16. fejezet: Két tűz között

Meghoztam a következőt. Nem igazán fűznék hozzá semmit, mert nem tudom.:) Olvassátok, és ha kérhetem, írjatok véleményt! Nagyon örülnék neki.
Puszi, Lady


A kijárat előtt fotósok hada várakozott. Értetlenül megállt Rob is, majd kinézett az ablakon.
- Ne hagyj itt, kérlek – suttogta rémülten, ahogy végignézett a kinti tömegen. Most annyira őszinte volt, emberi, látszott rajta a rémület.
- Eszemben sincs – ráztam a fejem, majd a biztonsági emberhez léptem, és megkértem, hogy küldje a taxit a hátsó kijárathoz. Bólintott, én pedig újra kézen fogtam Robot, és elindultam vele.

- Köszönöm – eresztett egy hálás mosolyt felém, mikor már kint vártunk az autóra. Csak bólintottam válasz helyett, mert közben aggodva nézegettem körbe, hátha egy szemfüles fotósnak eszébe jut, hogy talán erre is körbe nézzen. Szerencsénk volt, így mindenféle egyéb izgalom nélkül jutottunk a hotelig. Robot eltámogattam a szobájáig, majd a kulcs felöl érdeklődtem.

- Fogalmam sincs – rántott vállat. Láttam, hogy így nem jutunk előrébb, ezért a zsebénél kezdtem tapogatózni, hátha megérzem, hol van. – Kicsit balra… - mondta, én pedig bedőltem, mert azt hittem, mégis merre van. – Mégh… - ekkor esett le a tantusz, majd döbbenten a fejére néztem. Ő csak vigyorgott.
- Barom – ráztam a fejem hitetlenkedve, de nem bírtam ki nevetés nélkül én sem.

- Te hozod ki belőlem – nyögte, majd elkapta a kezem és egy pillanattal később már az én hátamnak nyomódott az ajtó. A labilisságát, mintha elfújták volna. Időm sem volt felfogni a történteket, ugyanis keze már a combomon simított végig, amit végül felrántott a csípőjéhez, így ágyékát teljesen nekem tudta nyomni. Felnyögtem, akármennyire is tiltakoznom lett volna helyes, ajkai pedig a nyakamra tévedtek. Nyelvét végighúzta az ütőeremen, majd szívogatni kezdte. Kezeim a mellkasának feszültek, de csak igen minimális ellenállásra futotta erőmből.

- A folyosón vagyunk, Rob – próbáltam ész érvekkel, de csak vágytól izzó tekintetével találtam szemben magam.
- Akkor menjünk be – javasolta, majd se perc alatt kihúzta a kulcsot a zsebéből – amiről az előbb még fogalma sem volt, hol van -, majd berántott az ajtón, ahol folytatta, mintha mi se történt volna.
- Fejezd be – kértem.
- Élvezed. Te is akarod – sóhajtotta a nyakamba.

- Nem – nyögtem, szavaimmal ellentétben. Erre tekintete megint az enyémhez vándorolt, majd alaposan végigvizslatta az arcom. Próbáltam unott fejet vágni. De neki volt más módja is, ami a bizonyítékszerzést illeti. Felrántotta rövid ruhám alját, majd kezeivel végigsimított a hasamon. Beharaptam az alsó ajkam, hogy ne nyögjek fel. Aztán olyan hírtelen tűnt el a bugyimban a keze, majd bennem egy ujja, hogy attól már nem bírtam visszafojtani a nyögést. Elégedett mosoly kúszott az arcára, ahogy elvette a kezét.

- Én nem így érzem – közölte, majd az ujját a szájához vette, és nem titkolt élvezettel lenyalta róla az árulkodó nedvességet. Ettől megint felnyögtem, és ha lehet még jobban felizgultam. Már az ajtó előtt is ugyan annyira akartam, mint Ő, de megint sikeresen elérte, hogy tűzben égjek érte. Sóhajtava a hajába túrtam, majd arcát magamhoz rántottam. Nyelvemmel végigsimítottam az arcán, majd a fülébe súgtam.
- Remélem, most elégedett vagy magaddal – majd elsőként ajkaiba haraptam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Úgy tapadtam rá, mintha belőle nyerném az éltető oxigént, aminek jelen pillanatban a hiányával küzdöttem. Rob elégedetten csúsztatta kezeit a fenekemre, majd a földtől elemelve, lábaimat a derekára kulcsolta.

A kanapéig hátrált velem, majd azon helyt foglalva folytattuk a csókot.
- Nem akarom, hogy hibának érezd – nyögte két csók között.
- Pedig annak fogom – közöltem vele, mire a következő csók helyett, eltolt magától.
- Miért? – kérdezte.
- Mert az. Most is megcsalom veled Garrettet – olyan higgadtan ejtettem ki a szavakat, mintha csak egy filmről beszélgetnék. Pedig nagyon is súlyos dolgot készültünk tenni, már megint.
- Pont ez a lényeg. Már másodszorra… Nem gondolod, hogy ez jelent valamit? – érdeklődött felvont szemöldökkel.

