19. fejezet: Érzelmek

Itt a következő fejezet. Nem kell pánikolni, a következőben kiderül, mi miért történik.:)
Jó olvasást kívánok hozzá!
Puszi, Lady



Robert

Nehéz szívvel hagytam el Montrealt, jobban mondva hagytam ott Kristent. Remélni sem mertem volna, hogy erre a szintre eljuthatunk, ahol a kapcsolatunk jelenleg tart. Annyit sikerült elérnem, hogy már nem olyan biztos magában, és valóban őrlődik köztem, és Garrett között. Alapjában véve ezt nem kívántam, nem akartam, hogy neki rossz legyen, de úgy kell döntenie, hogy mind a két lehetséges utat ismeri. Meg kellett neki mutatnom, én mit adhatok neki, hogy helyesen tudjon dönteni. Ami természetesen az én szemszögemből nézve, én lennék. Hiába tagadja, tudom mit érez irántam, és valamilyen szinten Ő is tisztában van vele. Ezt remekül bizonyítja az is, hogy mostanában hogyan viselkedett velem.

Hajlandó vagyok neki időt adni, persze az én türelmem is véges, egyenlőre nem szeretném semmire kényszeríteni, mert van egy olyan érzésem, hogy én húznám a rövidebbet.
Rettentően unalmasan teltek nélküle a napok, főleg így, hogy nem tudtam, mikor láthatom megint.
Ash hétvégén bulizni hívott, amihez nem sok kedvem volt, de végül úgy döntöttem elmegyek, legalább kifaggathatom Kristen felöl.

Mikor beértem a bárba, Ash már az asztalnál ült, Kellan társaságában, éppen valamilyen témában nagyon elmerülten beszélgettem. Köszönésre azért méltattak, de ennél többet nem nagyon várhattam tőlük. Mivel untam magam, úgy döntöttem a következő söröm a pultnál kérem ki, addig sem kell a hülyeségüket hallgatnom. Reméltem, hogy aztán lesz lehetősége kicsit kisajátítani Asht, hogy Kristenről kérdezgessem.

- Nahát szépfiú, csak nem egyedül vagy? – jött a kérdés a hátam mögül, pont mikor kikaptam a söröm. Hátranéztem, és egy szőke cicababával találtam szemben magam. Pont olyannal, amilyenekkel az elmúlt években mulattam az időt. Most mégsem hatott meg, sőt taszított még a látványa is.
- Nem, a barátaim ott várnak – vettem elő a kedvesen lerázó stílusom, de úgy tűnt, ne érti, mert ahelyett, hogy tovább állt volna, felbátorodva felém lépett.

- Remélem, nem sietsz annyira vissza – támaszkodott mellettem a pultra, úgy hogy a dekoltázsa kellőképpen megmutassa a lényeget. Az én szememet viszont egyáltalán nem vonzott, így csak sóhajtva elfordultam. – Hé, beszélgessünk kicsit – ragadta meg a karom, mikor a söröm megfogva menni készültem. Kissé kibillentem az egyensúlyomból, mikor hírtelen megrántott, ezért egyenesen a karjaiba rántott. – Ugye jobb itt – kacsintott nevetve, miközben egyik keze az arcomra rebbent.
- Nézd – toltam magamtól távolabb. – Nem akarok tőled semmit – mondtam neki kertelés nélkül, mire levette rólam a kezét.

- Pedig jó lett volna – biggyesztette le az ajkait.
- Sajnálom… - sóhajtottam, és közben a tömeg felé néztem. Ott pedig láttam valami olyat, ami belém fojtotta a szót. Nem voltam benne biztos, lehet csak a szemem káprázott, de mintha Kristent láttam volna kifelé rohanni. Megráztam a fejem, de addigra már nem volt ott. Lehet csak az elmém űzött velem gúnyos tréfát, mégis kifelé vitt a lábam, a csajt minden további magyarázat nélkül faképnél hagyva. Szinte rohantam át a tömegen, hiszen a szemem mégsem csalt, Kristen bizonyára éppen félreért valamit.

