta a csaj. Ash és én egyszerre kaptunk utána, de csak vihogva a medence felé rohant. Követtük, mivel egyikünk sem szerette volna, ha belefullad. Természetesen a kan részleg is kedvet kapott a csobbanáshoz, jobban mondva a mi vízbe dobálásunkhoz. Jackson futni kezdett Ash felé, a következő pillanatban már csak a víz csobbanását lehetett hallani.
- Azt hiszem Nikki után megyek – tekintgetett aggódva a vízbe Kellan, ahol Nikki próbált valami úszáshoz hasonló dolgot produkálni. Én jobbnak láttam lelépni, mielőtt még én is valamilyen csúnya támadás áldozata leszek. Lassan kezdtem hátrálni, de két méter után beleütköztem valamibe. Valamibe, aminek keze is volt, ami azonnal a csípőmre zárult.

- Menekülni szeretnél? – kérdezte kaján vigyorral, miután maga felé fordított.
- Terveztem – fintorogtam rá.
- Előlem úgysem menekülhetsz, szivi – egyik keze az arcomra simult, és fejemet egyre közelebb kezdte húzni a sajátjához.
- Nem tudom, miért van olyan érzésem, hogy most nem a vízbedobásra célzol – közöltem vele gúnyosan, miközben próbáltam hátrébb húzni a fejem.
- Természetesen arra értettem – tette az ártatlant. – Viszont, ha neked ilyen fordul meg a fejedben, nem tiszta a lelkiismereted – elégedett vigyorát legszívesebben a saját kezemmel tüntettem volna el.

- Ne próbáld meg rám fogni. Nem én akarlak minden öt percben az ágyamba cipelni – igyekeztem messzebb tolni magamtól, de nem hagyta, keze szorosabban fogott.
- Csak élvezem a rád gyakorolt hatásom – nevetett.
- Mégis, milyen hatásról beszélsz? – kérdeztem teljesen értetlenül, bár volt némi sejtésem arról, mire gondolhat.
- Szeretnéd, hogy megmutassam? – húzkodta a szemöldökét. – Milyen hülye kérdés! Persze, hogy szeretnéd – reagálni sem volt időm, mert ajkai a nyakamra tapadtak, én meg természetesen elárultam magam, ahogy kissé megremegtem tőle. Mosolyogva vált el tőlem, és fúrta tekintetét mélyen az enyémbe. – Például erről – mondta elégedetten, amire felelni nem nagyon tudtam. A francba, hogy mindig lebuktatom magam! Bár, ha tehetnék ellene, tuti nem ez lenne… - Most pedig megyünk úszni, kislány – még mindig a hatása alatt voltam, ezért ezeket a szavakat sem fogtam fel igazán.

Csak arra eszméltem, hogy a lábam alatt már nincs talaj. Hiába kapálóztam, Rob minden ütésem ellenére, sebesen haladt velem a medence felé. Óriási csobbanással értünk bele a vízbe, alig bírtam a felszínre nyomni magam.
- Köcsög – fröcsköltem képébe a vizet, mikor Ő is felbukkant.
- Miért vagy mindig ilyen morcos? Ez csak egy játék – nézett rám komolyan.
- Hát pont ez az, én nem akarok a mocskos kis „hogyan cipeljük a csajokat az ágyba” játékod része lenni! – fakadtam ki. Kissé talán meglepődött a kijelentésemen, bár már ezer féle képen a képébe vágtam, hogy nem leszek az egyik egy éjszakás kalandja.
- Ugyan Kristen..

- Nem. Elegem van ebből. Ha dugni akarsz, menj le egy kocsmába és szedd össze az első ribancot, aki az utadba kerül. Én nem erre vagyok – miután a mondandóm végére értem, szerette volna ott hagyni a még mindig meglepett Robot, de nem sikerült. Abban a pillanatban, hogy hátat fordítottam neki, visszarántott magához és minden hezitálás nélkül, száját az enyémhez nyomta.
- Ümm – nyögtem és eltoltam a fejét. – Hagyj már békén! – ez volt az első alkalom, hogy határozottan tudtam visszautasítani. Most is csak, mert tiszta ideg vagyok.
- Mégis meddig akarsz még ellenkezni? – kérdezte vigyorogva, majd ismét magához rántott, de még nem csókolt meg. Arca vészesen közel volt az enyémhez, lábaimat a csípője köré kulcsolta, szorosan tartva a fenekem alatt.

- Amíg fel nem adod – közöltem vele határozottan, mire csak még jobban elvigyorodott. Néhány másodpercig csak a szemembe bámult, a vigyor is eltűnt az arcáról, de tekintete fogva tartott. Nem tudtam elfordítani a fejem, kitépni magam karjai közül, konkrétan megkövültem. Ahogy szürkésék szeme, mélyen az enyémbe fúródott, lefagytam. Mintha megbabonázott volna. Most nem elégedettség vagy gúny volt a szemében, hanem valami más. Nem tudom mi, de ahelyett, hogy taszított volna, vonzott. Csak néztem, mint egy idióta, mellkasán tartott kezem is ernyedni kezdett, amit Ő ki is használt. Lassan felém kezdett hajolni, én meg már megint mit csináltam? Semmit! Vagyis de, felé kezdtem én is közelíteni a fejem, miközben kezeim körülkulcsolták a nyakát. Ez a pasi teljesen kikészít engem. Mióta ismerem, teljesen ki vagyok fordulva magamból, mindig teljesen a szavaimmal ellentétesen cselekedek. Hagytam, hogy ajkai megérintsék az enyémet, majd, hogy nyelvével szétfeszítse a szám.

