11. fejezet: Felejteni nehéz...lehetetlen?

Hi, Girls. Tudom, hogy sokat kellett rá várni, de végre meghoztam. Ne haragudjatok, de mostanában annyira nincsen időm írni. Az a vicc, hogy a fejemben már minden megvan – már nagyon régóta -, de egyszerűen nincs időm leülni és megírni. Én sem örülök neki, de annyi minden van most az életemben…
Most viszont itt van, lehet olvasni, sírni, nevetni és utálni.:D Aggódni viszont nem kell, hiszen mégiscsak egy Robsten történetről beszélünk, ami ugyan kicsit más…de na!:)
Ezt a részt tuti szeretni fogjátok, legalábbis nagyon remélem. A következő részben egy kicsit Robci fejébe is bele kukkantunk majd, meglátjátok, mi van ott mostanság. Izgalmas dolog, higgyétek el!
Nem is beszélek tovább, olvassatok!
Puszi, Lady


Ahogy belépett, és meglepetten megállt a konyhaajtóban, azt súgta, hogy számára is van itt egy személy, akire nem számított…

Egy személy, aki mellettem ül, és akinek a kezét fogom. Garrett. Engem viszont megnyugtatott, hogy itt van. Reménykedtem benne, hogy ez majd visszatartja Robot attól, hogy továbbra is megpróbáljon az ágyába cipelni. Bár, a legutóbbi találkozásunkkor sem viselkedett már a szokott módon, nem próbált meg behálózni. Remélhetőleg megtartja a jó szokását, és végre elfelejthetjük egymást. Már nem is zavart annyira, hogy itt van, biztonságban éreztem magam.

- Gyere Rob, ülj le – intett felé Kellan, mire én is feleszméltem a gondolataim közül. Az említett eleget tett a kérésnek, de előtte lepakolta az italt, amit hozott. Aztán csatlakozott hozzánk, a szemét pedig le sem vette rólam. Zavartan néztem ide-oda, mindegy volt, csak ne rá kelljen.
- Valami baj van? – szorította meg a kezem Garrett. miközben kíváncsian méregetett. Felvettem a legédesebb mosolyom, és felé fordultam.
- Semmi baj – mondtam neki. Még csak az kéne, hogy bármit is megsejtsen a Rob és köztem folyt, érdekes viszonyról.

Biztos nem nézné jó szemmel, én pedig semmi olyat nem akarok tenni, ami kiábrándíthatja belőlem. Garrett az én mentsváram, akivel biztonságban érzem magam. Valójában el sem hiszem, hogy létezik, azt meg végképp nehezen fogom fel, hogy én kellek neki.
- Mit szóltok hozzá? – bökött oldalba Kellan, mire odanéztünk. Eddig azt sem hallottam, hogy beszél.
- Mihez is? – pislogott Garrett. Ezek szerint Ő sem, legalább nem csak engem néznek hülyének.
- Ejnye, fiatalok – rázta a fejét, egy kaján vigyorral. - Ahhoz, hogy kimegyünk megsütni a kajákat – ismételte.
- Persze, menjünk – vágtam rá.

Összeszedtünk mindent, ami kellhet kintre, aztán az egész csapat kivonult a teraszra. Ashley elkezdte begyújtani a tüzet, de elég bénán csinálta szegény, Kellan meg majdnem szívrohamot kapott, mikor meglátta.
- Ash, kérlek add át nekem, mielőtt felgyújtod a házat is – morogta Kell, majd kivette a kezéből a gyufát és Ő folytatta.
- Basszus, a kések bent maradtak – csapott a homlokára Nikki, és már indult befelé.
- Hagyd, majd én kihozom – adtam a söröm Garrett kezébe, és besiettem a konyhába. Elkezdtem kipakolni őket a fiókból, mikor hírtelen egy kéz nyúlt be az enyém mellé, a fiókba.

- A húsvilla is kell – mormolta egy ismerős hang, közvetlen a fülem mellől. Már a kezéről felismertem, mégis reménykedtem benne, hogy csak képzelődöm. Felnéztem, de Rob valóban ott állt. Most azonban hiányzott a képéről a szokásos, öntelt vigyor. Inkább méregetve nézett velem farkasszemet.
- Rendben – vontam vállat, és folytattam a kések kipakolását. Egy ideig vártam, hogy kivonuljon a húsvillával, de nem tette. Fél szemmel láttam, ahogy lazán, a hűtőnek vetett vállal áll, és engem bámul kitartóan.
- Nem viszed ki? – kérdeztem, mikor már nem bírtam tovább.
- Megvárlak – jelentette ki. – Vagy talán zavarlak? – felnéztem rá, és igen, most már mosolygott. Azzal az úgyis elkaplak mosolyával.

