5. fejezet: Meglepetés

Meghoztam a soron következő, vagyis az 5. fejezetet. Jó olvasást hozzá. :)
Puszi, Lady


Fogtam magam és kimentem utána, de végül az ajtónak dőltem, így szólaltam csak meg:
- Majd én alszom a kanapén – mondtam, mire nagyon sóhajtott.
- Kristen, menj vissza és feküdj le. Elég volt mára belőled – hangjából csak úgy fröcsögött a düh és a sértettség. Az arcát nem láttam hozzá, de jobb is. Igazából úgy éreztem, hogy akinek itt egyedül joga van megsértődni, az én vagyok. Ő akar kihasználni, és ezek után, még neki áll feljebb. Fújtatva befeküdtem az ágyba és vártam, hogy lehiggadjak. Nem ment könnyen, még egy ideig forgolódtam, mire sikerült elaludni.

Reggel fáradtan és igen csak másnaposan ébredtem. Eszembe jutottak a tegnap este történtek. Először a bár, és az ottani akciói, aztán pedig az itt történtek. Örültem, hogy megálltam. Most már biztos voltam benne, hogy megbántam volna, ha megtörténik, nem is kicsit. Motoszkálást hallottam kintről, ezek szerint már Rob ébren van. Kimentem az erkélyre, éppen akkor gyújtott rá.
- Szia – köszöntem neki, kicsit félénken, mert nem tudtam mire is számíthatok.
- Szia – vetette oda félvállról. Jó, ezek szerint a szokásos Robhoz van szerencsém. Egy csésze gőzölgő kávé figyelt az asztalról, ami azonnal rabul ejtette a tekintem. Ő is észrevette, mert fél perc múlva megszólalt: - Bent van még, szolgáld ki magad – közölte hidegen. Ha nem lenne ekkora a függőségem, valószínűleg közöltem volna vele, hogy nem kell, de jelenleg ölni is képes lettem volna a reggeli koffein adagomért. Kicsit bólintva indultam meg befelé, ahol ki is szúrtam a kancsót. Töltöttem magamnak, majd egy kis ízesítés után visszamentem, és leültem a mellette lévő székre. Elkezdtem kortyolgatni a forró italt, és rá is gyújtottam.

- Nem volt nagyon kényelmetlen a kanapé? – kérdeztem, de csak, hogy ne néma csendben üljünk egymás mellett. Igazán kínos volt a csend.
- Nem – mondta teljesen kimérten. Ok, akkor nem erőltetem a beszélgetést. Elszívtam a cigit és kiittam az utolsó cseppet is a csészéből, majd felálltam, hogy összeszedjem magam és haza menjek végre innen, ahol nyilván valóan nem vagyok szívesen látva. Nem mintha én szívesen lennék itt.
- Kristen, várj! – szólt utánam és mire visszafordultam, már ott állt közvetlenül mögöttem. Kérdően néztem, rá, mire olyat tett, amire nem számítottam. Pedig számíthattam volna rá. Megcsókolt. Ajkaival finoman becézgette az enyémeket, és miután rájött, hogy nem tanúsítok túl nagy ellenállást, a kezei a derekamra csúsztak, hogy közelebb húzzon magához. Nem tudtam mire vélni a hírtelen hangulatváltozását, de nem is nagyon volt időm gondolkodni. Kutató nyelve lecsapott az enyémre, nekem meg ezzel egy időben köd borult az agyamra. Kezem a hajába túrt. Nem csak hogy hagytam, hogy játszadozzon velem, viszonoztam a csókját, legalább akkora szenvedéllyel. Egész testemben éreztem a bizsergést, amit minden egyes alkalommal a csókjai és az érintései kiváltanak belőlem. Aztán elhúzódott. Elégedetten mérte fel, hogy kapkodva szedem a levegőt, és teljes mámorban úszom.

- Ez…ez mi volt? – kérdeztem akadozva. Erre elmosolyodott, nem is akárhogy, önelégülten.
- Csak ellenőriztem, hogy még mindig olyan-e a hatásom – közölte vigyorogva. Nos, ha ugyan olyan lenne, akkor most egy jó nagy pofont kevernék le neki, főleg a nagyképűsége miatt. De nem teszem, vagyis valami megváltozott. Bár az előbbi szavai alapján, Ő mindig is ilyennek látta a reakciómat. Igaz, nem sokszor toltam még el… Fújtatva kiszakítottam magam a karjai közül, és a fürdőszobába igyekeztem. Felöltöztem, majd útra készen kivonultam. A nappali közepén ácsorgott.
- Megyek. Kösz a vendéglátást – morogtam és már indultam is az ajtó felé, de Ő megint gyorsabb volt. Beállt elém, és mosolyogva szemlélte a bosszankodásom.
- Bármikor – végigsimított az arcomon, mire elhúztam a fejem. – Remélem hamarosan látlak! – tette még hozzá.
- Én meg remélem, hogy soha többet nem látlak! – közöltem és, mint egy dúvad kirongyoltam a szobából. Még a taxiban hazafelé is idegesen pufogtam magamban. Még egy ilyen pofátlan piócát nem hordott a hátán a föld. Leteper – jó, azt én kezdeményeztem, de részeg voltam! -, aztán elküld melegebb éghajlatra, majd ismét rám száll. Ki érti ezt? Magamat sem értem. Meg ezt a fene nagy vonzalmamat egy ilyen kiállhatatlan, beképzelt tuskó felé. Megfogadtam, hogy ezentúl nem gondolok rá. Ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam. El fogom felejteni még a nevét is.

- Kislányom, hogy sikerült a buli? – kérdezte anya mosolyogva, mikor beléptem a házba.
- Remekül – mondtam egy fintor kíséretében, majd a szobámba siettem. Hmm, ennél jobb buliban még nem is voltam! Komolyan, fergeteges volt…
Csak másnap jutott eszembe, hogy elfelejtettem felhívni Asht, holott megígértem neki, hogy amint haza érek, hívom. Pótoltam.
- Szia – visította, de úgy, hogy el kellett tartanom a készüléket a fülemtől, mert félő volt, hogy beszakad a dobhártyám.
- Szia – feleltem.
- Azt ígérted tegnap hívsz…de mind egy. Csak most értél haza? – először azt hittem ironizál, bosszúból, amiért nem hívtam rögtön. De a hangja komoly volt, így rá kellett jönnöm, azt hiszi, hogy eddig Robnál voltam és…hülye!
- Nem, csak elfelejtettek hívni – vallottam be.
- Oh…És milyen volt? – kérdezte újra.
- Mi, milyen volt?
- Jaj Kris, hát az… az éjszaka? – az éjszaka szót feltűnően megnyomta.
- Nem történt semmi, ha erre vagy kíváncsi – közöltem vele.
- Hogy-hogy? – kérdezett vissza meglepetten.
- Ash, mégis minek nézel engem? Természetesen nem dőlök be egy ilyen nőcsábásznak – mondtam kissé sértetten.

- Persze, persze tudom – sóhajtotta – Csak reméltem, vagyis tegnap este úgy is láttam, hogy talán te is érdeklődsz iránta!
- Iránta? Soha! – jelentettem ki magabiztosan, holott bennem már rég nem volt felkiáltójeles ez a szó.
- Aha – mondta Ash mindentudóan. – Holnap vásárolni megyünk – kezdett új témába. Mielőtt akadékoskodhattam volna, kijelentette, hogy tízre értem jön, és lerázott valami gyenge indokkal. Csak, hogy ne utasítsam vissza.
Másnap már háromnegyed tízkor az ajtó előtt szobrozott, mikor én még az utolsó simításokat végeztem magamon.
Elrángatott egy pár boltba, majd ebédelni mentünk, hogy pótoljuk az energiát, és újult erővel vethessük bele magunkat a vásárlásba, ismét.
El sem hittem, hogy este hétre értem haza. Mindig is tudtam, hogy Ash maratoni vásárló, de újra és újra meglepődtem, mennyire jól bírja. Ellentétben velem, aki a második bolt után már nyavalyog. Mikor kitett a ház előtt, még megdobott egy aggasztó mondattal.
- Holnap után négyre gyere át – szólt ki a kocsi ablakán.
- Minek? – pördültem egyet, majd visszaszaladtam a kocsihoz. Nem sejtettem jót.
- Szerinted mégis minek vettünk fürdőrucit? – kérdezte kajánul vigyorogva. Felnyögtem.
- Medence parti? – érdeklődtem kétségbeesetten, mire felnevetett. A barátnőmnek fölös energiáinak levezetésére még nem talált jobb módot, mint a vásárlás vagy a buli szervezés. Nem is lepett meg igazán.
- Méghozzá csajos medence parti, Nikkivel az élen! – kacagott, aztán már csak a kerékcsikorgást hallottam. Jó, addig még van egy napom.

Túl gyorsan eltelt az az egy nap, én meg már pakoltam a cuccaimat a partira. Felvettem az újonnan beszerzett bikinimet, de mivel így mégsem mehettem ki az utcára, magamra kaptam egy farmer sortot és hozzá egy fehér trikót. Odafelé még beugrottam egy boltba, hogy vegyk egy hatos csomag Heinekent is. Abban biztos voltam, hogy Ash egész nap kaját gyártott, de alkoholból sosem lehet elég. Ha csak Nikkiből indulok ki, aki eddig ahányszor találkoztunk, minden alkalommal igen csak rácuppant a piákra.
Mire megérkeztem, már ott volt a csapat, természetesen a Twilight cast-re gondolok. Mindenki a ház előtti nagy teraszon ült, a medence partján, egy hatalmas asztal örül. Kicsit meglepődtem, mivel Ash mintha azt mondta volna, hogy csaj buli lesz. Pedig ez szemmel láthatóan nem az, hacsak Kellan és Jackson át nem operáltatták magukat. És volt ott még egy srác, akit eddig nem láttam, vagyis de, a képernyőn. A lányok fürdőruhában, a fiúk pedig fürdőgatyában ültek a tikkasztó hősgében.

- Szia! – köszöntek kórusban, amit észrevettek. Lassan odasétáltam hozzájuk, és próbáltam egy mosolyt erőltetni a képemre.
- Sziasztok – köszöntöttem én is őket.
- Még pia – Nikki szinte a száját nyalogatva nézte a kezemben lévő söröket. Elmosolyodtam és letettem az asztal elé. Bár ahogy körbe néztem, volt bőven pia.
- Szia, szívem! – rohant felém Ash, majd a nyakamban kötött ki.
- Szia – mondtam, mikor elengedett és végre kaptam levegőt. – Nem azt mondtad, hogy csaj buli lesz? – suttogtam a fülébe, hogy csak ő hallja.
- Máshogy alakult – vont vállat, majd egy kedves mosolyt eresztett felém. Nem gond, a lényeg, hogy Mr. „szeretnélek az ágyamba cipelni” Pattinson nincs jelen. Ez már fél siker. – Jaj Kristen, még nem is ismered Taylort – kapott a fejéhez Ash.
- Szia, Taylor Lautner vagyok – felpattant a székből és felém nyújtotta a kezét.
- Kristen Stewart – mondtam mosolyogva. – Örülök.
- Igen, már sokat hallottam rólad – bökött Ash felé. Remek, engem mindenki ismer.