Türelmetlenül markoltam vizes hajába, és húzódtam hozzá még közelebb. Lábammal szorosan préseltem magamhoz, csodálkozom, hogy még nem fulladt meg. Ujjai a csípőmön kőröztek, másik kezével még mindig a feneket simogatta. Furcsa remegésbe kezdett a gyomrom, egy józan gondolatom sem maradt, az érintései és vad csókja hatására. A köd teljesen ellepte az agyam, itt és most akartam őt. Izgatóan hozzádörgöltem ágyékom az övéhez, mire belenyögött a csókba.

Tudtam, hol vagyunk, mégis leszartam, nem érdekelt hányan vannak körülöttünk, csak, hogy megkapjam, amit akarok. Az egyik kezemmel lassan simítottam végig a mellkasát, és nem szándékoztam a kezemnek határt szabni. Mintha külön életet élne, ment egyre lejjebb, míg el nem érte Rob fürdőnadrágjának a szélét. Nem haboztam, ujjaim már indultak is alá, mikor hirtelen megszakította a csókot, és lefogta a kezem. Ez volt az a pont, mikor teljesen elveszítettem a fonalat, hát nem ezért könyörgött eddig?

- Ennyi elég! Most már bebizonyosodott, hogy ha úgy akarom, bármeddig elmehetek veled – közölte egy elégedett mosollyal. Tátott szájjal bámultam, és csak azt fogtam fel, hogy letesz az öléből és nevetve kimászik a medencéből. Ez a faszkalap, konkrétan most alázott meg, én meg egy szót sem bírtam kinyögni. Hogy lehettem akkora hülye, hogy egy percre is azt hittem, az állarc mögött, létezik valami más, emberi? Körbenéztem, hogy vajon hányan voltak szemtanúi a megalázásomnak, de szerencsére mindenkinek jobb dolga akadt. Kellan éppen Nikkit igyekezett a víz fölött tartani, Taylort sehol nem láttam, Ash és Jackson pedig szintén nem voltak a helyükön. Csak Robot fedeztem fel az asztalnál, ahogy elégedetten bámul engem, és magát törölgeti. Csak egyetlen dologra bírtam koncentrálni, az pedig a visszavágó volt. Ezt kamatostól kapja vissza, nem is akárhogy.

Igyekeztem lenyugtatni magam, és a bosszúhadjáraton kezdtem törni a fejem. Gonosz terv fogalmazódott meg bennem.
Kimásztam a medencéből, és lassan felé közeledtem. Most nem érdekelt a vigyora, sem az elégedett képe, csak mosolyogva oda léptem és elvettem egy sört az asztalról. Ahogy a számhoz érintettem és meghúztam, egy kicsi mellé is folyt, de nem törődtem vele. Tökéletes kezdet volt, ahogy a sör lassan végiggyöngyözött mellkasomon, lefolyva a melleim közé. Elvettem az üveget a szám elől, és Robra néztem, aki képtelen volt levenni a szemét a sör által bejárt útvonalon. Most már nem elégedetten, inkább vágyakozva szemlélt.
- Hozok még ki sört – mondtam neki, majd befelé indultam, különösen ügyelve arra, hogy a csípőm szexisen ringjon közben.

A konyhában tízig számoltam, és már meg is jelent az ajtóban. Kérdően ránéztem.
- Annyit úgy sem tudnál kihozni – dadogta, mire vigyorogva bólintottam. Egy szexi mozdulattal lehajoltam, hogy kiszedjem az üvegeket, és közben hátrapillantottam. Rob nagyot nyelt, ujjai pedig már elfehéredtek a pult szorításától. Nekem sem kellett több, még kijjebb dugtam a fenekem.

Éreztem, hogy közeledik, egész mögülem hallottam a halk zihálását, de a várt hatás elmaradt...

5. fejezet: Meglepetés

Meghoztam a soron következő, vagyis az 5. fejezetet. Jó olvasást hozzá. :)
Puszi, Lady


Fogtam magam és kimentem utána, de végül az ajtónak dőltem, így szólaltam csak meg:
- Majd én alszom a kanapén – mondtam, mire nagyon sóhajtott.
- Kristen, menj vissza és feküdj le. Elég volt mára belőled – hangjából csak úgy fröcsögött a düh és a sértettség. Az arcát nem láttam hozzá, de jobb is. Igazából úgy éreztem, hogy akinek itt egyedül joga van megsértődni, az én vagyok. Ő akar kihasználni, és ezek után, még neki áll feljebb. Fújtatva befeküdtem az ágyba és vártam, hogy lehiggadjak. Nem ment könnyen, még egy ideig forgolódtam, mire sikerült elaludni.

Reggel fáradtan és igen csak másnaposan ébredtem. Eszembe jutottak a tegnap este történtek. Először a bár, és az ottani akciói, aztán pedig az itt történtek. Örültem, hogy megálltam. Most már biztos voltam benne, hogy megbántam volna, ha megtörténik, nem is kicsit. Motoszkálást hallottam kintről, ezek szerint már Rob ébren van. Kimentem az erkélyre, éppen akkor gyújtott rá.
- Szia – köszöntem neki, kicsit félénken, mert nem tudtam mire is számíthatok.
- Szia – vetette oda félvállról. Jó, ezek szerint a szokásos Robhoz van szerencsém. Egy csésze gőzölgő kávé figyelt az asztalról, ami azonnal rabul ejtette a tekintem. Ő is észrevette, mert fél perc múlva megszólalt: - Bent van még, szolgáld ki magad – közölte hidegen. Ha nem lenne ekkora a függőségem, valószínűleg közöltem volna vele, hogy nem kell, de jelenleg ölni is képes lettem volna a reggeli koffein adagomért. Kicsit bólintva indultam meg befelé, ahol ki is szúrtam a kancsót. Töltöttem magamnak, majd egy kis ízesítés után visszamentem, és leültem a mellette lévő székre. Elkezdtem kortyolgatni a forró italt, és rá is gyújtottam.