- Dehogy! – feleltem teljesen nyugodt hangon, majd betoltam a fiókot. – Mehetünk – indultam kifelé, de ahogy elhaladtam mellette elkapta a karom és visszatartott. Nem szólt semmit, csak nézett rám, én pedig ledermedtem. Ahogy hozzám ért, a már jól ismert bizsergés végigfutott rajtam, és a szikrák sem hiányozhattak közülünk. Ettől féltem valahol legbelül, hogy úgysem hagy majd békén. És, hogy miért tartottam ettől ennyire? Azért, mert ilyenkor nincs menekvés, nem bírok ellenállni neki. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de annyira képes megbabonázni, hogy ha akarja, úgy el tud kábítani, hogy azokban a percekben semmit sem érdekel rajta kívül. Ezt tudja, sőt ki is használja.

- Hova sietsz? – kérdezte vigyorogva, amiből levonhattam, hogy most is pontosan tudja, hogy azt csinálhat velem, amit akar. Ujjait finoman végighúzta a karomon.
- Ne kezdjük újra – sóhajtottam, és próbáltam lazának tűnni.
- Kincsem, még be sem fejeztük – mondta, majd magához rántott. Egy pillanatig a tekintetünk összefonódott, amivel ismét sikerült elkápráztatnia. – Én folytatni akarom – közölte, mialatt egy tincset a fülem mögé tűrt. Ettől féltem, hogy nem adta fel. És még egy órája sincs itt, de már is folytatja a mocskos kis játékát.

Ettől függetlenül, nem bírtam reagálni. A normális reakció az lett volna, ha kiszakítom magam a karjai közül és kimenekülök a többiekhez. Ezzel szemben továbbra is ott álltam, nagyokat pislogva, várva a folytatásra. Nincs semmi kétség, ami az épelméjűségemet illeti…Robnak tetszett a helyzet, élvezte a játékot, kiélvezte a pillanatot.
Lassan kezdett felé hajolni, végig tartva velem a szemkontaktust, ezzel is ott tartva engem. A legviccesebb az egészben az, hogy nem csak nem akartam menekülni, de vártam is, hogy végre újra érezhessem ajakit az enyémeken. Mint valami hülye drogos, akit eddig eltiltottak a kedvenc anyagától. És Garrett…na, rá meg aztán főként nem gondoltam.

- Annyira kívánatos vagy ma is – suttogta a fülembe, miközben egyik keze a hátamról a fenekemre csúszott, és jól megmarkolva még közelebb vont magához. Felnyögtem, de nem a fájdalomtól. Nyelvét végighúzta a nyakamon, majd ajkai révbe értek. Óvatosan érintette száját az enyémhez, de amint megbizonyosodott róla, hogy nem tiltakozom, azonnal hevesebb lett. Viszonoztam, ahogy azt is, mikor nyelve benyomult a számba, hogy felkutassa az enyémet.
Gyűlöltem magam, de az ösztöneimnek nem bírtam ellen állni, Rob pedig pont ezt szerette kihasználni.

Hevesen dobogó szívvel, a hajába túrva viszonoztam a szenvedélyét, miközben már most alig kaptam levegőt. Jól esett ismét Őt csókolni, hiába is fáj bevallani. Hírtelen a hűtőhöz nyomva találtam magam, Rob egyik keze pedig már a pólóm alatt kalandozott. Túl jó volt, és az is eszembe jutott, hogy bárki bejöhet. Ennyi ideig nem kellene távol lennünk, mikor csak pár evőeszközért jöttünk. Ezt pedig vele is közölnöm kellett. Nagy nehezen eltoltam magamtól, amit nem könnyített meg, ahogy vágyakozó szemét az enyémbe fúrta.