Ledobtam a táskámat is az asztal mellé, majd szék után kutattam a tekintetemmel. Jackson, igazi lovag lévén, már ugrott is, hogy hozzon nekem egyet. Ash berohant valamiért, és mivel kérdezni akartam valamit, az ajtót fürkészve figyeltem, hogy mikor lép ki. Ekkor kinyílt, de nem Ash jött ki rajta. Pontosan az az ember, akinek még öt perce örültem, hogy nincs jelen. Tévedtem. Megkövülve bámultam. Először csak a meglepődöttségtől, hogy itt van, aztán már nem amiatt. Mosolyogva közelített felénk, egy sörrel a kezében, napszemüveggel a szemén, és csak egy fürdőnadrág volt rajta. Akaratlanul is végigpásztáztam, szemem főleg a felsőtestén akadt meg. Kényszerítenem kellett magam, hogy elvegyem onnan a tekintetem. Aztán az arcára néztem, az a napszemüveg szemtelenül jól állt neki. Elvigyorodott, valószínűleg lebuktam…
- Nocsak Kristen, te is itt vagy? – megállt az asztal oldalán, letette a sörtét, és cigiért nyúlt.
- Igen. Bár szerintem, ez téged nem lep meg – közöltem vele rideg hangon.
- Valóban – nevetett fel. – Reméltem, hogy találkozunk – csábosan rám kacsintott, azzal az elégedett vigyorával, miközben kifújta a cigi füstöt. A francért áll ez neki ilyen idegesítően jól?! Leültem a székbe. Őnagysága is keresett magának egyet, majd követett a mozdulatban.
- Kristen, ugye hoztál fürdőrucit? – kérdezte Nikki aggódva, és végignézett rajtam.
- Persze, itt van alattam – bólogattam.
- Fiúk segítenétek? – kiabált ki Ash. Jack, Kellan és Taylor, mint a jól idomított ölebek felpattantak és már a konyhában is voltak.
- Akkor csobbanjunk egyet – javasolta Nikki, visszatérve az előző témához.
- Nem várunk még? – kérdeztem meglepetten.
- Talán félsz a víztől, Stew? – nézett Rob mélyen a szemembe.
- A nevem Kristen, és a válasz: nem – vetettem neki oda félvállról. Nikki felállt, kicsit megbillent – talán már túl van pár poháron -, de ez sem tartotta vissza. Hatalmas csobbanással ért a vízbe.

Ketten maradtunk. Ez nem volt számomra kedvező felállás, így úgy döntöttem követem Nikkit. Felkeltem, és elkezdtem kigombolni a sortomat. Fél szemmel felpillantottam és láttam, hogy Rob lélegzetvisszafojtva figyeli a mozdulatot. Levettem a gatyát, majd a székre dobtam. Le sem vette rólam a szemét. Aztán a felsőmtől is megszabadultam, lassan húzva felfelé, még végül ledobtam azt is a székre. Megráztam a hajam, mire Rob nagyot nyelt. Kuncogva sétáltam a medence felé. Már a lépcsőnél jártam, mikor kijöttek a többiek.
- Kész a kaja – kiabált Ash.
- Akkor utána – mondtam Nikkinek, és visszamentem az asztalhoz. Ő is követett. Kezdtem egyre kínosabban érezni magam, ellenben Robbal. Őt egyáltalán nem zavarta, hogy leplezetlenül bámult. Igyekeztem én sem törődni vele.
A kaja után én is kibontottam végre egy sört, valahogy be kellett érnem a többieket, néhányuknak már keresztbe álltak a szemei.
Valamit játszani akartak, állításuk szerint, ha becsípnek, mindig ezt teszik. Ash az társat javasolt, de le lett hurrogva.

- Felelsz vagy mersz – csapta össze a tenyerét Nikki. Ez mindenkinek tetszett, csak én nem voltam oda az ötletért. Emlékszem még rá fiatalabb koromból, nem volt a kedvenc játékom, a tinik kegyetlenek tudnak lenni. Szerencse, hogy mi már felnőttek vagyunk…
Lepakolták az asztalt, mindenki csak a piáját hagyta maga előtt, és középre helyeztek egy sörösüveget. Az elején még enyhe kérdések voltak, mindenki a felelést választotta.
- Mitől félsz a legjobban? – kérdezte tőlem Jackson, mert nálam volt az üveg szája, nála meg az alja. A felelést választottam.
- A pókoktól. Egyszerűen kiráz tőlük a hideg, visítva rohanok ki a szobából, ha látok egyet – vallottam, be, mire nevetni kezdtek. Aztán jöttek a nagyobb őszinteséget igényelő kérdések.
- Rob, mennyi ideig tartott a leghosszabb kapcsolatod, és miért lett vége? – kérdezte Kellan tőle. Rob nagyot nyelt. Erre igazán kíváncsi voltam, ha egyáltalán volt neki!
- Természetesen még a Twilight előtt volt – mindenki megértően bólintott. – Két évig voltunk együtt, és azért lett vége, mert megcsalt az egyik haverommal – egy pillanatra megrezzent az arca, majd rendezve vonásait, az üveghez nyúlt. Szerencsétlen, ezt nem is gondoltam volna. Kemény lehetett. Kicsit, más színben tüntette fel előttem a nőkhöz való hozzáállást ez az információ. Jó, azért nem avatom szenté, de mégis.

- Kristen, felelsz vagy mersz?– észre se vettem, hogy engem pörgetett ki, annyira elmerengtem. Ránéztem és rávágtam:
- Felelek! – nem akartam esélyt adni neki, hogy valami kínosat kérjen.
– Mit számít neked egy fiúban? – kérdezte rezzenéstelen arccal. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vajon miért pont ezt kérdezni, aztán leesett.
- Az, hogy önmagát adja! – jelentettem ki, és kíméletlenül álltam a pillantását. Valószínűleg célzásnak vette, ami rendben van, mert az is volt. – És persze az őszinteség, a tisztelet és a bizalom – folytattam a felsorolást. Egy pillanatig még nézett, aztán lesütötte a tekintetét. Pörgettem, nem mást, mint Kellant. Feltettem neki egy egyszerű kérdést, majd Robra néztem. A tekintete kifürkészhetetlen volt, mintha nagyon gondolkodna valamin.
- Jackson, felelsz vagy mersz? – kérdezte Kellan vigyorogva.
- Merek! – jelentette ki Jackson, mire Kellan vigyora kajánra változott.
- Fuss egy kört a kertben meztelenül! – vihogott. Jackson megvonta a vállát és megette. Én nem kívántam oda nézni. Kezdett bepörögni mindenki. Nikkinek be kellett csöngetnie a szomszédba, és bekéredzkedni wc-re. Bizonyítékként pedig elhoznia egy darabka wc papírt. Ashnek sörösüveggel a szájában kellett úsznia két kört. Taylornak egymás után lehúznia két pohár sört, és így tovább.

- Rob, felelsz vagy mersz? – kérdezte tőle Nikki.
- Merek – vont vállat.
- Oké, akkor csókold meg Kristent, most! – kacarászott, és összecsapta a tenyerét.
- Hé, miért pont engem? – pufogtam.
- Mert ezt kértem – kacsintott rám.
- De ha én nem akarom, akkor nem teheti meg – közöltem elégedetten, mint akinek nyert ügye van.

4. fejezet: Kételyek közt

Nos, meghoztam a 4. fejezetet. Remélem, nem fogtok utálni, mikor…na, nem lövöm le a poén! :D Jó olvasást hozzá, remélem tetszik.
Puszi, Lady


A következő pillanatban Rob, ijedt tekintetével találkoztam, nem tudta mi történt. Azt hiszem, most ütött be végkép az alkohol.
- Jól vagy? – kérdezte aggódó hangon.
- Azt…azt hiszem igen, csak szédülök – vigyorogtam, mint, aki nincs teljesen magánál
- Gyere, üljünk le – megfogta a kezem, visszahúzott az asztalhoz, de útközben megállítottam.
- Talán jobb lenne, ha haza mennék – mondtam, de eszembe jutott, hogy ilyen állapotban nem állíthatok haza. Anya megölne.
- Egyedül nem, akkor szóljunk Ashnek – javasolta és tovább húzott. Megint csak meglepett a figyelmesség, amit irányomba mutatott. – Bocsi a zavarásért, de Kristen nem érzi jól magát – ez nem volt teljesen igaz, most már tökéletesen voltam, az előbbi rosszullétem, mintha meg sem történt volna. Ash nagy kegyesen elszakadt Jacksontól, és felén fordult.

- Rendben, akkor oda adom a kulcsot. Majd megyek én is – mondta rögtön Ash, mert ő is tisztában volt vele, hogy így nem mehetek haza.
- Nem! – vágta rá Rob. – Nem mehet egyedül, ilyen állapotban.
- Elég nagy kislány vagyok már…
- Robnak, igaza van – helyeselt Ashley.
- Jaj, ne csináljátok már! – nevettem fel kínosan. Úgy viselkedtek, mintha egy tini lennék, aki először van bebaszva.
- Elviszem magamhoz – jött elő az ötlettel, az okos tojás. Azt hittem rosszul hallok.
- Na, még csak az kéne…
- Nyugi – nézett rám eltökélten. – Egy ujjal sem nyúlok hozzád, kint alszom a kanapén – őszintének tűnt, valamilyen buta módon hittem neki.
- Rendben – nyögtem megsemmisülve. Még egy önzetlen cselekedet. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy meglesz még ennek a böjtje.
- Kristen, biztos nem baj? – kérdezte Ash, kissé zavartan.
- Nem lesz baj, majd holnap hívlak – biztosítottam. Rob minden habozás nélkül megfogta a kezem, és kivezetett egy taxihoz.

A kocsiban viszonylag csöndben ültünk egymás mellett, igazából fel sem fogtam mibe mentem bele. Kínomban felnevettem, ezen a helyzeten, mire Rob értetlenkedve rám nézett. De én csak folytattam, miközben megráztam a fejem, hogy semmi gond.
Leparkoltunk egy hotel előtt, majd ismét kézen fogott, hogy bevezessen az előcsarnokba. Nem hitte, hogy egyedül is képes vagyok bemenni. Igaza volt.
- 524-es szoba – hadarta a recepciósnak, aki kicsit furcsán mérte végig a párosunkat.
- Mi az? Nem ilyen lányokat szokott felhozni, igaz? – kérdeztem nevetve, valahogy be kellett szólnom a rusnya picsának. – De én nem is azért vagyok itt – és még folytattam volna, de a nő kidülledt szemei ismét nevetésre késztettek.
- Köszönjük – nyögte Rob, aki villámsebesen elvette a kulcsot, majd a lift felé húzott. Éreztem rajta, hogy most aztán a pokolba kíván. Belökött a liftbe, majd megtámaszkodott a fejem mellett, két oldalt. – Mégis mi bajod van? – kérdezte idegesen, cseppet sem kedves hangon. Szemei csak úgy izzottak.