- Nem volt nagyon kényelmetlen a kanapé? – kérdeztem, de csak, hogy ne néma csendben üljünk egymás mellett. Igazán kínos volt a csend.
- Nem – mondta teljesen kimérten. Ok, akkor nem erőltetem a beszélgetést. Elszívtam a cigit és kiittam az utolsó cseppet is a csészéből, majd felálltam, hogy összeszedjem magam és haza menjek végre innen, ahol nyilván valóan nem vagyok szívesen látva. Nem mintha én szívesen lennék itt.
- Kristen, várj! – szólt utánam és mire visszafordultam, már ott állt közvetlenül mögöttem. Kérdően néztem, rá, mire olyat tett, amire nem számítottam. Pedig számíthattam volna rá. Megcsókolt. Ajkaival finoman becézgette az enyémeket, és miután rájött, hogy nem tanúsítok túl nagy ellenállást, a kezei a derekamra csúsztak, hogy közelebb húzzon magához. Nem tudtam mire vélni a hírtelen hangulatváltozását, de nem is nagyon volt időm gondolkodni. Kutató nyelve lecsapott az enyémre, nekem meg ezzel egy időben köd borult az agyamra. Kezem a hajába túrt. Nem csak hogy hagytam, hogy játszadozzon velem, viszonoztam a csókját, legalább akkora szenvedéllyel. Egész testemben éreztem a bizsergést, amit minden egyes alkalommal a csókjai és az érintései kiváltanak belőlem. Aztán elhúzódott. Elégedetten mérte fel, hogy kapkodva szedem a levegőt, és teljes mámorban úszom.

- Ez…ez mi volt? – kérdeztem akadozva. Erre elmosolyodott, nem is akárhogy, önelégülten.
- Csak ellenőriztem, hogy még mindig olyan-e a hatásom – közölte vigyorogva. Nos, ha ugyan olyan lenne, akkor most egy jó nagy pofont kevernék le neki, főleg a nagyképűsége miatt. De nem teszem, vagyis valami megváltozott. Bár az előbbi szavai alapján, Ő mindig is ilyennek látta a reakciómat. Igaz, nem sokszor toltam még el… Fújtatva kiszakítottam magam a karjai közül, és a fürdőszobába igyekeztem. Felöltöztem, majd útra készen kivonultam. A nappali közepén ácsorgott.
- Megyek. Kösz a vendéglátást – morogtam és már indultam is az ajtó felé, de Ő megint gyorsabb volt. Beállt elém, és mosolyogva szemlélte a bosszankodásom.
- Bármikor – végigsimított az arcomon, mire elhúztam a fejem. – Remélem hamarosan látlak! – tette még hozzá.
- Én meg remélem, hogy soha többet nem látlak! – közöltem és, mint egy dúvad kirongyoltam a szobából. Még a taxiban hazafelé is idegesen pufogtam magamban. Még egy ilyen pofátlan piócát nem hordott a hátán a föld. Leteper – jó, azt én kezdeményeztem, de részeg voltam! -, aztán elküld melegebb éghajlatra, majd ismét rám száll. Ki érti ezt? Magamat sem értem. Meg ezt a fene nagy vonzalmamat egy ilyen kiállhatatlan, beképzelt tuskó felé. Megfogadtam, hogy ezentúl nem gondolok rá. Ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam. El fogom felejteni még a nevét is.

- Kislányom, hogy sikerült a buli? – kérdezte anya mosolyogva, mikor beléptem a házba.
- Remekül – mondtam egy fintor kíséretében, majd a szobámba siettem. Hmm, ennél jobb buliban még nem is voltam! Komolyan, fergeteges volt…
Csak másnap jutott eszembe, hogy elfelejtettem felhívni Asht, holott megígértem neki, hogy amint haza érek, hívom. Pótoltam.
- Szia – visította, de úgy, hogy el kellett tartanom a készüléket a fülemtől, mert félő volt, hogy beszakad a dobhártyám.
- Szia – feleltem.
- Azt ígérted tegnap hívsz…de mind egy. Csak most értél haza? – először azt hittem ironizál, bosszúból, amiért nem hívtam rögtön. De a hangja komoly volt, így rá kellett jönnöm, azt hiszi, hogy eddig Robnál voltam és…hülye!
- Nem, csak elfelejtettek hívni – vallottam be.
- Oh…És milyen volt? – kérdezte újra.
- Mi, milyen volt?
- Jaj Kris, hát az… az éjszaka? – az éjszaka szót feltűnően megnyomta.
- Nem történt semmi, ha erre vagy kíváncsi – közöltem vele.
- Hogy-hogy? – kérdezett vissza meglepetten.
- Ash, mégis minek nézel engem? Természetesen nem dőlök be egy ilyen nőcsábásznak – mondtam kissé sértetten.

