11. fejezet: Felejteni nehéz...lehetetlen?

Hi, Girls. Tudom, hogy sokat kellett rá várni, de végre meghoztam. Ne haragudjatok, de mostanában annyira nincsen időm írni. Az a vicc, hogy a fejemben már minden megvan – már nagyon régóta -, de egyszerűen nincs időm leülni és megírni. Én sem örülök neki, de annyi minden van most az életemben…
Most viszont itt van, lehet olvasni, sírni, nevetni és utálni.:D Aggódni viszont nem kell, hiszen mégiscsak egy Robsten történetről beszélünk, ami ugyan kicsit más…de na!:)
Ezt a részt tuti szeretni fogjátok, legalábbis nagyon remélem. A következő részben egy kicsit Robci fejébe is bele kukkantunk majd, meglátjátok, mi van ott mostanság. Izgalmas dolog, higgyétek el!
Nem is beszélek tovább, olvassatok!
Puszi, Lady


Ahogy belépett, és meglepetten megállt a konyhaajtóban, azt súgta, hogy számára is van itt egy személy, akire nem számított…

Egy személy, aki mellettem ül, és akinek a kezét fogom. Garrett. Engem viszont megnyugtatott, hogy itt van. Reménykedtem benne, hogy ez majd visszatartja Robot attól, hogy továbbra is megpróbáljon az ágyába cipelni. Bár, a legutóbbi találkozásunkkor sem viselkedett már a szokott módon, nem próbált meg behálózni. Remélhetőleg megtartja a jó szokását, és végre elfelejthetjük egymást. Már nem is zavart annyira, hogy itt van, biztonságban éreztem magam.

- Gyere Rob, ülj le – intett felé Kellan, mire én is feleszméltem a gondolataim közül. Az említett eleget tett a kérésnek, de előtte lepakolta az italt, amit hozott. Aztán csatlakozott hozzánk, a szemét pedig le sem vette rólam. Zavartan néztem ide-oda, mindegy volt, csak ne rá kelljen.
- Valami baj van? – szorította meg a kezem Garrett. miközben kíváncsian méregetett. Felvettem a legédesebb mosolyom, és felé fordultam.
- Semmi baj – mondtam neki. Még csak az kéne, hogy bármit is megsejtsen a Rob és köztem folyt, érdekes viszonyról.

Biztos nem nézné jó szemmel, én pedig semmi olyat nem akarok tenni, ami kiábrándíthatja belőlem. Garrett az én mentsváram, akivel biztonságban érzem magam. Valójában el sem hiszem, hogy létezik, azt meg végképp nehezen fogom fel, hogy én kellek neki.
- Mit szóltok hozzá? – bökött oldalba Kellan, mire odanéztünk. Eddig azt sem hallottam, hogy beszél.
- Mihez is? – pislogott Garrett. Ezek szerint Ő sem, legalább nem csak engem néznek hülyének.
- Ejnye, fiatalok – rázta a fejét, egy kaján vigyorral. - Ahhoz, hogy kimegyünk megsütni a kajákat – ismételte.
- Persze, menjünk – vágtam rá.

Összeszedtünk mindent, ami kellhet kintre, aztán az egész csapat kivonult a teraszra. Ashley elkezdte begyújtani a tüzet, de elég bénán csinálta szegény, Kellan meg majdnem szívrohamot kapott, mikor meglátta.
- Ash, kérlek add át nekem, mielőtt felgyújtod a házat is – morogta Kell, majd kivette a kezéből a gyufát és Ő folytatta.
- Basszus, a kések bent maradtak – csapott a homlokára Nikki, és már indult befelé.
- Hagyd, majd én kihozom – adtam a söröm Garrett kezébe, és besiettem a konyhába. Elkezdtem kipakolni őket a fiókból, mikor hírtelen egy kéz nyúlt be az enyém mellé, a fiókba.

- A húsvilla is kell – mormolta egy ismerős hang, közvetlen a fülem mellől. Már a kezéről felismertem, mégis reménykedtem benne, hogy csak képzelődöm. Felnéztem, de Rob valóban ott állt. Most azonban hiányzott a képéről a szokásos, öntelt vigyor. Inkább méregetve nézett velem farkasszemet.
- Rendben – vontam vállat, és folytattam a kések kipakolását. Egy ideig vártam, hogy kivonuljon a húsvillával, de nem tette. Fél szemmel láttam, ahogy lazán, a hűtőnek vetett vállal áll, és engem bámul kitartóan.
- Nem viszed ki? – kérdeztem, mikor már nem bírtam tovább.
- Megvárlak – jelentette ki. – Vagy talán zavarlak? – felnéztem rá, és igen, most már mosolygott. Azzal az úgyis elkaplak mosolyával.

