13. fejezet: Hódítás

Bocsi csajok, hogy nem tegnap hoztam a fejezetet, de egy nagyon fontos vizsgám volt ma, és tegnap éjszaka is arra tanultam. Pont ezért ma olyan vagyok, mint egy hulla. Szóval, nézzétek el a hibákat, nem bírtam átnézni, kettőig nem látok. :S
Remélem tetszeni fog, igyekeztem izgalmasra írni.:D Jó olvasást!
Puszi, Lady


Ashley, nem hazudtolta meg magát, mikor felértünk a szobába. Egy pillanat alatt otthonossá varázsolta, pedig csak kipakolta a dolgait. Aztán felém fordult és faggatni kezdett, mintha nem beszélnénk minimum két naponta telefonon.
- Örülök, hogy a forgatás jól halad. Most mesélj Garrettről – utasított, miközben az esti ruháját válogatta.

- Mit meséljek, mindent tudsz – mondtam neki. – Inkább ezt! – nyújtottam felé egy ruhát a kupacból, mert ami rajta volt nem tetszett. Elvette, és fel is próbálta. – Tökéletes – bólintottam. Megnézte magát a tükörben, és ezek szerint jónak ítélte, mert nem kötözködött.
- Ezek szerint még mindig jól megvagytok. – Mintha egy kis nemtetszést éreztem volna a hangjában, amit szóvá is tettem.
- Az nem kifejezés. De miért van olyan érzésem, hogy Te ennek nem örülsz? – vontam kérdőre.

- Jaj Kris – sóhajtott, majd elhelyezkedett mellettem az ágyon. – Én nem tudom, nem hiszen, hogy valóban Garrett kell neked – fintorgott. Jó, akkor ezt meg sem hallottam.
- Szerelmes vagyok – jelentettem ki, mire elmosolyodott. Már örültem, hogy Ő is belátja…
- Nem, nem vagy az – mondta természetesen. Az állam már a földet súrolta, annyira meglepődtem.
- De az vagyok. Te meg hülye vagy – vágtam hozzá sértetten, de nem bántódott meg.
- Kristen, a legjobb barátnőm vagy, jobban ismerlek bárkinél. Nem úgy nézel ki, mint egy szerelmes nő – folytatta.

- Ash – sóhajtottam, aztán szándékomban állt tovább győzködni.
- Lehet, hogy azt szeretnéd hinni. Ragaszkodsz hozzá, de nem vagy belé szerelmes. Nem Ő az, aki neked kell – közölte velem sejtelmes hangon.
- Pedig szeretem – erősködtem.
- Lehet, hogy szereted, de nem vagy belé szerelmes. Erről nemsokára te is meg fogsz bizonyosodni – kacsintott, majd, mint aki lezárta a témát felpattant. – Most menj a szobádba és készülj el. Hétre lent legyél – nyomott az arcomra egy puszit, majd kitolt a szobából. Nem vettem zokon, hogy szó szerint kidobott, áh nem. Inkább elindultam a szobámba, hogy felkészüljek a partira.


Robert


Miután felmentem a szálloda szobájába, már semmi kedvem nem volt kimozdulni. Jó, igazából már azóta nincs, hogy megláttam Kristen lent. Semmi érdeklődés nem volt a szemében irántam, vagy csak annyira jó színésznő, hogy tökéletesen tudja játszani az érdektelent. Mivel egy hónapig nap, mint nap Ash társaságát élvezhettem a promóciós körútnak köszönhetően, már szinte én is elhittem, hogy megszerezhetem Kristen. Ugyanis folyamatosan azzal álltatott, hogy Kristen is akar engem. Na, ennek most tökéletesen az ellenkezőjét bizonyította.