- Persze, persze tudom – sóhajtotta – Csak reméltem, vagyis tegnap este úgy is láttam, hogy talán te is érdeklődsz iránta!
- Iránta? Soha! – jelentettem ki magabiztosan, holott bennem már rég nem volt felkiáltójeles ez a szó.
- Aha – mondta Ash mindentudóan. – Holnap vásárolni megyünk – kezdett új témába. Mielőtt akadékoskodhattam volna, kijelentette, hogy tízre értem jön, és lerázott valami gyenge indokkal. Csak, hogy ne utasítsam vissza.
Másnap már háromnegyed tízkor az ajtó előtt szobrozott, mikor én még az utolsó simításokat végeztem magamon.
Elrángatott egy pár boltba, majd ebédelni mentünk, hogy pótoljuk az energiát, és újult erővel vethessük bele magunkat a vásárlásba, ismét.
El sem hittem, hogy este hétre értem haza. Mindig is tudtam, hogy Ash maratoni vásárló, de újra és újra meglepődtem, mennyire jól bírja. Ellentétben velem, aki a második bolt után már nyavalyog. Mikor kitett a ház előtt, még megdobott egy aggasztó mondattal.
- Holnap után négyre gyere át – szólt ki a kocsi ablakán.
- Minek? – pördültem egyet, majd visszaszaladtam a kocsihoz. Nem sejtettem jót.
- Szerinted mégis minek vettünk fürdőrucit? – kérdezte kajánul vigyorogva. Felnyögtem.
- Medence parti? – érdeklődtem kétségbeesetten, mire felnevetett. A barátnőmnek fölös energiáinak levezetésére még nem talált jobb módot, mint a vásárlás vagy a buli szervezés. Nem is lepett meg igazán.
- Méghozzá csajos medence parti, Nikkivel az élen! – kacagott, aztán már csak a kerékcsikorgást hallottam. Jó, addig még van egy napom.

Túl gyorsan eltelt az az egy nap, én meg már pakoltam a cuccaimat a partira. Felvettem az újonnan beszerzett bikinimet, de mivel így mégsem mehettem ki az utcára, magamra kaptam egy farmer sortot és hozzá egy fehér trikót. Odafelé még beugrottam egy boltba, hogy vegyk egy hatos csomag Heinekent is. Abban biztos voltam, hogy Ash egész nap kaját gyártott, de alkoholból sosem lehet elég. Ha csak Nikkiből indulok ki, aki eddig ahányszor találkoztunk, minden alkalommal igen csak rácuppant a piákra.
Mire megérkeztem, már ott volt a csapat, természetesen a Twilight cast-re gondolok. Mindenki a ház előtti nagy teraszon ült, a medence partján, egy hatalmas asztal örül. Kicsit meglepődtem, mivel Ash mintha azt mondta volna, hogy csaj buli lesz. Pedig ez szemmel láthatóan nem az, hacsak Kellan és Jackson át nem operáltatták magukat. És volt ott még egy srác, akit eddig nem láttam, vagyis de, a képernyőn. A lányok fürdőruhában, a fiúk pedig fürdőgatyában ültek a tikkasztó hősgében.

- Szia! – köszöntek kórusban, amit észrevettek. Lassan odasétáltam hozzájuk, és próbáltam egy mosolyt erőltetni a képemre.
- Sziasztok – köszöntöttem én is őket.
- Még pia – Nikki szinte a száját nyalogatva nézte a kezemben lévő söröket. Elmosolyodtam és letettem az asztal elé. Bár ahogy körbe néztem, volt bőven pia.
- Szia, szívem! – rohant felém Ash, majd a nyakamban kötött ki.
- Szia – mondtam, mikor elengedett és végre kaptam levegőt. – Nem azt mondtad, hogy csaj buli lesz? – suttogtam a fülébe, hogy csak ő hallja.
- Máshogy alakult – vont vállat, majd egy kedves mosolyt eresztett felém. Nem gond, a lényeg, hogy Mr. „szeretnélek az ágyamba cipelni” Pattinson nincs jelen. Ez már fél siker. – Jaj Kristen, még nem is ismered Taylort – kapott a fejéhez Ash.
- Szia, Taylor Lautner vagyok – felpattant a székből és felém nyújtotta a kezét.
- Kristen Stewart – mondtam mosolyogva. – Örülök.
- Igen, már sokat hallottam rólad – bökött Ash felé. Remek, engem mindenki ismer.

Ledobtam a táskámat is az asztal mellé, majd szék után kutattam a tekintetemmel. Jackson, igazi lovag lévén, már ugrott is, hogy hozzon nekem egyet. Ash berohant valamiért, és mivel kérdezni akartam valamit, az ajtót fürkészve figyeltem, hogy mikor lép ki. Ekkor kinyílt, de nem Ash jött ki rajta. Pontosan az az ember, akinek még öt perce örültem, hogy nincs jelen. Tévedtem. Megkövülve bámultam. Először csak a meglepődöttségtől, hogy itt van, aztán már nem amiatt. Mosolyogva közelített felénk, egy sörrel a kezében, napszemüveggel a szemén, és csak egy fürdőnadrág volt rajta. Akaratlanul is végigpásztáztam, szemem főleg a felsőtestén akadt meg. Kényszerítenem kellett magam, hogy elvegyem onnan a tekintetem. Aztán az arcára néztem, az a napszemüveg szemtelenül jól állt neki. Elvigyorodott, valószínűleg lebuktam…
- Nocsak Kristen, te is itt vagy? – megállt az asztal oldalán, letette a sörtét, és cigiért nyúlt.
- Igen. Bár szerintem, ez téged nem lep meg – közöltem vele rideg hangon.
- Valóban – nevetett fel. – Reméltem, hogy találkozunk – csábosan rám kacsintott, azzal az elégedett vigyorával, miközben kifújta a cigi füstöt. A francért áll ez neki ilyen idegesítően jól?! Leültem a székbe. Őnagysága is keresett magának egyet, majd követett a mozdulatban.
- Kristen, ugye hoztál fürdőrucit? – kérdezte Nikki aggódva, és végignézett rajtam.
- Persze, itt van alattam – bólogattam.
- Fiúk segítenétek? – kiabált ki Ash. Jack, Kellan és Taylor, mint a jól idomított ölebek felpattantak és már a konyhában is voltak.
- Akkor csobbanjunk egyet – javasolta Nikki, visszatérve az előző témához.
- Nem várunk még? – kérdeztem meglepetten.
- Talán félsz a víztől, Stew? – nézett Rob mélyen a szemembe.
- A nevem Kristen, és a válasz: nem – vetettem neki oda félvállról. Nikki felállt, kicsit megbillent – talán már túl van pár poháron -, de ez sem tartotta vissza. Hatalmas csobbanással ért a vízbe.

