19. fejezet: Érzelmek

Itt a következő fejezet. Nem kell pánikolni, a következőben kiderül, mi miért történik.:)
Jó olvasást kívánok hozzá!
Puszi, Lady



Robert

Nehéz szívvel hagytam el Montrealt, jobban mondva hagytam ott Kristent. Remélni sem mertem volna, hogy erre a szintre eljuthatunk, ahol a kapcsolatunk jelenleg tart. Annyit sikerült elérnem, hogy már nem olyan biztos magában, és valóban őrlődik köztem, és Garrett között. Alapjában véve ezt nem kívántam, nem akartam, hogy neki rossz legyen, de úgy kell döntenie, hogy mind a két lehetséges utat ismeri. Meg kellett neki mutatnom, én mit adhatok neki, hogy helyesen tudjon dönteni. Ami természetesen az én szemszögemből nézve, én lennék. Hiába tagadja, tudom mit érez irántam, és valamilyen szinten Ő is tisztában van vele. Ezt remekül bizonyítja az is, hogy mostanában hogyan viselkedett velem.

Hajlandó vagyok neki időt adni, persze az én türelmem is véges, egyenlőre nem szeretném semmire kényszeríteni, mert van egy olyan érzésem, hogy én húznám a rövidebbet.
Rettentően unalmasan teltek nélküle a napok, főleg így, hogy nem tudtam, mikor láthatom megint.
Ash hétvégén bulizni hívott, amihez nem sok kedvem volt, de végül úgy döntöttem elmegyek, legalább kifaggathatom Kristen felöl.

Mikor beértem a bárba, Ash már az asztalnál ült, Kellan társaságában, éppen valamilyen témában nagyon elmerülten beszélgettem. Köszönésre azért méltattak, de ennél többet nem nagyon várhattam tőlük. Mivel untam magam, úgy döntöttem a következő söröm a pultnál kérem ki, addig sem kell a hülyeségüket hallgatnom. Reméltem, hogy aztán lesz lehetősége kicsit kisajátítani Asht, hogy Kristenről kérdezgessem.

- Nahát szépfiú, csak nem egyedül vagy? – jött a kérdés a hátam mögül, pont mikor kikaptam a söröm. Hátranéztem, és egy szőke cicababával találtam szemben magam. Pont olyannal, amilyenekkel az elmúlt években mulattam az időt. Most mégsem hatott meg, sőt taszított még a látványa is.
- Nem, a barátaim ott várnak – vettem elő a kedvesen lerázó stílusom, de úgy tűnt, ne érti, mert ahelyett, hogy tovább állt volna, felbátorodva felém lépett.

- Remélem, nem sietsz annyira vissza – támaszkodott mellettem a pultra, úgy hogy a dekoltázsa kellőképpen megmutassa a lényeget. Az én szememet viszont egyáltalán nem vonzott, így csak sóhajtva elfordultam. – Hé, beszélgessünk kicsit – ragadta meg a karom, mikor a söröm megfogva menni készültem. Kissé kibillentem az egyensúlyomból, mikor hírtelen megrántott, ezért egyenesen a karjaiba rántott. – Ugye jobb itt – kacsintott nevetve, miközben egyik keze az arcomra rebbent.
- Nézd – toltam magamtól távolabb. – Nem akarok tőled semmit – mondtam neki kertelés nélkül, mire levette rólam a kezét.

- Pedig jó lett volna – biggyesztette le az ajkait.
- Sajnálom… - sóhajtottam, és közben a tömeg felé néztem. Ott pedig láttam valami olyat, ami belém fojtotta a szót. Nem voltam benne biztos, lehet csak a szemem káprázott, de mintha Kristent láttam volna kifelé rohanni. Megráztam a fejem, de addigra már nem volt ott. Lehet csak az elmém űzött velem gúnyos tréfát, mégis kifelé vitt a lábam, a csajt minden további magyarázat nélkül faképnél hagyva. Szinte rohantam át a tömegen, hiszen a szemem mégsem csalt, Kristen bizonyára éppen félreért valamit.

Kirohantam az épület elé, és idegesen körbe-körbe tekintgettem, de egyenlőre nem láttam őt. Kezdtem biztos lenni benne, hogy nem volt itt, csak én képzeltem oda, a hiánya műveli ezt velem, mikor megláttam valakit az utca másik oldalán haladni. Minden további hezitálás nélkül utána eredtem, mikor pedig elég közel értem, a nevén szólítottam.

- Kristen! – kiáltottam, mire az említett megállt, és megfordult. Hát mégsem tévedtem. Ebben a pillanatban ez csak a másodperc töredékéig fordult meg a fejemben, mert más foglalt le. A világ legbánatosabb szempárjával találtam szemben magam. Ez mégsem állított meg, sőt erőt adott, mert újra boldog csillogást akartam benne látni. Közelebb léptem, megkockáztatva, hogy faképnél hagy, de csak várakozott. – El sem hiszem, hogy itt vagy – suttogtam hitetlenkedve, mikor már elég közel értem.
- Most a legkevésbé sem szeretnék itt lenni – felelte erre, és most már nem csak a szemében láttam, hogy mennyire meg van bántva. A hangsúlya is jelezte ezt nekem.

- Mégis itt vagy. Miért? – kérdeztem, megkockáztatva egy mosolyt. A bent történteket pedig később terveztem megmagyarázni.
- Mert látni akartalak – jött az egyszerű felelet, ami nekem mégis annyit jelentett.
- Akkor most ne akarj elmenni – mondtam, és megkockáztattam egy simogatást. Óvatosan húztam végig a kezem az arcán, mire a szemit lehunyva nagy levegőt vett.
- Nem akarom elrontani a szórakozásod – villantak ekkor rám a szemei, amik most már haragtól csillogtak. Sóhajtva elvettem a kezem, és az övével kulcsoltam össze. Nem ellenkezett, pedig szinte biztos voltam benne, hogy fog.

- Nélküled nem érzem jól magam – jelentettem ki, mire felhorkant, és most már el akarta rántani a kezét, de nem hagytam. – Tudom, mit hiszel. Hidd el nekem, hogy éppen leráztam a csajt, semmit sem terveztem vele. Taszított, ránézni sem bírtam – magyaráztam neki a bent látottakat. Percekig némán bámult rám, majd közelebb lépett.
- Esküszöl? – kérdezte komolyan.
- Esküszöm – vágtam rá biztosan. Alaposan végigvizsgálta az arcom, majd mosolyogva a nyakam köré kulcsolta a karjait.
- Elhiszem. Bár azt sem vethetném a szemedre, ha csajoznál, hiszen én…

- Sss – tettem a mutatóujjam a szájára, ezzel megakadályozva, hogy folytassa. – Rajtad kívül senkit sem akarok, csak te kellesz. – Szavaimra egy pillanatra öröm villant a szemébe, majd átvette ezt a szomorúság. Nem értettem, de nem is akartam. Egy dolgot szerettem volna ebben a pillanatban, és meg is tettem. Vékony testét még szorosabban az enyémhez húztam, majd ajkaimmal az övét kerestem. Elárasztott az öröm, mikor hagyta magát, sőt a hajamba markolva falni kezdte az ajkaim.
- Menjünk…menjünk a szállodába – zihálta levegő után kapkodva, mikor elszakadtunk egymástól. Elmosolyodtam rajta, annyira édes volt, ahogy teljesen kétségbeesve, szinte esdeklően nézett rám. Erre vártam, mióta elhagytam Montrealt, ezért a kezét megragadva, egy taxi felé húztam.