Kirohantam az épület elé, és idegesen körbe-körbe tekintgettem, de egyenlőre nem láttam őt. Kezdtem biztos lenni benne, hogy nem volt itt, csak én képzeltem oda, a hiánya műveli ezt velem, mikor megláttam valakit az utca másik oldalán haladni. Minden további hezitálás nélkül utána eredtem, mikor pedig elég közel értem, a nevén szólítottam.

- Kristen! – kiáltottam, mire az említett megállt, és megfordult. Hát mégsem tévedtem. Ebben a pillanatban ez csak a másodperc töredékéig fordult meg a fejemben, mert más foglalt le. A világ legbánatosabb szempárjával találtam szemben magam. Ez mégsem állított meg, sőt erőt adott, mert újra boldog csillogást akartam benne látni. Közelebb léptem, megkockáztatva, hogy faképnél hagy, de csak várakozott. – El sem hiszem, hogy itt vagy – suttogtam hitetlenkedve, mikor már elég közel értem.
- Most a legkevésbé sem szeretnék itt lenni – felelte erre, és most már nem csak a szemében láttam, hogy mennyire meg van bántva. A hangsúlya is jelezte ezt nekem.

- Mégis itt vagy. Miért? – kérdeztem, megkockáztatva egy mosolyt. A bent történteket pedig később terveztem megmagyarázni.
- Mert látni akartalak – jött az egyszerű felelet, ami nekem mégis annyit jelentett.
- Akkor most ne akarj elmenni – mondtam, és megkockáztattam egy simogatást. Óvatosan húztam végig a kezem az arcán, mire a szemit lehunyva nagy levegőt vett.
- Nem akarom elrontani a szórakozásod – villantak ekkor rám a szemei, amik most már haragtól csillogtak. Sóhajtva elvettem a kezem, és az övével kulcsoltam össze. Nem ellenkezett, pedig szinte biztos voltam benne, hogy fog.

- Nélküled nem érzem jól magam – jelentettem ki, mire felhorkant, és most már el akarta rántani a kezét, de nem hagytam. – Tudom, mit hiszel. Hidd el nekem, hogy éppen leráztam a csajt, semmit sem terveztem vele. Taszított, ránézni sem bírtam – magyaráztam neki a bent látottakat. Percekig némán bámult rám, majd közelebb lépett.
- Esküszöl? – kérdezte komolyan.
- Esküszöm – vágtam rá biztosan. Alaposan végigvizsgálta az arcom, majd mosolyogva a nyakam köré kulcsolta a karjait.
- Elhiszem. Bár azt sem vethetném a szemedre, ha csajoznál, hiszen én…

- Sss – tettem a mutatóujjam a szájára, ezzel megakadályozva, hogy folytassa. – Rajtad kívül senkit sem akarok, csak te kellesz. – Szavaimra egy pillanatra öröm villant a szemébe, majd átvette ezt a szomorúság. Nem értettem, de nem is akartam. Egy dolgot szerettem volna ebben a pillanatban, és meg is tettem. Vékony testét még szorosabban az enyémhez húztam, majd ajkaimmal az övét kerestem. Elárasztott az öröm, mikor hagyta magát, sőt a hajamba markolva falni kezdte az ajkaim.
- Menjünk…menjünk a szállodába – zihálta levegő után kapkodva, mikor elszakadtunk egymástól. Elmosolyodtam rajta, annyira édes volt, ahogy teljesen kétségbeesve, szinte esdeklően nézett rám. Erre vártam, mióta elhagytam Montrealt, ezért a kezét megragadva, egy taxi felé húztam.

Ott valamennyire sikerült visszafogni magunkat, bár Kristen keze nem egyszer kalandozott veszélyes helyekre, és ilyenkor minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne itt és most teperjem le, leszarva, hogy a sofőr végignézi.
A liftben már nem bírtam visszafogni magam, főleg azután, hogy Kristen direkt kínzott. Már a folyosón is úgy sétált végig, hogy csípőjét szexise ringatta, nyilván valóan nekem szánva a műveletet. Aztán a lift falának támaszkodott, engem olyan égető pillantásokkal jutalmazva, hogy azt hittem nem bírom ki, míg bezáródik az ajtó. Valahogy mégis erőt vettem magamon, viszont aztán nem volt megállás. Odaléptem hozzá, miközben szemeimet egy pillanatra sem voltam képes levenni az ajkairól. Megbabonázva figyeltem, ahogy a nyelvével benedvesíti az alsó ajkát, majd elvigyorodik. A nadrágom kezdett egyre szűkebb lenni, és azt akartam, hogy érezze, mit tesz velem.