- Nekem semmi – néztem rá ártatlan képpel, bár alig bírtam visszatartani a mosolyom. Nagyon szórakoztatott, hogy kihoztam a sodrából.
- Nem? Akkor neked ez a normális viselkedés? Kínos helyzetbe hozni mások előtt? Mond csak, mással is ezt csinálod, vagy ez csak nekem szól? – dünnyögte összeszorított fogakkal.
- Kínos? Ha már minden nap mást döngetsz, legalább vállald fel, milyen vagy– vágtam a képébe, amitől meglepetten hőkölt hátra.
- Fogalmad sincs, milyen vagyok. Nem is ismersz! – sóhajtotta, és most már nem az idegességet olvastam le az arcáról, vagy hallottam ki a hangjából, hanem lemondást.
- Talán nem is baj – motyogtam az orrom alá, de hiába, mivel túl közel volt hozzám, tisztán hallotta. Ha tehettem volna, visszaszívom. De miért is? Hiszen megérdemli, ez az igazság! Mégis szarul éreztem magam, főleg mikor lemondóan kifújta a levegőt, ellépett tőlem, egész a lift ajtajáig.

Az ajtó kinyílt, én pedig követtem őt, egészen be a hotelszobába. Mintha ott sem lennék a teraszra ment rágyújtani. Kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam.
Rendes volt velem, én meg ezt művelem. Ez nem jellemző rám. Ez a pasi a leg ellentétesebb cselekedeteket és érzéseket hozza ki belőlem. Utána mentem, én is rágyújtottam.
- Jobb lenne, ha haza mennék – kezdtem bele.
- Azt hittem ezen már túl vagyunk – mondta színtelen hangon, és a semmibe bámult.
- Nem kell megtűrnöd, már jobban vagyok – próbálkoztam, de mint, aki nem is figyel rám. – És amúgy is…nem vagyok normális, hogy eljöttem veled! – tudtam, hogy ez hatni fog, azonnal rám nézett, és értetlen tekintetében, valami csalódottság is volt.
- Ne aggódj, az előbbiek után nem fogok tovább próbálkozni! – vetette oda kíméletlenül, amibe szinte beleremegtem. Megint nem értettem magam, ez nekem miért fáj? Csak örülnöm kéne, hogy nem próbálkozik.

- Rendben. – mondtam, mintha megkönnyebbültem volna. – Nem bánnád, ha lezuhanyoznék? – kérdeztem.
- Első ajtó jobbra. Van bent tiszta törölköző – újra lefelé bámult az erkélyről, rám se nézett.
Beléptem a zuhanyba, és ha már ott voltam, a hajamat is megmostam. Mikor végeztem, rájöttem, hogy pizsamával nem készültem. Magamra tekertem a törölközőt és Rob felkutatására indultam. Nem volt nehéz megtalálni, ugyanott ült, ahol hagytam.
- Rob? – szóltam, mert nem vett észre. Erre rám kapta a tekintetét és egy pillanatra nem tudta fegyelmezni a vonásait, ahogy meglátott. Először meglepetten, majd vágyakozva futatta végig rajtam a tekintetét, de a végére összeszedte magát. – Tudnál adni egy pólót? – kérdeztem, elnyomva a mosolyom. Bólintott, majd besietett a halóba. Követtem. Kidobott egy pólót a szekrényből, majd közölte, hogy ő is letusol. Felvettem a kölcsönkapott ruhadarabot, amin megéreztem az illatát. Pont olyan kellemes volt, mintha rajta érezném. Megráztam a fejem, azt reméltem ettől elmúlnak ezek a furcsa gondolataim.

Ismét cigizni indultam, de előtte a hűtőhöz mentem, hogy kivegyek valami italt, mert teljesen kiszáradt a torkom. Az ott sorakozó Heinekenek csak úgy vonzották a kezem, úgyhogy gondolkodás nélkül kiemeltem egyet. Bár még mindig nem voltam józan, azt gondoltam még egy sör már nem árthat.
Kiültem a teraszra az üveggel együtt, és rágyújtottam. Alig fogyott el a negyede, mire Rob is megérkezett. Elmosolyodtam, ahogy észrevettem, hogy az ő kezében is egy sör van.
- Most akartalak megkínálni, de látom már megtaláltad – ült le a mellettem lévő székre.
- Ne haragudj, meg kellett volna kérdeznem! – mondtam zavartan. Tényleg, micsoda bunkó vagyok!
- Nem azért mondtam – nevetett fel, de nem volt őszinte, inkább kényszeredett. – Bár nem biztos, hogy jót tesz neked még egy sör!

- Hé! Jól bírom a piát – mosolyogtam rá. Magam sem értettem, miért vett a „beszélgetés” ilyen fordulatot. De túl hamar örültem. Most nem a tapló Rob bújt ki belőle megint, hanem a telefonja zavart meg minket. A sörömet kortyolgatva figyeltem, ahogy felkel és a korláthoz sétálva beleszól.
- Szia Lizzy! – na, persze, hogy egy nő! – Nem tudom, szerintem a holnap jó…aha…komolyan? – boldogan nevetgélt a telefonba. El tudom képzelni, milyen közeli kapcsolatot ápolhat ezzel a csajjal. És holnap, mi? De ez engem mi a francért érdekel?! Lehúztam a söröm maradékát, majd Robra néztem. – Most le kell tennem, de majd holnap visszahívlak. Te is, szia – letette, majd kérdően felém fordult. – Baj van? – kérdezte egy elégedett vigyorral. Már csak ez hiányzott!
- Nem, csak aludjunk – mondtam és felkeltem. Vagyis felkeltem volna, ha nem huppanok vissza. Ajaj, lehet, hogy tényleg nem kellett volna az a sör?! Rob egy pillanat alatt mellettem termett, és már nyújtotta is a kezét. – Megy egyedül is – ismét megpróbáltam, és sikerült. Már éppen rá akartam vigyorogni, de az első lépésnél elvesztettem az egyensúlyom, és egyenesen a karjába zuhantam.

Nevetni kezdtem, fogalmam sincs min, talán kínomban. Rob mosolyogva megrázta a fejét, majd hiába ellenkeztem a karjába kapott és úgy vitt be a szobába. Annak ellenére, hogy nagyon is ellenemre volt a helyzet, ez cseppet sem látszott rajtam. Lehet azért, mert teljesen el voltam már kábulva. Mosolyogva térdelt fel az ágyra, majd lehelyezett a közepére. Egy pillanatig még a szemembe nézett, én sem bírtam másra összpontosítani, csak rá. A szívem hevesebben kezdett dobogni, amit megint csak nem tudtam mire vélni. Rob elkomorodott, majd fel akart kelni, de valami megakadályozta. Ez nem volt más, mint az én karjaim, amik még most is a nyaka körül voltak. Szerettem volna elvenni, én tényleg akartam, de nem ment. Rob értetlen fejjel fogta fel, hogy most konkrétan én nem engedem el. Igazából én sem tudom, mi történt velem. Egész este ellene, és az ilyen helyzetek ellen harcoltam, most meg mikor feladja, én kezdem el. Ráadásul nem is vagyok igazán magamnál, az az alkoholmennyiség, amit ma magamba öntöttem, vagy négy embernek elég lett volna.

Ezt baromira meg fogom bánni holnap, de jelen pillanatban ez nem érdekelt. Csak a pillanatnyi akaratomnak engedelmeskedtem. Rob még mindig nem tudta hova tenni a reakcióm. Ismét meg próbált elhúzódni, de nem tudott. Majdnem leesett az álla…
- Nem helyes, hogy a kanapéra száműzlek – kezdtem először egy gyenge kifogással, de úgy tűnt bevette.
- Kristen, ezt már megbeszéltük. Nincs baj – az égnek emelte a szemét, a hülyeségem miatt.
- De…- haboztam – ne hagyj egyedül – beharaptam az alsó ajkam, nem hittem el, hogy kimondtam.
- Tessék? – kérdezett vissza bamba képpel. Vajon, ezt direkt csinálja? Biztos vagyok benne…
- Maradj velem…itt! – suttogtam szaggatottan, mire meglepetten pislogott kettőt. Ekkor már teljesen értette, mit is akarok és mosolyogva végigsimított az arcomon.

- Nem tudom, ez mennyire jó…- kezdte volna, de felemeltem a fejem, és ajkaimat az övére szorítva elhallgattam. Első megdöbbenésében nem csinált semmit, majd mikor nem eresztettem szabadon, visszacsókolt. Nyelve finoman csúszott be ajkaim közé, a tőle nem megszokott módon. Zihálva húztam még közelebb a fejét magamhoz. Egyik keze – mellyel eddig a fejem mellett támaszkodott - a testemen indult felfedező útra, lassan haladt végig az oldalamon, hogy a térdemnél megállapodva, felrántsa lábam a csípőjéhez. Nyelvünk még eszeveszettebb ritmusban kezdett mozogni, igazán oxigénhiányos állapotban voltam már, de nem szakítottam meg a csókot, ahogy ő sem. Nem ismertem magamra, mint egy egyéjszakás kis lotyó, olyan vagyok. Alig ismerem, amennyit tudok róla, azt is utálom, ennek ellenére itt vagyok, vele. A legrosszabb pedig, hogy élvezem, nem is kicsit. Az agyam harcolt, megállást akart, de a testem erősebb volt. Rob finoman simogatta a combom, majd a fenekemre csúsztatta puha kezét.


Először ott is csak simogatott, majd belemarkolt, mire én belenyögtem a csókba, nem is túl visszafogott módon. Éreztem, hogy elmosolyodik, de ebben az eufórikus állapotban, valahogy nem érdekelt, mit gondol. Kezeim óvatosan lejjebb csúsztak a nyakáról, egészen a pólója aljáig. Kicsit tétováztam, de amint még egy markolást éreztem a fenekemen, elkezdtem róla leszedni. Megszakította a csókot, hogy le tudjam húzni róla, majd elhajítottam valahova. Egy pillanatig elakadt lélegzettel néztem a felsőtestét. Nem volt vékony, de egy izompacsirta sem, pont tökéletes volt. Végighúztam kezem meztelen mellkasán, amibe beleborzongott, majd sürgősen, ismét ajkaimra tapadt. Most a hátán igyekeztem kitapintani minden egyes izmot, míg az ő keze már máshol járt. Bekúszott a pólóm alá. Először csak a hasam simogatta, mintha kicsit tétovázna, majd keze feljebb haladt.

Finoman becézgette a melleimet, amitől az én ajkaimból sóhajok törtek fel. A lábujjamig bizseregtem a vágytól, holott pontosan tisztában voltam vele, mennyire helytelen, amit most teszek. Hagyom, hogy kihasználjon. Ennek ellenére lábaimat a csípője köré kulcsoltam, és egy szorítással magamhoz préseltem. Felnyögtem, ahogy ágyéka nekem nyomódott, még így is, hogy két réteg vékonya anyag választott el minket egymástól. Az ő bokszere, és az én bugyim. Ő is felsóhajtott, majd a nyakamon kezdett csókolgatni, miközben keze még mindig a pólóm alatt volt. Éreztem, hogy nem hatástalan rá, amit éppen csinálunk, és ezzel azt is felfogtam, hogy ha tovább megyünk már nincs megállás. Hírtelen bepánikoltam. Én tényleg nem akarok egy lenni azok közül a nők közül, akik a listáján szerepelnek. Én nem megyek bele egyéjszakás kalandokba. Ez nem én vagyok!