Már semmihez nem volt kedvem. Reményekkel jöttem ide, de hiába. Ezek szerint Mr. főnyeremény teljesen magába bolondította Kristent, így esélyem sincs.
Kopogás zavart meg. Nem volt kedvem senkihez, de miután egyre türelmetlenebben verte az ajtót, kénytelen voltam kinyitni.
- Még nem vagy kész? – döbbent meg Ash, és arrébb lökve engem, beengedte magát.
- Gyere csak be – fújtattam gúnyosan, de elengedte a füle mellett. Becsuktam az ajtót, majd felé fordultam. A szoba közepén állt, karba font kézzel és nagyon csúnyán meredt rám.

- Öltözz! Húsz perc múlva lent kell lennünk – kezdett dobolni a lábával is.
- Nem megyek – jelentettem ki.
- Na nem! Ezt nem játsszuk. – Kezdtem félni, hogy fel fog robbanni.
- Nincs értelme, hogy menjek. Kristen nem kíváncsi rám – vontam meg a vállam, mintha cseppet sem érdekelne a dolog.

- Miért vagyok hülyékkel körül véve? – emelte a szemét a plafon felé, mint, aki tényleg választ vár onnan. – Figyelj, lépned kell. Beszélgettem ma vele, és higgy nekem nem szerelmes Garrettbe. Lehet, hogy azt hiszi, de nem az – hadarta.
- Szerelmes? – döbbentem meg. Azt hittem itt még nem tartunk.
- Nem. Azt hiszi, de nem az – forgatta a szemét.

- És mi van, ha az? – kérdeztem. Hiszen, ha Kristen így érzi, akkor ez így van.
- Ne kelljen már százszor elmondanom. Ismerem őt, nem szerelmes. Tudnám, ha az lenne – sóhajtotta unottan. Annyira biztos volt magában, és azt sem szabad elfelejtenem, hogy Ashnek általában igaza van. Jók a megérzései, és most tényleg a legjobb barátnőjéről van szó.
- Akkor is…
- Nincs akkor is. Csak magát próbálja védeni azzal, hogy Garrettel van. – Közben elkezdett tolni a fürdő felé, így nem volt más választásom, beálltam a zuhany alá.

Mire kimentem már ott várt a ruhám az ágyon. Gyorsan belebújtam, majd a nappaliban várakozó Ashhez mentem.
- Remek. Induljunk. – Bólintottam, és az Ő vezetésével lementünk a recepcióra. Már majdnem mindenki ott volt, csak egy személy hiányzott. Kristen.
- És mi van, ha nem is jön? – súgtam oda az aggodalmamat, Ash fülébe.

- Néz csak oda! – intett a lift felé. Kristen közeledett felénk, nem mellesleg gyönyörűen. Azonnal elakadt a lélegzetem, ahogy végignéztem rajta. A haja ki volt engedve, míg testét csak egy combközép fölé érő, semmit takaró, szűk ruha védte. Legszívesebben itt helyben rávetettem volna magam. – Gondolod, hogy így nézne ki, ha nem érdekelnéd?! – suttogta Ash a fülembe, nekem meg görcsbe rándult a gyomrom.

- Sziasztok – mosolygott édesen, mikor oda ért hozzánk. Nekem a szó is a torkomon akadt, annyira elvarázsolt. Csak akkor kaptam észbe, mikor a többiek megindultak kifelé. Az első utunk egy közeli éttermembe vezetett. Itt nem történ semmi extra, azon kívül, hogy alig bírtam elvenni a szemem, a velem szemben ülő nőről. Néha le is buktam, ilyenkor általában egy érdeklődő pillantással jutalmazott. Olyan „Mi a fene van?” félével.

A vacsora után egy kicsit sétáltunk, de Kristen itt sem fordított rám túl nagy figyelmet, sőt. Elöl haladt, és Kellannal meg Nikkivel cseverészett.
- Ugye nem fogod egész este ezt művelni – lépett mellém Ash. – Iszonyat mázlink van, ugyanis Garrett pár napig másik városban forgat. Ki kell használnod az időt, és a helyzeteket – suttogott tovább.
- Jó, de szarik a fejemre – dünnyögtem.

