3. fejezet: Kísértés

Lánykák, meghoztam a 3. fejezetet. Most nem beszélek, fáradt vagyok.:D Várom a véleményeket.
Puszi, Lady

Másnap reggel, Ash telefonja rázott fel legszebb álmaimból. Az az igen fontos kérdése volt, hogy mit veszek fel. Két nagy levegő után – hogy ne küldjem melegebb éghajlatra, amiért volt képe ezzel felkelteni -, elhadartam neki, hogy mit tudom én. Addig erősködött, míg elérte, hogy a buli előtt nálam készülődjünk. Tudtam, hogy az egész csak arra megy ki, hogy engem kicicomázzon, de ebből ma nem eszik.
Hatkor már csöngetett is.

- Szia Jules! – ugrott anya nyakába, akinek különös kedvence volt energikus barátnőm. De hiszen ki ne imádná, én is oda vagyok érte.
- Ash drágám, már úgy hiányoztál! – búgta anya, pedig kb. három napja sincs, hogy utoljára találkoztak. - Gratulálok a filmhez, csak jókat hallani róla – mosolygott.
- Köszönöm. Hallom te is új filmen dolgozol – kezdte Ash.
- Igen, de még elég kezdetleges állapotban van. Elég sok dolgot kell javítani a forgatókönyvben, de már kiadtam az utasításokat – na, akkor ezen balhézott tegnap. – Be is kell mennem, hogy a körmükre nézzek. Örülök, hogy láttalak és jó bulizást lányok – egy újabb ölelés, kedves puszi nekem, majd mosoly mind a kettőnknek és végre lelépett.

Ash felém fordult, összedörzsölte a tenyerét és a kezem megragadva vonszolt az emeletre. Én, meg mint, aki a kivégzésére igyekszik, haladtam utána.
Körülbelül úgy is éreztem magam. Miután lezuhanyoztam, azonnal sminkelni kezdett, majd a hajam hullámosította be egy kicsit, és végül a ruhásszekrényemhez lépett. De ezt nem hagytam. Kiválasztottam egy farmert, és miután Ash kiakadt, végül egy pántos, mélyen dekoltált fekete felsőt erőltetett rám. Ennyi még bele fér, sőt örülhetek, hogy ennyivel megúsztam – gondoltam.
Ő pillanatok alatt rendbe tette a haját, a sminkjét, majd hívott egy taxit.
- Elárulod, hova megyünk? – kérdeztem tíz perc néma csönd után. Nem jellemző rá, hogy tíz percig csukva van a szája.
- Egy bárba – vigyorgott. Sóhajtva fordultam ki az ablakon, és kezdtem figyelni az éjszakai város fényeit.

Öt perc múlva már meg is érkeztünk a célhoz. Már kívülről láttam, hogy ez nem az én ízlésemnek megfelelő hely. De úgy voltam vele, hogy félre az előítéletekkel.
Ash biztos mozdulatokkal haladt az ajtó felé, mikor a biztonsági őr megalította. Cuppogva előkotort egy kártyát, majd az ember képébe nyomta. Ezek után a bácsi, vigyorogva nyitotta ki az ajtót előttünk.
Mikor beértünk a díszkivilágított terembe, egyből megakadt a szemem a bárpulton. Elég sok pia volt felhalmozva, így tudtam, hogy egy jónak ígérkező estének nézek elébe. Ma nem terveztem józan maradni. Ash karon ragadott és átvágva a tánctéren – ahol egyenlőre alig lézengett pár ember-, egy asztalhoz vonszolt. Nikki vigyorogva ugrott a nyakamba, majd visszahuppant Kellan mellé. Kellan is szívélyesen üdvözölt, jó erősen szorított az izmos mellkasára, amibe kis híján belefulladtam. Beültünk hát melléjük az U- alakú boxba ,és Kellan már intett is a pincérnek.

- Tequilázol velem, csini csaj? – fordult felém vigyorogva.
- Még jó! – mosolyogtam vissza.
- Belevaló, ezt meg kell hagyni – vihogott és rendelte is. A pincér vigyorogva kihozott, egy tálka szeletekre vágott citromot, a sót és egy üveg Tequilát. Egyre közelebb éreztem magam a célomhoz, vagyis a részegséghez. Kellannal éppen, hogy csak túl voltunk az első körön, mikor újabb két ember csatlakozott a kis társaságunkhoz. Majdnem lefordultam a padról – és nem a pia miatt -, mikor felfogtam, kit is látok megint. Mr. ego teljes valójában közeledett az asztalunk felé, Jackson társaságában. Éppen valamin nagyon vihorásztak, de amint meglátott lefagyott a vigyor a képéről. Én sem éreztem másként, az életkedvem is elment. Ha tudtam volna, hogy Ő is itt lesz…