Ketten maradtunk. Ez nem volt számomra kedvező felállás, így úgy döntöttem követem Nikkit. Felkeltem, és elkezdtem kigombolni a sortomat. Fél szemmel felpillantottam és láttam, hogy Rob lélegzetvisszafojtva figyeli a mozdulatot. Levettem a gatyát, majd a székre dobtam. Le sem vette rólam a szemét. Aztán a felsőmtől is megszabadultam, lassan húzva felfelé, még végül ledobtam azt is a székre. Megráztam a hajam, mire Rob nagyot nyelt. Kuncogva sétáltam a medence felé. Már a lépcsőnél jártam, mikor kijöttek a többiek.
- Kész a kaja – kiabált Ash.
- Akkor utána – mondtam Nikkinek, és visszamentem az asztalhoz. Ő is követett. Kezdtem egyre kínosabban érezni magam, ellenben Robbal. Őt egyáltalán nem zavarta, hogy leplezetlenül bámult. Igyekeztem én sem törődni vele.
A kaja után én is kibontottam végre egy sört, valahogy be kellett érnem a többieket, néhányuknak már keresztbe álltak a szemei.
Valamit játszani akartak, állításuk szerint, ha becsípnek, mindig ezt teszik. Ash az társat javasolt, de le lett hurrogva.

- Felelsz vagy mersz – csapta össze a tenyerét Nikki. Ez mindenkinek tetszett, csak én nem voltam oda az ötletért. Emlékszem még rá fiatalabb koromból, nem volt a kedvenc játékom, a tinik kegyetlenek tudnak lenni. Szerencse, hogy mi már felnőttek vagyunk…
Lepakolták az asztalt, mindenki csak a piáját hagyta maga előtt, és középre helyeztek egy sörösüveget. Az elején még enyhe kérdések voltak, mindenki a felelést választotta.
- Mitől félsz a legjobban? – kérdezte tőlem Jackson, mert nálam volt az üveg szája, nála meg az alja. A felelést választottam.
- A pókoktól. Egyszerűen kiráz tőlük a hideg, visítva rohanok ki a szobából, ha látok egyet – vallottam, be, mire nevetni kezdtek. Aztán jöttek a nagyobb őszinteséget igényelő kérdések.
- Rob, mennyi ideig tartott a leghosszabb kapcsolatod, és miért lett vége? – kérdezte Kellan tőle. Rob nagyot nyelt. Erre igazán kíváncsi voltam, ha egyáltalán volt neki!
- Természetesen még a Twilight előtt volt – mindenki megértően bólintott. – Két évig voltunk együtt, és azért lett vége, mert megcsalt az egyik haverommal – egy pillanatra megrezzent az arca, majd rendezve vonásait, az üveghez nyúlt. Szerencsétlen, ezt nem is gondoltam volna. Kemény lehetett. Kicsit, más színben tüntette fel előttem a nőkhöz való hozzáállást ez az információ. Jó, azért nem avatom szenté, de mégis.

- Kristen, felelsz vagy mersz?– észre se vettem, hogy engem pörgetett ki, annyira elmerengtem. Ránéztem és rávágtam:
- Felelek! – nem akartam esélyt adni neki, hogy valami kínosat kérjen.
– Mit számít neked egy fiúban? – kérdezte rezzenéstelen arccal. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vajon miért pont ezt kérdezni, aztán leesett.
- Az, hogy önmagát adja! – jelentettem ki, és kíméletlenül álltam a pillantását. Valószínűleg célzásnak vette, ami rendben van, mert az is volt. – És persze az őszinteség, a tisztelet és a bizalom – folytattam a felsorolást. Egy pillanatig még nézett, aztán lesütötte a tekintetét. Pörgettem, nem mást, mint Kellant. Feltettem neki egy egyszerű kérdést, majd Robra néztem. A tekintete kifürkészhetetlen volt, mintha nagyon gondolkodna valamin.
- Jackson, felelsz vagy mersz? – kérdezte Kellan vigyorogva.
- Merek! – jelentette ki Jackson, mire Kellan vigyora kajánra változott.
- Fuss egy kört a kertben meztelenül! – vihogott. Jackson megvonta a vállát és megette. Én nem kívántam oda nézni. Kezdett bepörögni mindenki. Nikkinek be kellett csöngetnie a szomszédba, és bekéredzkedni wc-re. Bizonyítékként pedig elhoznia egy darabka wc papírt. Ashnek sörösüveggel a szájában kellett úsznia két kört. Taylornak egymás után lehúznia két pohár sört, és így tovább.

- Rob, felelsz vagy mersz? – kérdezte tőle Nikki.
- Merek – vont vállat.
- Oké, akkor csókold meg Kristent, most! – kacarászott, és összecsapta a tenyerét.
- Hé, miért pont engem? – pufogtam.
- Mert ezt kértem – kacsintott rám.
- De ha én nem akarom, akkor nem teheti meg – közöltem elégedetten, mint akinek nyert ügye van.