Ott valamennyire sikerült visszafogni magunkat, bár Kristen keze nem egyszer kalandozott veszélyes helyekre, és ilyenkor minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne itt és most teperjem le, leszarva, hogy a sofőr végignézi.
A liftben már nem bírtam visszafogni magam, főleg azután, hogy Kristen direkt kínzott. Már a folyosón is úgy sétált végig, hogy csípőjét szexise ringatta, nyilván valóan nekem szánva a műveletet. Aztán a lift falának támaszkodott, engem olyan égető pillantásokkal jutalmazva, hogy azt hittem nem bírom ki, míg bezáródik az ajtó. Valahogy mégis erőt vettem magamon, viszont aztán nem volt megállás. Odaléptem hozzá, miközben szemeimet egy pillanatra sem voltam képes levenni az ajkairól. Megbabonázva figyeltem, ahogy a nyelvével benedvesíti az alsó ajkát, majd elvigyorodik. A nadrágom kezdett egyre szűkebb lenni, és azt akartam, hogy érezze, mit tesz velem.

Szorosan hozzátapadtam, ágyékomat nekidörgöltem. Felnyögött, ahogy felfogta, mit váltott ki belőlem máris, a kis játékaival. Percekig csak néztük egymást, a szikrák pattogtak köztünk, miközben úgy éreztem felemészt a pillanat, amit egymás tekintetében elvesze töltünk. A liftajtó nyílása vetett véget ennek, de ahelyett, hogy elengedtem volna, az ölembe kaptam és egy szenvedélyes csók közben kivánszorogtam vele a folyosóra. Az ajtónak döntöttem, amíg a kulcsot a zárba dugtam, majd a kanapéig meg sem álltam vele. Jobban mondva a támlájáig jutottam vele, ahova Kristent felültettem és tovább csókoltam. Kéjesen nyöszörgött, mikor ajkaim a nyakára nyomtam, szívogattam, harapdáltam a bőrét, kezem pedig egyenlőre ruhán keresztül szorítottam a mellére.

Egyenlőre nem mertem tovább merészkedni, mert tudtam, ha máshol is érintem, elvesztem a fejem. Kristen viszont nem így vélekedett. Ellökött magától, majd elém térdelve bontogatni kezdte a nadrágom. Visszafojtott lélegzettel vártam, ami következik, és próbáltam nem elsülni már a gondolattól is. Majdnem meghaltam, mikor Kristen nyelvét megéreztem magamon. Oda nézni sem mertem, azok után meg főleg nem, hogy a következő pillanatban már szinte teljesen eltűntetett magában. Hiába, nem bírtam ki. Muszáj volt látnom is, amit művel velem. Lenéztem rá, és azonnal magával ragadott a tekintete. Egy pillanatra sem bírtam máshova nézni, csak Őt bámultam. Küzdöttem az elkerülhetetlen ellen, és most már én akartam izgatni. Kristen észrevehette a dolgot, mert elhúzódott tőlem, de a keze egy pillanatra sem állt meg.

- Azt szeretném, ha elengednéd magad – mosolygott rám, mire én pont a kérésével ellentétesen cselekedtem. Kihasználva, hogy nem figyel annyira, felrántottam magamhoz, és egy őrjítő csók közben, ismét a kanapé támlájára ültettem.
- Most én jövök – motyogtam, miközben a ruháját áthúztam a fején. Elakadó lélegzettel vettem tudomásul, hogy bugyit bizony nem húzott, amiért csak egy elragadtatott pillantással jutalmaztam. Kissé szégyenlősen hajtotta le a fejét, de nem hagytam. Megcsókoltam, miközben egy ujjam a teste mélyére vezettem. Belenyögött a csókba, ahogy a teste is megremegett egy pillanatra. Viszont a terveim közt mást szerepelt, ezért elszakadva tőle, most én térdeltem elé. A combjait magától tárta szélesre, és izgatottan, a száját rágcsálva várta, amit tenni készülök. Alig érintve húztam rajta végig a nyelvem, többször, mire könyörögni kezdett, hogy ne kínozzam.

Nem kegyetlen akartam lenni, ezért belefúrtam a nyelvem, és élvezettel hallgattam kéjes hangjait. Az első orgazmusa után még nem szándékoztam befejezni, de neki megint más elképzelései voltak, ugyanis a fejem eltolva, leugrott a kanapéról, és nekem háttal támaszkodott a bútorra. Kidugta a fenekét, és a fejét hátra fordítva, félreérthetetlen pillantásokat küldött felém. Én sem vágytam másra, napok óta csak benne akarok lenni végre. A vágyam teljesült, amint a csípőjét megragadva magamra húztam. Egyszerre nyögtünk fel, engem pedig magával ragadott a hév, amit az váltott ki belőlem, hogy újra magam körül érezhettem selymes forróságát.

Cseppet sem finomkodtam, gyorsan és határozottan temetkeztem bele, újra és újra. Ez azonban Őt kicsit sem zavarta, kéjes nyögései is erről tanúskodtak. A karfát markolta, én pedig a melleit. Aztán meghallottam a legédesebb sikolyt, ami egyet jelentett Krisnél. További pár kisebb lökés után, én is követtem Őt.
A fürdőben, egy nagy kád vízben pihentük ki a fáradalmainkat, és természetesen ott sem bírtuk ki, hogy ne nyúljunk egymáshoz.
Talán ezért is ébredtem reggel későn.

Mikor oldalra fordultam, hogy csókkal ébresszem azt a csodát, akivel a tegnap éjszakámat töltöttem, hírtelen rossz érzés fogott el. Kristen már nem volt az ágyban. A keresésére indultam. Az erkélyen bukkantam rá, éppen akkor nyomta el a cigit. Mellé léptem, és azonnal a karjaimba zártam. Rövid csókot váltottunk, de nem úgy viszonozta, mint tegnap. Mintha egy kis távolságtartás lett volna benne. Úgy döntöttem egyenlőre nem foglalkozom vele, inkább másról kérdeztem.
- Régóta vagy ébren? – kérdeztem.
- Úgy másfél órája – felelte erre. Ekkor feltűnt még valami, mégpedig, hogy már fel van öltözve.

- Miért vagy felöltözve? – tettem fel a kérdést, mintha menni készülne. – Készülsz valahova? – érdeklődtem rögtön.
- Igen – hajtotta le a fejét. Nem értettem a reakcióját, de úgy éreztem köze van a távolságtartó viselkedéséhez.
- Kris? – nyúltam az álla alá, hogy rám nézzen.
- Rob…én…én döntöttem – sóhajtotta ekkor, mire a szívem kihagyott egy ütemet. Azonnal a helyére kattant minden. Döntött. És nyilván nem mellettem…különben nem viselkedne így.
- Jól sejtem, hogy nem nekem kedvez ez a döntés? – suttogtam, mire bánatosan a szemembe bámult, majd lassan bólintott. Lehullottak róla a kezeim, és egy percig csak néma csöndben álltunk. Én haragosan, míg Ő bűntudatosan.

- Miért? Miért Ő? Mivel jobb? Kristen, lásd be végre, hogy engem szeretsz! – keltem ki magamból.
- Sajnálom Rob, nem megy. Nem tudok benned megbízni. Ha tudnék, nem hittem volna tegnap rögtön a szememnek – magyarázta, mire még dühösebb lettem.
- Megváltoztam, és érted! Mondtam már, hogy csak téged akarlak – léptem felé egy lépést, mire Ő hátrált.
- Sajnálom – ismételte. – Garrettel kell maradnom – motyogta. Nem hangozott túl eltökélten, ezért még próbálkoztam.
- Semmit sem kell – mondtam neki, mire kimondta a végítéletem.