- Kezdeményezz, és légy vele kedves, ne a bunkót játszd! – nézett rám szigorúan. Már csak bólintani volt időm, ugyanis megérkeztünk a szórakozóhely elé.
- Ez az. Ma az asztal alá iszlak titeket, srácok – vihogott Kellan, mikor oda értünk az asztalhoz, és már ment is a pulthoz.
- Ne légy ebben ilyen biztos – kiabálta utána Nikki, majd úgy döntött követi is. Szép kis este lesz. Mindenki elé letettek egy rövidet, mikor visszaértek. Aztán ez párszor megismétlődött.

Egyre idegesebben vártam, hogy végre legyen lehetőségem Kristennel szóba elegyedni, de eddig nem volt szerencsém. Már kezdtem volna feladni, mikor egy nekem kedvező dolog történt. Kristen felállt az asztaltól, és a bárpult felé indult. Azt hittem megáll a szívem, mikor a szoknyája igencsak felcsúszott a combján, ahogy helyet foglalt az egyik bárszéken. Nagy levegőt vettem, és utána indultam. Éppen megkapta a koktélját, mikor mellé értem.

- Egy sört kérek – mondtam a pultosnak, aki egy pillanat múlva elém is rakta. – Egészségedre – nyújtottam a poharam Kristen felé, aki meglepetten ugyan, de koccintott velem. – Gyönyörű vagy – mosolyogtam rá, mire lehajtotta a fejét, és mintha kicsit el is pirult volna.
- Köszönöm – motyogta az orra alatt. Végre hozzám szólt, külön nekem intézett egy szót. Szinte belül ujjongtam, és felbátorodva kezdtem vele csevegni. Semmi lényegesről nem esett szó, de nem is ez volt a lényeg. Kristen is feloldódott, végre csilingelő nevetésével is megajándékozott. Rendeltem neki egy újabb koktélt, magamnak pedig egy sört.

- Még mindig a Heineken a kedvenced? – intett a söröm felé.
- Igen – feleltem.
- Nekem is – mosolygott.
- Kérsz? – nyújtottam felé. Bólintott, majd elvette az üveget, és meghúzta. Szívesen lettem volna a nyomorult üveg helyében, hiszen ha csak egy pillanatra is, de magamon érezhettem volna puha ajkait.
- Köszi – tolta vissza elém, egy kedves mosollyal. A száján maradt pár csepp, amiről egyszerűen képtelen voltam levenni a szemem. Legszívesebben lecsókoltam volna, de tudtam, hogy azzal mindent elrontanék. Ezért egy kevésbé merész lépésre szántam el magam.

- Van egy kis… sör a szádon - mondtam neki, de hüvelykujjammal már nyúltam is óda. Amilyen óvatosan csak tudtam letöröltem róla a sört, miközben Kristen megmerevedve ült a széken. – Most már jó – mosolyogtam rá, majd az ujjam a számhoz emelve, lenyaltam róla az italt. Kristen végignézte a mozdulatot, majd nagyot nyelve rendezte a vonásait, és az asztalunk felé révedt a tekintete. Ezt sikerként könyveltem el, de a tettem miatt, beállt köztünk a kínos csend.

- Van kedved táncolni? – nyújtottam felé a kezem, mire ijedten rám kapta a tekintetét. – Csak egy kis tánc – bíztatóan rámosolyogtam, mire kissé hezitálva ugyan, de megfogta a kezem. Ezernyi apró szikra futott végig rajtam az érintése nyomán. Lesegítettem a székről, és a táncparkettre vezettem. Ash is ott táncolt Jacksonnal, és elismerő pillantással jutalmazott.
Éppen egy gyorsabb szám ment, ezért Kristen elengedve a kezem, ringatni kezdte a csípőjét.

Egy ideig visszabírtam fogni magam, és csak megbűvölve néztem, amit művel. Aztán nem bírtam tovább. Éppen háttal volt nekem, mikor kezeim önálló életre keltek, és a csípőjét megragadva magamhoz húztam. Ahogy nekem ütközött, egy pillanatra megdermedt, de ahogy óvatosan végigsimítottam az oldalán, és mozgásra ösztönöztem, újrakezdet a vadító ringást.