- Dehogy! – feleltem teljesen nyugodt hangon, majd betoltam a fiókot. – Mehetünk – indultam kifelé, de ahogy elhaladtam mellette elkapta a karom és visszatartott. Nem szólt semmit, csak nézett rám, én pedig ledermedtem. Ahogy hozzám ért, a már jól ismert bizsergés végigfutott rajtam, és a szikrák sem hiányozhattak közülünk. Ettől féltem valahol legbelül, hogy úgysem hagy majd békén. És, hogy miért tartottam ettől ennyire? Azért, mert ilyenkor nincs menekvés, nem bírok ellenállni neki. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de annyira képes megbabonázni, hogy ha akarja, úgy el tud kábítani, hogy azokban a percekben semmit sem érdekel rajta kívül. Ezt tudja, sőt ki is használja.

- Hova sietsz? – kérdezte vigyorogva, amiből levonhattam, hogy most is pontosan tudja, hogy azt csinálhat velem, amit akar. Ujjait finoman végighúzta a karomon.
- Ne kezdjük újra – sóhajtottam, és próbáltam lazának tűnni.
- Kincsem, még be sem fejeztük – mondta, majd magához rántott. Egy pillanatig a tekintetünk összefonódott, amivel ismét sikerült elkápráztatnia. – Én folytatni akarom – közölte, mialatt egy tincset a fülem mögé tűrt. Ettől féltem, hogy nem adta fel. És még egy órája sincs itt, de már is folytatja a mocskos kis játékát.

Ettől függetlenül, nem bírtam reagálni. A normális reakció az lett volna, ha kiszakítom magam a karjai közül és kimenekülök a többiekhez. Ezzel szemben továbbra is ott álltam, nagyokat pislogva, várva a folytatásra. Nincs semmi kétség, ami az épelméjűségemet illeti…Robnak tetszett a helyzet, élvezte a játékot, kiélvezte a pillanatot.
Lassan kezdett felé hajolni, végig tartva velem a szemkontaktust, ezzel is ott tartva engem. A legviccesebb az egészben az, hogy nem csak nem akartam menekülni, de vártam is, hogy végre újra érezhessem ajakit az enyémeken. Mint valami hülye drogos, akit eddig eltiltottak a kedvenc anyagától. És Garrett…na, rá meg aztán főként nem gondoltam.

- Annyira kívánatos vagy ma is – suttogta a fülembe, miközben egyik keze a hátamról a fenekemre csúszott, és jól megmarkolva még közelebb vont magához. Felnyögtem, de nem a fájdalomtól. Nyelvét végighúzta a nyakamon, majd ajkai révbe értek. Óvatosan érintette száját az enyémhez, de amint megbizonyosodott róla, hogy nem tiltakozom, azonnal hevesebb lett. Viszonoztam, ahogy azt is, mikor nyelve benyomult a számba, hogy felkutassa az enyémet.
Gyűlöltem magam, de az ösztöneimnek nem bírtam ellen állni, Rob pedig pont ezt szerette kihasználni.

Hevesen dobogó szívvel, a hajába túrva viszonoztam a szenvedélyét, miközben már most alig kaptam levegőt. Jól esett ismét Őt csókolni, hiába is fáj bevallani. Hírtelen a hűtőhöz nyomva találtam magam, Rob egyik keze pedig már a pólóm alatt kalandozott. Túl jó volt, és az is eszembe jutott, hogy bárki bejöhet. Ennyi ideig nem kellene távol lennünk, mikor csak pár evőeszközért jöttünk. Ezt pedig vele is közölnöm kellett. Nagy nehezen eltoltam magamtól, amit nem könnyített meg, ahogy vágyakozó szemét az enyémbe fúrta.

- Vissza kéne menni – ziháltam.
- Te sem akarsz igazán – mondta, és már hajolt is hozzám.
- Kérlek – nyögtem, mert ha ismét megcsókol nem lesz erőm tiltakozni.
- Jó, de még koránt sem végeztünk – fújtatott, de kiengedett. Eligazítottam a pólóm, majd a fejvesztve rohantam ki. A többiek remekül elvoltak, szinte fel sem tűnt nekik, hogy nem jöttünk vissza. Garrett éppen Nikkivel nevetgélt, a többiek pedig a tűz körül sündörögtek. Letettem a villákat, majd Garrett mellé lépve elvettem a söröm, és jól meghúztam. Erre most igazán szükségem volt. Garrett megsimította a hátam, majd mikor felnéztem rá, édesen rám mosolygott. Hírtelen óriási bűntudat áradt szét bennem.