- Tudom, de ezt akarom – jelentette ki, most már határozottan, így már nem volt mit mondanom. Csak reménykedhettem, hogy mégis meggondolja magát. – Nem húzhattam tovább, és ez a helyes döntés. – Mellém lépett, ajkait az enyémekre szorította, és egy finom puszit lehelt rájuk. Ha gondolatban ott jártam volna, most biztos, hogy magamhoz rántom, megpróbálom másképpen is a tudtára adni, hogy szükségem van rá, nem csak szavakkal, de képtelen voltam. Azt hiszem leblokkoltam.

- Kristen – suttogtam, mikor elengedett, és az ajtó felé sétált.
- Így lesz a legjobb – mondta még, majd bement. Mire észbe kaptam, már a bejárati ajtó is becsukódott utána, utána menni meg felesleges lett volna. Tegnap még reménnyel teli voltam, ma pedig kisétált az életemből.
Nem tudtam mit tegyek, csak éreztem, hogy tennem kell valamit, mert nem akarok nélküle élni…

18. fejezet: Meleg helyzet

Akkor kezdem azzal, hogy bocsi. Konkrétan elfelejtettem tegnap feltenni a fejezetet, kiment a fejemből, hogy kedd van. Kicsit másfelé jár az agyam mostanság. Éppen ezért át sem néztem most, szóval elnézést a hibákért. Jó olvasást kívánok hozzá.
Tetszik a kép? :D Sorry, de muszáj volt…
Puszi, Lady


- Mit csináljunk? – kérdezte Rob suttogva, miközben még mindig megfagyva álltam a karjai közt. Gyorsan kellett kitalálnom valamit.
- Menj a fürdőbe – bontakoztam ki az öleléséből, és elkezdtem a háló felé tolni.
- Mi? – értetlenkedett.
- Gyerünk már, majd kitalálok valamit. – Pont időben sikerült betolnom, majd visszarohanni a nappaliba. Az egész olyan lassúnak tűnt, pedig nem volt több néhány másodpercnél.
- Szívem, azt hittem lefeküdtél – kérdezte Garrett, amint belépett és engem észrevett az ajtó közelében.

- Most készültem – motyogtam zavartan. – Azt hittem maradsz még.
- Meg akartalak nézni, aggódtam. Jól vagy? Hozzak valamit? – érdeklődött, miközben közelebb lépett. Ebben a pillanatban remek ötletem támadt.
- Nem túl jól. Nagyon fáj a fejem – sóhajtottam gyengén. – Átmennél Ashlyehez? Nála van gyógyszer – kértem.
- Persze, egy perc és itt vagyok – mondta, és már nyitotta is az ajtót. Fellélegeztem, hogy megúsztam a lebukást. Nem is kellett szólnom Robnak, egy percen belül mellettem termett.

- Gyorsan menj – kezdtem kifelé tolni.
- Búcsúcsók? – kérdezte mosolyogva.
- Rob… - kezdtem, de olyan fejjel nézett, hogy biztos voltam benne, addig nem mozdul innen, még meg nem kapja. Közelebb léptem hozzá, és számat az övére nyomva egy gyorsa puszit akartam adni, de nem úgy sült el, ahogy én gondoltam. Magához rántott, és miközben nyelve utat tört magának, erősen magához szorított. Aztán elengedett.
- Jó éjt, szépségem – simított végig az arcomon, majd kilépett a szobából. Levegő után kapkodva léptem a kanapéhoz, miközben a számat simogattam, ahol az előbb még Rob ajkai voltak.

Túlságosan ragaszkodom hozzá, ugyan annyira nem akarom őt elhagyni, mint Garrettet. Ez így még nehezebb volt. Most már egyáltalán nm voltam száz százalékig biztos abban, hogy Garrettel akarok maradni.
Fél perc múlva nyílt az ajtó, és Garrett a kezembe adta a gyógyszert. Megköszöntem, bevonultam a fürdőbe, hogy úgy tűnjön, beveszem. Aztán egy jóéjt puszit adtam Garrettnek, és lefeküdtem. Ő még lezuhanyozott, de mire visszajött, én már aludtam.
Másnap már forgatnom kellett menni, és mivel Garrettnek is, együtt érkeztünk.

Este éppen készültem átmenni Ashlyehez, mikor Garrett egy pillanatra még feltartott.
- Kérdezhetek valamit? – fordult felém.
- Persze – mondtam.
- Volt valami Rob, és közted? – kérdezte teljesen fesztelenül. Én egy pillanatra megdermedtem, majd mosolyogva újra ránéztem.
- Miért kérdezed ezt? – érdeklődtem gyanakodva, és félve. Ugyanakkor igyekeztem nyugodt és szenvtelennek tűnni.
- Nem számonkérés, vagy ilyesmi – mondta gyorsan, mire kicsit megnyugodtam. – Csak már többször láttalak titeket együtt, úgy értem egy társaságban, és olyan furcsák vagytok. Minta zavarban lennétek a másik jelentében, te is sokkal feszültebb vagy olyankor – vázolta a benne kialakult képet. Őszintének kell lennem, tudtam jól.

- Mikor megismertem, próbáltunk közeledni egymáshoz, de rövidúton kiderült, hogy nem vagyunk összevalóak. Ennyi – hadartam.
- Akkor már értem, miért néz így rád – elmélkedett, amivel nagyon is felkeltette az érdeklődésem.
- Ezt, hogy érted? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Az egyértelmű, hogy tetszel neki, hiszen kinek ne tetszenél – nézett végig rajtam büszkén. – De van még mellette valami…olyan, mintha sajnálna valamit, vágyakozó. Nem tudom jobban leírni – magyarázta. Én így is tökéletesen értettem, és azt is tudtam, miért van így. Garrett viszont gyanútlannak tűnt, mintha csak megjegyezte volna, és a fejében meg sem fordulna, hogy én meg Rob. Pedig…

- Még nem figyeltem, de nem is számít – legyintettem lazán. – Most viszont mennem kell, mert Ash ki fog borulni – léptem elé, és szájon csókoltam.
- Jó szórakozást – mondta mosolyogva, majd kiléptem a szobából. Abban a helyzetben nem is éreztem, mennyire szorul a hurok a nyakam körül, csak most. De talán jobb is, hiszen, ha Garrett előtt jöttem volna zavarba, gyanakodni kezdett volna. Így viszont teljesen gyanútlan marad. Viszont arra figyelnem kell, milyen leszek ezentúl Robbal, ha Garrett is a közelben van.

- Azt hittem már nem is jössz – nyitott ajtót Ash.
- Bocsi, csak kicsit elnéztem az időt – mondtam sajnálkozva, majd leültem a kanapéra. Ash is mellém telepedett, kezében egy sörrel, és nekem is átnyújtott egyet.
- Mit csináltatok tegnap Robbal? – kérdezte érdeklődve, mire majdnem megfulladtam a sörtől.
- Mi van? – krákogtam.
- Tudod, miután felment utánad, és megkért, hogy tartsam lent Garrettet – emlékeztetett.
- Majdnem lebuktunk – sóhajtottam.
- Hogy? – értetlenkedett.

