17. fejezet: Lebukás?

Itt a következő fejezet, de felelőséget nem vállalok érte. Gyengébb idegzetűeknek mondom, hogy az első két bekezdést hagyják ki… Másképp fogalmazva: CSAK Brianna olvassa azt!:D
Az esetleges hibákat nézzétek el, de nem volt időm átfutni rajta. :S Jó olvasást kívánok.
Puszi, Lady


Óvatosan fektetett végig az ágyon, majd a törölközőt ledobva, fölém helyezkedett. Elsőre csókokkal borította a nyakam, a melleim, majd a hasam, aztán újra fölém hajolva, ajkaimra talált. Halk sóhajok szakadtak fel belőlem, mikor keze is végigjárta az előbb ajkai által feltérképezett útvonalat. Kissé szétfeszítette a combom, majd közéjük helyezkedett. A keze bekúszott a lábam közé, mire az első nyögés elhagyta a számat. Élveztem, túl jól esett az érintése. Egyik ujja a testem mélyére csúszott, pillanatok alatt felizgatva engem, és percek múlva a csúcsra repítve.

Zihálva kerestem ajkait, hogy csókban forrjunk össze, miközben ujja ismét mozgásba lendült. Nem várta meg, míg újra lecsap rám a gyönyör, hanem ujjait eltávolítva, most férfiasságát küldte a helyére. Lábaim a dereka köré fonódtak, még közelebb húzva magamhoz, miközben körmeim a hátába vájtam. Egyre gyorsabb mozgásának köszönhetően, nemsokára zihálva ölelte magához kielégült testem. Lágy csókokat váltottunk miután mellém feküdve, a mellkasára vont.

Élveztem, de felem annyira sem, mint Robbal. Pedig, mielőtt Robbal megtapasztaltam volna a szexet, azt hittem Garrettnél senkivel sem lehet jobb. Tévedtem. Azokat az érzéseket, csak és egyedül Ő tudja kiváltani belőlem. Robbal szeretkezni semmihez sem fogható érzés…
- Szeretlek – suttogta Garrett, ezzel kizökkentve engem a gondolataimból.
- Én is – motyogtam, mire gyengéden még szorosabbra fogta a karjait körülöttem, és arcon puszilt.

Még percekig, néma csendbe burkolózva feküdtünk egymás karjai közt. Szerettem vele lenni, olyan megnyugtató, biztonságos érzést nyújtott. Mégis tudtam, hogy ez nem az, aminek lenni kéne. Nem érzem azt, amit éreznem kéne. Minden erőmmel azon leszek, hogy ez megváltozzon.
- Szívem, mit szólnál, ha elmennék ebédelni? – kérdezte Garrett, amivel ismét visszarántott a földre.
- Persze – feleltem mosolyogva.

Gyorsan összeszedtük magunkat, majd egy nagyon hangulatos kis étterembe mentünk. Jó idő volt, ezért a teraszon ülve fogyasztottuk az ebédünket, folytatva az élménybeszámolót. Vagyis csak Garrett, mert én a saját élményeim a titokban tartásán fáradoztam. Sikerrel jártam, mert annyival megelégedett, hogy Ashleyvel voltam, és Ő nagyon hiányzott.
A szállodába visszaérve arra gondolunk, megnézünk egy filmet, de a következő percben megszólat telefon, máris keresztbe húzta a terveinket. Ashley volt, aki végső kétségbeesésében Garrett telefonján keresett.

- Miért van kikapcsolva a tiéd? – kérdezte azonnal, elég lényegre törően. Mivel Garrett mellettem állt, nem mondhattam meg neki a valódi okot, így csak kifogásként annyit mondtam, hogy csak Garrettel akartam foglalkozni, mire az említett elmosolyodott, a barátnőm viszont felhorkant. – Persze…Remélem, hogy csak azért mondtad, mert ott van melletted. Jó lenne, ha elkezdenéd belátni a dolgokat – ciccegett.
- Öhm…nem tudom. De miért is hívtál? – morogtam neki, mert Garrett jelenléte miatt még leoltani sem tudtam rendesen.