Ez a pasi minden kincset megér, én meg a csélcsap Rob miatt kockáztatatom a kapcsolatunkat. Nem kérdés, hogy oda voltam Garrettért, de Rob is túl mély nyomott hagyott bennem. De ezt ki fogom irtani magamból, túl sokat teszek kockára ezzel. Ezentúl nem fogok engedni a csábításnak, erős leszek, küzdök ellene. Pont mikor elhatároztam Rob is kijött, de mivel Garrett magához ölelt, esze ágában sem volt oda jönni, csak kimért pillantásokkal méregette kettősünket. Én pedig nyugodtan kapcsolódtam be a beszélgetésbe.

Egy idő után Nikki kezéből szívesen kivettem volna a piát, mert úgy éreztem kezd becsípni, és még a végén beleesik a tűzbe. Hála Istennek miután kész lett a kaja, és megettük, már nem is lehetett látni rajta, hogy ivott. Persze aztán mindenki újra inni kezdett, még Garrett is, ami egyenlő volt azzal, hogy az éjszakát itt töltjük, ugyanis hazavezetni így nem engedem.

*

- Jó éjt – nyomott egy utolsó csókot a számra Gerrett, majd bevonult a neki felajánlott vendégszobába. Én pedig a fürdő felé vettem az irányt, ahol egy langyos zuhanyt vettem, majd én is aludni indultam a saját szobámba. A konyhai jelenet után sikerült elkerülnöm Robot, egészen eddig a pillanatig. Most pedig próbáltam gyorsan elsiklani mellette, a vékony folyosón. Persze, hogy nem jött be a tervem.

- Hova ilyen sietősen – ragadta meg a karom, és fordított maga felé.
- Aludni – közöltem vele, miközben kihúztam a kezem az övéből. Itt még nem volt vége.
- A kis barátodhoz? – érdeklődött nyájasan, de a szeme szikrákat szórt.
- Képzeld, hogy nem. Egy másik szobába – mondtam neki, mire meglepődött.
- Miért? – kérdezte.
- Tudod, nem mindenkinek az a célja, hogy az ágyába cipeljen – célozgattam.
- Ezt úgy értsem, hogy még nem… - hökkent meg még jobban.

- Nem mintha közöd lenne hozzá, de nem. Várunk, még nem vagyunk biztosak magunkban – mikor ezt kijelentettem, röhögni kezdett.
- Ez édes – morfondírozott el, de inkább a gúny látszott az arcán. – Esetleg, ha másra vágysz, tudod, melyik az én szobám – közölte mindentudóan, minden viccesesedés nélkül, majd magához rántott.
- Engedj el! – szóltam rá, de mintha a falnak beszélnék. Ajkai egy pillanat múlva már az enyémet kutatták, erőszakosan nyomta nyelvét a számba. Most nem a vágy miatt engedtem, ahhoz túl ideges voltam, hanem mert így előbb szabadulhatok. Így is volt, pár perc múlva már csak az elégedett vigyorával szemlélt engem.

- Tudod, hol találsz. Az ágyban foglak várni – nyomatékosította benne előbbi szavait, majd bement a szobájába.
Én kissé inogva bújtam be az ágyamba, mert annak ellenére, hogy most nem gyengültem el, azért a szokásos hatása megvolt rám. Ugyan úgy eszembe jutott az esély, hogy akár vele is lehetnék. És lennék is, de ahhoz nagyon sokat kellene változnia.

Most, hogy volt egy biztos hátterem, Garrett, nagyon is csábító volt az ajánlata Robnak. Hiszen ettől még lenne kihez mennem, és Garrettnek nem is kellene megtudnia a dolgot, vagy ha el is mondanám neki, őszintén mindent, még meg is bocsájtaná a félrelépésem. Szinte rosszul voltam magamtól, amiért ilyenek járnak a fejemben, de nem volt mit tenni.
Szerettem volna Robbal lenni, kipróbálni vele, de a büszkeségem mégis az ellenkezőjét mondta. Nem adhatom oda neki magam, mert akkor semmivel sem leszek különb a többi csajnál, akik már jártak az ágyában.

Inkább Garrettel kéne törődnöm, az Ő ágyába kéne átmennem. Viszont Ő Rob ellentétje ebben, nehogy nem feltett szándéka minél hamarabb lefektetni, de még csak nem is céloz rá, hogy már szeretne velem lenni. Igazi patthelyzet. Viszont Rob… De akkor szegény Garrett…
Még percekig forgolódtam az ágyban, de semmilyen megoldás sem tűnt jónak. Aztán döntöttem. Biztos léptekkel indultam ki a szobából, biztos voltam magamban, abban, amit tenni készülök.

A folyosóra lépve kicsit meginogtam, de végül elindultam az ajtó felé, ami egy csodálatos éjszaka nyitja volt.
Halnak beléptem, becsuktam magam mögött az ajtót, majd az ágyra pillantottam. A hold kellőképpen bevilágította a szobát, így jól láttam azt a meglepett szempárt, aki farkasszemet nézett velem.

Talán nem számított arra, hogy átjövök…