- Pont miután…szóval…na érted – makogtam zavartan, mire Ash vigyorogva bólintott, ezzel megkegyelmezve nekem. – jött Garrett. Robot a fürdőbe bújtattam, aztán Garrettet átküldtem hozzád a gyógyszerért – meséltem neki.
- Gyanús is volt ez a gyógyszer dolog – gondolkodott el. – Mindegy, a lényeg, hogy megúsztátok a lebukást. De ez már nem mehet így sokáig – közölte velem megrovóan, amivel én is tisztában voltam.
- Tudom – sóhajtottam.
- És? – nyílt tágra a szeme.
- Mi és?

- Hogy fogsz döntetni? – érdeklődött.
- Nem tudom, Ash. Nehéz. És már nem vagyok teljesen biztos benne, hogy Garrettel kéne maradnom – vallottam be.
- Ez jó. Úgy értem, tetszik, hogy kezded belátni, hogy nem csak egy út van – mosolygott.
- Igen, de ettől még fogalmam sincs. Garrett nem érdemli ezt – motyogtam.
- De azt sem, hogy a háta mögött Robbal hetyegj. Márpedig Őt úgy sem tudod elengedni, szóval én még mindig azt mondom, akármennyire is fáj, meg kell válnod Garrettől. Rob, az, akivel valójában lenni akarsz. – Ash mindig is a vesémig látott, és most is igaza volt.
- Van benne valami, de tudod …

- Tudom, tudom, nem akarsz neki fájdalmat okozni. Viszont, nézzük csak. Ha „szakítasz” Robbal, szenvedni fogsz, ahogy Ő is. Nem fogod bírni nélküle. Ha Garrettet hagyod el, akkor egy ideig lelkiismeret furdalásod lesz, de boldog leszel és Rob is. És Garrett is talál majd magának valakit. Melyik a jobb? – kérdezte. Nem tudtam válaszolni erre, csak hümmögtem. Igyekeznem kell, hogy tisztába tegyem a dolgokat, mert ez engem is felemészt. Témaváltás célzattal, elmeséltem neki, hogy milyen érdekel kérdést intézett felém Garrett indulás előtt. Ő is nagyon meglepődött, majd párhuzamot kezdett vonni a dolgok között. Még időben leállítottam, mielőtt túlságosan bepörgette volna magát.

- Meddig maradtok? – kérdeztem aztán Asht, mikor már menni készültem.
- Holnap még van egy rajongói találkozónk, aztán másnap már utazunk haza – mondta szomorúan. Ezek szerint Rob is megy… Egyik felem máris szomorú volt. – És te, mikor is jössz haza, mert azt mondtad valamikor neked is jönnöd kell – érdeklődött.
- A héten végig forgatok, de péntek este Los Angelesbe megyek a hétvégére, mert anya szülinapja lesz. Kérte is, hogy szóljak, mert vár téged is. – Még jó, hogy szóba került a téma, mert elfelejtettem volna szólni neki, anya pedig kinyírna.

- Persze, hogy ott leszek – vágta rá Ash, boldogan. – És Te mikor végzel véglegesen a forgatással? – kérdezte.
- Miután visszajöttem, még egészhéten forgatok, de aztán az én munkám véget is ért – mondtam neki. Furcsa lesz, de mivel nincs olyan sok jelenetem, mint a többieknek, számomra ennyi volt a forgatás.
Megígértem Ashnek, hogy holnapra csinálunk még valami búcsú bulit, bár utánunk két nappal már én is utazom, de ragaszkodott hozzá.

Miután visszamentem a szobába, Garrett még ébren volt, pedig már éjfél is elmúlt. Valami filmet nézett, én pedig egy percre mellé kucorodtam. Meg is csókoltam üdvözlés képen, de mikor kezdett belelendülni, és a pólóm felhúzni, eltoltam magamtól. Fogalmam sincs, mi ütött belém, de most valahogy nem vágytam rá, úgy. Ez neki is feltűnt, mert meglepetten nézett végig rajtam.
- Nem haragszol, ha most inkább lefekszem? Fáradt vagyok, és kicsit a fejembe szállt a sör, amit Ashnél ittam – magyarázkodtam.
- Dehogy, nincs baj – mosolygott elnézően. Mikor a szoba felé indultam, még egy percre visszafordultam hozzá.

- Ash kérte, hogy holnap este menjünk velük egy kicsit bulizni, mert holnap után hazautaznak – szóltam neki gyorsa, mielőtt ezt elfelejtem.
- Oh, ez nagyon jól hangzik, de most szólt este a rendező, hogy Samnek és nekem holnap éjszakai jelenetim lesznek. Reggel hat előtt nem itthon – fintorgott.
- Nélküled nem szívesen megyek – mondtam szomorúan.
- Pedig muszáj lesz – vigyorgott. Igen, ezek szerint már Ő is jól kiismerte legjobb barátnőmet.
Már majdnem aludtam, mikor a telefonon csipogott a párnám alatt. Sms jött, gyorsan meg is nyitottam.

„Hiányoztál ma. Holnap után hazautazunk, szeretnék még előtte veled tölteni egy kis időt.” – Én is szerettem volna, és ha jobban bele gondolok pont kapóra jött, hogy Garrett dolgozik holnap este.
„Holnap egész nap forgatok, de este bulit szervez Ash. Garrett egész éjjel forgat…”- pötyögtem vissza, és remélem, hogy érti a célzást. Értette.
„ Tökéletes. Aludj jól, kincsem.” – A szívem hatalmasat dobbant, a megnevezés láttán. Melegség töltött el, és rájöttem valamire. Tényleg belezúgtam ebbe a pasiba… Lépéseket hallottam közeledni, ezért gyorsan eldugtam a telefont, és befordultam a fal felé, alvást színlelve. Garrett hamarosan mellém feküdt, karjaival körbe fogott. Az álom pillanatokon belül elnyomott.

Napközben Garrettel közös jelenteket forgattunk, holnap pedig olyanokat fogok, amikben Ő nem szerepel. Mivel éjszaka dolgozik, neki nappal nem kell.
Eddig úgy volt, pontosan a múlt hétig, hogy lesznek jelenetek, amiket Los Angelesben forgatunk. Ez így is van, de azokban én már nem leszek benne. Úgyhogy nekem a forgatás a jövő hét végén, valóban befejeződik.

Este Ashleyvel készülődtem a bulira, miután Garrett elment forgatni. Egy közeli szórakozó helyre mentünk, ahol hiába nem volt Garrett, tudtam, hogy nem viselkedhetek úgy Robbal. Például Kellan miatt, aki Garrett jó barátja. Így az este folyamán csak haveri csevejek zajlottak köztünk. Jól éreztük magunkat, de három óra után úgy éreztem ideje menni, és kicsit más szórakozásnak hódolni.
Írtam Robnak egy sms-t, hogy én most elindulok a szállodába, tíz perc múlva valamilyen kifogással Ő is jöjjön el, és a szobája előtt találkozunk húsz perc múlva. Bólintott, mikor megkapta az sms-t, én pedig elköszönve a többiektől, elindultam.

Már Rob szobája előtt várakoztam, mikor kinyílt a lift ajtó, és elkezdett felém sétálni. Egy csábos félmosoly játszott az ajkain, én pedig majdnem elájultam tőle. Aztán hozzám ért, egy szédítő csókkal ajándékozott meg, mialatt kinyitotta a szoba ajtaját, és behúzót rajta…Ez volt életem legszebb éjszakája, de hajnaltájt a saját szobámba kellett mennem, hogy ha Garrett hazajön, ott találjon. Nehéz szívvel búcsúztam Robtól, de egy kis reménnyel kecsegtetett számomra, hogy három nap múlva újra látom. Viszont abban a három napban, de legkésőbb a Los Angelesi látogatásom után, meg kell hoznom a döntést…nem húzhatom tovább!

