12. fejezet: A helyes döntés?

Itt a várva várt fejezet csajok. Csak azért mondom, mert tudom, hogy már rég szeretnétek Rob szemszöget. Most kaptok…:D Nem is fűznék hozzá semmit, inkább olvassátok!
Puszi, Lady


Robert

Miután összegabalyodtam Kristennel a folyosón, bementem a szobámba és lefeküdtem. Reménykedtem benne, hogy átjön, mivel kis reményt adott azzal, hogy még nem történt köztük semmi, ezzel a bájgúnárral.

Mikor először láttam őket együtt, ott a klubban, szinte biztos voltam benne, hogy engem akar féltékennyé tenni. Amivel azt hiszi, hogy a jó útra terelhet. Hiszen ha meglátom egy másik férfival, talán rájövök, hogy érte érdemes lenne feladni az elveimet. Aztán ebben kezdtem elbizonytalanodni, mikor ma megláttam ezzel a ficsúrral. Itt nem úgy viselkedett vele, mint aki bárkit is féltékennyé akar tenni, hanem úgy, mint aki valóban érdeklődik iránta. Ami lehet, mert férfi szemmel sem rossz a srác, ráadásul egy igazi úriember, ahogy arról ma teljesen megbizonyosodhattam. Az pedig száz százalék, hogy teljesen oda van Kristenért.

Hiába fogadtam meg, hogy békén hagyom, hogy hagyom, had találja meg, aki tényleg azt nyújtja neki, amit én képtelen lennék. Egy kapcsolatot és érzelmeket. Most mégis féltékeny vagyok. Nem akarom, hogy más férfi hozzáérjen, így a saját módszeremmel próbálom rábírni Krist arra, hogy velem jobban járna. Talán még az elveimet is feladnám, csak hagyja faképnél ezt a túlontúl tökéletes, hím egyedet. A gondolataim félbe is szakadtak itt, mert nyílt az ajtó.
Meglepetten néztem fel a késői látogatómra, mert nem igazán számítottam rá.

- Bejöhetek? – kérdezte félénken, pedig már bent volt.
- Mit szeretnél? - ültem fel az ágyban, hogy jobban lássam.
- Beszélni veled… - kezdte hezitálva, de folytatta. – Kristenről.
- Nincs mit beszélni róla – közöltem Ashleyvel, de nem tágított.
- De van, és ezt te is tudod – ült le az ágyamra. – Figyelj, tudom, hogy érzel iránta valamit, túl jól ismerlek…
- Nem érzek! – vágtam közbe, de rám sem hederített.

- Szóval ne legyél már ekkora hülye, most nézd meg, mit csinál. Összejön egy pasival, hogy ne is kelljen rád gondolni, mert te folyton megbántod. Azt keresi Garrettben, ami benned nincsen meg, vagyis azt, amit te nem vagy hajlandó megadni neki. Csak egy szavadba kerülne Rob, csak annyit kéne neki mondanod, hogy vele akarsz lenni rendesen, és Garrett léztetését is elfelejtené – nézett rám könyörögve.
- Kedveli őt – mutattam rá a lényegre.
- Lehet, de nem vele akar lenni. Azt hiszi ez a jó, de én ismerem őt, a legjobb barátnőm. Tudom milyen, mikor igazán úgy néz valakire, és rá nem úgy néz – folytatta.

- Én képtelen vagyok megváltozni – mondtam.
- Nem megváltoznod kell, csak az igazi éned mutatni neki. Tudom, hogy imádsz szenvedni, de miért dobod el magadtól, ami jó neked…és neki? – erre már nem tudtam, mit felelni. Tényleg egy barom vagyok, de félek. Nem ismétlődhet meg a múlt, nem bírnám.
- Kérlek gondolkozz ezen, és cselekedj, még nem késő! – tette még hozzá, majd megpuszilt és kiment a szobámból. Ash szavai túl nagy nyomot hagytak bennem. Ő az egyetlen ember, akivel nem sikerült elhitetnem, hogy ilyen vagyok, amilyennek mutatom magam. Az érzéketlen tapló, Robert Pattinson. Pedig már én is elhittem, de Ash nem.

Ő látott annak idején, tudta, hogy más volt…azelőtt. Akkor sok dolog megváltozott, én pedig ezzel a maszkkal védem magam. Ha nem engedek magamhoz senkit túl közel, nem is sérülhetek meg. Eddig jól működött. Csak egy dologgal, vagyis inkább személlyel nem számoltam: Kristen Stewart. Ez a nő még egy hullát is életre keltene, nemhogy egy szerencsétlen tébolyultat, mint én. Csupa érzékiség, kedvesség és nem utolsó sorban a legszebb nő, akivel életemben találkoztam. Ez így együtt túl sok. És a makacssága… még az is vonz, hiszen olyan édes, mikor küzd ellenem, ellenünk.