Szorosan hozzátapadtam, ágyékomat nekidörgöltem. Felnyögött, ahogy felfogta, mit váltott ki belőlem máris, a kis játékaival. Percekig csak néztük egymást, a szikrák pattogtak köztünk, miközben úgy éreztem felemészt a pillanat, amit egymás tekintetében elvesze töltünk. A liftajtó nyílása vetett véget ennek, de ahelyett, hogy elengedtem volna, az ölembe kaptam és egy szenvedélyes csók közben kivánszorogtam vele a folyosóra. Az ajtónak döntöttem, amíg a kulcsot a zárba dugtam, majd a kanapéig meg sem álltam vele. Jobban mondva a támlájáig jutottam vele, ahova Kristent felültettem és tovább csókoltam. Kéjesen nyöszörgött, mikor ajkaim a nyakára nyomtam, szívogattam, harapdáltam a bőrét, kezem pedig egyenlőre ruhán keresztül szorítottam a mellére.

Egyenlőre nem mertem tovább merészkedni, mert tudtam, ha máshol is érintem, elvesztem a fejem. Kristen viszont nem így vélekedett. Ellökött magától, majd elém térdelve bontogatni kezdte a nadrágom. Visszafojtott lélegzettel vártam, ami következik, és próbáltam nem elsülni már a gondolattól is. Majdnem meghaltam, mikor Kristen nyelvét megéreztem magamon. Oda nézni sem mertem, azok után meg főleg nem, hogy a következő pillanatban már szinte teljesen eltűntetett magában. Hiába, nem bírtam ki. Muszáj volt látnom is, amit művel velem. Lenéztem rá, és azonnal magával ragadott a tekintete. Egy pillanatra sem bírtam máshova nézni, csak Őt bámultam. Küzdöttem az elkerülhetetlen ellen, és most már én akartam izgatni. Kristen észrevehette a dolgot, mert elhúzódott tőlem, de a keze egy pillanatra sem állt meg.

- Azt szeretném, ha elengednéd magad – mosolygott rám, mire én pont a kérésével ellentétesen cselekedtem. Kihasználva, hogy nem figyel annyira, felrántottam magamhoz, és egy őrjítő csók közben, ismét a kanapé támlájára ültettem.
- Most én jövök – motyogtam, miközben a ruháját áthúztam a fején. Elakadó lélegzettel vettem tudomásul, hogy bugyit bizony nem húzott, amiért csak egy elragadtatott pillantással jutalmaztam. Kissé szégyenlősen hajtotta le a fejét, de nem hagytam. Megcsókoltam, miközben egy ujjam a teste mélyére vezettem. Belenyögött a csókba, ahogy a teste is megremegett egy pillanatra. Viszont a terveim közt mást szerepelt, ezért elszakadva tőle, most én térdeltem elé. A combjait magától tárta szélesre, és izgatottan, a száját rágcsálva várta, amit tenni készülök. Alig érintve húztam rajta végig a nyelvem, többször, mire könyörögni kezdett, hogy ne kínozzam.

Nem kegyetlen akartam lenni, ezért belefúrtam a nyelvem, és élvezettel hallgattam kéjes hangjait. Az első orgazmusa után még nem szándékoztam befejezni, de neki megint más elképzelései voltak, ugyanis a fejem eltolva, leugrott a kanapéról, és nekem háttal támaszkodott a bútorra. Kidugta a fenekét, és a fejét hátra fordítva, félreérthetetlen pillantásokat küldött felém. Én sem vágytam másra, napok óta csak benne akarok lenni végre. A vágyam teljesült, amint a csípőjét megragadva magamra húztam. Egyszerre nyögtünk fel, engem pedig magával ragadott a hév, amit az váltott ki belőlem, hogy újra magam körül érezhettem selymes forróságát.