- Vissza kéne menni – ziháltam.
- Te sem akarsz igazán – mondta, és már hajolt is hozzám.
- Kérlek – nyögtem, mert ha ismét megcsókol nem lesz erőm tiltakozni.
- Jó, de még koránt sem végeztünk – fújtatott, de kiengedett. Eligazítottam a pólóm, majd a fejvesztve rohantam ki. A többiek remekül elvoltak, szinte fel sem tűnt nekik, hogy nem jöttünk vissza. Garrett éppen Nikkivel nevetgélt, a többiek pedig a tűz körül sündörögtek. Letettem a villákat, majd Garrett mellé lépve elvettem a söröm, és jól meghúztam. Erre most igazán szükségem volt. Garrett megsimította a hátam, majd mikor felnéztem rá, édesen rám mosolygott. Hírtelen óriási bűntudat áradt szét bennem.

Ez a pasi minden kincset megér, én meg a csélcsap Rob miatt kockáztatatom a kapcsolatunkat. Nem kérdés, hogy oda voltam Garrettért, de Rob is túl mély nyomott hagyott bennem. De ezt ki fogom irtani magamból, túl sokat teszek kockára ezzel. Ezentúl nem fogok engedni a csábításnak, erős leszek, küzdök ellene. Pont mikor elhatároztam Rob is kijött, de mivel Garrett magához ölelt, esze ágában sem volt oda jönni, csak kimért pillantásokkal méregette kettősünket. Én pedig nyugodtan kapcsolódtam be a beszélgetésbe.

Egy idő után Nikki kezéből szívesen kivettem volna a piát, mert úgy éreztem kezd becsípni, és még a végén beleesik a tűzbe. Hála Istennek miután kész lett a kaja, és megettük, már nem is lehetett látni rajta, hogy ivott. Persze aztán mindenki újra inni kezdett, még Garrett is, ami egyenlő volt azzal, hogy az éjszakát itt töltjük, ugyanis hazavezetni így nem engedem.

*

- Jó éjt – nyomott egy utolsó csókot a számra Gerrett, majd bevonult a neki felajánlott vendégszobába. Én pedig a fürdő felé vettem az irányt, ahol egy langyos zuhanyt vettem, majd én is aludni indultam a saját szobámba. A konyhai jelenet után sikerült elkerülnöm Robot, egészen eddig a pillanatig. Most pedig próbáltam gyorsan elsiklani mellette, a vékony folyosón. Persze, hogy nem jött be a tervem.

- Hova ilyen sietősen – ragadta meg a karom, és fordított maga felé.
- Aludni – közöltem vele, miközben kihúztam a kezem az övéből. Itt még nem volt vége.
- A kis barátodhoz? – érdeklődött nyájasan, de a szeme szikrákat szórt.
- Képzeld, hogy nem. Egy másik szobába – mondtam neki, mire meglepődött.
- Miért? – kérdezte.
- Tudod, nem mindenkinek az a célja, hogy az ágyába cipeljen – célozgattam.
- Ezt úgy értsem, hogy még nem… - hökkent meg még jobban.

- Nem mintha közöd lenne hozzá, de nem. Várunk, még nem vagyunk biztosak magunkban – mikor ezt kijelentettem, röhögni kezdett.
- Ez édes – morfondírozott el, de inkább a gúny látszott az arcán. – Esetleg, ha másra vágysz, tudod, melyik az én szobám – közölte mindentudóan, minden viccesesedés nélkül, majd magához rántott.
- Engedj el! – szóltam rá, de mintha a falnak beszélnék. Ajkai egy pillanat múlva már az enyémet kutatták, erőszakosan nyomta nyelvét a számba. Most nem a vágy miatt engedtem, ahhoz túl ideges voltam, hanem mert így előbb szabadulhatok. Így is volt, pár perc múlva már csak az elégedett vigyorával szemlélt engem.

- Tudod, hol találsz. Az ágyban foglak várni – nyomatékosította benne előbbi szavait, majd bement a szobájába.
Én kissé inogva bújtam be az ágyamba, mert annak ellenére, hogy most nem gyengültem el, azért a szokásos hatása megvolt rám. Ugyan úgy eszembe jutott az esély, hogy akár vele is lehetnék. És lennék is, de ahhoz nagyon sokat kellene változnia.