- Rob…- nyöszörögtem, de nem hallotta, vagy nem akarta hallani. Esetleg azt hitte, csak élvezetemben mondom a nevét. És nem járt messze az igazságtól… – Elég…hagyd...kérlek…hagyd abba – alig bírtam kinyögni a szavakat, igazából csak bizonytalan suttogás volt az egész. Ez nem fogja abba hagyni! – Engedj el! – nyögtem, és határozottan eltoltam magamtól. Erre már feleszmélt. Vágytól izzó tekintetét az enyémbe fúrta, és értetlenkedve nézett rám, mint rövid ismeretségünk során már sokszor.
- Ezt…ezt most nem igazán értem – zihálta fojtott hangon.
- Nem fekszem le veled! – közöltem vele kíméletlenül.
- De te is akartad…te mondat, hogy maradjak és élvezted, amit csinálunk – értetlenkedett. Igaza volt, mindenben. A szavak, amik elhagyták a száját, mind helytálltak.
- Nem tehetem, én nem lehetek egy a sok közül – suttogtam és lesütöttem a szemem. Idegesen fujt egyet, majd legördült rólam és hanyatt fekve próbálta rendezni a légzését. Nekem is kapkodnom kellett a levegő után.

- Ha tudnád, mekkorát tévedsz! – mondta a plafont bámulva, és mire megkérdezhettem volna, hogy ezt mégis hogyan és mire érti, már az erkély felé tartott. Értelmezésem szerint ez azt jelentette, hogy tévedek, és igenis lehetek egy a sok közül. Ez jellemző volt rá, ez tipikusan az volt, amit vártam volna tőle. Neki nyilván minden nő csak játék, ez az egész csak arról szól hogy legyen valaki, aki kielégíti a vágyait. Tudtam, milyen, mégis csalódtam benne, megint. Néha annyira más, mintha két külön ember lenne. Nyilván azzal próbálja álcázni az igazi énjét, vagyis a „bunkó” Robot, akit már olyan jól ismerek. Kiválóan képes megtéveszteni, és én mégis vonzódom hozzá. Bármennyire is szeretném, ezt többé nem tudom tagadni. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Annyira belemerültem a gondolatimba, hogy már csak azt hallottam, hogy a nappaliban ledől a kanapéra.

3. fejezet: Kísértés

Lánykák, meghoztam a 3. fejezetet. Most nem beszélek, fáradt vagyok.:D Várom a véleményeket.
Puszi, Lady

Másnap reggel, Ash telefonja rázott fel legszebb álmaimból. Az az igen fontos kérdése volt, hogy mit veszek fel. Két nagy levegő után – hogy ne küldjem melegebb éghajlatra, amiért volt képe ezzel felkelteni -, elhadartam neki, hogy mit tudom én. Addig erősködött, míg elérte, hogy a buli előtt nálam készülődjünk. Tudtam, hogy az egész csak arra megy ki, hogy engem kicicomázzon, de ebből ma nem eszik.
Hatkor már csöngetett is.

- Szia Jules! – ugrott anya nyakába, akinek különös kedvence volt energikus barátnőm. De hiszen ki ne imádná, én is oda vagyok érte.
- Ash drágám, már úgy hiányoztál! – búgta anya, pedig kb. három napja sincs, hogy utoljára találkoztak. - Gratulálok a filmhez, csak jókat hallani róla – mosolygott.
- Köszönöm. Hallom te is új filmen dolgozol – kezdte Ash.
- Igen, de még elég kezdetleges állapotban van. Elég sok dolgot kell javítani a forgatókönyvben, de már kiadtam az utasításokat – na, akkor ezen balhézott tegnap. – Be is kell mennem, hogy a körmükre nézzek. Örülök, hogy láttalak és jó bulizást lányok – egy újabb ölelés, kedves puszi nekem, majd mosoly mind a kettőnknek és végre lelépett.

Ash felém fordult, összedörzsölte a tenyerét és a kezem megragadva vonszolt az emeletre. Én, meg mint, aki a kivégzésére igyekszik, haladtam utána.
Körülbelül úgy is éreztem magam. Miután lezuhanyoztam, azonnal sminkelni kezdett, majd a hajam hullámosította be egy kicsit, és végül a ruhásszekrényemhez lépett. De ezt nem hagytam. Kiválasztottam egy farmert, és miután Ash kiakadt, végül egy pántos, mélyen dekoltált fekete felsőt erőltetett rám. Ennyi még bele fér, sőt örülhetek, hogy ennyivel megúsztam – gondoltam.
Ő pillanatok alatt rendbe tette a haját, a sminkjét, majd hívott egy taxit.
- Elárulod, hova megyünk? – kérdeztem tíz perc néma csönd után. Nem jellemző rá, hogy tíz percig csukva van a szája.
- Egy bárba – vigyorgott. Sóhajtva fordultam ki az ablakon, és kezdtem figyelni az éjszakai város fényeit.

Öt perc múlva már meg is érkeztünk a célhoz. Már kívülről láttam, hogy ez nem az én ízlésemnek megfelelő hely. De úgy voltam vele, hogy félre az előítéletekkel.
Ash biztos mozdulatokkal haladt az ajtó felé, mikor a biztonsági őr megalította. Cuppogva előkotort egy kártyát, majd az ember képébe nyomta. Ezek után a bácsi, vigyorogva nyitotta ki az ajtót előttünk.
Mikor beértünk a díszkivilágított terembe, egyből megakadt a szemem a bárpulton. Elég sok pia volt felhalmozva, így tudtam, hogy egy jónak ígérkező estének nézek elébe. Ma nem terveztem józan maradni. Ash karon ragadott és átvágva a tánctéren – ahol egyenlőre alig lézengett pár ember-, egy asztalhoz vonszolt. Nikki vigyorogva ugrott a nyakamba, majd visszahuppant Kellan mellé. Kellan is szívélyesen üdvözölt, jó erősen szorított az izmos mellkasára, amibe kis híján belefulladtam. Beültünk hát melléjük az U- alakú boxba ,és Kellan már intett is a pincérnek.

- Tequilázol velem, csini csaj? – fordult felém vigyorogva.
- Még jó! – mosolyogtam vissza.
- Belevaló, ezt meg kell hagyni – vihogott és rendelte is. A pincér vigyorogva kihozott, egy tálka szeletekre vágott citromot, a sót és egy üveg Tequilát. Egyre közelebb éreztem magam a célomhoz, vagyis a részegséghez. Kellannal éppen, hogy csak túl voltunk az első körön, mikor újabb két ember csatlakozott a kis társaságunkhoz. Majdnem lefordultam a padról – és nem a pia miatt -, mikor felfogtam, kit is látok megint. Mr. ego teljes valójában közeledett az asztalunk felé, Jackson társaságában. Éppen valamin nagyon vihorásztak, de amint meglátott lefagyott a vigyor a képéről. Én sem éreztem másként, az életkedvem is elment. Ha tudtam volna, hogy Ő is itt lesz…

- Kristen, megtennéd, hogy beengeded mellém Jacksont? – kérdezte Ash, egy száz wattos vigyorral. Ekkor esett le, hogy még mindig őket bámulom.
- Tessék? – suttogtam felé összeszorított fogakkal. Ő sem gondolhatja komolyan, hogy Rob mellé fogok ülni.
- Enged mellém Jacksont, kérlek– ismételt, még mindig vigyorogva. Jacksonra néztem, aki értetlenül, de kedves arccal nézett rám. Rámosolyogtam, majd, mint akinek a fogát húzzák felkeltem és beengedtem. Nikki mellé pillantottam, ahol volt még egy hely, de mire mozdulni akartam volna, kicsúszott, egész a pad szélére. Az egész sor csúszott, hogy helyet csináljanak nekem és ennek a…a… szóval Robnak. Vártam, hogy leüljön, de csak rám vigyorogott.
- Hölgyeké az elsőbbség! – és nyájasan a pad felé mutatott.
- Milyen figyelmes – morogtam az orrom alatt és bemásztam az új helyemre. A Mr. sem tétlenkedett, becsusszant mellém, aztán már intette is le a pincért, hogy rendeljen egy sört. Én Kellan felé fordultam - nem szándékoztam többet foglalkozni a mellettem terpeszkedő, zavaró tényezővel-, és még egy körre buzdítottam.

Már zsinórban a harmadik kört toltuk le, mikor Kellan Robot is megkérdezte, hogy nem száll-e be.
- Kölcsönadod a poharadat, Kristen? – kérdezte vigyorogva.
- Persze – toltam elé heves mozdulattal. – A számat ne adjam kölcsön? – kérdeztem gúnyosan, mire még szélesebb lett a vigyora. Ekkor már tudtam, hogy ezt kár volt. De talán a piának köszönhetően sem gondoltam végig, hogy milyen kétértelmű is ez a mondat, csak kicsúszott a számon.
- Hmm, ez nem is rossz… - kezdte.
- Vedd úgy, hogy ezt nem mondtam – ráztam meg a fejem, mire leolvadt a mosolya. Egy pillanatig maga elé bámult, de miután Kellan kitöltötte neki az italt, a rituálé után megitta.
Micsoda kertén vagyok, itt adom a lovat alá. Ez is csak én lehetek.

Elővettem egy szál cigit, de a gyújtom hiába kerestem, nem találtam. Egyszer csak az orrom elé toltak, egy égő öngyújtott. Meglepetten néztem fel Robra, miközben odatartottam a cigim. Meglepő gesztus volt tőle, valahogy arra számítottam, hogy hagyja, hogy szenvedjek és megvárja, még tüzet kérek. Na jó, azért nehogy elájul tőle, Stewart! Belenéztem a szemébe, amiben most nem láttam a várt hidegséget, sem az önelégültséget, sőt semmi taszító dolgot. Mégis kifürkészhetetlen volt számomra. Elmerültem az arcomat vizslató, szürkéskék szemekben és azt hiszem, levegőt venni is elfelejtettem. Azt hiszem ez a néhány pillanat mind kettőnkre nagy hatással volt. Rob zavartan elkapta a tekintetét, és én is hasonló képen cselekedtem. Elvette a tüzet, ami kis híján porrá égette a cigim végét. Amit én észre sem vettem volna.

- Köszönöm – nyögtem ki, és elnéztem az éppen valami viccen nevetgélő társaság másik fele felé.
- Nincs mit – hallottam a szintén bizonytalan hangot. Kellan javasolt még egy kör Tequilát, amit szívesen fogadtam.
Egy ideje már csak Kellan mesélt vicceket, amin mind nagyon jókat szórakoztunk, kivéve egy embert. Ő csak egymás után hajtotta fel a söröket, csak néha mosolyodott el, egyébként maga elé bámult, vagy rajtam legeltette a szemét. Az utóbbit általában csak éreztem, mert kerültem vele mindenféle szemkontaktust. Egy ideje már eléggé kellett pisilnem, de valahogy nem akartam megkérni, hogy engedjen ki. Reméltem, hogy ennyi sör után neki is ki kell mennie, de nem úgy tűnt, mint aki a közel jövőben, könnyíteni készül magán. Így összeszedtem minden bátorságom és megkértem, engedjen ki. Éppen valamilyen gondolatából zökkenhettem ki, mert eléggé meglepődött mikor hozzá szóltam. Mikor szavaim értelme eljutott a tudatáig, felpattant és kiengedett. Nikki is velem tartott.