17. fejezet: Lebukás?

Itt a következő fejezet, de felelőséget nem vállalok érte. Gyengébb idegzetűeknek mondom, hogy az első két bekezdést hagyják ki… Másképp fogalmazva: CSAK Brianna olvassa azt!:D
Az esetleges hibákat nézzétek el, de nem volt időm átfutni rajta. :S Jó olvasást kívánok.
Puszi, Lady


Óvatosan fektetett végig az ágyon, majd a törölközőt ledobva, fölém helyezkedett. Elsőre csókokkal borította a nyakam, a melleim, majd a hasam, aztán újra fölém hajolva, ajkaimra talált. Halk sóhajok szakadtak fel belőlem, mikor keze is végigjárta az előbb ajkai által feltérképezett útvonalat. Kissé szétfeszítette a combom, majd közéjük helyezkedett. A keze bekúszott a lábam közé, mire az első nyögés elhagyta a számat. Élveztem, túl jól esett az érintése. Egyik ujja a testem mélyére csúszott, pillanatok alatt felizgatva engem, és percek múlva a csúcsra repítve.

Zihálva kerestem ajkait, hogy csókban forrjunk össze, miközben ujja ismét mozgásba lendült. Nem várta meg, míg újra lecsap rám a gyönyör, hanem ujjait eltávolítva, most férfiasságát küldte a helyére. Lábaim a dereka köré fonódtak, még közelebb húzva magamhoz, miközben körmeim a hátába vájtam. Egyre gyorsabb mozgásának köszönhetően, nemsokára zihálva ölelte magához kielégült testem. Lágy csókokat váltottunk miután mellém feküdve, a mellkasára vont.

Élveztem, de felem annyira sem, mint Robbal. Pedig, mielőtt Robbal megtapasztaltam volna a szexet, azt hittem Garrettnél senkivel sem lehet jobb. Tévedtem. Azokat az érzéseket, csak és egyedül Ő tudja kiváltani belőlem. Robbal szeretkezni semmihez sem fogható érzés…
- Szeretlek – suttogta Garrett, ezzel kizökkentve engem a gondolataimból.
- Én is – motyogtam, mire gyengéden még szorosabbra fogta a karjait körülöttem, és arcon puszilt.

Még percekig, néma csendbe burkolózva feküdtünk egymás karjai közt. Szerettem vele lenni, olyan megnyugtató, biztonságos érzést nyújtott. Mégis tudtam, hogy ez nem az, aminek lenni kéne. Nem érzem azt, amit éreznem kéne. Minden erőmmel azon leszek, hogy ez megváltozzon.
- Szívem, mit szólnál, ha elmennék ebédelni? – kérdezte Garrett, amivel ismét visszarántott a földre.
- Persze – feleltem mosolyogva.

Gyorsan összeszedtük magunkat, majd egy nagyon hangulatos kis étterembe mentünk. Jó idő volt, ezért a teraszon ülve fogyasztottuk az ebédünket, folytatva az élménybeszámolót. Vagyis csak Garrett, mert én a saját élményeim a titokban tartásán fáradoztam. Sikerrel jártam, mert annyival megelégedett, hogy Ashleyvel voltam, és Ő nagyon hiányzott.
A szállodába visszaérve arra gondolunk, megnézünk egy filmet, de a következő percben megszólat telefon, máris keresztbe húzta a terveinket. Ashley volt, aki végső kétségbeesésében Garrett telefonján keresett.

- Miért van kikapcsolva a tiéd? – kérdezte azonnal, elég lényegre törően. Mivel Garrett mellettem állt, nem mondhattam meg neki a valódi okot, így csak kifogásként annyit mondtam, hogy csak Garrettel akartam foglalkozni, mire az említett elmosolyodott, a barátnőm viszont felhorkant. – Persze…Remélem, hogy csak azért mondtad, mert ott van melletted. Jó lenne, ha elkezdenéd belátni a dolgokat – ciccegett.
- Öhm…nem tudom. De miért is hívtál? – morogtam neki, mert Garrett jelenléte miatt még leoltani sem tudtam rendesen.

- Ja. Ma este a bárban iszogatunk. Az utóbbi napokban eléggé el lettem hanyagolva, de persze nem teszek szemrehányást, vagy valami, hiszen a nekem tetsző személlyel voltál… Viszont ma este igényt tartok a társaságodra – jelentette ki. Felsóhajtottam, majd megkértem, hogy várjon és Garrett felé fordultam. Ő persze belement, és amint letettem a telefont, már hívta is kollégánkat, akivel szoros barátságot ápolnak, hogy Ő is jöjjön. Abban reménykedtem csak, hogy Rob nem teszi tiszteletét, de hamar rájöttem, hogy mivel Ash szervezése, ott lesz. Egybe voltam biztos, mégpedig, hogy Garrett jelenlétében nem fog nyomulni, bár ki tudja.

Azért délután megnéztünk egy filmet, majd lementünk a bárba. Én nagy sóhajok, és fintorok közepette követtem Őt, ezzel szemben úgy tűnt Garrettnek tetszik a program.
Nem tévedtem, Rob is ott volt, és nem is akárhogy vizslatott engem, szúrós szemmel. Már most éreztem, hogy az est végkimenetele nem lesz a legszebb. Leültem Garrett mellé, aki azonnal csevejbe elegyedett velük, miközben én a velem szemben helyet foglaló Rob, ostromló pillantásait próbáltam állni, nem sok sikerrel.

Egy idő után elegem lett, és csak inni voltam hajlandó, nem is néztem Rob felé. Ő ezt megelégelte, ugyanis hírtelen egy vádli nyomódott az enyémnek. Majdnem kiköptem az italom, annyira meglepődtem.
- Jól vagy, Kris? – fordult felém azonnal Garrett, mire nagy nehezen kiköhögtem egy igent. Rob az asztal másik végén kuncogott, de persze senki sem ezzel volt elfoglalva. Aztán a kedélyek csitulni látszottak, mikor újra kaptam levegőt, és mindenki folytatta az eddigi tevékenységét. Rob is.

Lába újra az enyémet érintette, mire azon kívül, hogy jól eső borzongás futott végig rajtam, kezdtem dühbe gurulni. Fogtam magam, és egy jó nagyot bele rúgtam a lábába, mire a másik oldalamon ülő Nikki, felkiáltott. Sosem tudtam célozni…
- Istenem Nikki, ne haragudj, csak… csak ki valami hozzám ért, biztos a terítő és megijedtem – fordultam hozzá aggódva.
- Nem, semmi gond, csak megijedtem, annyira nem fájt – nyugtatott, és még egy mosolyt is magára erőltetett.

- Tényleg nagyon saj…
- Hagyd. Már nem is érzem – legyintett. Reméltem, hogy a rúgást nem érzi, és nem a lábát tettem érzéketlenné.
Robra néztem, aki ezen már nem mosolygott, hanem aggódva nézegetett engem. Küldtem felé, egy igen, ezt neked céloztam, és következőre, ha folytatod már nem vétem el nézést, majd lenéztem a piámra. Szerencsére még volt benne, így el tudtam terelni a figyelmem.

Egy órával később, mire már eléggé kibeszélgettem magam, elkezdtem unatkozni. Nem akartam itt lenni, főleg azért, mert a folyamatosan engem vizslató Rob, nagyon is zavart. Főleg, mert egyre vágytam most…csókolni őt. Inkább Garretthez fordultam.
- Nem baj, ha felmegyek? Kicsit fáj a fejem – kérdeztem tőle.
- Megyek veled – felelte azonnal, de most inkább egyedül akartam lenni.
- Nem maradj csak – mosolyogtam rá.
- Biztos? – érdeklődött.
- Pesrsze, nem lennék most érdekes társaság. Azonnal lefekszem aludni – győzködtem, mire beleegyezően bólintott. Egy gyors csók után elköszöntem a többiektől, majd a szobám felé indultam.