Most, hogy volt egy biztos hátterem, Garrett, nagyon is csábító volt az ajánlata Robnak. Hiszen ettől még lenne kihez mennem, és Garrettnek nem is kellene megtudnia a dolgot, vagy ha el is mondanám neki, őszintén mindent, még meg is bocsájtaná a félrelépésem. Szinte rosszul voltam magamtól, amiért ilyenek járnak a fejemben, de nem volt mit tenni.
Szerettem volna Robbal lenni, kipróbálni vele, de a büszkeségem mégis az ellenkezőjét mondta. Nem adhatom oda neki magam, mert akkor semmivel sem leszek különb a többi csajnál, akik már jártak az ágyában.

Inkább Garrettel kéne törődnöm, az Ő ágyába kéne átmennem. Viszont Ő Rob ellentétje ebben, nehogy nem feltett szándéka minél hamarabb lefektetni, de még csak nem is céloz rá, hogy már szeretne velem lenni. Igazi patthelyzet. Viszont Rob… De akkor szegény Garrett…
Még percekig forgolódtam az ágyban, de semmilyen megoldás sem tűnt jónak. Aztán döntöttem. Biztos léptekkel indultam ki a szobából, biztos voltam magamban, abban, amit tenni készülök.

A folyosóra lépve kicsit meginogtam, de végül elindultam az ajtó felé, ami egy csodálatos éjszaka nyitja volt.
Halnak beléptem, becsuktam magam mögött az ajtót, majd az ágyra pillantottam. A hold kellőképpen bevilágította a szobát, így jól láttam azt a meglepett szempárt, aki farkasszemet nézett velem.

Talán nem számított arra, hogy átjövök…

Merry X-mas!

Mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket! Remélem mindenkinek jól telik.:)
Friss rész pedig jövő héten kedden lesz, szóval még ebben az évben!:D

10. fejezet: Változás

Na csajszik. Egy kis szünet után itt a folytatás. Remélem tetszeni fog, és nem taszít el titeket ez a kis változás.:P Higgyétek el, izgalmas lesz…sőt! :D
Szóval nem kiborulni, hanem bízni bennem!:)
Puszi, Lady

Valóban Ő volt az…
- Garrett – nyögtem, mint valami lüke tinédzser, hasonlóan a tegnapi találkozásunk során produkált viselkedésemhez.
- Leülhetek? – kérdezte mosolyogva, miközben még mindig bámultam, mint egy hülye. Gyorsan bólintottam, hogy mégse nézzen teljesen hibbantnak, bár lehet ezzel már elkéstem. – Szóval mire iszunk? – tette fel az első kérdést ismét, majd a kiszolgálóhoz fordult, és rendelt magának is egy felest.

- Nem tudom, csak úgy – feleltem, mikor végre megtaláltam a hangom.
- Az úgy nem jó – rázta a fejét mosolyogva, ami ismét elkápráztatott. A számat megint tátva felejtettem egy pillanatra. – Igyunk ránk, vagyis a közös filmünkre, és az előttünk álló remek munkára – javasolta, és felém tartotta a poharát. Jó ötletnek tartottam, ez egy jó kis film lesz, amiben közel kerülünk egymáshoz, szó szerint…
- Ránk – kacsintottam, majd lehúztam az adagom. Ő is követte a példám, majd újabb körre hívott meg. Miután elégnek ítéltem meg a bennem lévő alkoholt, megérdeklődtem, hogy mégis, hogy kerül ide.

- Egy barátom hívott el, ott ül – követtem a tekintettem, ahova mutat, és majdnem lefordultam a székről. A kis csipet csapatomra mutatott, azon belül is Kellanra.
- Ez vicces, én is velük vagyok. Főleg vele – mutattam Ashre, aki éppen Jack fogait számolta, a nyelvével.
- Még nem mentem oda hozzájuk, mert kiszúrtalak a pultnál – magyarázta, miért nem ismeri még őket. – Tényleg, miért nem vagy velük?
- Szüksége volt még egy kis piára – mondtam nevetve. – De most már oda mehetünk – ugrottam le a székről, megragadva a koktélomat is.

- Garrett! – hallottuk Kellan hangját, pedig még oda sem értünk az asztalhoz. – Hoho, Kristennel már megismerkedtél? – kérdezte vihogva kedvencünk, aki nyilván valóan már csap részeg volt.
- Valójában, már ismerjük egymást – mosolyogtam Garrettre, aki úriember módra kihúzta nekem a széket. Erre még a nagyon elfoglalt Rob is oda nézett, jócskán végigmérve a mellettem álló helyes pasit. Kellan gyorsan bemutatta mindenkinek, majd egy másik pohár felest húzott le.
- Honnan is ismeritek egymást? – kérdezte két pohár között.
- Kristen lesz a partnerem az új filmben, amiben szerepelek – húzta ki magát mellettem, mintha büszke lenne rá. Ez jól esett.