Miután végeztünk és visszaindultunk, Nikki lelépett a bárhoz, mondván, hogy szerez magának még valami piát. Azt asztalhoz érve Kellan azonnal megkérdezte, hol van Nikki és miután közöltem vele, Ő is oda ment, hogy szemügyre vegye a kínálatot, bár még volt az üvegben Tequila. Megint meg kellett volna kérnem Robot, hogy engedjen be, de nem füllőtt hozzá a fogam. Viszont Jack és Ash, nem úgy néztek ki, mint akiket arrébb lehet lökni, nagyon el voltak foglalva. Ezek szerint nincs más választásom.
- Öhm, beengednél? – léptem mellé.
- Persze – mondta, és hátrébb csúszott a padon. Most hülyének néz vagy szívat?
- Úgy értem, felkelnél és beengednél? – próbáltam világosabban fogalmazni.

- Nem. Így is beférsz! – vetett rám egy kihívó pillantást és várta, hogy mit csinálok. Idegesen fujtattam egyet. Ahogy akarod, te bájgúnár. És én még kezdtem abban reménykedni, hogy a látszat csal. Mióta is hiszek én még a tündérmesékben? Elkezdtem bemászni a helyemre, már átléptem mind a két lábammal rajta, mikor egyik ujjával, éppen hogy csak hozzáért a combomhoz. Semmiségnek tűnhet, engem mégis sikerült annyira kizökkentenie vele, hogy összeakadtak a lábaim. Rob pedig erre rásegített, így az ölében kötöttem ki. Miután felfogtam mi is történt, felnéztem rá, de nem kellett volna. Olyan átható tekintettel nézett, hogy szinte beleszédültem. Viszonoztam tekintetét, de szinte csak bámultam. Rob felemelte a kezét, és elsimított egy előrehullott tincset az arcomból, vissza a hátam mögé. Ez még, mindig nem a vég volt.

Keze lesiklott a kulcscsontomra, majd onnan a karomon át, lefelé, hogy végül a combomon pihenjen meg. Annyira közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem ütemesen emelkedő mellkasát. A szívem nekem is vad vágtába kezdett, és ez csak erősödött, mikor Rob elkezdett felém hajolni, átvágva a már így is jelentéktelen távolságot.
- En…engedj el – nyögtem, de hangom még nekem is nevetségesen gyenge volt.
- Nem! – suttogta, majd ajkai megtalálták az enyémet. Szédülni kezdtem, és, mint a múltkor, már most sem volt egy épp gondolatom sem. Nyelve ajkaim közé siklott, én meg mint egy jól nevelt kislány, nem tiltakoztam tovább. Hagytam, hogy az események magukkal sodorjanak, és nem foglalkozva a következményekkel, visszacsókoltam. Talán meglepte, hogy hagyom magam. Egy pillanatra megdermedt, de aztán újult erővel vetette bele magát. Zihálva rántott közelebb magához, miközben nyelve kíméletlen játékot űzött az enyémmel. Először ujjaim még csak a tarkóján kőröztek, majd beletúrtam kócos hajába, hogy megkíséreljem a lehetetlent, és még közelebb húzzam a fejét.

Mikor elszakadtam tőle, hogy levegőt kapjak, ő nem tétlenkedett. A nyakamon folytatta akcióját és beleborzongtam, ahogy nyelvét éreztem végigsiklani a felperzselt bőrömön. A fejem, hogy nem éreztem csókját, valamennyire kitisztult és rájöttem, hogy ezt nem kéne. Még mindig a levegőt kapkodva toltam el magamtól. Értetetlen szemei csalódottságot tükröztek, de mivel nem akartam egy újabb pipa lenni a képzeletbeli noteszában, összeszedtem magam és kiszakítottam magam öleléséből, hogy visszacsússzak a helyemre.
- Ne merd még egyszer! – morogtam neki, mikor már biztosan ültem a helyemen.
- Nem tiltakoztál – vetette a szememre zord arccal, majd a söre után nyúlt.
- Akkor sem! – nem bírtam semmi ész érvet kinyögni, mivel valóban nem úgy cselekedtem, mint aki nem akarja. Be kell látnom, nagyon is élveztem, akármennyire is tiltakozik az agyam, valami van benne, ami nem hagy szabadulni.

- Majd meglátjuk – motyogta, és immáron elégedett tekintetét fúrta az enyémbe. Szívesen a képébe vágtam volna valami ütőset, de nem jött. Megszólalni sem bírtam. Inkább fogtam a Tequilát és lehúztam még két pohárkával, bár már így is elég volt bennem. Próbáltam az egész elmebajomat is erre fogni.
Ahogy körbenéztem, megnyugodtam, hogy senki nem volt szemtanúja a társaságból, az imént zajlottaknak. Ash és Jack úgy viselkedtek, mint akiknek nem is létezik a külvilág.
Nikki és Kellan is visszatértek, Robhoz azóta sem szóltam egy szót sem.
- Kellan, jössz táncolni? – kérdeztem, és mér fel is keltem.
- Szívesen – mondta, majd karon ragadta Nikkit, és már indultuk is a táncparkett felé. Nem vagyok egy igazán táncolós fajta, de most mindegy volt mit csinálok, csak ne mellette keljen ücsörögnöm. Már az is biztos volt, hogy ellenkezni nem nagyon tudok, vagyis jobb, ha minél messzebb vagyok tőle.

Kicsit kirekesztettnek éreztem magam ebben a helyzetben. Ugyanis Nikki és Kellan, nem éppen táncnak neveztető dolgokat műveltek mellettem, annak ellenére, hogy Nikkinek emlékeim szerint pasija (!) van. Mondjuk, semmi csók, vagy ilyesmi nem történt, mégis szinte izzott a levegő köztük. Én meg egyedül táncikáltam mellettük. Egyszer visszatántorogtam az asztalhoz, hogy magamhoz vegyek még egy kis alkoholt, de már csak Ashleyt és Jacksont találtam ott.
Már éppen azon kezdtem gondolkodni, hogy hol van a harmadik, mikor észrevettem a pultnál. Egy sört iszogatott, miközben egy szőke cicababa szórakoztatta. Jellemző! Próbáltam nem foglalkozni vele és engem is meglepett, hogy mennyire nem megy. Miután ismét Nikkiék mellett táncoltam, észrevettem, hogy milyen sokszor kutatom Robot a tekintetemmel. Látszólag semmi különöset nem csináltak, csak beszélgettek. Aztán észrevettem, hogy Rob is engem figyel.

Kitartóan álltam a tekintetét, miközben igyekeztem minél szexiben tekergetni a csípőm. Nem tudom, mennyire jött össze. A cicababa nevetve végigsimított Rob karján, én meg abban a pillanatban lemondóan lesütöttem a szemem, és másfelé fordultam. Ebből is látszik, hogy egy numera kell neki, én is erre kellek. Hamarosan viszont, két kéz szorult a csípőmre. Hátrafordultam, hogy mégis ki az, akit el kell küldenem melegebb éghajlatra. Meglepetten vettem észre, hogy magához, a vámpírkirályhoz van szerencsém. Vajon mit akar már megint? Áh, biztos elküldte a szőke.
- Na mi van, lekoppintott a cicababa? – kérdeztem, és nem is tagadhattam volna le az elégedettséget a hangomban.
- Engem? – nevetett fel. – Én koppintottam le őt! – közölte, mintha magától értetődő lenne.
- Hát persze – hagytam rá. Valóban nehéz lett volna elképzelni, hogy valamelyik is lekoppintja. És most már én is beálltam a sorba?

- Csak nem féltékeny vagy? – búgta a fülembe, és még közelebb rántott magához.
- Nagyon – sóhajtottam színpadiasan. Még magamnak is nehezen vallottam be, hogy valahol tényleg megérintett és valamit okozott bennem, ahogy egy másik nővel láttam. De ez nem féltékenység, Stew! Csak haragszol rá, mert mindenkinél bepróbálkozik, aki él és mozog. – Na elég – elakartam indulni, hogy messzebb kerüljek tőle.
- Hova-hova? – és visszarántott magához. Ahogy testünk összesimult és karjai birtokba vettek, nem bírtam, de nem is nagyon próbáltam elhúzódni. – Csak egy kis tánc – suttogása a fülem mögül jött, majd ajkait végighúzta a nyakamon. Egy újabb borzongást tudhatott magáénak. Egyik keze újra a csípőmet szorította, míg másik az alhasamra nyomódott, és szorosan az ágyékához préselte a fenekem. Hangosan nyeltem egyet, ahogy együtt kezdett mozogni a csípőnk, a zene ritmusára.

Folyamatosan feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon mégis, miért nem lököm el a francba. De nem, valami nem hagyta, hogy ezt tegyem. Az agyam folyamatos harcot vívott a testemmel. Veszített. Az alkohol és a Rob miatt érzett mámorban, nagyokat lélegezve hagytam, hogy orrával újra és újra végigsimítsa a nyakam, a vállam. Aztán már nem csak az orra volt, ami kényeztetett. Finom csókokat lehelt a nyakamra, amitől szaporábban kezdtem venni a levegőt. Ez neki is feltűnt, mert a következő pillanatban maga felé fordított, és úgy vont magához közel, karjai bilincsében voltam megint. Egyre közeledett az arca.

- Nem csináld, kérlek – próbálkoztam ezúttal szép szavakkal.
- Miért? – kérdezte vigyorogva.
- Mert…mert nem tudok ellenkezni – sóhajtottam kétségbeesetten.
- Akkor, engedd el magad – közölte győzelemittas hangon, és nem törődve a figyelmeztető pillantásommal ismét megcsókolt. Ebben a pillanatban összerogytak a lábaim, Rob pedig utánam kapott…

2. fejezet: Rossz benyomás

El sem hiszitek, mennyire örülök, hogy tetszik nektek! Gyorsan hoztam is a következő részt, amiben már beindulnak az események, vége a bevezetésnek.:D A következő fejezetet nem fogom ilyen hamar hozni, mert a végén elfogynak a tartalék részeim…:P Bocsi, de a főiskola mellett, nem mindig van időm írni, vagyis kell a tartalék, hogy mindig legyen, mit feltenni. Szóval, ezen a blogon az új fejezet, mindig kedden fog érkezni. Remélem, tetszeni fog ez a rész is!
Puszi, Lady


- Sa… sajnálom - dadogtam. – Öhm, azt hiszem le kéne…nem azt itt mégsem teheted! – körülnéztem, majd eszembe jutott a mentő ötlet. – Gyere – húztam magammal, egészen a női wc-ig. Ezt ki kell szedni a ki tudja milyen drága nadrágjából, mert nincs kedvem neki újat venni.
- Nem kell – próbált ellenkezni, mikor betuszkoltam a női wc-be.

- Még meg lehet menteni – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, majd letéptem egy adag kéztörlőt és elkezdtem vele dörzsölni a foltot. Rájöttem, hogy ez így nem lesz jó. Fogtam még egy adagot és bevizeztem, majd letérdeltem elé, és folytattam a műveletet. Hallottam, ahogy Rob felnyög, majd egy kéz zárult a csuklóm köré, mire megálltam a mozdulatban. Ekkor jöttem csak rá, mit is csinálok. Itt térkelek előtte, és dörzsölgetem a ... Vörös fejjel felegyenesedtem, de nem bírtam ránézni, annyira zavarban voltam.