- Kristen, megtennéd, hogy beengeded mellém Jacksont? – kérdezte Ash, egy száz wattos vigyorral. Ekkor esett le, hogy még mindig őket bámulom.
- Tessék? – suttogtam felé összeszorított fogakkal. Ő sem gondolhatja komolyan, hogy Rob mellé fogok ülni.
- Enged mellém Jacksont, kérlek– ismételt, még mindig vigyorogva. Jacksonra néztem, aki értetlenül, de kedves arccal nézett rám. Rámosolyogtam, majd, mint akinek a fogát húzzák felkeltem és beengedtem. Nikki mellé pillantottam, ahol volt még egy hely, de mire mozdulni akartam volna, kicsúszott, egész a pad szélére. Az egész sor csúszott, hogy helyet csináljanak nekem és ennek a…a… szóval Robnak. Vártam, hogy leüljön, de csak rám vigyorogott.
- Hölgyeké az elsőbbség! – és nyájasan a pad felé mutatott.
- Milyen figyelmes – morogtam az orrom alatt és bemásztam az új helyemre. A Mr. sem tétlenkedett, becsusszant mellém, aztán már intette is le a pincért, hogy rendeljen egy sört. Én Kellan felé fordultam - nem szándékoztam többet foglalkozni a mellettem terpeszkedő, zavaró tényezővel-, és még egy körre buzdítottam.

Már zsinórban a harmadik kört toltuk le, mikor Kellan Robot is megkérdezte, hogy nem száll-e be.
- Kölcsönadod a poharadat, Kristen? – kérdezte vigyorogva.
- Persze – toltam elé heves mozdulattal. – A számat ne adjam kölcsön? – kérdeztem gúnyosan, mire még szélesebb lett a vigyora. Ekkor már tudtam, hogy ezt kár volt. De talán a piának köszönhetően sem gondoltam végig, hogy milyen kétértelmű is ez a mondat, csak kicsúszott a számon.
- Hmm, ez nem is rossz… - kezdte.
- Vedd úgy, hogy ezt nem mondtam – ráztam meg a fejem, mire leolvadt a mosolya. Egy pillanatig maga elé bámult, de miután Kellan kitöltötte neki az italt, a rituálé után megitta.
Micsoda kertén vagyok, itt adom a lovat alá. Ez is csak én lehetek.

Elővettem egy szál cigit, de a gyújtom hiába kerestem, nem találtam. Egyszer csak az orrom elé toltak, egy égő öngyújtott. Meglepetten néztem fel Robra, miközben odatartottam a cigim. Meglepő gesztus volt tőle, valahogy arra számítottam, hogy hagyja, hogy szenvedjek és megvárja, még tüzet kérek. Na jó, azért nehogy elájul tőle, Stewart! Belenéztem a szemébe, amiben most nem láttam a várt hidegséget, sem az önelégültséget, sőt semmi taszító dolgot. Mégis kifürkészhetetlen volt számomra. Elmerültem az arcomat vizslató, szürkéskék szemekben és azt hiszem, levegőt venni is elfelejtettem. Azt hiszem ez a néhány pillanat mind kettőnkre nagy hatással volt. Rob zavartan elkapta a tekintetét, és én is hasonló képen cselekedtem. Elvette a tüzet, ami kis híján porrá égette a cigim végét. Amit én észre sem vettem volna.

- Köszönöm – nyögtem ki, és elnéztem az éppen valami viccen nevetgélő társaság másik fele felé.
- Nincs mit – hallottam a szintén bizonytalan hangot. Kellan javasolt még egy kör Tequilát, amit szívesen fogadtam.
Egy ideje már csak Kellan mesélt vicceket, amin mind nagyon jókat szórakoztunk, kivéve egy embert. Ő csak egymás után hajtotta fel a söröket, csak néha mosolyodott el, egyébként maga elé bámult, vagy rajtam legeltette a szemét. Az utóbbit általában csak éreztem, mert kerültem vele mindenféle szemkontaktust. Egy ideje már eléggé kellett pisilnem, de valahogy nem akartam megkérni, hogy engedjen ki. Reméltem, hogy ennyi sör után neki is ki kell mennie, de nem úgy tűnt, mint aki a közel jövőben, könnyíteni készül magán. Így összeszedtem minden bátorságom és megkértem, engedjen ki. Éppen valamilyen gondolatából zökkenhettem ki, mert eléggé meglepődött mikor hozzá szóltam. Mikor szavaim értelme eljutott a tudatáig, felpattant és kiengedett. Nikki is velem tartott.