Egy forró zuhanyra vágytam, és ahogy beértem a szobába, azonnal elkezdtem ledobálni a ruháim. Fehérneműig jutottam, illetve még a póló is rajtam volt, ugyanis a kopogás szakított félbe. Az ajtóhoz siettem, de feltárva azt, inkább visszacsuktam volna.
- Hmm. Csak nem engem vársz? – nézett végig rajtam egy fél mosollyal az arcán, karjával lazán az ajtófélfát támasztva. Ha most nem nézett ki szexin, akkor soha.
- Nem – nyeltem egy nagyot, majd elfordultam, és elindultam. Vagyis elindultam volna, ha az ajtó nem csapódik egy óriási nagyot, amitől megtoppanok három lépés után.

- Ezt szomorúan hallom – ragadott karon, majd a mögöttem lévő falnak nyomott. – Ugyanis én egész nap rád vártam – közölte, nagyon-nagyon közel az arcomhoz.
- Nem volt megfelelő alkalmam – suttogtam, már csak ehhez volt erőm, mert a közelsége teljes mértékben megszédített, és kezdte elvenni az eszem.
- Persze, tudom. A barátod biztos lefoglalt. – A barátod szót nagyon erősen kihangsúlyozta, és igyekezett gúnyosan mondani. Sikerült.
- Igen. És bármelyik pillanatban itt lehet, szóval jó lenne, ha mennél – próbáltam eltolni, de nem hagyta.

- Tévedsz cicám, Ashley gondoskodik róla, hogy egy ideig egyedül lehessünk – vigyorodott el kajánul, majd a reakcióm meg sem várva, keze a derekamra tapadt, ajkai pedig az enyémre. Hevesen csókolt, birtoklóan, úgy, mint aki bizonyítani akar. Hamarosan megtudtam, mi is ennek az oka. – A gondolattól is hányingerem van, hogy Ő is hozzád ér – nyögte két csók között.
- Pedig így van – sóhajtottam, mire megmerevedett. Fájdalmas tekintetét az enyémbe fúrta, én pedig megbántam, hogy kimondtam. Őt sem akarom tovább kínozni, pedig ezzel a macska egér játékkal pont azt teszem.

- Már nem sokáig. Addig pedig beérem ennyivel – nézett rajtam végig, félreérthetetlenül.
- Ezt is be kéne fejeznünk, nem akarom ezt tovább. Nem lehetsz a szeretőm – mondtam neki.
- De! – vágta rá.
- Nem. Elegem van, nem akarom ezt csinálni, nem érted? – emeltem fel a hangom, hátha úgy hatok rá. Éppen az ellenkezőjét értem el a dologgal.
- Rendben, ahogy akarod. Ebben az esetben most lemegyek és beszámolok Garrettnek arról, mi folyt köztünk, míg Ő más városban dolgozott. – Egy pillanatig nem kaptam levegőt, azt sem tudtam mit mondjak erre. Nem hittem el, hogy tényleg ezt mondta.

- Te…Te most fenyegetsz engem? – kérdeztem meghökkenve.
- Nevezd, ahogy akarod, de én inkább választási lehetőségnek mondanám – közölte komolyan.
- Rob, ezt nem teheted velem. Nem kényszeríthetsz – vettem könyörgőre a formát.
- Figyelj, nem hagysz más választást. Ha azt látnám, nem akarsz, nem élvezed, akkor hagynálak. De azért, mert nem akarod megbántani a jómadarat, nem fogok lemondani kettőnkről – szögezte le. – És arra is hagyok neked időt, hogy véglegesen szakíts vele…
- Oh, milyen kegyes vagy – horkantam fel idegesen.

- Megőrülök érted, és kellesz nekem – simított végig lágyan az arcomon, amitől ismét meggyengültem. Pedig egy perccel ezelőtt, megfojtani is képes lettem volna, erre egy kedves gesztus, és a karjaiba olvadok. Hírtelen már nem volt fontos, hogy elküldjem melegebb éghajlatra. Az ismerős tűz, ami ma reggel, Garrett karjai közt hiányzott, ismét lángolt bennem. Mintha valamiféle láthatatlan mágnes lenne köztünk…igen, talán ezt hívják kémiának.

Megadóan felsóhajtottam, mire mosolyogva megcsókolt. Karjaim a hajába túrtak, majd a nyaka köré csavarva még közelebb húztam magamhoz. Kezei óvatosan simítottam végig az oldalamon, majd a fenekemnél fogva felemelt. Lábaimat a derekára kulcsoltam, miközben egyik kezem a nyakáról a mellkasára libbent, és türelmetlenül bontogatni kezdtem az ingjét. Miután letoltam róla a vékony anyagot, ajkaimat elszakítva tőle, bejártam a nyakát, mellkasát – amennyit értem belőle-, és vállát csókjaimmal. Ezután Ő szedte le rólam a pólóm, majd a melleimre vetette magát, és mivel melltartó nem volt rajtam, azonnal kényeztetni kezdett. Éppen eléggé fel voltam már izgulva, és mivel a lebukás veszélye azért fenyegetett minket, csípőm türelmetlenül mozgatni kezdtem, időről időre nadrágban feszülő vágyának nyomva. Ilyenkor Ő is nyögött, majd végre elkezdte kigombolni a nadrágját.

Újra az ajkaira vetettem magam, miközben a vágyakozásom már a tetőfokára hágott. Egy laza mozdulattal arrébb húzta a tangám, majd kevésbé lazán belém hatolt. Annak ellenére is volt hangja a nyögésemnek, hogy Rob nyelve a számban játszott. Intenzív lökéseiből leszűrtem, hogy Ő is tudja, nincs sok időnk, így most mindenféle romantika nélkül hajtottuk a beteljesülést. Keményen, gyors tempót tartva nyársalt fel újra és újra, de ezt jelen pillanatban cseppet sem bántam. Sőt, kimondhatatlanul élveztem. Nem egy körömnyomot hagytam a hátán, a válla pedig fognyomokkal lett tarkítva.

Annak ellenére, hogy gyors menet volt, totálisan kielégülten szálltam le róla. Csak néhány percig öleltük egymást, csókokkal megpecsételve a történteket, aztán öltözni kezdtünk.
- Szerettem volna, ha ennél többre van időnk – fújtatott panaszosan, mikor már minden ruha visszakerült ránk.
- Így is tökéletes volt – sóhajtottam lehunyt szemmel, miközben homlokom a mellkasának döntöttem. Óvatosan megfogta az arcom, és az övéhez húzta.

- Akkor miért mondanál le erről? – kérdezte teljesen jogosan.
- Tudod, miért – motyogtam.
- Igazán boldog csak mellettem lehetsz, és ezt te is tudod – mosolygott. Talán ezt az egyik felem tudta, de a másik reménykedett, hogy nem így van. De akkor meg Ő nem lesz boldog, ha Garrettel maradok. Ellenkező esetben pedig Garrett. Ki boldogságát lennék képes feláldozni, az övét vagy Garrettét? – kérdeztem magamtól, de mind a két válasz fájt. Hamarosan választanom kell, mert ezt nem tudom így tovább csinálni.

