9. fejezet: Döntés

Na csajok, meghoztam a következőt. Ebben mindenre választ kaptok, csak olvassatok figyelmesen.:) Jó szórakozást hozzá.
Puszi, Lady


- Csak akkor menjünk tovább, ha ez neked sem fog semmit jelenteni, ha utána nem vársz majd tőlem többet – mondtam neki, mire ismét elkerekedtek a szemei. Tehát igazam volt, reménykedett benne, hogy nem gondoltam komolyan.
- Csak egy éjszakát? – kérdezte, néhány másodpercnyi csönd után.
- Vagy többet… De szexen kívül semmi – közöltem vele a tényeket, mire beharapta az alsó ajkát, és úgy tűnt mérlegel. Aztán teljesen meglepett.
- Te nem vagy ilyen. Miért ásod el magadban, azt, aki valójában vagy? – nézett mélyen a szemembe. Erre kicsit bedühödtem.

- Rosszul látod, én ilyen vagyok, Kristen. Ne akarj belém mást látni. Vagy így, vagy sehogy. Tiéd a döntés! – szakadt fel belőlem.
- Tényleg nem éred meg a fáradtságot… Miért is gondoltam, hogy van benned valami több? – közölte idegesen, majd olyan hírtelen pattant fel az ágyról, hogy utána kapni sem tudtam. Bár, miért is akartam? Felkapta a pólóját, és fél lábbal már kint is volt. – Az előbbit meg vedd viszonzásnak, a délutániért csérbe! – szólt még vissza, majd az ajtó hangos dörrenéssel jelezte, hogy becsukódott. Az első gondolatom ezek után az volt, hogy nagy barom vagyok. Lehetett volna egy jó éjszakám, én meg elküldtem. Aztán rájöttem, hogy nem hiányzik nekem a hiszti, hogy kihasználtam stb. Jól döntöttem. Ideje visszatérni a régi Robhoz – akit igazából el sem hagytam-, és mindenhez, ami ezzel jár…

Kristen

Úgy csaptam be az ajtót, hogy visszafordultam, nem esett-e ki a helyéről. De nem, és gondolom, az a bunkó most jól érzi magát. Hogy is gondolhattam, hogy normális viselkedést várhatok el tőle. Mikor délután, a mai első majdnem sex után kimentem Ashhez, és beszélgettem vele, majdnem meggyőzött. Vagyis sikerült is neki. Elhitette velem, hogy Rob igenis rendes, és ez csak egy álca. Elhittem neki, hiszen voltak már emberi megnyilvánulásai, mióta ismerem, igaz nem sok. Mégis rávett a barátnőm, hogy adjak neki egy esélyt, mutassam meg neki, hogy én másra is jó vagyok, velem normálisan együtt lehetne.

Talán rosszul próbáltam bebizonyítani, de innentől kezdve, nem is érdekel. Miért gondoltam, hogy képes lenne egy párkapcsolatra? Hogy elvisz randizni, és nem csak az ágyába invitál? Egyáltalán miért gondolkoztam ilyen mély dolgokon, vele kapcsolatban? Ennek csak egyéjszakás kalandjai vannak… Valójában hálásnak kellene lennem, hogy leállított, hiszen megbántam volna, ez nem kérdés. Csak reménykedtem, hogy talán Ashnek igaza van, és valami több lehet a dologból. Egy óráig tényleg hittem benne…

Olyan idegesen vágtam magam az ágyba, hogy az majdnem összeroppant alattam, de most ez sem érdekelt. Fél éjszaka nem is aludtam, annyira felzaklatott ez az este. És, ami a legjobb, nem is rá haragudtam igazán, hanem magamra, amiért ilyen hiszékeny, naiv picsa vagyok.

Reggelre valamennyire elpárolgott a mérgem, de azért reménykedtem benne, hogy még Rob felébredése előtt elhagyhatom a házat.
A konyhába menet Kellanba ütköztem, aki nagyon sietősen tartott az emelet felé. Egy bocsin, és egy jó reggelten kívül nem is mondott semmit. A bárpultot Nikki támasztotta, egy csésze kávéval a kezében, és végre igazán úgy nézett ki, mint egy másnapos. Eddig akárhányszor láttam részegen, másnap mindig olyan volt, mint aki piálás helyett, alvással töltötte az estét.

- Jó reggelt – szólalt meg rekedtes hangján, ami szintén megsínylette a tegnap estét.
- Neked is. Hogy vagy? – tettem fel a leghülyébb kérdést, de már nem szívhattam vissza. Morcos arccal végigmért, és csak ezután közölte a tényeket.
- Másnaposan, nagyon másnaposan – felelte jól kihangsúlyozva a nagyon szót. – Képzelem, mi lehet a véleményed rólam. Még nem is nagyon láttál józanon – mosolyodott el kínosan.
- Ugyan, nagyon is kedvellek, piával vagy anélkül – feleltem őszintén, és töltöttem magamnak is némi kávét.