- De. Azt, hogy nem hagysz békén, és így esélyem sincs ellenállni – sóhajtottam. Azt gondoltam már nem tud meglepni, de a következő tette újra ámulatba ejtett.
- Oké. Tessék. Menj – vette le rólam a kezeit, ezzel szabad utat engedve nekem. Csak egy probléma volt, képtelen voltam megmozdulni. – Látod? – Most semmi gúnyos nem volt a hangjában, inkább úgy tűnt rá szeretne döbbenteni arra, hogy vele akarok lenni. Ezzel csak egy probléma volt, ezzel én teljes mértékig tisztában voltam, csak nem tartottam helyesnek, lévén, hogy barátom van!

- Rob – simítottam végig az arcán. – Itt nem azzal van a baj, hogy nem vagyok tisztában a dolgokkal. Igen, én is ugyan annyira akarom, mint Te – mosolyodtam el szégyenlősen. – De érts meg engem. Annyi ideig vártam, hogy így állj hozzám és a dolgainkhoz, mint most, de nem tetted. Erre most, hogy találtam valakit, aki segítene elfelejteni téged, elém állsz és hírtelen azt akarod, amit én akartam. – Csak úgy ömlött belőlem a szó, most mindent tisztázni akartam vele.

- Tudom, és sajnálom. Úgy tűnik, más oldalán kellett lássalak ahhoz, hogy felfogjam, akarlak. Viszont, ha mind a ketten ugyan azt érezzük, miért nem akarsz velem lenni? - tette fel az egyértelmű kérdést.
- Lehet, hogy szerelmes nem vagyok belé, de szeretem. Sokat jelent nekem, és nem tehetem ezt vele. És hiszek abban, hogy idővel valóban viszonozni tudom az érzéseit – vallottam be őszintén, ami lehet, hogy rossz döntés volt. Rob, ahogy azt a következő szavaival ki is fejezte, nem hisz abban, amiben én akarok.

- Ez hülyeség. Amíg én képben vagyok, és Te is tisztában vagy azzal, hogy engem akarsz valójába, addig esélyed sincs. Már pedig én nem fogom feladni, mikor tudom, hogy te is úgy érzel, ahogy én – jelentette ki, a szemében pedig valami megcsillant közben. Újra magabiztos volt, de még most sem taszító módon.
- Akkor mondom másképp. Nem fogom megbántani, erre te sem fogsz rákényszeríteni – közöltem vele én is elég harciasan, mire felnevetett.
- Édes, naiv Kristenem! – Gondolkodás nélkül magához húzta az arcom, és szájon csókolt. – Garantálom, hogy ezt hamarosan nem így fogod gondolni. Teszek róla – vigyorodott el.

- Cöh. – Ennyire futotta válaszként, mert a következő pillanatban már nagyon mással volt elfoglalva, főként a ruhám bontogatásával. Aztán azzal, hogy hogyan csaljon ki belőlem hangos sikolyokat, miközben testünk egy ritmusra mozgott. És ez így ment a további napokban is.

Rob közölte velem, hogy egy ideig még elnézi, hogy csak szeretőként kaphat meg, de aztán kénytelen leszek rendesen vele lenni, és gondolkozzak, hogy adom be Garrettnek. Általában ezek a beszélgetések vitába torkoltak, de a vége mindig az volt, hogy egymás karjaiban kötöttünk ki.
A harcias, magabiztos oldala mellett, ismét megpillanthattam a romantikus felét is. Minden nap egy szál vörös rózsát hozott nekem, amitől csak még jobban kezdtem elgyengülni.

Majdnem minden éjjel vele aludtam, de most ezt hanyagolnom kellett. Mikor elkezdtem öltözni az éjszaka közepén, kicsit meglepetten szemlélt, majd nem bírt a kíváncsiságával.
- Most hova mész? – kérdezte.
- A szobámba. Garrett, ma reggel érkezik – magyaráztam, értetlen arca láttán.
- Mikor látlak? – ült fel az ágyon. Hitetlenkedve végignéztem rajta, hogy ezt most komolyan kérdezte-e, de az arca meggyőzött.

- Rob, ennek vége – közöltem vele kíméletlenül, majd elindultam kifelé. Már az ajtónál jártam, mikor hírtelen megragadta a kezem, és az ajtónak szorított.
- Ezt verd ki a fejedből, nincs vége semminek. Holnap látni akarlak – morogta összepréselt ajkain keresztül. Ideges volt, ijesztően ideges. Mivel egyéb módot nem láttam a szabadulásra, bólintottam.
- Majd próbálok időt szakítani a dologra – mondtam neki egy gúnyos mosoly kíséretében, mire elengedett, de előtte még egy hússzú, és szenvedélyes csókot adott.