4. fejezet: Kételyek közt

Nos, meghoztam a 4. fejezetet. Remélem, nem fogtok utálni, mikor…na, nem lövöm le a poén! :D Jó olvasást hozzá, remélem tetszik.
Puszi, Lady


A következő pillanatban Rob, ijedt tekintetével találkoztam, nem tudta mi történt. Azt hiszem, most ütött be végkép az alkohol.
- Jól vagy? – kérdezte aggódó hangon.
- Azt…azt hiszem igen, csak szédülök – vigyorogtam, mint, aki nincs teljesen magánál
- Gyere, üljünk le – megfogta a kezem, visszahúzott az asztalhoz, de útközben megállítottam.
- Talán jobb lenne, ha haza mennék – mondtam, de eszembe jutott, hogy ilyen állapotban nem állíthatok haza. Anya megölne.
- Egyedül nem, akkor szóljunk Ashnek – javasolta és tovább húzott. Megint csak meglepett a figyelmesség, amit irányomba mutatott. – Bocsi a zavarásért, de Kristen nem érzi jól magát – ez nem volt teljesen igaz, most már tökéletesen voltam, az előbbi rosszullétem, mintha meg sem történt volna. Ash nagy kegyesen elszakadt Jacksontól, és felén fordult.

- Rendben, akkor oda adom a kulcsot. Majd megyek én is – mondta rögtön Ash, mert ő is tisztában volt vele, hogy így nem mehetek haza.
- Nem! – vágta rá Rob. – Nem mehet egyedül, ilyen állapotban.
- Elég nagy kislány vagyok már…
- Robnak, igaza van – helyeselt Ashley.
- Jaj, ne csináljátok már! – nevettem fel kínosan. Úgy viselkedtek, mintha egy tini lennék, aki először van bebaszva.
- Elviszem magamhoz – jött elő az ötlettel, az okos tojás. Azt hittem rosszul hallok.
- Na, még csak az kéne…
- Nyugi – nézett rám eltökélten. – Egy ujjal sem nyúlok hozzád, kint alszom a kanapén – őszintének tűnt, valamilyen buta módon hittem neki.
- Rendben – nyögtem megsemmisülve. Még egy önzetlen cselekedet. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy meglesz még ennek a böjtje.
- Kristen, biztos nem baj? – kérdezte Ash, kissé zavartan.
- Nem lesz baj, majd holnap hívlak – biztosítottam. Rob minden habozás nélkül megfogta a kezem, és kivezetett egy taxihoz.

A kocsiban viszonylag csöndben ültünk egymás mellett, igazából fel sem fogtam mibe mentem bele. Kínomban felnevettem, ezen a helyzeten, mire Rob értetlenkedve rám nézett. De én csak folytattam, miközben megráztam a fejem, hogy semmi gond.
Leparkoltunk egy hotel előtt, majd ismét kézen fogott, hogy bevezessen az előcsarnokba. Nem hitte, hogy egyedül is képes vagyok bemenni. Igaza volt.
- 524-es szoba – hadarta a recepciósnak, aki kicsit furcsán mérte végig a párosunkat.
- Mi az? Nem ilyen lányokat szokott felhozni, igaz? – kérdeztem nevetve, valahogy be kellett szólnom a rusnya picsának. – De én nem is azért vagyok itt – és még folytattam volna, de a nő kidülledt szemei ismét nevetésre késztettek.
- Köszönjük – nyögte Rob, aki villámsebesen elvette a kulcsot, majd a lift felé húzott. Éreztem rajta, hogy most aztán a pokolba kíván. Belökött a liftbe, majd megtámaszkodott a fejem mellett, két oldalt. – Mégis mi bajod van? – kérdezte idegesen, cseppet sem kedves hangon. Szemei csak úgy izzottak.

- Nekem semmi – néztem rá ártatlan képpel, bár alig bírtam visszatartani a mosolyom. Nagyon szórakoztatott, hogy kihoztam a sodrából.
- Nem? Akkor neked ez a normális viselkedés? Kínos helyzetbe hozni mások előtt? Mond csak, mással is ezt csinálod, vagy ez csak nekem szól? – dünnyögte összeszorított fogakkal.
- Kínos? Ha már minden nap mást döngetsz, legalább vállald fel, milyen vagy– vágtam a képébe, amitől meglepetten hőkölt hátra.
- Fogalmad sincs, milyen vagyok. Nem is ismersz! – sóhajtotta, és most már nem az idegességet olvastam le az arcáról, vagy hallottam ki a hangjából, hanem lemondást.
- Talán nem is baj – motyogtam az orrom alá, de hiába, mivel túl közel volt hozzám, tisztán hallotta. Ha tehettem volna, visszaszívom. De miért is? Hiszen megérdemli, ez az igazság! Mégis szarul éreztem magam, főleg mikor lemondóan kifújta a levegőt, ellépett tőlem, egész a lift ajtajáig.

Az ajtó kinyílt, én pedig követtem őt, egészen be a hotelszobába. Mintha ott sem lennék a teraszra ment rágyújtani. Kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam.
Rendes volt velem, én meg ezt művelem. Ez nem jellemző rám. Ez a pasi a leg ellentétesebb cselekedeteket és érzéseket hozza ki belőlem. Utána mentem, én is rágyújtottam.
- Jobb lenne, ha haza mennék – kezdtem bele.
- Azt hittem ezen már túl vagyunk – mondta színtelen hangon, és a semmibe bámult.
- Nem kell megtűrnöd, már jobban vagyok – próbálkoztam, de mint, aki nem is figyel rám. – És amúgy is…nem vagyok normális, hogy eljöttem veled! – tudtam, hogy ez hatni fog, azonnal rám nézett, és értetlen tekintetében, valami csalódottság is volt.
- Ne aggódj, az előbbiek után nem fogok tovább próbálkozni! – vetette oda kíméletlenül, amibe szinte beleremegtem. Megint nem értettem magam, ez nekem miért fáj? Csak örülnöm kéne, hogy nem próbálkozik.