- Muszáj gondolkodnom, ez nem könnyű döntés – mondtam neki, mire bólintott. Szerintem már annak is örült, hogy végre nem zárom ki teljesen, hogy vele legyek. Megcsókolt, de mielőtt beleélhettük volna magunkat, kulcszörgés zavarta meg a csendet. Mind a ketten ijedten kaptuk fel a fejünket, majd kétségbeesetten Robra néztem.

- Garrett – suttogtam. Nem láthat meg vele, hiszen mégis mit csinálnék én Robbal a szobában, kettesben? Ráadásul ilyen öltözékben. Nem, még nem derülhet ki, nem bukhatunk le. Az idő vészesen fogyott, mi pedig még mindig ott álltunk, ölelkezve, lefagyva…

16. fejezet: Két tűz között

Meghoztam a következőt. Nem igazán fűznék hozzá semmit, mert nem tudom.:) Olvassátok, és ha kérhetem, írjatok véleményt! Nagyon örülnék neki.
Puszi, Lady


A kijárat előtt fotósok hada várakozott. Értetlenül megállt Rob is, majd kinézett az ablakon.
- Ne hagyj itt, kérlek – suttogta rémülten, ahogy végignézett a kinti tömegen. Most annyira őszinte volt, emberi, látszott rajta a rémület.
- Eszemben sincs – ráztam a fejem, majd a biztonsági emberhez léptem, és megkértem, hogy küldje a taxit a hátsó kijárathoz. Bólintott, én pedig újra kézen fogtam Robot, és elindultam vele.

- Köszönöm – eresztett egy hálás mosolyt felém, mikor már kint vártunk az autóra. Csak bólintottam válasz helyett, mert közben aggodva nézegettem körbe, hátha egy szemfüles fotósnak eszébe jut, hogy talán erre is körbe nézzen. Szerencsénk volt, így mindenféle egyéb izgalom nélkül jutottunk a hotelig. Robot eltámogattam a szobájáig, majd a kulcs felöl érdeklődtem.

- Fogalmam sincs – rántott vállat. Láttam, hogy így nem jutunk előrébb, ezért a zsebénél kezdtem tapogatózni, hátha megérzem, hol van. – Kicsit balra… - mondta, én pedig bedőltem, mert azt hittem, mégis merre van. – Mégh… - ekkor esett le a tantusz, majd döbbenten a fejére néztem. Ő csak vigyorgott.
- Barom – ráztam a fejem hitetlenkedve, de nem bírtam ki nevetés nélkül én sem.

- Te hozod ki belőlem – nyögte, majd elkapta a kezem és egy pillanattal később már az én hátamnak nyomódott az ajtó. A labilisságát, mintha elfújták volna. Időm sem volt felfogni a történteket, ugyanis keze már a combomon simított végig, amit végül felrántott a csípőjéhez, így ágyékát teljesen nekem tudta nyomni. Felnyögtem, akármennyire is tiltakoznom lett volna helyes, ajkai pedig a nyakamra tévedtek. Nyelvét végighúzta az ütőeremen, majd szívogatni kezdte. Kezeim a mellkasának feszültek, de csak igen minimális ellenállásra futotta erőmből.

- A folyosón vagyunk, Rob – próbáltam ész érvekkel, de csak vágytól izzó tekintetével találtam szemben magam.
- Akkor menjünk be – javasolta, majd se perc alatt kihúzta a kulcsot a zsebéből – amiről az előbb még fogalma sem volt, hol van -, majd berántott az ajtón, ahol folytatta, mintha mi se történt volna.
- Fejezd be – kértem.
- Élvezed. Te is akarod – sóhajtotta a nyakamba.

- Nem – nyögtem, szavaimmal ellentétben. Erre tekintete megint az enyémhez vándorolt, majd alaposan végigvizslatta az arcom. Próbáltam unott fejet vágni. De neki volt más módja is, ami a bizonyítékszerzést illeti. Felrántotta rövid ruhám alját, majd kezeivel végigsimított a hasamon. Beharaptam az alsó ajkam, hogy ne nyögjek fel. Aztán olyan hírtelen tűnt el a bugyimban a keze, majd bennem egy ujja, hogy attól már nem bírtam visszafojtani a nyögést. Elégedett mosoly kúszott az arcára, ahogy elvette a kezét.

- Én nem így érzem – közölte, majd az ujját a szájához vette, és nem titkolt élvezettel lenyalta róla az árulkodó nedvességet. Ettől megint felnyögtem, és ha lehet még jobban felizgultam. Már az ajtó előtt is ugyan annyira akartam, mint Ő, de megint sikeresen elérte, hogy tűzben égjek érte. Sóhajtava a hajába túrtam, majd arcát magamhoz rántottam. Nyelvemmel végigsimítottam az arcán, majd a fülébe súgtam.
- Remélem, most elégedett vagy magaddal – majd elsőként ajkaiba haraptam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Úgy tapadtam rá, mintha belőle nyerném az éltető oxigént, aminek jelen pillanatban a hiányával küzdöttem. Rob elégedetten csúsztatta kezeit a fenekemre, majd a földtől elemelve, lábaimat a derekára kulcsolta.

A kanapéig hátrált velem, majd azon helyt foglalva folytattuk a csókot.
- Nem akarom, hogy hibának érezd – nyögte két csók között.
- Pedig annak fogom – közöltem vele, mire a következő csók helyett, eltolt magától.
- Miért? – kérdezte.
- Mert az. Most is megcsalom veled Garrettet – olyan higgadtan ejtettem ki a szavakat, mintha csak egy filmről beszélgetnék. Pedig nagyon is súlyos dolgot készültünk tenni, már megint.
- Pont ez a lényeg. Már másodszorra… Nem gondolod, hogy ez jelent valamit? – érdeklődött felvont szemöldökkel.

- De. Azt, hogy nem hagysz békén, és így esélyem sincs ellenállni – sóhajtottam. Azt gondoltam már nem tud meglepni, de a következő tette újra ámulatba ejtett.
- Oké. Tessék. Menj – vette le rólam a kezeit, ezzel szabad utat engedve nekem. Csak egy probléma volt, képtelen voltam megmozdulni. – Látod? – Most semmi gúnyos nem volt a hangjában, inkább úgy tűnt rá szeretne döbbenteni arra, hogy vele akarok lenni. Ezzel csak egy probléma volt, ezzel én teljes mértékig tisztában voltam, csak nem tartottam helyesnek, lévén, hogy barátom van!

- Rob – simítottam végig az arcán. – Itt nem azzal van a baj, hogy nem vagyok tisztában a dolgokkal. Igen, én is ugyan annyira akarom, mint Te – mosolyodtam el szégyenlősen. – De érts meg engem. Annyi ideig vártam, hogy így állj hozzám és a dolgainkhoz, mint most, de nem tetted. Erre most, hogy találtam valakit, aki segítene elfelejteni téged, elém állsz és hírtelen azt akarod, amit én akartam. – Csak úgy ömlött belőlem a szó, most mindent tisztázni akartam vele.

- Tudom, és sajnálom. Úgy tűnik, más oldalán kellett lássalak ahhoz, hogy felfogjam, akarlak. Viszont, ha mind a ketten ugyan azt érezzük, miért nem akarsz velem lenni? - tette fel az egyértelmű kérdést.
- Lehet, hogy szerelmes nem vagyok belé, de szeretem. Sokat jelent nekem, és nem tehetem ezt vele. És hiszek abban, hogy idővel valóban viszonozni tudom az érzéseit – vallottam be őszintén, ami lehet, hogy rossz döntés volt. Rob, ahogy azt a következő szavaival ki is fejezte, nem hisz abban, amiben én akarok.