- Ja. Ma este a bárban iszogatunk. Az utóbbi napokban eléggé el lettem hanyagolva, de persze nem teszek szemrehányást, vagy valami, hiszen a nekem tetsző személlyel voltál… Viszont ma este igényt tartok a társaságodra – jelentette ki. Felsóhajtottam, majd megkértem, hogy várjon és Garrett felé fordultam. Ő persze belement, és amint letettem a telefont, már hívta is kollégánkat, akivel szoros barátságot ápolnak, hogy Ő is jöjjön. Abban reménykedtem csak, hogy Rob nem teszi tiszteletét, de hamar rájöttem, hogy mivel Ash szervezése, ott lesz. Egybe voltam biztos, mégpedig, hogy Garrett jelenlétében nem fog nyomulni, bár ki tudja.

Azért délután megnéztünk egy filmet, majd lementünk a bárba. Én nagy sóhajok, és fintorok közepette követtem Őt, ezzel szemben úgy tűnt Garrettnek tetszik a program.
Nem tévedtem, Rob is ott volt, és nem is akárhogy vizslatott engem, szúrós szemmel. Már most éreztem, hogy az est végkimenetele nem lesz a legszebb. Leültem Garrett mellé, aki azonnal csevejbe elegyedett velük, miközben én a velem szemben helyet foglaló Rob, ostromló pillantásait próbáltam állni, nem sok sikerrel.

Egy idő után elegem lett, és csak inni voltam hajlandó, nem is néztem Rob felé. Ő ezt megelégelte, ugyanis hírtelen egy vádli nyomódott az enyémnek. Majdnem kiköptem az italom, annyira meglepődtem.
- Jól vagy, Kris? – fordult felém azonnal Garrett, mire nagy nehezen kiköhögtem egy igent. Rob az asztal másik végén kuncogott, de persze senki sem ezzel volt elfoglalva. Aztán a kedélyek csitulni látszottak, mikor újra kaptam levegőt, és mindenki folytatta az eddigi tevékenységét. Rob is.

Lába újra az enyémet érintette, mire azon kívül, hogy jól eső borzongás futott végig rajtam, kezdtem dühbe gurulni. Fogtam magam, és egy jó nagyot bele rúgtam a lábába, mire a másik oldalamon ülő Nikki, felkiáltott. Sosem tudtam célozni…
- Istenem Nikki, ne haragudj, csak… csak ki valami hozzám ért, biztos a terítő és megijedtem – fordultam hozzá aggódva.
- Nem, semmi gond, csak megijedtem, annyira nem fájt – nyugtatott, és még egy mosolyt is magára erőltetett.

- Tényleg nagyon saj…
- Hagyd. Már nem is érzem – legyintett. Reméltem, hogy a rúgást nem érzi, és nem a lábát tettem érzéketlenné.
Robra néztem, aki ezen már nem mosolygott, hanem aggódva nézegetett engem. Küldtem felé, egy igen, ezt neked céloztam, és következőre, ha folytatod már nem vétem el nézést, majd lenéztem a piámra. Szerencsére még volt benne, így el tudtam terelni a figyelmem.

Egy órával később, mire már eléggé kibeszélgettem magam, elkezdtem unatkozni. Nem akartam itt lenni, főleg azért, mert a folyamatosan engem vizslató Rob, nagyon is zavart. Főleg, mert egyre vágytam most…csókolni őt. Inkább Garretthez fordultam.
- Nem baj, ha felmegyek? Kicsit fáj a fejem – kérdeztem tőle.
- Megyek veled – felelte azonnal, de most inkább egyedül akartam lenni.
- Nem maradj csak – mosolyogtam rá.
- Biztos? – érdeklődött.
- Pesrsze, nem lennék most érdekes társaság. Azonnal lefekszem aludni – győzködtem, mire beleegyezően bólintott. Egy gyors csók után elköszöntem a többiektől, majd a szobám felé indultam.