- Rendben. – mondtam, mintha megkönnyebbültem volna. – Nem bánnád, ha lezuhanyoznék? – kérdeztem.
- Első ajtó jobbra. Van bent tiszta törölköző – újra lefelé bámult az erkélyről, rám se nézett.
Beléptem a zuhanyba, és ha már ott voltam, a hajamat is megmostam. Mikor végeztem, rájöttem, hogy pizsamával nem készültem. Magamra tekertem a törölközőt és Rob felkutatására indultam. Nem volt nehéz megtalálni, ugyanott ült, ahol hagytam.
- Rob? – szóltam, mert nem vett észre. Erre rám kapta a tekintetét és egy pillanatra nem tudta fegyelmezni a vonásait, ahogy meglátott. Először meglepetten, majd vágyakozva futatta végig rajtam a tekintetét, de a végére összeszedte magát. – Tudnál adni egy pólót? – kérdeztem, elnyomva a mosolyom. Bólintott, majd besietett a halóba. Követtem. Kidobott egy pólót a szekrényből, majd közölte, hogy ő is letusol. Felvettem a kölcsönkapott ruhadarabot, amin megéreztem az illatát. Pont olyan kellemes volt, mintha rajta érezném. Megráztam a fejem, azt reméltem ettől elmúlnak ezek a furcsa gondolataim.

Ismét cigizni indultam, de előtte a hűtőhöz mentem, hogy kivegyek valami italt, mert teljesen kiszáradt a torkom. Az ott sorakozó Heinekenek csak úgy vonzották a kezem, úgyhogy gondolkodás nélkül kiemeltem egyet. Bár még mindig nem voltam józan, azt gondoltam még egy sör már nem árthat.
Kiültem a teraszra az üveggel együtt, és rágyújtottam. Alig fogyott el a negyede, mire Rob is megérkezett. Elmosolyodtam, ahogy észrevettem, hogy az ő kezében is egy sör van.
- Most akartalak megkínálni, de látom már megtaláltad – ült le a mellettem lévő székre.
- Ne haragudj, meg kellett volna kérdeznem! – mondtam zavartan. Tényleg, micsoda bunkó vagyok!
- Nem azért mondtam – nevetett fel, de nem volt őszinte, inkább kényszeredett. – Bár nem biztos, hogy jót tesz neked még egy sör!

- Hé! Jól bírom a piát – mosolyogtam rá. Magam sem értettem, miért vett a „beszélgetés” ilyen fordulatot. De túl hamar örültem. Most nem a tapló Rob bújt ki belőle megint, hanem a telefonja zavart meg minket. A sörömet kortyolgatva figyeltem, ahogy felkel és a korláthoz sétálva beleszól.
- Szia Lizzy! – na, persze, hogy egy nő! – Nem tudom, szerintem a holnap jó…aha…komolyan? – boldogan nevetgélt a telefonba. El tudom képzelni, milyen közeli kapcsolatot ápolhat ezzel a csajjal. És holnap, mi? De ez engem mi a francért érdekel?! Lehúztam a söröm maradékát, majd Robra néztem. – Most le kell tennem, de majd holnap visszahívlak. Te is, szia – letette, majd kérdően felém fordult. – Baj van? – kérdezte egy elégedett vigyorral. Már csak ez hiányzott!
- Nem, csak aludjunk – mondtam és felkeltem. Vagyis felkeltem volna, ha nem huppanok vissza. Ajaj, lehet, hogy tényleg nem kellett volna az a sör?! Rob egy pillanat alatt mellettem termett, és már nyújtotta is a kezét. – Megy egyedül is – ismét megpróbáltam, és sikerült. Már éppen rá akartam vigyorogni, de az első lépésnél elvesztettem az egyensúlyom, és egyenesen a karjába zuhantam.

Nevetni kezdtem, fogalmam sincs min, talán kínomban. Rob mosolyogva megrázta a fejét, majd hiába ellenkeztem a karjába kapott és úgy vitt be a szobába. Annak ellenére, hogy nagyon is ellenemre volt a helyzet, ez cseppet sem látszott rajtam. Lehet azért, mert teljesen el voltam már kábulva. Mosolyogva térdelt fel az ágyra, majd lehelyezett a közepére. Egy pillanatig még a szemembe nézett, én sem bírtam másra összpontosítani, csak rá. A szívem hevesebben kezdett dobogni, amit megint csak nem tudtam mire vélni. Rob elkomorodott, majd fel akart kelni, de valami megakadályozta. Ez nem volt más, mint az én karjaim, amik még most is a nyaka körül voltak. Szerettem volna elvenni, én tényleg akartam, de nem ment. Rob értetlen fejjel fogta fel, hogy most konkrétan én nem engedem el. Igazából én sem tudom, mi történt velem. Egész este ellene, és az ilyen helyzetek ellen harcoltam, most meg mikor feladja, én kezdem el. Ráadásul nem is vagyok igazán magamnál, az az alkoholmennyiség, amit ma magamba öntöttem, vagy négy embernek elég lett volna.

Ezt baromira meg fogom bánni holnap, de jelen pillanatban ez nem érdekelt. Csak a pillanatnyi akaratomnak engedelmeskedtem. Rob még mindig nem tudta hova tenni a reakcióm. Ismét meg próbált elhúzódni, de nem tudott. Majdnem leesett az álla…
- Nem helyes, hogy a kanapéra száműzlek – kezdtem először egy gyenge kifogással, de úgy tűnt bevette.
- Kristen, ezt már megbeszéltük. Nincs baj – az égnek emelte a szemét, a hülyeségem miatt.
- De…- haboztam – ne hagyj egyedül – beharaptam az alsó ajkam, nem hittem el, hogy kimondtam.
- Tessék? – kérdezett vissza bamba képpel. Vajon, ezt direkt csinálja? Biztos vagyok benne…
- Maradj velem…itt! – suttogtam szaggatottan, mire meglepetten pislogott kettőt. Ekkor már teljesen értette, mit is akarok és mosolyogva végigsimított az arcomon.