Fejemet a nyakába fúrtam, de egyenlőre nem csináltam semmi többet. Ez is nagy lépés, hogy ilyen közel enged magához. Végül nem bírtam sokáig féken tartani magam, kezem önálló életre kelt ismét, és a hasára kúszott. Óvatosan simogattam, másik kezemmel pedig a csípőjét préseltem ágyékomhoz.

- Rob – suttogta, ahogy a kezem egyre feljebb kúszott. Nagy levegőt vettem, és igyekeztem leállítani magam. Szembefordítottam, de egy centivel sem engedtem távolabb. A haját eltűrtem a nyakából, és a füléhez hajoltam.
- Nem teszek semmi olyat, amit te nem szeretnél – suttogtam neki, majd a szemébe néztem. Idegesen harapdálta az alsó ajkát, miközben tartotta a szemkontaktust. Végigsimítottam a száján, mire abbahagyta a rágását. Már félő volt, hogy véresre harapja. Mondjuk én szívesen lekezeltem volna… Mintha szavaim megnyugtatták volna, kezdte végre elengedni magát.

Karjait a nyakam köré fonta, és most Ő nyomta ágyékát az enyémhez. Összeszorítottam ajkaim, hogy elfojtsam a belőlem kikívánkozó nyögést. Inkább csak arra koncentráltam, hogy újra a karjaimban tarthatom. Az idilli pillanatnak Ash vetett véget, aki nem bírta elrejteni az örömét – legalábbis nekem egyértelmű volt minek örül, de Kristen nem úgy nézett ki, mint akinek leesett -, és egy újabb felest dugott az orrunk alá.

Nagy sajnálatomra Kristen kibontakozott az ölelésemből, és lehúzta az italt, én pedig követtem a példáját. Ahogy elhúzta ajkaitól a poharat, egy kicsit megszédült, én pedig eldobva a sajátom, utána kaptam. Igen, ez volt az a kör pia, ami már nem hiányzott. Nekem sem…
- Jól vagy? – kérdeztem aggódva, és körbe néztem, de Ash már sehol nem volt. – Gyere, hazaviszlek – kezdtem kitámogatni a helyről.

A levegőn, mintha kicsit összeszedte volna magát, de azért a keze után nyúltam, nehogy baj legyen. Percekig csak bámulta összekulcsolódó kezünket, de nem szakította ki kezét az enyémből. Ez is reményre adott okot. – Hívok taxit – kutattam a zsebemben a telefon után, de Kristene elém állva lefogta a kezem.
- Sétáljuk – mosolygott, majd elindult, engem maga után húzva. Kifogásom nem volt a dolog ellen, hiszen a szálloda maximum tizenöt percre lehetett gyalog.

- Jobban vagy? – érdeklődtem, mialatt követtem.
- Sokkal, jót tesz a levegő – kacarászott édesen. – Tudod, igazán megleptél ma – fordította fejét kissé oldalra, hogy rám tudjon nézni. – Eddig még sosem viselkedtél így. Nem ilyennek ismertelek meg. – Szavai megleptek, de újabb reménysugár gyúlt bennem. Igaz, hogy részeg, és valószínűleg azért vallja így be, de ez nem számít, hiszen részegen őszinte az ember.
- A látszat néha csal – mondtam, miközben megállítottam, hogy mélyen a szemébe tudjak nézni.

- A te esetedben is? – kérdezte, de mintha csak magának tette volna fel a kérdést.
- Szerinted? – érdeklődtem, miközben közelebb húztam magamhoz. Egyik kezét a hajamba fúrta, és az ajkait rágicsálva gondolkodott. Megőrjített vele, ezért nem is bírtam tovább magammal. Egyre közelebb hajoltam hozzá, de közben figyeltem a reakcióját. Eddig nem ellenkezett, hanem áthatóan a szemembe nézett, miközben a hajamban lévő keze, egy tincsemet piszkálta. Egyre vészesebben fogyott köztünk a távolság…