Egy forró zuhanyra vágytam, és ahogy beértem a szobába, azonnal elkezdtem ledobálni a ruháim. Fehérneműig jutottam, illetve még a póló is rajtam volt, ugyanis a kopogás szakított félbe. Az ajtóhoz siettem, de feltárva azt, inkább visszacsuktam volna.
- Hmm. Csak nem engem vársz? – nézett végig rajtam egy fél mosollyal az arcán, karjával lazán az ajtófélfát támasztva. Ha most nem nézett ki szexin, akkor soha.
- Nem – nyeltem egy nagyot, majd elfordultam, és elindultam. Vagyis elindultam volna, ha az ajtó nem csapódik egy óriási nagyot, amitől megtoppanok három lépés után.

- Ezt szomorúan hallom – ragadott karon, majd a mögöttem lévő falnak nyomott. – Ugyanis én egész nap rád vártam – közölte, nagyon-nagyon közel az arcomhoz.
- Nem volt megfelelő alkalmam – suttogtam, már csak ehhez volt erőm, mert a közelsége teljes mértékben megszédített, és kezdte elvenni az eszem.
- Persze, tudom. A barátod biztos lefoglalt. – A barátod szót nagyon erősen kihangsúlyozta, és igyekezett gúnyosan mondani. Sikerült.
- Igen. És bármelyik pillanatban itt lehet, szóval jó lenne, ha mennél – próbáltam eltolni, de nem hagyta.

- Tévedsz cicám, Ashley gondoskodik róla, hogy egy ideig egyedül lehessünk – vigyorodott el kajánul, majd a reakcióm meg sem várva, keze a derekamra tapadt, ajkai pedig az enyémre. Hevesen csókolt, birtoklóan, úgy, mint aki bizonyítani akar. Hamarosan megtudtam, mi is ennek az oka. – A gondolattól is hányingerem van, hogy Ő is hozzád ér – nyögte két csók között.
- Pedig így van – sóhajtottam, mire megmerevedett. Fájdalmas tekintetét az enyémbe fúrta, én pedig megbántam, hogy kimondtam. Őt sem akarom tovább kínozni, pedig ezzel a macska egér játékkal pont azt teszem.

- Már nem sokáig. Addig pedig beérem ennyivel – nézett rajtam végig, félreérthetetlenül.
- Ezt is be kéne fejeznünk, nem akarom ezt tovább. Nem lehetsz a szeretőm – mondtam neki.
- De! – vágta rá.
- Nem. Elegem van, nem akarom ezt csinálni, nem érted? – emeltem fel a hangom, hátha úgy hatok rá. Éppen az ellenkezőjét értem el a dologgal.
- Rendben, ahogy akarod. Ebben az esetben most lemegyek és beszámolok Garrettnek arról, mi folyt köztünk, míg Ő más városban dolgozott. – Egy pillanatig nem kaptam levegőt, azt sem tudtam mit mondjak erre. Nem hittem el, hogy tényleg ezt mondta.

- Te…Te most fenyegetsz engem? – kérdeztem meghökkenve.
- Nevezd, ahogy akarod, de én inkább választási lehetőségnek mondanám – közölte komolyan.
- Rob, ezt nem teheted velem. Nem kényszeríthetsz – vettem könyörgőre a formát.
- Figyelj, nem hagysz más választást. Ha azt látnám, nem akarsz, nem élvezed, akkor hagynálak. De azért, mert nem akarod megbántani a jómadarat, nem fogok lemondani kettőnkről – szögezte le. – És arra is hagyok neked időt, hogy véglegesen szakíts vele…
- Oh, milyen kegyes vagy – horkantam fel idegesen.

- Megőrülök érted, és kellesz nekem – simított végig lágyan az arcomon, amitől ismét meggyengültem. Pedig egy perccel ezelőtt, megfojtani is képes lettem volna, erre egy kedves gesztus, és a karjaiba olvadok. Hírtelen már nem volt fontos, hogy elküldjem melegebb éghajlatra. Az ismerős tűz, ami ma reggel, Garrett karjai közt hiányzott, ismét lángolt bennem. Mintha valamiféle láthatatlan mágnes lenne köztünk…igen, talán ezt hívják kémiának.