Volt egy olyan érzésem, hogy jól elkúrtam mindent, de ha Ash szerint még van remény, akkor van is. Ezekkel a reményteli gondolatokkal hajtottam álomra a szemem…

Reggel azonnal Kristen szobájában akartam kezdeni, de jobban láttam, ha inkább megvárom míg lejön, a végén felbőszítem.
Lefelé azonban érdekes beszélgetésnek lehettem a fültanúja. Olyan kijelentésekkel, amiket soha az életben nem akartam volna hallani.
- Ez azt jelenti, hogy… - hallottam Nikki elvékonyodott hangját, ami talán némi örömet rejtett. Itt gondoltam, hogy jobb, ha nem zavarom meg őket. Elmenni viszont képtelen voltam. Az ajtó mögé húzódtam, innen nem láthattak.

- Igen, egy csodálatos éjszakát töltöttünk együtt – felelte erre Kristen. Hallottam a hangján, hogy mosolyog, és szinte láttam is magam előtt angyali arcát.
- Istenem, akkor most már teljesen együtt vagytok – folytatta Nikki. – Annyira örülök. Garrett nagyon szimpatikus pasi, és látszik, hogy nagyon oda van érted.
- Valóba az. Óriási szerencsém van, az már biztos – helyeselt Kristen. Már ezekbe a mondatokba is majdnem bele szakadt a szívem, de Nikki következő kérdése kiverte nálam a biztosítékot, de ami igazán fájt, az a válasz volt.
- És milyen…szóval milyen az ágyban? – kuncogott.
- Hát… Lenyűgöző. Komolyan, ez az egész túl szép ahhoz, hogy igaz legyen – sóhajtotta Kristen.

Itt telt be nálam a pohár, ez túl nagy sebet ütött bennem. A szobámig meg sem álltam, és nagyon nagy erő kellett hozzá, hogy ne törjek-zúzzak. Ha otthon lettem volna, tuti nem állom meg. Újra ott tartottam, ahol tegnap este. És még össze sem jöttünk, máris megsebzett. Itt volt a vége a Kristen akciónak, jobb lesz, ha végleg kiverem a fejemből. Ez talán most könnyebben is fog menni, hiszen ma elutazik…


1 hónappal később


Kristen


Egy hónapja kezdtük el forgatni a filmet, itt Montreálban. És annak is egy hónapja, hogy először töltöttük együtt az éjszakát Garrettel. Még most is beleborzongok, ha felidézem magamban a képeket. Csodálatos volt, olyat még életemben nem éreztem. Azóta azt tapasztalhatom nap, mint nap.
Egy szobában vagyunk, és tökéletesen kijövünk egymással. Annyira figyelmes, mindenben engem részesít előnyben. Imádom, legszívesebben minden percben vele lennék. Azt hiszem, szerelmes vagyok…

Robbal a búcsú bulink óta nem találkoztam, ami nem is csoda, hiszen más országban tartózkodom. A buli utáni reggelen is csak odaköszönt, és ennyi volt. Azt hiszem végre felfogta, hogy ennek itt a vége. Vége annak, ami még el sem kezdődött.
Életem legjobb döntését hoztam akkor este, mikor Garrett hálószobájába léptem be végül. Nagy volt a kísértés, hogy Robhoz nyissak be, de végül győzött a jobbik, okosabbik felem. Azóta is áldom a sorsot, hogy így cselekedtem, hiszen, ha akkor másképpen döntök, most nem feküdne itt mellettem ez a félisten.

Már fél órája ébren vagyok, és csak nézem. Úgy döntöttem hagyom egy kicsit még aludni, mert tegnap este sokáig forgatott szegényem, és szeretném, ha tudna pihenni. Belefér egy kis késés. Ahogy ezt végiggondoltam, már nyitotta is a szemét. Csodás, világító szempárja rám szegeződött, és egy angyali mosollyal, valamint egy édes csókkal köszöntött.
Azonnal magához vont, én pedig már félig rajta voltam. Keze eltűnt a pólóm alatt, majd kétségbeesetten a szegélyét kereste, hogy lehúzza rólam. Nagyon nem lett volna ellenemre, de már így is késésben van. Nagy nehezen elszakítottam magam ajkaitól.