- A tegnapi? – érdeklődött meglepetten Ash, mire mosolyogva bólintottam. Az este folyamán, ez volt az utolsó alkalom, hogy a nemsokára forgatásra kerülő filmről beszéltünk. Kellan és Garrett közösen előadták megismerkedésük történetét, amin nem mondom, az egész társaság jól szórakozott. Még Robert is megtisztelt minket a figyelmével, de csak csúnyán méregette a cuki szőkét mellettem, és én is kaptam pár hosszú pillantást. Garrettel is sokszor össze-össze akadt a tekintetünk, ilyenkor mind a ketten zavartan elmosolyodtunk, és folytattuk a többiekkel a beszélgetést.


Az italok fogytak, én már megint nem mertem volna kijelenteni, hogy józan vagyok, de jól éreztem magam, ez a lényeg. A természet is nemsokára szólított, köszönhetően a sok-sok italnak, ezért elnézést kérve a többiektől, megkerestem a mosdót. Alig hogy végeztem, és ismét a folyosóra léptem, bele ütköztem valakibe. Mikor felnéztem, hogy elnézést kérjek, megnémultam. Rob volt az. Mér előre láttam, mi következi most…

- Bocsi – nyögte, majd mindenféle egyéb cselekedet nélkül távozott, a wc-be. A döbbenettől ismét tátva maradt a szám. Ez nem a megfelelő reakció volt, sőt… nagyon is magával ellentétesen cselekedett. Már annyira megszoktam, hogy ilyenkor jön a jól ismert macsó szöveg, aztán az én ellenkezésem és végül, aminek történnie kell, vagyis a karjaiban kötök ki. Ez most tényleg zavar engem? Nem! – határoztam el, és igyekezve elűzni a Robbal kapcsolatos gondolataim, visszamentem a többiekhez. Az asztal létszáma igencsak megcsappant. Rá is kérdeztem, hova lettek, mert csak Nikki és Kellan voltak ott.

- Ashley és Jackson táncolnak – felelte mosolyogva. – Esetleg lenne kedved? – kérdezte zavartan.
- Igen – mondtam neki mosolyogva, és karon ragadtam. Igazából ehhez volt kedvem, de én nem mertem volna megkérdezni. – Vigyázz, a piámra – fordultam még vissza Nikkihez, aki vihogva ugyan, de bólintott. Lehet rosszul cselekedtem, ez olyan, mint kecskére káposztát bízni… Jelen pillanatban ez cseppet sem érdekelt, főleg, miután megéreztem Garrett kezeit a csípőmre simulni. Így próbált áttuszkolni minket a tömegen, de végül feladtuk és beértük a parkett szélével.

Ahogy hozzá simultam izmos mellkasához, valami furcsa remegés futott végig a gerincem mentén. Megborzongtam a közelségétől, annyira nem, mint, mikor Robbal vagyok ugyan így, de már közelített hozzá. Te jó ég! Én most tényleg Robbal hasonlítgatom össze? Idióta vagyok, semmi kétség, hiszen eddig semmi közös vonást nem fedeztem fel kettőjükben. Na jó, talán a sármjuk… Hagytam a kósza, ide nem illő gondolatokat és inkább Garrettre koncentráltam, akinek a karjai közt furcsa nyugalom tört rám. Biztonságban éreztem magam.

A lassabb számnak vége lett, és kezdődtek a gyorsabb ritmusok. Nem szégyenlősködtem, hagytam, hogy a zene magával ragadjon, és nagy örömömre Garrett-nek sem volt ínyére a finomkodás. Szorosan tartott a karjaiban, kezeivel lágyan simított rajtam végig, újra és újra. Aztán eljött az a pillanat, mikor tekintetünk összeakadt, és én nem bírtam tovább parancsolni az ösztöneimnek. Garrett feje lassan áthágta a köztünk lévő távolságot, még ajkait az enyémekre nem illesztette.