- Direkt csináltad, igaz? – kérdezte hirtelen, amin nagyon meglepődtem. Egyrészt nem értettem miről beszél.
- Tessék? – néztem rá értetlenül, mire gúnyosan felnevetett. Ezt meg végképp nem tudtam mire vélni.
- Ugyan már, de be kell látnom jó csel volt. Bejött – időm sem volt felfogni a szavait, mert egy hírtelen rántással magához húzott, és ajkai már az enyémeken voltak. Igazából gondolkodni se volt időm, nyelve már az alsó ajkamat simította végig, bebocsátást kérve a számba. Én meg mint egy hülye picsa, olvadozva hagytam magam. Magamon kívül nyitottam szét ajkaimat, hogy nyelve felkutathassa az enyémet. Mintha valahol egész máshol lettem volna, a külvilág már nem is létezett számomra. Kezeimmel beletúrtam kócos hajába, mire még közelebb vont magához, és a fenekemen végigsimítva haladt a ruhám alja felé.

Szenvedélyes csókunkat megszakította, hogy nyakamon húzhassa végig nyelvét, amibe egész testem beleremegett. Ő tartott állva, a lábaim már rég felmondták a szolgálatot. Viszont, ahogy ajkait nem éreztem a sajátomon, a gondolatok bekúsztak az agyamba. Előbbi szavai most nyertek értelmet számomra. Ez azt hiszi…Mondjuk, most sem az ellenkezőjét bizonyítom. Ahogy ezt végig gondoltam, iszonyatos düh árasztott el. Én ugyan nem leszek az egyike azoknak a nőknek, akiket megdug. Minden erőmet összeszedve ellöktem magamtól és levegő után kapkodva a mosdó szélének támaszkodtam.

- Most mi van? – kérdezte értetlenül, és Ő is legalább annyira kapkodta a levegőt, mint én.
- Hogy- hogy mi van? Mégis mit képzelsz te magadról? – néztem rá elképedve. Egy perc alatt rendezte a vonásait és ismét egy „ki ha én nem” pillantást kaptam.
- Azt hittem élvezed – mondta, egy sejtelmes fél mosollyal.
- Tévedtél – vetettem oda neki, és már indultam is volna ki, de megalított.
- Most ennek mi értelme van? Könyörögjek? Megteszem, de megkönnyíthetnéd. A vége úgyis az lesz, hogy az ágyamban fogsz kikötni – közölte magabiztosan. Legszívesebben letöröltem volna a képéről, azt a vigyort.

- Nem, ebből nem eszel! Én nem leszek egy újabb trófea, engem nem cipelsz az ágyba, mint a többi üresfejű barbiet. Én nem olvadok el a mosolyodtól Pattinson, nálam ezzel nem mész semmire – vágtam a fejéhez kíméletlenül, mire már nem mosolygott annyira. Rezzenéstelen arccal hallgatott végig.
- Persze – mondta és közelebb lépett hozzám. – Akkor menj! – majd még egy lépést tett felém. Mozdulni sem bírtam, tökéletesen ellent mondva az előbbi szavaimnak. – Nem megy? – kérdezte elégedett vigyorral, és egy lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot. Nem szólt többet, csak félresimította a hajam, és a fülembe suttogott. – Tudtam – ebben a pillanatban kellett volna ellöknöm magamtól, de nem ment.

Ahogy hűs lehelete a nyakamat csiklandozta, szinte teljesen elkábított. Keze finoman végigsimított a csípőm mentén. Szinte elszégyelltem magam halk nyögésem hallatán, amit a nyakam szívogatásával váltott ki belőlem. Vigyorogva találta meg ismét a számat, de csak egy kis puszira futotta, mert a következő pillanatban kinyílt az ajtó. Szétrebbentünk, de nem elég gyorsan, legalábbis a meglepett szempár ezt sugallta.
- Bocsi, ha megzavartam valamit – közölte gúnyosan Madison. Nem is én lettem volna, ha nem Ő nyit ránk.

- Épp ellenkezőleg – találtam meg végre a hangom. Akármilyen furcsa is, ebben a pillanatban hálás voltam neki. Mert ha most nem nyit ránk, ki tudja, mi történik. Vagyis tudom, valami olyan, amivel megalázom magam, és amit utána megbánok.
- Kristen… - hallottam még a hangját, de ekkor már fél lábbal kint voltam és nem is szándékoztam visszafordulni.
Villámsebességgel mentem vissza az asztalhoz és foglaltam el az előbbi helyemet. Szerencsére senkinek sem tűnt fel, hogy kicsivel tovább voltam távol, mint egy pia megvételéhez kellő idő. Korán hittem ezt. Ash egy pillanat múlva már mellettem is volt és miután átható tekintettel végignézett rajtam, a szavait sem bírta magában tartani.

- Hol a koktél? – kérdezte rögtön a legjobb dolgot.
- Kiöntöttem véletlenül – feleltem, és próbáltam minél semlegesebb hangot megütni. Aztán a pillantásom az asztal másik végére siklott, ugyanis a „csábító” visszatért. Csak egy pillanatra néztem rá, majd lehajtottam a fejem, és az egyik gyűrűmmel kezdtem babrálni. Ashley követte a tekintetem, majd ismét rám nézett, végül pedig egy szem kidüllesztéssel, azt hiszem levágta a helyzetet, de legalábbis kapizsgált valamit. Még vagy öt percig ülhettem ott a kezemet bámulva, mikor is Ash megszólalt.

- Ideje menni. Úúgy nézem, Nikkinek sem ártana egy fuvar – húzta el a száját. Odanéztem, és Nikki valóban nem volt túl jó színben. Ash felpattant és már rángatta is ki a szegény, semmit sem értő lányt. Felálltam, szépen elbúcsúztam mindenkitől, kivéve Robert Pattinsont. Neki csak egy odavetett „helló-t” köszöntem, és már követtem is kifelé a lányokat. Mind a hárman bemásztunk egy taxiba, majd Ash házáig meg sem álltunk. Nikki egész úton vihorászott. Legalább neki jó estéje volt – gondoltam. Mondjuk nekem sem volt rossz, mivel Rob elég jól…Kuss legyen, Kristen! – szóltam magamra. Azért talán mégsem kéne jónak neveznem valamit, amivel egyértelműen ki akartak használni.

Idő közben megérkeztünk, felkísértük Nikkit az egyik vendégszobába, majd Ashel kiültünk az erkélyre. Vittünk még egy- egy sört, és én rá is gyújtottam.
- Hogy érezted magad? – kérdezte egy idő után.
- Nagyon jól – végülis nem hazudtam. Tényleg jól éreztem magam, leszámítva néhány eseményt.
- Mit gondolsz a többiekről? – érdeklődött tovább.
- Aranyosak, főleg Nikki és Kellan. A többiekkel nem sokat beszéltem, sőt – motyogtam. Közben megint eszembe jutott, hogy egy valakire mégis több figyelmet fordítottam, de az sem igazán a beszélgetésről szólt.

- Igen, ők a legnyitottabbak – mosolygott.
- Meg Madison…nos azt hiszem Ő nem kedvel… - mondtam fintorogva.
- Áh, Ő ilyen – legyintett Ash, és már nyitotta a száját, hogy folytassa, de félbe lett szakítva.
- Lehet, de veled főleg azért ilyen, mert rájött, hogy potenciális veszélyt jelentesz számára – ülte le mellénk Nikki, aki úgy tűnt, mintha szín józan lenne. – Jót tett a zuhany – magyarázta, mikor észrevette döbbent arckifejezésünket.

- Ezt hogy érted? – kérdeztem meglepetten.
- Valószínűleg neki is feltűnt, hogy néz rád Rob – kuncogott, miközben meggyújtott egy cigit.
- Sehogy nem néz rám – vágtam rá, gondolkodás nélkül.
- Na, akkor csak neked nem tűnt fel – folytatta Nikki.
- Pedig mikor visszajöttél a mosdóból elég zaklatottnak tűntél. És Rob nadrágján a folt…Kristen, kit akarsz hülyének nézni? – bukott ki Ash. Számíthattam volna rá, hogy tökéletes megfigyelőképessége ma este sem hagyta cserben, mégis meglepett, ahogy összerakta a kockákat.
- Meg akart dugni. Ennyi – nyögtem ki.
- Hogy ez miért nem lep meg?! – sóhajtott Nikki.

- Mondta? – kérdezte Ash.
- Nem. Vagyis igen. Szóval egyértelműen azt várta, hogy elájulok tőle, mert Ő a nagy Robert Pattinson, aki előtt minden nő hagyat vágja magát. Aztán mikor közöltem vele, hogy nálam ez nem működik, eléggé meglepődött – emlékeztem vissza a mosdóban történtekre.
- Igen, nincs hozzászokva, hogy lekoppintják – helyeselt Nikki.
- Nem erről van szó. Kristen tetszik neki – erősködött a barátnőm.
- Egy menetre tetszenék neki – mondtam gúnyosan.
- Nem hiszem…Már a premieren is kérdezte, hogy ki vagy. Aztán, hogy van-e barátod…
- Persze, hogy lesz-e, aki beverje a képét – nevettem, mire Nikki is rákezdett.

- Fogjátok már be! – szólt ránk Ash. – Ismerem és lehet, hogy mindenkit megkaphat, de Ő sem boldog ettől. Olyat keres, akinek nem csak azért kell, mert napjainkban Ő a legjobb parti.
- Most tényleg őt véded? Én voltam ott, nálam próbálkozott – mondtam felháborodva.
- Nem védem, csak közlöm a tényeket – vetette oda sértetten.
- Mondjuk szerencsétlennek mióta befutott nem volt egy normális kapcsolata. Szerintem már azt sem tudja, hogy kell rendesen csajozni – gondolkodott el Nikki.
- Hát nem – bólintottam helyeslőleg.

- Neked tetszik! – fordult felém, félig döbbenten, félig pedig örömmel Ash.
- Nem! – ráztam a fejem azonnal.
- De! – vigyorgott, azzal az „engem nem versz át” fejjel.
- Ashley, nem! Ő csak egy beképzelt majom, aki azt hiszi, hogy körülötte forog a világ – dühöngtem.
- Nem is ismered – nézett rám Ash hitetlenkedve.
- Nem? Miután ellöktem a mosdóban, tudod miket mondott? „Most ennek mi értelme van? Könyörögjek? Megteszem, de megkönnyíthetnéd. A vége úgyis az lesz, hogy az ágyamban fogsz kikötni” – idéztem vissza a szavait, szó szerint. – Na, ezek után nincs is kedvem megismerni! – gyújtottam egy újabb cigire.

- Mi történt pontosan? – találta meg végül a hangját Nikki.
- Véletlenül leöntöttem, aztán a mosdóban megpróbáltam kiszedni a foltot – erre Ash hangosan felnevetett, mivel Ő látta, hol volt az a folt. – Megcsókolt, és mikor ellöktem ezeket vágta a fejemhez. Végül pedig, mikor ismét rám mászott, ránk nyitott Madison – vázoltam nekik röviden a történteket.
- Ebből tényleg egy köcsögnek jöhetett le számodra, de hidd el, nem az! – kicsit kezdett már idegesíteni Ash folyamatos „védjük szegény Robit a gonosz Kristentől” fanatizmusa. Főleg, mert elvileg az én legjobb barátnőm.