Cseppet sem finomkodtam, gyorsan és határozottan temetkeztem bele, újra és újra. Ez azonban Őt kicsit sem zavarta, kéjes nyögései is erről tanúskodtak. A karfát markolta, én pedig a melleit. Aztán meghallottam a legédesebb sikolyt, ami egyet jelentett Krisnél. További pár kisebb lökés után, én is követtem Őt.
A fürdőben, egy nagy kád vízben pihentük ki a fáradalmainkat, és természetesen ott sem bírtuk ki, hogy ne nyúljunk egymáshoz.
Talán ezért is ébredtem reggel későn.

Mikor oldalra fordultam, hogy csókkal ébresszem azt a csodát, akivel a tegnap éjszakámat töltöttem, hírtelen rossz érzés fogott el. Kristen már nem volt az ágyban. A keresésére indultam. Az erkélyen bukkantam rá, éppen akkor nyomta el a cigit. Mellé léptem, és azonnal a karjaimba zártam. Rövid csókot váltottunk, de nem úgy viszonozta, mint tegnap. Mintha egy kis távolságtartás lett volna benne. Úgy döntöttem egyenlőre nem foglalkozom vele, inkább másról kérdeztem.
- Régóta vagy ébren? – kérdeztem.
- Úgy másfél órája – felelte erre. Ekkor feltűnt még valami, mégpedig, hogy már fel van öltözve.

- Miért vagy felöltözve? – tettem fel a kérdést, mintha menni készülne. – Készülsz valahova? – érdeklődtem rögtön.
- Igen – hajtotta le a fejét. Nem értettem a reakcióját, de úgy éreztem köze van a távolságtartó viselkedéséhez.
- Kris? – nyúltam az álla alá, hogy rám nézzen.
- Rob…én…én döntöttem – sóhajtotta ekkor, mire a szívem kihagyott egy ütemet. Azonnal a helyére kattant minden. Döntött. És nyilván nem mellettem…különben nem viselkedne így.
- Jól sejtem, hogy nem nekem kedvez ez a döntés? – suttogtam, mire bánatosan a szemembe bámult, majd lassan bólintott. Lehullottak róla a kezeim, és egy percig csak néma csöndben álltunk. Én haragosan, míg Ő bűntudatosan.

- Miért? Miért Ő? Mivel jobb? Kristen, lásd be végre, hogy engem szeretsz! – keltem ki magamból.
- Sajnálom Rob, nem megy. Nem tudok benned megbízni. Ha tudnék, nem hittem volna tegnap rögtön a szememnek – magyarázta, mire még dühösebb lettem.
- Megváltoztam, és érted! Mondtam már, hogy csak téged akarlak – léptem felé egy lépést, mire Ő hátrált.
- Sajnálom – ismételte. – Garrettel kell maradnom – motyogta. Nem hangozott túl eltökélten, ezért még próbálkoztam.
- Semmit sem kell – mondtam neki, mire kimondta a végítéletem.

- Tudom, de ezt akarom – jelentette ki, most már határozottan, így már nem volt mit mondanom. Csak reménykedhettem, hogy mégis meggondolja magát. – Nem húzhattam tovább, és ez a helyes döntés. – Mellém lépett, ajkait az enyémekre szorította, és egy finom puszit lehelt rájuk. Ha gondolatban ott jártam volna, most biztos, hogy magamhoz rántom, megpróbálom másképpen is a tudtára adni, hogy szükségem van rá, nem csak szavakkal, de képtelen voltam. Azt hiszem leblokkoltam.

- Kristen – suttogtam, mikor elengedett, és az ajtó felé sétált.
- Így lesz a legjobb – mondta még, majd bement. Mire észbe kaptam, már a bejárati ajtó is becsukódott utána, utána menni meg felesleges lett volna. Tegnap még reménnyel teli voltam, ma pedig kisétált az életemből.
Nem tudtam mit tegyek, csak éreztem, hogy tennem kell valamit, mert nem akarok nélküle élni…