Türelmetlenül vontam magamhoz közelebb, minden porcikáját az enyémen akartam érezni. Nyelve lágyan simította körbe az enyémet, de csak egy ideig. Aztán sikerült rávennem a vadabb tempóra, nekem most erre volt szükségem. Hagyta magát, miközben erősen tartott, mert igencsak imbolyogtam. Vagy fél órán keresztül műveltük ezt, majd elszakadva egymástól, hosszasan szemléltük a másikat. Ő mosolyogva simított végig az arcomon, miközben felmértem, hogy észveszejtően csókol.

- Haza kéne mennem – mondtam hirtelen, és valahol belül reméltem, hogy velem tart. Üres a ház és… Jézus, micsoda ribanc vagyok.
- Ha nincs ellenedre haza kísérnélek. Szeretnélek biztonságban tudni – ezaz! Vigyorogva bólintottam, majd kézen fogtam és visszahúztam az asztalhoz.
- Ash? – kérdeztem, amint végigmértem a társaságot, és láttam, hogy a barátnőm, nincs ott.
- Táncolnak, még mindig – jött a válasz Kellan szájából.
- Mi megyünk – mondtam nekik. – Majd találkozunk – tettem még hozzá, miközben Garrett kezét szorongattam. Rob is az asztalnál ült, de az arcán semmilyen érzelem nem volt. Jó, helyes, ne is érdekelje! Garrett is elköszönt, majd egy taxit fogva, hazaindultunk.

A verandára lépve, ismét Garrett ajkait kerestem, nem volt kedvem vesztegetni az időt. Ő ennél sokkal lágyabban viszonozta a szenvedélyem. Egyik kezemmel az ingjét kezdtem gombolni, miközben a másik a kulcsot igyekezett a zárba dugni. Már éppen kinyílt, mikor Garrett lefogta a kezem, és kicsit messzebb tolt magától. Mi a fasz van?
- Holnap találkozunk? – kérdezte mosolyogva. Na, itt vesztettem el végleg a fonalat.
- Tessék? – igen hülyén nézhettem ki, mert még jobban elvigyorodott. – Nem szeretnél bejönni? – váltottam szexire, és végigsimítottam a mellkasán. Ha már lúd, legyen kövér.

- Szeretném, ha jobban megismernénk egymást, mielőtt a következő szintre lépünk – magyarázta. Na bumm… Ennyit rólam, én hülye ribanc… Mielőtt még folytathattam volna az önostorozást, ismét megszólalt. Valószínűleg a fancsali képem elnézve, félre értett. – Ne haragudj, gyönyörű vagy, szexi és iszonyatosan kívánlak most is csak… - tétovázott egy percet, miközben az előbbi szavai alátámasztásaként, vágyakozva végigtekintett rajtam. – Kedvellek, már most és szeretném, ha akkor tennénk csak meg, ha te is úgy érzed, van hova fejlődni a kapcsolatunknak. Ha biztos vagy magadban – folytatta.

Újabb sokk! Most már biztos voltam benne, hogy Robban és Garrettben semmi közös sincs. Még Robnak csak arra kellek, Garrett addig nem hajlandó velem lefeküdni, még én nem vagyok biztos „magunkban”. Túl rendes…túl nagy szavak…elkötelezettség! Várjunk, hiszen Robtól pont ezt vártam volna el, erre hezitálok, mikor egy pasi, aki bejön, nagyon bejön többet ígér nekem? Kristen, egyszer az életben neked is lehet mázlid! Döntöttem.

- Akkor holnap? – kérdeztem mosolyogva, mire válaszként egy újabb csókot kaptam, de olyan lábbeleremegőst, és egy fellélegzett arckifejezést.
- Hétre itt vagyok érted! – mondta, majd még visszamosolyogva rám, beült a taxiba. Mint egy hülye romantikus tini filmben, rózsaszín köddel a fejem felett léptem be az ajtón. El sem hiszem, hogy ilyen pasik még léteznek…

Éjszaka alig aludtam, annyira izgatott voltam. Másnap egész nap készülődtem, vagy húsz ruhát felpróbáltam, de egyik sem tetszett. Végül nagy nehezen kiválasztottam egyet, és pont időben. A csengő öt perc múlva megszólalt, én pedig izgatottan téptem fel a bejárati ajtót. Ott állt Ő, a szexi mosolyával, tökéletes kék szemeivel, vonzó arcával. Tökéletes volt, túl jó nekem… Ő ezt nem így gondolta, ugyanis miután elrebegte, hogy mennyire gyönyörű vagyok, egy szál vörös rózsát nyomott a kezembe, majd egy csókra húzott magához.