Miután végeztünk és visszaindultunk, Nikki lelépett a bárhoz, mondván, hogy szerez magának még valami piát. Azt asztalhoz érve Kellan azonnal megkérdezte, hol van Nikki és miután közöltem vele, Ő is oda ment, hogy szemügyre vegye a kínálatot, bár még volt az üvegben Tequila. Megint meg kellett volna kérnem Robot, hogy engedjen be, de nem füllőtt hozzá a fogam. Viszont Jack és Ash, nem úgy néztek ki, mint akiket arrébb lehet lökni, nagyon el voltak foglalva. Ezek szerint nincs más választásom.
- Öhm, beengednél? – léptem mellé.
- Persze – mondta, és hátrébb csúszott a padon. Most hülyének néz vagy szívat?
- Úgy értem, felkelnél és beengednél? – próbáltam világosabban fogalmazni.

- Nem. Így is beférsz! – vetett rám egy kihívó pillantást és várta, hogy mit csinálok. Idegesen fujtattam egyet. Ahogy akarod, te bájgúnár. És én még kezdtem abban reménykedni, hogy a látszat csal. Mióta is hiszek én még a tündérmesékben? Elkezdtem bemászni a helyemre, már átléptem mind a két lábammal rajta, mikor egyik ujjával, éppen hogy csak hozzáért a combomhoz. Semmiségnek tűnhet, engem mégis sikerült annyira kizökkentenie vele, hogy összeakadtak a lábaim. Rob pedig erre rásegített, így az ölében kötöttem ki. Miután felfogtam mi is történt, felnéztem rá, de nem kellett volna. Olyan átható tekintettel nézett, hogy szinte beleszédültem. Viszonoztam tekintetét, de szinte csak bámultam. Rob felemelte a kezét, és elsimított egy előrehullott tincset az arcomból, vissza a hátam mögé. Ez még, mindig nem a vég volt.

Keze lesiklott a kulcscsontomra, majd onnan a karomon át, lefelé, hogy végül a combomon pihenjen meg. Annyira közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem ütemesen emelkedő mellkasát. A szívem nekem is vad vágtába kezdett, és ez csak erősödött, mikor Rob elkezdett felém hajolni, átvágva a már így is jelentéktelen távolságot.
- En…engedj el – nyögtem, de hangom még nekem is nevetségesen gyenge volt.
- Nem! – suttogta, majd ajkai megtalálták az enyémet. Szédülni kezdtem, és, mint a múltkor, már most sem volt egy épp gondolatom sem. Nyelve ajkaim közé siklott, én meg mint egy jól nevelt kislány, nem tiltakoztam tovább. Hagytam, hogy az események magukkal sodorjanak, és nem foglalkozva a következményekkel, visszacsókoltam. Talán meglepte, hogy hagyom magam. Egy pillanatra megdermedt, de aztán újult erővel vetette bele magát. Zihálva rántott közelebb magához, miközben nyelve kíméletlen játékot űzött az enyémmel. Először ujjaim még csak a tarkóján kőröztek, majd beletúrtam kócos hajába, hogy megkíséreljem a lehetetlent, és még közelebb húzzam a fejét.

Mikor elszakadtam tőle, hogy levegőt kapjak, ő nem tétlenkedett. A nyakamon folytatta akcióját és beleborzongtam, ahogy nyelvét éreztem végigsiklani a felperzselt bőrömön. A fejem, hogy nem éreztem csókját, valamennyire kitisztult és rájöttem, hogy ezt nem kéne. Még mindig a levegőt kapkodva toltam el magamtól. Értetetlen szemei csalódottságot tükröztek, de mivel nem akartam egy újabb pipa lenni a képzeletbeli noteszában, összeszedtem magam és kiszakítottam magam öleléséből, hogy visszacsússzak a helyemre.
- Ne merd még egyszer! – morogtam neki, mikor már biztosan ültem a helyemen.
- Nem tiltakoztál – vetette a szememre zord arccal, majd a söre után nyúlt.
- Akkor sem! – nem bírtam semmi ész érvet kinyögni, mivel valóban nem úgy cselekedtem, mint aki nem akarja. Be kell látnom, nagyon is élveztem, akármennyire is tiltakozik az agyam, valami van benne, ami nem hagy szabadulni.

- Majd meglátjuk – motyogta, és immáron elégedett tekintetét fúrta az enyémbe. Szívesen a képébe vágtam volna valami ütőset, de nem jött. Megszólalni sem bírtam. Inkább fogtam a Tequilát és lehúztam még két pohárkával, bár már így is elég volt bennem. Próbáltam az egész elmebajomat is erre fogni.
Ahogy körbenéztem, megnyugodtam, hogy senki nem volt szemtanúja a társaságból, az imént zajlottaknak. Ash és Jack úgy viselkedtek, mint akiknek nem is létezik a külvilág.
Nikki és Kellan is visszatértek, Robhoz azóta sem szóltam egy szót sem.
- Kellan, jössz táncolni? – kérdeztem, és mér fel is keltem.
- Szívesen – mondta, majd karon ragadta Nikkit, és már indultuk is a táncparkett felé. Nem vagyok egy igazán táncolós fajta, de most mindegy volt mit csinálok, csak ne mellette keljen ücsörögnöm. Már az is biztos volt, hogy ellenkezni nem nagyon tudok, vagyis jobb, ha minél messzebb vagyok tőle.