- Baj van? – kérdezte rögtön, hiszen nem szoktam elutasítani.
- Nem. Vagyis de. Késésben vagy – fintorogtam.
- Basszus – tolta arrébb, majd felülve a szemét kezdte dörzsölni.
- Sajnálom, az én hibám. Fel kellett volna keltenem időben, de szerettem volna, ha kicsit pihensz. Olyan fáradt voltál tegnap – kúsztam mögé, és apró csókokkal borítottam be a vállát.
- Szívem, nem azért vagyok mérges, mert elkésem – fordult vissza felém, mosolyogva. Döbbenetemben abbahagytam a csókolgatást, és értetlenkedve meredtem rá.
- Nem? – kérdeztem.

- Bizony, hogy nem. Hanem, mert így nincs időm szeretkezni veled – fintorgott. Olyan édes volt, hogy azonnal egy csókkal próbáltam megnyugtatni.
- Este lesz időnk – nyugtattam.
- Igen. Ki is kell használni az időt, mert holnap reggel utazom – fintorodott el megint. Jól tudtam, de mivel nincs dolgom – ugyan jelenetem sem lesz ott-, úgy döntöttem vele tartok.
Miután elbúcsúztattam, elindultam zuhanyozni. Ma nem kell dolgoznom, igazából nincsen olyan sok jelenetem, úgyhogy sokkal több szabadidőm van, mint Garrettnek.

Mikor kiléptem a fürdőből, hallottam, hogy csörög a telefonom. Gyorsan odarohantam, és miután megnéztem ki az, beleszóltam.
- Szia, Kris. Csak szólni akarok, hogy holnap délután érkezünk – újságolta.
- Micsoda? – kérdeztem meglepetten.
- Ne mond, hogy elfelejtetted. Tudod, megyünk promózni a filmet – emlékeztetett.
- Nem felejtettem el, de azt hittem az a jövő héten van – csaptam a homlokomra. – Ne haragudj Ash, de nem leszek itt – sajnálkoztam.

Amit ez után kaptam, azt senkinek nem kívánom. Voltam abban a pillanatban árulótól kezdve, a legrosszabb barátnőn keresztül minden. Végül kénytelen voltam beadni a derekam, és megígérni, hogy itt maradok, különben még képes és többet nem áll szóba velem.
Este a hírt Garrettel is közölnöm kellett, aki Ashel szemben nagyon is megértő volt.

- De nem haragszol? – kérdeztem szomorúan.
- Persze, hogy nem. Úgysem tudtunk volna sok időt együtt tölteni, hiszen sokat fogok dolgozni. És Asht is meg lehet érteni, biztos hiányzol már neki – ölelt magához megértően.
- Igazad van – sóhajtottam a karjaiban.
- Viszont most ne ezzel foglalkozzunk – tolt el kicsit magától, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Akkor mivel? – érdeklődtem kíváncsian.
- Használjuk ki az estét, hiszen öt napig nem találkozunk - ajánlotta, ami ellen semmi kifogásom nem lehetett.

Másnap reggel Garrett már elég korán elment, és csak egy papírt hagyott nekem. Nagyon mérges voltam, miért nem ébresztett fel, de miután felhívott már nem utáltam annyira.
Ashley gépe délután érkezett, de felesleges lett volna kimennem elé, hiszen ugyan ebben a szállodában, ahol én is lakom, lettek elszállásolva.

Négykor már a recepción toporogtam, és negyed öt után be is futottak. Mint egy tornádó söpört végig a hotel hallján, hogy a nyakamba vethesse magát.
Rögtön utána jöttek a többiek is, akik a helyi premieren részt vesznek. Nikki, Kellan, Jackson, Taylor és… Rob. Nem mondom, hogy egy pillanatra nem lódult meg a szívem, ahogy megláttam belépni a szálloda kapuján. Bozontos haja most is az ég felé meredt, míg szemét a szokásos Ray Ban takarta.

- Kristen – biccentett felém, mikor oda ért, de ennyi volt.
- Szia – motyogtam neki vissza.
- Rendben, gyere Kris, segíts kipakolni! Hétkor itt srácok – intett a többieknek, majd elhúzott a lift felé.
- Mi lesz este? – kérdeztem.
- Elmegyünk kicsit sétálni, vacsorázni, meg iszogatni – vonta meg a vállát, majd rám nézett. – Te is jössz. – Eddig sem merült fel bennem, hogy itt maradhatok, de most már biztos voltam benne, hogy mennem kell. Mikor beszálltunk a liftbe, engedélyeztem magamnak egy utolsó pillantást a pult felé. Rob éppen engem nézett, de mikor tekintetünk összeakadt elfordult. Mintha egy kisebb fintort is láttam volna a fején, amit nem tudtam hova tenni, így arra jutottam, hogy képzelődöm. Mindenesetre félek az előttem álló napoktól, míg egy városban, ráadásul egy hotelban leszünk. Igazából, egyenlőre csak a ma estétől kéne tartanom…