Megadóan felsóhajtottam, mire mosolyogva megcsókolt. Karjaim a hajába túrtak, majd a nyaka köré csavarva még közelebb húztam magamhoz. Kezei óvatosan simítottam végig az oldalamon, majd a fenekemnél fogva felemelt. Lábaimat a derekára kulcsoltam, miközben egyik kezem a nyakáról a mellkasára libbent, és türelmetlenül bontogatni kezdtem az ingjét. Miután letoltam róla a vékony anyagot, ajkaimat elszakítva tőle, bejártam a nyakát, mellkasát – amennyit értem belőle-, és vállát csókjaimmal. Ezután Ő szedte le rólam a pólóm, majd a melleimre vetette magát, és mivel melltartó nem volt rajtam, azonnal kényeztetni kezdett. Éppen eléggé fel voltam már izgulva, és mivel a lebukás veszélye azért fenyegetett minket, csípőm türelmetlenül mozgatni kezdtem, időről időre nadrágban feszülő vágyának nyomva. Ilyenkor Ő is nyögött, majd végre elkezdte kigombolni a nadrágját.

Újra az ajkaira vetettem magam, miközben a vágyakozásom már a tetőfokára hágott. Egy laza mozdulattal arrébb húzta a tangám, majd kevésbé lazán belém hatolt. Annak ellenére is volt hangja a nyögésemnek, hogy Rob nyelve a számban játszott. Intenzív lökéseiből leszűrtem, hogy Ő is tudja, nincs sok időnk, így most mindenféle romantika nélkül hajtottuk a beteljesülést. Keményen, gyors tempót tartva nyársalt fel újra és újra, de ezt jelen pillanatban cseppet sem bántam. Sőt, kimondhatatlanul élveztem. Nem egy körömnyomot hagytam a hátán, a válla pedig fognyomokkal lett tarkítva.

Annak ellenére, hogy gyors menet volt, totálisan kielégülten szálltam le róla. Csak néhány percig öleltük egymást, csókokkal megpecsételve a történteket, aztán öltözni kezdtünk.
- Szerettem volna, ha ennél többre van időnk – fújtatott panaszosan, mikor már minden ruha visszakerült ránk.
- Így is tökéletes volt – sóhajtottam lehunyt szemmel, miközben homlokom a mellkasának döntöttem. Óvatosan megfogta az arcom, és az övéhez húzta.

- Akkor miért mondanál le erről? – kérdezte teljesen jogosan.
- Tudod, miért – motyogtam.
- Igazán boldog csak mellettem lehetsz, és ezt te is tudod – mosolygott. Talán ezt az egyik felem tudta, de a másik reménykedett, hogy nem így van. De akkor meg Ő nem lesz boldog, ha Garrettel maradok. Ellenkező esetben pedig Garrett. Ki boldogságát lennék képes feláldozni, az övét vagy Garrettét? – kérdeztem magamtól, de mind a két válasz fájt. Hamarosan választanom kell, mert ezt nem tudom így tovább csinálni.

- Muszáj gondolkodnom, ez nem könnyű döntés – mondtam neki, mire bólintott. Szerintem már annak is örült, hogy végre nem zárom ki teljesen, hogy vele legyek. Megcsókolt, de mielőtt beleélhettük volna magunkat, kulcszörgés zavarta meg a csendet. Mind a ketten ijedten kaptuk fel a fejünket, majd kétségbeesetten Robra néztem.

- Garrett – suttogtam. Nem láthat meg vele, hiszen mégis mit csinálnék én Robbal a szobában, kettesben? Ráadásul ilyen öltözékben. Nem, még nem derülhet ki, nem bukhatunk le. Az idő vészesen fogyott, mi pedig még mindig ott álltunk, ölelkezve, lefagyva…