- Akkor jó. Nem nagyon emlékszem a tegnapra. Ti legalább jól szórakoztatok? – érdeklődött fáradtan, én meg majdnem félre nyeltem a kávét. A „jól szórakoztunk” nem a legjobb kifejezés, én inkább a legnagyobb botlásaim napjának nevezném a tegnapot. Valahogy ezt vele nem igazán volt kedvem megosztani, ezért röviden válaszoltam.
- Igen. Figyelj, nem akarok indiszkrét lenni, de nagyon érdekel, hogy mi a helyzet veled és Kellannal. Csak, mert nagyon…
- Semmi. Nekem barátom van – szakított gyorsan félbe, kissé talán zaklatottan.
- Tudom, ezért is furcsa, ahogy ti ketten vagytok, néha – folytattam.

- Nos – tette le a bögrét maga elé, és komolyan rám nézett. –, mikor iszom, nem igazán úgy viselkedem, ahogy kéne, ezzel tisztában vagyok. De Kellan és köztem nincs semmi, és nem is lesz – szögezte le.
- Ezt, Ő is tudja? – kérdeztem felvont szemöldökkel, amin kicsit elgondolkodott.
- Ez egyértelmű, erről nem kell beszélni, hiszen nekem barátom van – dőlt hátra elégedett arccal, mintha ezzel aztán mindenre magyarázatot adott volna. Én azonban, nem voltam abban biztos, hogy Kellan is ilyen tisztán látja a helyzetet. Mindegy is, ez nem az én dolgom.
- Rendben. A többiek? – tértem át, más témára, bár csak egy emberre voltam kíváncsi, akit szerettem volna ma reggel elkerülni.

- Alszanak – jött a megnyugtató válasz.
- Megmondanád Ashnek, hogy majd felhívom, de haza kellett mennem? – pattantam le a székről.
- Hova sietsz ennyire? – kérdezte meglepetten.
- Van egy csomó dolgom – adtam rövid választ, majd egy puszi után, már rongyoltam is kifelé. Örültem, hogy elkerültük egymásat a nagyképű csábítóval.
Otthon volt időm rendesen kipihenni magam, mivel az egész családom máshol tartózkodott. Csak este keltem fel, és a hat nem fogadott hívásom láttán, már tudtam mi lesz az első dolgom.

Az erkélyre mentem egy cigivel, és visszahívtam a türelmetlen barátnőmet. Miután megkaptam az osztást, amiért nem vettem fel a telefont, rögtön a Robbal kapcsolatos dolgokra volt kíváncsi. Elmeséltem neki mindent. Most Ő is kicsit meglepődött, de még mindig biztos volt a maga igazában, miszerint Rob csak megjátssza, hogy ilyen, és igazából Ő maga a herceg, fehér lovon. Nem vitatkoztam vele, úgy sem lenne értelme.

- Holnap elmegyünk ebédelni? – kérdezte, mielőtt letettük volna.
- A holnap nem jó. Az új filmem megbeszélése lesz, mivel már megvan az összes szereplő, és egy hét múlva kezdődik a forgatás előkészülete, lesz egy tájékoztatóval egybekötött, ismerkedés – feleltem, mire elszontyolodott.
- Még most sem értem, hogy lehet válogatni úgy, hogy a szereplők nem ismerik egymást, nem találkoznak – ciccegett megint.

- Ezt úgy mondod, mintha te bárkivel is találkoztál volna a Twilight válogatás alatt – nevettem, mire kicsit elgondolkodott és végül igazat adott. Ez is ritka, meg kell becsülni.
- Jó, akkor holnap elmegyünk este kicsit. Ha úgyis nemsokára kezdődik a forgatás, minden alkalmat ki kell használni – mondta, és már hallottam a hangján, hogy előre be van pörögve.
- Jó, majd beszélünk holnap a részletekről – ígértem neki, majd egy gyors búcsúzás után letettük.
Szerettem volna, holnap normálisan megjelenni, és jó benyomást kelteni, ezért egy hosszú relaxáló fürdő után, meg némi vacsora magamba tuszkolását követően, aludni mentem.

Reggel szinte magamtól ébredtem, az óra csörgéséig még volt fél óra. Ráérősen ültem ki a teraszra egy cigivel, és egy csésze kávéval. Nyugodt ücsörgésem után, összeszedtem magam, és elindultam a „konferencia” helyszínére.
Nagy meglepetésemre már szinte mindenki ott volt, és kis idő múlva el is kezdtük a megbeszélést. Minden információt elmondtak, amit szükséges lehet tudnunk.

Az eligazítás közepén beesett még valaki, aki a mellettem marad üres helyre ült le. Mosolyogva elnézést kért, bár nem értettem, miért tőlem, de ez ebben a pillanatban nem is érdekelt. Olyan csodaszép mosolya volt, hogy teljesen kitörölt a fejemből minden más gondolatot vele. Aztán csak zavartan ismét magam elé néztem, és hallgattam tovább a szöveget.
Ezután egy étteremben folytatódott a nap, ahova mi, a főbb szereplők mentünk, hogy kicsit megismerjük egymást. Az ételek közt nézelődtem a pultnál, mikor ismét mellettem termett a cuki fiú, a megbeszélésről. Tőlem kért tanácsot, hogy mégis mit egyen, én meg mint valami fogyatékos, csak bámultam.