A szobám felé haladva elgondolkodtam az utóbbi napok során először, hogy hogyan tovább? Eddig nem akartam ezzel foglalkozni, de most egy rémálomban éreztem magam. Fogalmam sem volt, hogy mit fogok tenni. Egyben biztos voltam, mégpedig, hogy Rob nem fogja feladni. Én pedig két tűz között évődöm. Az egyik, akivel akarok lenni, a másik, akivel kell lennem.
Fáradtan bedőltem az ágyamba, de aludni nem nagyon bírtam. A gondolataim végig a két lehetőség között jártak, de megoldást sehogy sem sikerült találnom.

Valamikor hajnaltájt sikerült csak elaludnom, de reggel kilenckor újra ébren voltam.
Rendeltem reggelit, közben pedig lezuhanyoztam, majd a köntösöm magamra véve neki láttam enni.
Jóval tíz után járt már az idő, mikor kulcszörgést hallottam az ajtó túloldaláról. A szívem a torkomban dobogott, miközben szemem az ajtóra szögeztem. Pillanatokon belül belépett rajta, Garrett. Ledobta a táskáját, de csak ezután vett észre. Fáradt volt, ez egyértelműen látszott az arcán. Mégis mosoly kúszott rá, mikor észrevett engem. A szívem megdobbant, ahogy végignéztem rajta, és tudatosult bennem, hogy őt kéne eldobnom. Nem menne, nem lennék rá képes…

- Kicsim – tárta szét a karjait, mire a villát eldobva, hozzá futottam. Erős karjai a derekamra fonódtak, én pedig a nyakába csimpaszkodtam, mint valami kismajom. Pecekig csak öleltük egymást, majd letéve engem a földre, arcomat a két keze közé fogta. Újra elvesztem a szemeiben, és a régi, jól ismert bizsergés visszakúszott belém. Nem olyant, mint Robnál, de pont elég ahhoz, hogy vele akarjak maradni.

A következő pillanatban, ajkai lágyan megérintették az enyémet, én pedig sóhajtva nyitottam meg előtte. Nyelvünk lágyan kutatta a másikét, kiélvezve a pillanatot, amely oly régen adatott már meg nekünk.
- Annyira hiányoztál – suttogta a nyakamba, miután újra ölelgetni kezdett.
- Te is nekem – sóhajtottam. Valóban hiányzott, már amikor rá gondoltam. Szégyelltem is magam a dolog miatt, de most túl jó érzés volt, hogy itt van, hogy ezzel áthatóbban foglalkozzak.

- Jól szórakoztál nélkülem? – kérdezte mosolyogva, mire megállt bennem az ütő. Aztán eszembe jutott, hogy ez csak egy ártatlan kérdés, és csak a bűnös lelkem teszi ezt velem.
- Mondjuk, hogy elvoltam – feleltem zavartan, majd másfelé tereltem a témát. – Mesélj, hogy mentek a felvételek? – érdeklődtem. Szerencsére ezzel valóban sikerült elterelnem a figyelmét, a hogyan teltek a napjaim nélküle témáról. Örömmel hallgattam, hogy minden a legnagyobb rendben zajlott, és azért néhány este bulizni is volt idejük.

- Lezuhanyozom – kelt fel aztán a kanapéról, majd egy csók utána fürdőbe vonult. Ebben a pillanatban a mobilom veszett csörgésbe kezdett. A képernyőre nézve, azonnal a párna alá dugtam, mert felvenni eszemben sem volt. Percekig hívott még, majd miután abba maradt, egy sms jött.
„Hívj fel, ha van időd! Máris hiányzol.” – egy gombnyomással töröltem az sms-t, mielőtt Garrett valahogy meglátná. Egyenlőre nem láttam alkalmasnak az időt, hogy beszéljek vele, ezért figyelmen kívül hagyva a kérését, a konyhába siettem.

Gondoltam főzök egy teát, mikor két kéz ölelte át a derekam, majd a kezek tulajdonosa a nyakamba csókolt.
- Olyan jó újra itt lenni – motyogta, miközben még több apró puszit hintett a nyakamra. Sóhajtva felé fordultam, majd ajkaimmal az övét kerestem. Egy ideig csókokkal kényeztettük egymást, majd Garrett a köntösöm madzagjához nyúlva, kibontotta azt.

Megszakította a csókot, majd szétnyitotta a köntöst, letolta a vállamról, és szemével tüzetesen végigjárta most már fedetlen testem minden centimétert. Az ajkaimat beharapva néztem csillogó szemeibe, mikor tekintetünk összekapcsolódott, majd lejjebb a testén. Csak egy törölköző volt a dereka köré csavarva. Mosolyogva fogta meg a kezem, és húzott a hálószoba felé…