- Ez hülyeség. Amíg én képben vagyok, és Te is tisztában vagy azzal, hogy engem akarsz valójába, addig esélyed sincs. Már pedig én nem fogom feladni, mikor tudom, hogy te is úgy érzel, ahogy én – jelentette ki, a szemében pedig valami megcsillant közben. Újra magabiztos volt, de még most sem taszító módon.
- Akkor mondom másképp. Nem fogom megbántani, erre te sem fogsz rákényszeríteni – közöltem vele én is elég harciasan, mire felnevetett.
- Édes, naiv Kristenem! – Gondolkodás nélkül magához húzta az arcom, és szájon csókolt. – Garantálom, hogy ezt hamarosan nem így fogod gondolni. Teszek róla – vigyorodott el.

- Cöh. – Ennyire futotta válaszként, mert a következő pillanatban már nagyon mással volt elfoglalva, főként a ruhám bontogatásával. Aztán azzal, hogy hogyan csaljon ki belőlem hangos sikolyokat, miközben testünk egy ritmusra mozgott. És ez így ment a további napokban is.

Rob közölte velem, hogy egy ideig még elnézi, hogy csak szeretőként kaphat meg, de aztán kénytelen leszek rendesen vele lenni, és gondolkozzak, hogy adom be Garrettnek. Általában ezek a beszélgetések vitába torkoltak, de a vége mindig az volt, hogy egymás karjaiban kötöttünk ki.
A harcias, magabiztos oldala mellett, ismét megpillanthattam a romantikus felét is. Minden nap egy szál vörös rózsát hozott nekem, amitől csak még jobban kezdtem elgyengülni.

Majdnem minden éjjel vele aludtam, de most ezt hanyagolnom kellett. Mikor elkezdtem öltözni az éjszaka közepén, kicsit meglepetten szemlélt, majd nem bírt a kíváncsiságával.
- Most hova mész? – kérdezte.
- A szobámba. Garrett, ma reggel érkezik – magyaráztam, értetlen arca láttán.
- Mikor látlak? – ült fel az ágyon. Hitetlenkedve végignéztem rajta, hogy ezt most komolyan kérdezte-e, de az arca meggyőzött.

- Rob, ennek vége – közöltem vele kíméletlenül, majd elindultam kifelé. Már az ajtónál jártam, mikor hírtelen megragadta a kezem, és az ajtónak szorított.
- Ezt verd ki a fejedből, nincs vége semminek. Holnap látni akarlak – morogta összepréselt ajkain keresztül. Ideges volt, ijesztően ideges. Mivel egyéb módot nem láttam a szabadulásra, bólintottam.
- Majd próbálok időt szakítani a dologra – mondtam neki egy gúnyos mosoly kíséretében, mire elengedett, de előtte még egy hússzú, és szenvedélyes csókot adott.

A szobám felé haladva elgondolkodtam az utóbbi napok során először, hogy hogyan tovább? Eddig nem akartam ezzel foglalkozni, de most egy rémálomban éreztem magam. Fogalmam sem volt, hogy mit fogok tenni. Egyben biztos voltam, mégpedig, hogy Rob nem fogja feladni. Én pedig két tűz között évődöm. Az egyik, akivel akarok lenni, a másik, akivel kell lennem.
Fáradtan bedőltem az ágyamba, de aludni nem nagyon bírtam. A gondolataim végig a két lehetőség között jártak, de megoldást sehogy sem sikerült találnom.

Valamikor hajnaltájt sikerült csak elaludnom, de reggel kilenckor újra ébren voltam.
Rendeltem reggelit, közben pedig lezuhanyoztam, majd a köntösöm magamra véve neki láttam enni.
Jóval tíz után járt már az idő, mikor kulcszörgést hallottam az ajtó túloldaláról. A szívem a torkomban dobogott, miközben szemem az ajtóra szögeztem. Pillanatokon belül belépett rajta, Garrett. Ledobta a táskáját, de csak ezután vett észre. Fáradt volt, ez egyértelműen látszott az arcán. Mégis mosoly kúszott rá, mikor észrevett engem. A szívem megdobbant, ahogy végignéztem rajta, és tudatosult bennem, hogy őt kéne eldobnom. Nem menne, nem lennék rá képes…

- Kicsim – tárta szét a karjait, mire a villát eldobva, hozzá futottam. Erős karjai a derekamra fonódtak, én pedig a nyakába csimpaszkodtam, mint valami kismajom. Pecekig csak öleltük egymást, majd letéve engem a földre, arcomat a két keze közé fogta. Újra elvesztem a szemeiben, és a régi, jól ismert bizsergés visszakúszott belém. Nem olyant, mint Robnál, de pont elég ahhoz, hogy vele akarjak maradni.

A következő pillanatban, ajkai lágyan megérintették az enyémet, én pedig sóhajtva nyitottam meg előtte. Nyelvünk lágyan kutatta a másikét, kiélvezve a pillanatot, amely oly régen adatott már meg nekünk.
- Annyira hiányoztál – suttogta a nyakamba, miután újra ölelgetni kezdett.
- Te is nekem – sóhajtottam. Valóban hiányzott, már amikor rá gondoltam. Szégyelltem is magam a dolog miatt, de most túl jó érzés volt, hogy itt van, hogy ezzel áthatóbban foglalkozzak.

- Jól szórakoztál nélkülem? – kérdezte mosolyogva, mire megállt bennem az ütő. Aztán eszembe jutott, hogy ez csak egy ártatlan kérdés, és csak a bűnös lelkem teszi ezt velem.
- Mondjuk, hogy elvoltam – feleltem zavartan, majd másfelé tereltem a témát. – Mesélj, hogy mentek a felvételek? – érdeklődtem. Szerencsére ezzel valóban sikerült elterelnem a figyelmét, a hogyan teltek a napjaim nélküle témáról. Örömmel hallgattam, hogy minden a legnagyobb rendben zajlott, és azért néhány este bulizni is volt idejük.

- Lezuhanyozom – kelt fel aztán a kanapéról, majd egy csók utána fürdőbe vonult. Ebben a pillanatban a mobilom veszett csörgésbe kezdett. A képernyőre nézve, azonnal a párna alá dugtam, mert felvenni eszemben sem volt. Percekig hívott még, majd miután abba maradt, egy sms jött.
„Hívj fel, ha van időd! Máris hiányzol.” – egy gombnyomással töröltem az sms-t, mielőtt Garrett valahogy meglátná. Egyenlőre nem láttam alkalmasnak az időt, hogy beszéljek vele, ezért figyelmen kívül hagyva a kérését, a konyhába siettem.

Gondoltam főzök egy teát, mikor két kéz ölelte át a derekam, majd a kezek tulajdonosa a nyakamba csókolt.
- Olyan jó újra itt lenni – motyogta, miközben még több apró puszit hintett a nyakamra. Sóhajtva felé fordultam, majd ajkaimmal az övét kerestem. Egy ideig csókokkal kényeztettük egymást, majd Garrett a köntösöm madzagjához nyúlva, kibontotta azt.

Megszakította a csókot, majd szétnyitotta a köntöst, letolta a vállamról, és szemével tüzetesen végigjárta most már fedetlen testem minden centimétert. Az ajkaimat beharapva néztem csillogó szemeibe, mikor tekintetünk összekapcsolódott, majd lejjebb a testén. Csak egy törölköző volt a dereka köré csavarva. Mosolyogva fogta meg a kezem, és húzott a hálószoba felé…