- Nem tudom, ez mennyire jó…- kezdte volna, de felemeltem a fejem, és ajkaimat az övére szorítva elhallgattam. Első megdöbbenésében nem csinált semmit, majd mikor nem eresztettem szabadon, visszacsókolt. Nyelve finoman csúszott be ajkaim közé, a tőle nem megszokott módon. Zihálva húztam még közelebb a fejét magamhoz. Egyik keze – mellyel eddig a fejem mellett támaszkodott - a testemen indult felfedező útra, lassan haladt végig az oldalamon, hogy a térdemnél megállapodva, felrántsa lábam a csípőjéhez. Nyelvünk még eszeveszettebb ritmusban kezdett mozogni, igazán oxigénhiányos állapotban voltam már, de nem szakítottam meg a csókot, ahogy ő sem. Nem ismertem magamra, mint egy egyéjszakás kis lotyó, olyan vagyok. Alig ismerem, amennyit tudok róla, azt is utálom, ennek ellenére itt vagyok, vele. A legrosszabb pedig, hogy élvezem, nem is kicsit. Az agyam harcolt, megállást akart, de a testem erősebb volt. Rob finoman simogatta a combom, majd a fenekemre csúsztatta puha kezét.


Először ott is csak simogatott, majd belemarkolt, mire én belenyögtem a csókba, nem is túl visszafogott módon. Éreztem, hogy elmosolyodik, de ebben az eufórikus állapotban, valahogy nem érdekelt, mit gondol. Kezeim óvatosan lejjebb csúsztak a nyakáról, egészen a pólója aljáig. Kicsit tétováztam, de amint még egy markolást éreztem a fenekemen, elkezdtem róla leszedni. Megszakította a csókot, hogy le tudjam húzni róla, majd elhajítottam valahova. Egy pillanatig elakadt lélegzettel néztem a felsőtestét. Nem volt vékony, de egy izompacsirta sem, pont tökéletes volt. Végighúztam kezem meztelen mellkasán, amibe beleborzongott, majd sürgősen, ismét ajkaimra tapadt. Most a hátán igyekeztem kitapintani minden egyes izmot, míg az ő keze már máshol járt. Bekúszott a pólóm alá. Először csak a hasam simogatta, mintha kicsit tétovázna, majd keze feljebb haladt.

Finoman becézgette a melleimet, amitől az én ajkaimból sóhajok törtek fel. A lábujjamig bizseregtem a vágytól, holott pontosan tisztában voltam vele, mennyire helytelen, amit most teszek. Hagyom, hogy kihasználjon. Ennek ellenére lábaimat a csípője köré kulcsoltam, és egy szorítással magamhoz préseltem. Felnyögtem, ahogy ágyéka nekem nyomódott, még így is, hogy két réteg vékonya anyag választott el minket egymástól. Az ő bokszere, és az én bugyim. Ő is felsóhajtott, majd a nyakamon kezdett csókolgatni, miközben keze még mindig a pólóm alatt volt. Éreztem, hogy nem hatástalan rá, amit éppen csinálunk, és ezzel azt is felfogtam, hogy ha tovább megyünk már nincs megállás. Hírtelen bepánikoltam. Én tényleg nem akarok egy lenni azok közül a nők közül, akik a listáján szerepelnek. Én nem megyek bele egyéjszakás kalandokba. Ez nem én vagyok!

- Rob…- nyöszörögtem, de nem hallotta, vagy nem akarta hallani. Esetleg azt hitte, csak élvezetemben mondom a nevét. És nem járt messze az igazságtól… – Elég…hagyd...kérlek…hagyd abba – alig bírtam kinyögni a szavakat, igazából csak bizonytalan suttogás volt az egész. Ez nem fogja abba hagyni! – Engedj el! – nyögtem, és határozottan eltoltam magamtól. Erre már feleszmélt. Vágytól izzó tekintetét az enyémbe fúrta, és értetlenkedve nézett rám, mint rövid ismeretségünk során már sokszor.
- Ezt…ezt most nem igazán értem – zihálta fojtott hangon.
- Nem fekszem le veled! – közöltem vele kíméletlenül.
- De te is akartad…te mondat, hogy maradjak és élvezted, amit csinálunk – értetlenkedett. Igaza volt, mindenben. A szavak, amik elhagyták a száját, mind helytálltak.
- Nem tehetem, én nem lehetek egy a sok közül – suttogtam és lesütöttem a szemem. Idegesen fujt egyet, majd legördült rólam és hanyatt fekve próbálta rendezni a légzését. Nekem is kapkodnom kellett a levegő után.

- Ha tudnád, mekkorát tévedsz! – mondta a plafont bámulva, és mire megkérdezhettem volna, hogy ezt mégis hogyan és mire érti, már az erkély felé tartott. Értelmezésem szerint ez azt jelentette, hogy tévedek, és igenis lehetek egy a sok közül. Ez jellemző volt rá, ez tipikusan az volt, amit vártam volna tőle. Neki nyilván minden nő csak játék, ez az egész csak arról szól hogy legyen valaki, aki kielégíti a vágyait. Tudtam, milyen, mégis csalódtam benne, megint. Néha annyira más, mintha két külön ember lenne. Nyilván azzal próbálja álcázni az igazi énjét, vagyis a „bunkó” Robot, akit már olyan jól ismerek. Kiválóan képes megtéveszteni, és én mégis vonzódom hozzá. Bármennyire is szeretném, ezt többé nem tudom tagadni. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Annyira belemerültem a gondolatimba, hogy már csak azt hallottam, hogy a nappaliban ledől a kanapéra.