Egy étterembe vitt, ahol jobbára mindenről kifaggatott, ami velem kapcsolatos. Egész este beszéltem, nem hagyott, mindent tudni akart. Különösen élveztem, mikor időnként magához húzta arcomat egy csókra, mivel minden percben erre vágytam. A vacsora végén hazavitt. Még hosszan időztünk a ház előtt, nem bírtam elszakadni. Mivel nem akartam cédának tűnni – ennél jobban -, most nem próbáltam az ágyamig rántgatni.

Másnap is elvitt, most egy a tengerparton lévő étterembe. Most én faggattam őt egész este. Tökéletes lezárásként a parton sétálgattunk, kéz a kézben, hosszú csókokat váltva időnként. Ezen az estén megint nem invitáltam be, de nem is tűnt úgy, mint, aki bejönne. Teljesen meglepett a hozzáállása, nem ehhez voltam szokva. Vagyis Rob úgy intézte az elmúlt időszakot, hogy azt higgyem, minden pasinak csak arra kellenék. Pedig itt a példa, hogy nem. Mikor Gerrett-tel voltam, sosem jutott eszembe Robert. Csak esténként, mikor egyedül voltam hasonlítottam össze őket, kényszeresen.

Már öt napja mindennap együtt voltunk, különböző programokkal kápráztatott el, jobbnál jobb helyekre vitt. Boldog voltam, mintha egy mesében lennék, nem is a saját életem élném. Hétvégére is közös programot terveztünk, de valaki közbe szólt. Jobban mondva valakik. A legjobb barátnőm és Kellan szervezkedni kezdtek, hiszen vasárnap utazunk. Előtte még szerettek volna minket látni, ezért szerveztek egy Kristen-Garrett búcsú bulinak kinevezett partit Kellan házába, szombat estére. Legszívesebben csak kettesben lettem volna vele, ki akartam sajátítani. Próbáltam a vasárnap esti utazásra fogni, hogy nem jó a buli, de nem érdekelte őket. Ash megfenyegetett, hogy nem áll szóba velem, ha ebbe nem megyek bele. Kénytelen voltam komolyan venni, mert amilyen makacs, betartja.

Arra jutottam, hogy együtt fogunk forgatni, vagyis a nap 24 órájában együtt lehetünk. Ez a tény feldobott, és kicsit nagyobb kedvel néztem a szombati parti elébe.
Garrett – ahogy megígérte- pontban hétkor leparkolt a házunk előtt. Gyerekes izgalommal rohantam ki hozzá, és pattantam be mellé, a kényelmes bőr üléses Mercédeszbe. A „szia” csók sem maradhatott el, majd miután a maratoni hosszúságú üdvözlést követően, kényelmesen elhelyezkedtem a kocsiban, Garrett megszólalt.

- Nincs nagyon kedved – ennyit mondott, miközben kikanyarodott az utcánkból.
- Ennyire látszik? – húztam el a szám.
- Kicsit – mosolygott rám, majd egyik kezével megfogta az ölemben pihenő kezem. Mosolyogva kulcsoltam össze ujjainkat, miközben válaszoltam.
- Majd csak kibírom – vontam vállat, de le sem vettem a szemem, a számomra olyan vonzó arcról.
- Jó buli lesz. Kellanékban bízhatunk – mondta. Igen, én is pont ettől féltem, na meg főleg attól, mit találnak ki a mai estére. Erre már nem feleltem. A további utat nagyjából csöndben tettük meg.

Mikor beléptünk a házba, Ash azonnal a nyakamba ugrott, akit Nikki követett. Csak Ők voltak ott, meg Kellan és Jack. Örültem, hogy az a személy ma este nem teszi tiszteletét, akit az utolsó klubban töltött esténk óta, szerencsére nem láttam.
Nikki, azonnal kipakolta a piákat, amint a konyhába mentünk, és mindenkinek kiosztott, egyenlőre csak egy üveg sört. A hangulat jó volt, a háttérben halk zene szólt, ami mellett tökéletesen folyhatott a baráti beszélgetés.

Mindaddig határtalanul jó kedvem volt, míg meg nem érkezett az utolsó vendég is. Ahogy belépett, és meglepetten megállt a konyhaajtóban, azt súgta, hogy számára is van itt egy személy, akire nem számított…