- Idővel úgyis minden eldől – mosolygott Nikki. Már éppen akartam mondani, hogy nincs minek eldőlnie, mikor folytatta: - Most viszont fel kell hívnom a barátom, hogy még élek. Éppen Európában van a szüleinél – mondta bocsánatkérően, majd arrébb ment.
- Úgyis tudom, hogy tetszik neked – vigyorgott Ash, miközben beleivott a sörébe.
- Attól még egy hólyagnak tartom! – morogtam, hogy érezze, az, hogy bejön még nem minden. De azok a szemek és az érintése…még a gondolatba is beleborzongok. De ettől még utálom!
- Majd meglátod, hogy nem az – ilyen kitartó emberrel, mint Ash még életemben nem találkoztam. Neki aztán mondhatsz bármit, ha nem ért egyet, egyik fülén be, a másikon ki. Csak legyintettem, mire még szélesebb lett a vigyora.

- Én most lefekszem – nyomtam egy puszit az arcára. Éppen hogy csak felértem a szobába, már hallottam is, hogy ők is mennek aludni. Az ágyban még egyszer eszembe jutottak a mai nap történt dolgok, és ismét kirázott a hideg. Megint eldöntöttem, hogy még az elmékét is kitörlöm a mai találkozásnak. Egy ilyen beképzelt tuskóra, még csak emlékezni sem akarok.

Másnap reggel, a konyhában nagy meglepetés ért. A tegnapi halálán lévő Nikki már sehol sem volt. Ott álldogált a tűzhely mellett, teljes pompában és rántottát sütögetett. Én is ilyen másnapos szeretnék lenni – gondoltam magamban. Majd kicsattant a jókedvtől, az előző éjszak meg sem látszott rajta. Ha most másnapos lennék –ami szerencsére nem vagyok-, felmosóronggyal kéne összeszedni a padlóról. Amint a kis „konyhatündér” észrevett, vigyorogva felém fordult és elém tolt egy tányérral abból a csodából. Még egy plusz pont neki, amiért egy bögre kávét is kaptam.

Éppen a tegnap estén nevetgéltünk, mikor Ash is megérkezett. Az isteni illatok őt is felkeltették. Reggeli - vagy inkább tízórai- után Nikkinek dolga akadt, így én is jobbnak láttam haza indulni. Anya már így is ki lesz akadva.
- Akkor holnap este csajok! – ölelt meg Nikki engem, majd Asht.
- Mi lesz holnap este? – kérdeztem meglepetten. Eddig nem tudtam, hogy terveink vannak.
- Buli – felelte Nikki sejtelmesen, aztán már ott sem volt.
- Milyen buli? – faggattam tovább Asht.
- Nem tudom. Nikki szervez valami egy bárba – vont vállat, mintha egy teljesen mellékes kis részletet kérdeztem volna.

- Aham, és mikor akartál szólni? – érdeklődtem kissé felháborodva és utána iramodtam, mert már a konyhában volt.
- Most?! – nézett rám boci szemekkel.
- Ashley Green! Mond, hogy nem azt tervezted, hogy egy órával előtte felhívsz, mert akkor már úgysem mondom visszamondani, mert egy erőszakos kis liba vagy! – förmedtem rá, persze nem igazából.
- Ha nem lennél ilyen antiszociális, nekem sem kéne ilyen cselekhez folyamodnom! – meresztgetett rám kihívó tekintetet.

- Én nem is vagyok… na jó, talán egy kicsit, de akkor is! – morgolódtam.
- Kris, én szeretem, ha ott vagy velem. Nélküled nem buli a buli! Hiányzik a legjobb barátnőm – sóhajtotta, és ismét bevetette a boci szemeket.
- Jó, rendben elmegyek – mondtam cseppet sem nagy kedvel. – Ki lesz ott?
- Nem tudom, ezt a részt Nikki intézi – motyogta, miközben kiszürcsölte az utolsó csepp kávéját is a bögre aljáról. Valami azt súgta, azért sejti, de nem firtattam. Elszívtunk még egy cigit együtt, majd végre én is haza indultam.

Anya szokásához híven, éppen telefonon osztott valakit. Ha jól értettem valami, forgatókönyvvel kapcsolatos problémája volt. Nem is zavartam tovább felvonultam a szobámba, hogy elfoglaltam magam valamivel. Ez jelen pillanatban a netezés volt. Viszont gyorsan elegem lett, mikor minden oldalon elégedett Pattinson feje köszönt vissza. Éppen elég volt belőle annyi, amennyit tegnap este kapni volt szerencsém…

1. fejezet: Érdekes találkozás

Akkor jöjjön az első fejezet, aztán meglátjuk, milyenek a visszajelzések.:D Remélem tetszeni fog nektek Briannám és Angyalkám története. Csak azért az övék, mert nekik kezdtem el írni, még májusban.:) Kérlek, írjátok le, mit gondoltok, mert én bizonytalan a továbbiak felrakásával kapcsolatban…Olyan fura!:D
Mind egy. Jó olvasást. Puszi, Lady


- Kristen…KRISTEN! – úgy ugrottam ki az ágyból, mint akit hidegvízzel öntöttek tarkón. Bár az érzés hasonló volt. Arra sem lehet rosszabb kelni, mint anyám sápítozására. Azt hittem atombomba támadás érte Amerikát, de legalábbis egy meteor csapódott be a házunk mellett. A hangja olyan kétségbeesett és felbőszült volt. Egy hullát is visszahozott volna az életbe.
- Mi van? – nyögtem, miközben a fejemre húztam a párnát.
- Először is nem mi van, jaj már ezerszer megmondtam, hogy ez nem az a stílus, amit elviselek, kislányom – balablabla, kb. ennyit fogtam. – Másodszor pedig, a telefonod vagy fél órája megállás nélkül zenél, szóval jó lenne, ha lennél szíves lefáradni és felvenni! – utasított, majd meghallottam a trappolást a lépcsőn. Nem mertem megkockáztatni, hogy visszaalszom, mert aknavetővel fogja berobbantani az ajtóm, az tuti.
Magamra kaptam az első pólót, amit megláttam, és levergődtem a konyhába. Miért is hagytam lent tegnap a telefonom?!

Töltöttem magamnak némi kis koffeint, majd azzal és egy cigivel a kezemben, az erkélyre siettem. Kilenc nem fogadott hívás állt a kijelzőn, és mind egy személytől: Ashley! Ha nem hívom vissza, itt vérontás lesz. Csupa elmebeteggel vagyok körülvéve…
- Végre, már azt hittem történt veled valami! – kezdte rögtön, ideges hangon az osztásomat.
- Miért hívtál? – tértem rögtön a lényegre, a magyarázat helyett.
- Miért?! – méltatlankodott – Gondolom már el is felejtetted!
- Dehogy! – vágtam rá azonnal, bár fogalmam sem volt miről van szó.
- Akkor jössz? – kérdezte, már ezerszer jobb kedvel.

- Ho…hogyne – dadogtam, kicsit félénken, mert igazából azt sem tudtam, mire mondok igent. Bár jobb, mintha Ash kiakadna, hogy elfelejtettem.
- Juj, nem hittem, hogy tényleg eljössz! Imádlak…
- És mit vegyek fel? – kérdeztem félve. Erre vagy fél perc döbbent csönd következett.
- Egy premierre? Kristen, kérlek ne fárassz! Az After partira hozhatsz váltóruhát, de szerintem felesleges… - a további szavakat már nem hallottam. After parti…premier…BASSZA MEG!!! Most tudatosult bennem, hogy mire is bólintottam rá. Vissza nem mondhatom, mert akkor rájön, hogy elfelejtettem, és azt sem tudtam mire mondok igent! Akkor pedig halálra sértődik, és megjegyzem jogosan, mivel ez neki fontos, én meg a legjobb barátnője vagyok…
- Föld hívja Kristent! – visított.
- Igen, rendben… oké – nyögtem.

- Jó, akkor ötre ott vagyok! Szeretlek! – és már ki is nyomta. Atya isten…ötre értem…ide…és aztán...JUJ! A telefonom órájára pillantottam, amin kettő óra szerepelt. Jézus…
- Anya! Kell nekem egy ruha, egy premierre, MOST! – hadartam, mikor elkaptam valahol a nappali közepén.
- Mi van? – kérdezte, mint aki teljesen idiótának néz.
- Mondom egy ruha, egy premierre, most! – ismételtem. Megrökönyödve nézett rám, de már hívta is Jasminet, akivel ős idők óta kebelbarátnők és nem mellesleg Hollywood egyik legkeresettebb tervezője.
- Beviszlek a szalonba, és ott keresnek neked valamit. Gyere – felrohantam a szobámba, letusoltam, és már útrakész is voltam.

…

- És milyen premier lesz? – kérdezte Jasmin izgatottan, miközben már vagy a hatodik ruhát adta rám.
- Huh – mi is a neve? Gyerünk Kristen a legjobb barátnőd szerepel benne, tudnod kéne. Ráadásul ez már a harmadik rész! Talán nem ártott volna megnézned az első…és a másodikat… Jasmine érdeklődve várta a válaszom. Hát ez ritka ciki! – Van ez a napjainkban eléggé hódító könyvsorozat, ami vámpírokról szól… Twilight! Igen, na annak a harmadik része – ujjongtam, mert még a címe is eszembe jutott.
- Hm, az biztos jó lesz – erre csak mosolyogva bólintottam, de közben tudtam, hogy ekkora kínokat, amiket majd ma kell kiállnom, soha nem kívánok senkinek. Jasmine, azt is elintézte, hogy megcsinálják a hajam, sőt még a sminkemre sem volt gondom.

- Le ne ülj! – mordult rám anya, mikor szerettem volna helyet foglalni a konyhában. – Még baja lesz a ruhának – sóhajtva álldogáltam a konyhában, míg meg nem szólalt a telefonom.
Fejvesztve menekültem egyik pokolból a másikba. Ash, a taxiban majd szét szedett, amiért így kicsíptem magam. Mondjuk, valóban elég jól néztem ki. Ez a szűk kis barnás ruci, amit Jasmin végül kiválasztott nagyon szexi volt. Pánt nélküli, rövid és tökéletesen testhez simuló, sejtelmesen kihangsúlyozva minden fontos testrészt. Hogy minek, azt nem tudom. Nem pasizni megyek.
Próbáltam úgy tenni, mint akinek valamennyi kedve azért van az egészhez, nem akartam megbántani Asht.

Mikor megérkeztünk, még nem szállhattunk ki azonnal, várnunk kellett a jelre. Aztán végre bekopogtak az ablakon, és mi egy bájvigyorral kiszálltunk a taxiból. A tömeg egy emberként kezdte skandálni Ash nevét, amint észrevették, habár nem is ő a főszereplő. Szerettem volna lelépni és valami hátsó kijáraton bemenni, de nem hagyta. Szigorúan maga mellett vonszolt a szőnyeg közepére, és büszkén pózolt velem. Mikor megkérdezték, kit hozott magával, csak kedvesen annyit felelt: „a legjobb barátnőmet”.
Egyre jobban kezdtek zavarni a vakuk, és hiába éreztem magamon több száz ember pillantását, mégis úgy éreztem, mintha egy valami forró égetné az arcom oldalról. Zavartan oldalra kaptam a tekintetem, mire észrevettem, hogy nem is akárki bámul engem.

Ő volt a film sztárja, a híres hólyag Robert Pattinson. Bizony, az a beképzelt tuskó le sem bírta venni rólam a szemét. Legalábbis így éreztem. A tekintete szinte perzselte a bőröm. Ahelyett, hogy a kamerákba bámult volna, engem nézett szinte tátott szájjal. Nem volt messze tőlünk, alig öt méter választott el minket egymástól. Visszanéztem magam elé, és tovább mosolyogtam, holott biztos voltam benne, hogy még mindig engem néz. Éreztem!
Pár perc múlva Ash ott hagyott, mert felszólították, hogy menjen, és pózoljon egy kicsit a kollégákkal. Én csendesen a hátérbe húzódtam, hogy megvárjam, míg végez.