Kicsit kirekesztettnek éreztem magam ebben a helyzetben. Ugyanis Nikki és Kellan, nem éppen táncnak neveztető dolgokat műveltek mellettem, annak ellenére, hogy Nikkinek emlékeim szerint pasija (!) van. Mondjuk, semmi csók, vagy ilyesmi nem történt, mégis szinte izzott a levegő köztük. Én meg egyedül táncikáltam mellettük. Egyszer visszatántorogtam az asztalhoz, hogy magamhoz vegyek még egy kis alkoholt, de már csak Ashleyt és Jacksont találtam ott.
Már éppen azon kezdtem gondolkodni, hogy hol van a harmadik, mikor észrevettem a pultnál. Egy sört iszogatott, miközben egy szőke cicababa szórakoztatta. Jellemző! Próbáltam nem foglalkozni vele és engem is meglepett, hogy mennyire nem megy. Miután ismét Nikkiék mellett táncoltam, észrevettem, hogy milyen sokszor kutatom Robot a tekintetemmel. Látszólag semmi különöset nem csináltak, csak beszélgettek. Aztán észrevettem, hogy Rob is engem figyel.

Kitartóan álltam a tekintetét, miközben igyekeztem minél szexiben tekergetni a csípőm. Nem tudom, mennyire jött össze. A cicababa nevetve végigsimított Rob karján, én meg abban a pillanatban lemondóan lesütöttem a szemem, és másfelé fordultam. Ebből is látszik, hogy egy numera kell neki, én is erre kellek. Hamarosan viszont, két kéz szorult a csípőmre. Hátrafordultam, hogy mégis ki az, akit el kell küldenem melegebb éghajlatra. Meglepetten vettem észre, hogy magához, a vámpírkirályhoz van szerencsém. Vajon mit akar már megint? Áh, biztos elküldte a szőke.
- Na mi van, lekoppintott a cicababa? – kérdeztem, és nem is tagadhattam volna le az elégedettséget a hangomban.
- Engem? – nevetett fel. – Én koppintottam le őt! – közölte, mintha magától értetődő lenne.
- Hát persze – hagytam rá. Valóban nehéz lett volna elképzelni, hogy valamelyik is lekoppintja. És most már én is beálltam a sorba?

- Csak nem féltékeny vagy? – búgta a fülembe, és még közelebb rántott magához.
- Nagyon – sóhajtottam színpadiasan. Még magamnak is nehezen vallottam be, hogy valahol tényleg megérintett és valamit okozott bennem, ahogy egy másik nővel láttam. De ez nem féltékenység, Stew! Csak haragszol rá, mert mindenkinél bepróbálkozik, aki él és mozog. – Na elég – elakartam indulni, hogy messzebb kerüljek tőle.
- Hova-hova? – és visszarántott magához. Ahogy testünk összesimult és karjai birtokba vettek, nem bírtam, de nem is nagyon próbáltam elhúzódni. – Csak egy kis tánc – suttogása a fülem mögül jött, majd ajkait végighúzta a nyakamon. Egy újabb borzongást tudhatott magáénak. Egyik keze újra a csípőmet szorította, míg másik az alhasamra nyomódott, és szorosan az ágyékához préselte a fenekem. Hangosan nyeltem egyet, ahogy együtt kezdett mozogni a csípőnk, a zene ritmusára.

Folyamatosan feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon mégis, miért nem lököm el a francba. De nem, valami nem hagyta, hogy ezt tegyem. Az agyam folyamatos harcot vívott a testemmel. Veszített. Az alkohol és a Rob miatt érzett mámorban, nagyokat lélegezve hagytam, hogy orrával újra és újra végigsimítsa a nyakam, a vállam. Aztán már nem csak az orra volt, ami kényeztetett. Finom csókokat lehelt a nyakamra, amitől szaporábban kezdtem venni a levegőt. Ez neki is feltűnt, mert a következő pillanatban maga felé fordított, és úgy vont magához közel, karjai bilincsében voltam megint. Egyre közeledett az arca.

- Nem csináld, kérlek – próbálkoztam ezúttal szép szavakkal.
- Miért? – kérdezte vigyorogva.
- Mert…mert nem tudok ellenkezni – sóhajtottam kétségbeesetten.
- Akkor, engedd el magad – közölte győzelemittas hangon, és nem törődve a figyelmeztető pillantásommal ismét megcsókolt. Ebben a pillanatban összerogytak a lábaim, Rob pedig utánam kapott…