Most éppen a szemét. Azt eddig észre sem vettem, milyen szép kék, reggel csak a mosolya kötött le, amivel most is megajándékozott, mikor már egy ideje nem válaszoltam. Viszonoztam, és végre össze tudtam magam szedni. Ezután már ment minden a maga rendjén. Bemutatkoztunk, kiderült, hogy Ő lesz a partnerem a filmben, ami ellen nem igazán volt kifogásom, hogy is lehetett volna… Egymás mellé ültünk az asztalnál, és az idő csak röpült. Az ebéd végére Őt már jól ismertem, de a többieket alig. Nem baj, lesz még időm rá.

Búcsúzásnál, leendő partnerem, kinyilvánította mennyire örül, hogy én leszek a partnere, mert nem csak tehetségesnek tart, de most már azt is tudja, milyen kedves ember vagyok. Pirulva szálltam be a kocsiba, de még viszonoztam utolsó szavait, miszerint, mennyire várja az újratalálkozást. A kocsival letörölhetetlen vigyorral az arcomon hajtottam hazafelé, alig ismertem magamra.

Másnap csak későn keltem, mivel Ash-el éjszakába nyúlóan beszélgettünk telefonon, szerencsére a bulizást sikerült holnapra napoltatnom. Anyáéknak nem tudtam semmit elmesélni a film új információiról, mert senki nem tartózkodott otthon. Sőt, még néhány napig nem is jönnek haza. Miután rendeltem magamnak valami estebédet, elkezdtem készülődni, hogy a tegnap este folyamán megbeszéltek szerint, oda érjek a klubba, ahol Ashék vártak rám.
Nem is én lettem volna, ha a megbeszélt időpontra sikerül oda érnem. Nem késtem sokat, mindössze fél órát.

Könnyű volt kiszúrni a társaságot, ez volt az egyetlen nagy csapat, egy asztal körül. Mosolyogva lépdeltem hozzájuk, viszont, mire oda értem, már lehervadt a mosolyom. Rob is ott volt, amit önmagában még talán tudtam is volna kezelni, de Őnagysága nem egyedül volt. Egy szőke cicababa ült mellette, akit, amint az asztal mellé léptem, feltűnően átkarolt. A csaj örömmel húzódott hozzá közelebb, abban is kételkedtem, hogy egy pálcika közéjük férne. Nem akartam neki örömet szerezni azzal, hogy látja a csalódottságot az arcomon, ezért újra felvettem a vidám Kristen képet, és helyet foglaltam. Mindannak ellenére, hogy igenis bántott a dolog, de nem lepett meg.

- Milyen volt a meghallgatás? – érdeklődött kedvesen Nikki, mire szépen lassan minden szem rám szegeződött, és a kérdéseikkel kezdtek ostromolni. Elmeséltem nekik mindent, amit a filmről tudni lehet, valamit, hogy kevesebb, mint egy hét múlva kezdődnek az előkészületek.
- Akkor egy ideig nem is látunk, csajszi? – kérdezte Kellan.
- Csak egy másfél hónapig, mert aztán Los Angelesben forgatunk – nyugtattam meg az asztal másik végén ülő, mackó barátomat.
- Hé, hiszen mi is megyünk New Orleansba promózni az új filmet – csapott a homlokára Ash, aki amúgy is meglátogatott volna.

- Remek, akkor majd bulizunk – lelkesült fel Kellan ismét, majd lehúzta az előtte árválkodó felest. Hasonló képen tettem, mert máshogy nem bírtam volna ki ezt az estét. A szőke és Rob viselkedése egyre inkább kezdett idegesíteni. Mintha senki sem lenne körülöttük falták egymás ajkait, úgy össze voltak tapadva, mint két pióca. Még komolyan is vettem volna az ügyes kis színjátékot, ha Rob szeme időnként nem rebbent volna felém. Tudtam, hogy valamilyen szinten nekem szól a jelenet, de azzal is tisztában voltam, hogy csak magát adja. Ő ilyen. Egyéjszakás lotyókra van szüksége, akiket másnap eldobhat, aki nem kér semmit, csak ad.

A végén már annyira felhúztam magam rajtuk, hogy jobbnak láttam némi pia utánpótlás után nézni. Legalább míg a pultnál vagyok, addig sem kell őket bámulnom.
Szinte senki nem állt sorba, így hamar kézhez kaptam a három újabb felesem, amit pillanatok alatt eltűntettem. Kértem még egyet.
- Mire iszunk? – jött a fülem mellől a kérdés, egy ismerős, bársonyos hangon. A kezem megállt a mozdulatban, és megsemmisülve fordultam a hang gazdája felé. Valóban Ő volt az…