Kedvenc hírességem azonnal Ash oldalán termett, átölelte, majd együtt vigyorogtak a kamerába. Nem bírtam nem észrevenni, ahogy Ash fülébe suttog, majd nevetnek egyet. Mikor Ash visszaindult hozzám, Robert még elkapta a kezét, és valami bizalmasan – vagyis úgy tűnt – oda súgott neki. Ash egy vállrándítással felelt, majd mosolyogva visszasétált mellém.
- Mehetünk? – kérdezte, mire belé karoltam és bólintottam.


Egy óriási teremben volt a vetítés, nekünk valahova középtájra volt helyünk, ott is a sor széléről az ötödik és hatodik szék. Ezzel nem is lett volna problémám, ugyanis simán be tudtunk volna menni, ha az a bájgúnár nem terpeszkedik a harmadik széken, maga mellett a menedzserével. Ash felszabadultan vágtatott be a szúk helyen – persze, hiszen kollégák, talán még barátok is-, nekem viszont már nem ment ilyen könnyen. Teljesen zavarba jöttem, ahogy megint enyém lett a figyelme. Újra magamon éreztem a perzselő érzést, és fogalmam sem volt, hogy mégis mi ez. Lassan elindultam befelé, de a jelek szerint túl sokáig tétováztam.

Éppen hogy csak Mr. nagyképű elé érkeztem – akinek egy pillanatra rabul ejtett, kíváncsian fürkésző szeme -, valaki sürgősen ki akart jutni a sorból, de én ott voltam akadálynak. Idióta módra, össze-vissza kezdtem forogni Pattinson előtt, mire két erős kéz szorult a csípőmre, és mindenféle tétovázás nélkül szorosan magához vont. Teljes testel simultam neki hátulról, amitől hírtelen nagyon meleg kezdett lenni a teremben számomra. Túl szorosan szorított magához, jobban mint kellett volna. Ezer pici szikra pattogott testemben, ott ahol összeért az övével. A nő elhald előttünk, de Ő még mindig nem eresztett. Mintha pillanatragasztóval ragasztottak volna minket egymáshoz. Én sem bírtam mozdulni. Aztán észbe kaptam és kicsit megköszörültem a torkom. Erre már feleszmélt, és amilyen hirtelen elkapott, olyan hírtelen engedett is el.

Nem mertem rá hátranézni, nem is értem mi volt ez az egész. Szédelegve másztam Ash mellé, aki úgy tűnik nem vett észre semmit az egészből. Még mindig libabőrös voltam. Lopva odapillantottam, de Robert csak üveges szemmel meredt, az egyenlőre még fekete képernyőre. Lenéztem a csípőmre, ahol nemrég még a keze szorított magához, és aminek szinte bizsergett a helye. Megráztam a fejem, ez még nekem is képtelenség volt, és Ash felé néztem. Éppen a telefonját nyomkodta. Egyszer csak lehuppant mellém valaki, majd rám mosolyogott.
- Huh, azt hittem lekésem a saját filmem vetítését! – vihogott. – Csak az utána lévő parti éltet, és a temérdek alkohol, aminek a segítségével matt részeg lehetek ma – sóhajtotta. Ekkor már biztos voltam benne, hogy ezt a csajt kedvelni fogom.

- Jah Kristen, ez Nikki! – eszmélt fel Ash, majd visszabámult a telefonjára.
- Nikki Reed – nyújtott kezet.
- Kristen Stewart – kezet ráztunk.
- Te vagy Ash legjobb barátnője… már sokat mesélt rólad és tudom, hogy szeretsz piálni. Azt hiszem jóban leszünk – ezzel csak mélyen egyetérteni tudtam. Kicsit kínosan éreztem magam, ezek szerint Ash mesélt neki rólam. Nem úgy, mint nekem. Én szinte semmi nem tudok a kollégáiról, akikkel már a harmadik közös filmet csinálta. Mondjuk soha nem is kérdeztem… Robert Pattinsont természetesen tudtam ki, hiszen tőle hangos a média. A tini lányok álma, a tökéletes vámpír, aki a való világban csak egy beképzelt tapló.

Nem tudtam tovább töprengeni, mert elkezdődött a film. Azt hiszem elmondhatom, hogy soha ilyen unalmas filmet még nem láttam. Jó ez azért nem igaz, de…Talán, ha értettem volna miről szól, de így se füle, se farka nem volt számomra.
- Na, ezen is túl vagyunk! – sóhajtott Nikki. – Akkor a bulin látlak – bólintottam, aztán már ott sem volt.
- Tetszett? – kérdezte Ash kifelé menet.
- Nagyon – hazudtam, de úgy tűnt elhiszi. A barátnőm részei valóban tetszettek, így nem is akkora a hazugság.


Nagyon hamar oda értünk az útoparti helyszínére. Egy nagy bár volt, ami át volt alakítva, és kicsit fel volt díszítve. Ash rögtön egy asztalhoz vezetett, ahol – legalábbis szerintem – a cast többi tagja üldögélt. Amint megláttam Nikkit, nem mellesleg egy vodkás üveggel a kezében, már biztos voltam benne, hogy ők azok. A híres Twilight alakulat.
- Kristen, csüccsenj le! – intett Nikki, mikor oda értünk. A hangjából, és a bágyadt mosolyából meg tudtam állapítani, hogy már koránt sem józan és, hogy a vodkás üveg felének eltűnéséért is egyedül ő a felelős.
- Ide mellém! – ütögette meg maga mellett a helyet, egy kigyúrtabb fazon.

- Kristen ezek itt a többiek! Kellan, – mutatott a nagyobb darabra. – Nikkit, már ismered, Ő Jackson, Elizabeth, Peter, Xavier és Taylor – sorolta a neveket, én meg igyekeztem mindet megjegyezni. – Többiek! Ő pedig a barátnőm, Kristen – mondta gyorsan, majd lehuppant Jackson mellé. Valahogy pont így képzeltem el őket. Ash átvetette a lábát Jackonén, miközben a fickó átölte. Igaz, mindig mondja, hogy csak barátok. Lehet Ash részéről valóban ennyi, de megeszem a kalapom, ha Jackson nem akar többet.
- Honnan ismeritek egymás? – zökkentett ki a gondolataimból Kellan kérdése.
- Még gyerekkorunkból. Egyszer egy filmben szerepeltünk, és azóta barátnők vagyunk – feleltem neki.

Közben ez a Peter olyan udvarias volt, hogy hozott nekünk egy-egy koktélt. Koktélt! Nem baj még nem ismernek… Közben Kellan idiótábbnál idiótább poénokkal szórakoztatott, amik olyan szarok voltak, hogy már jók. A végén már majdnem a könnyem is folyt.
- Rob miért nem jön ide? – kérdezte egyszer csak Elizabeth – azt hiszem így hívták -. Mindenki a pult felé bámult, így én is oda néztem. Az est fénypontja valóban ott ült, egymagában(!) a pultnál, és egy üveg sört szürcsölgetett.
- Nem tudom – vonta meg a vállát Kellan, majd ismét hozzám fordult. Ha nem láttam volna, hogy néha lopva Nikki felé pillant, hogy figyel-e rá, azt hittem volna, fel akar szedni. Nikki viszont csak a vodkával volt elfoglalva.

- Kristen! – szólt nekem Ash, és ahogy a képét elnéztem, nem előszörre. – Végre. Még szeretnék neked bemutatni valakit! – intett a fejével az asztal széle felé. Egy bozontos hajú, elég komor tekintetű férfi tekintetével találkozott az enyém. Maga Robert Pattinson volt az személyesen. Illedelmesen felkeltem a helyemről és felé nyújtottam a kezem.
- Kristen Stewart! – egy pillanatig habozott, már éppen úgy voltam vele, hogy hagyom a francba az udvariságot, mikor bátortalanul az kezei az enyémbe csúsztak. Ahogy a bőrünk érintkezett, olyan volt, mintha konnektorba nyúltam volna. Jó, egy áramütéshez nem hasonlítható, de valami kis dolog ott pattogott. Pont, mint mikor a film előtt…

Úgy látszott, neki is feltűnt a dolog, mert zavartan megköszörülte a torkát és a bemutatkozását követően elrántotta a kezét, helyet foglalt velem szemben. Az események hatására kissé ziláltan ültem le. Várjunk csak! Miről beszélek, milyen események? Hiszen ez semmi nem volt. Ilyen előfordul néha. Feszültségem elrejtése végett egy cigire gyújtottam, és tekintetünk ismét találkozott. Mikor felfogta, hogy észrevettem, amint engem bámul, zavartan elfordította a fejét, és Taylorral elegyedett nagyon érdekes beszélgetésbe. Vigyorogva ismét Kellan felé fordultam. Azt hittem az este ennél már nem is lehet „jobb”, de hamar bebizonyosodott, mekkorát tévedtem.

Mikor megjelent az utolsó hiányzó láncszem már biztos voltam benne, hogy most kerek ez a történet. Ő nem volt más, mint a szuperfilm másik sztárja, Madison Stone. Ash természetesen neki is bemutatott, de már az első pillanatban kiderült, hogy nem leszünk jóban. Miután végigmért, és nemtörődöm stílusban elfordult, már utáltam. Ezzel nem lettem jobb nála, de nem érdekelt túlzottan. Ezután minden figyelmével Robot tüntette ki. Mintha a többiek ott sem lennének, úgy csimpaszkodott rá. Mikor harsány vihogás már sértette a fülem, feléjük fordultam. Madison egyik keze Rob vállán pihent, miközben a másikat a mellkasán tartotta.

Valahogy furcsa érzésem támadt, ahogy elnéztem őket. De a legfurcsább ebben az összefonódásban az volt, hogy Rob egyáltalán nem figyelt rá. Ugyanis, mikor feléjük fordultam, a szemét megint rajtam pihentette, kezeivel pedig a sörösüvege matricáját babrálta. Kitartóan álltam a pillantását, várva, hogy mikor lesz neki túl sok ismét, de nem lett. Egy idő után én fordítottam el a fejem, és elnézést kérve elmentem a bárpulthoz. Talán még nem ittam eleget.
Kikértem magamnak egy újabb koktélt, mert meglepő módon nagyon is ízlett az előbbi. Vagy öt perecet kellett ott szobroznom, mire kézhez kaptam. Nagy hévvel magfordultam, és indultam is vissza az asztalhoz. Vagyis csak indultam volna. Valaki ugyanis megakadályozott benne, mivel túl közel állt a hátam mögött és, ahogy megfordultam, neki ütköztem. Én hátra ugrottam egy lépést, ahogy a koktél borult, így az én ruhám megúszta.

Nem mondható el ugyan ez az előttem álldogáló személy nadrágjáról. Ráadásul pont rossz helyre löttyent a nedű, pont az ágyéka mellé, ami úgy nézett ki, mintha bepisilt volna. Felnéztem, hogy lássam mégis kitől fogok bocsánatot kérni, mire ledöbbentem. Rob meglepett, majd zord tekintetével találtam szemben magam…