1. fejezet: Érdekes találkozás

Akkor jöjjön az első fejezet, aztán meglátjuk, milyenek a visszajelzések.:D Remélem tetszeni fog nektek Briannám és Angyalkám története. Csak azért az övék, mert nekik kezdtem el írni, még májusban.:) Kérlek, írjátok le, mit gondoltok, mert én bizonytalan a továbbiak felrakásával kapcsolatban…Olyan fura!:D
Mind egy. Jó olvasást. Puszi, Lady


- Kristen…KRISTEN! – úgy ugrottam ki az ágyból, mint akit hidegvízzel öntöttek tarkón. Bár az érzés hasonló volt. Arra sem lehet rosszabb kelni, mint anyám sápítozására. Azt hittem atombomba támadás érte Amerikát, de legalábbis egy meteor csapódott be a házunk mellett. A hangja olyan kétségbeesett és felbőszült volt. Egy hullát is visszahozott volna az életbe.
- Mi van? – nyögtem, miközben a fejemre húztam a párnát.
- Először is nem mi van, jaj már ezerszer megmondtam, hogy ez nem az a stílus, amit elviselek, kislányom – balablabla, kb. ennyit fogtam. – Másodszor pedig, a telefonod vagy fél órája megállás nélkül zenél, szóval jó lenne, ha lennél szíves lefáradni és felvenni! – utasított, majd meghallottam a trappolást a lépcsőn. Nem mertem megkockáztatni, hogy visszaalszom, mert aknavetővel fogja berobbantani az ajtóm, az tuti.
Magamra kaptam az első pólót, amit megláttam, és levergődtem a konyhába. Miért is hagytam lent tegnap a telefonom?!

Töltöttem magamnak némi kis koffeint, majd azzal és egy cigivel a kezemben, az erkélyre siettem. Kilenc nem fogadott hívás állt a kijelzőn, és mind egy személytől: Ashley! Ha nem hívom vissza, itt vérontás lesz. Csupa elmebeteggel vagyok körülvéve…
- Végre, már azt hittem történt veled valami! – kezdte rögtön, ideges hangon az osztásomat.
- Miért hívtál? – tértem rögtön a lényegre, a magyarázat helyett.
- Miért?! – méltatlankodott – Gondolom már el is felejtetted!
- Dehogy! – vágtam rá azonnal, bár fogalmam sem volt miről van szó.
- Akkor jössz? – kérdezte, már ezerszer jobb kedvel.

- Ho…hogyne – dadogtam, kicsit félénken, mert igazából azt sem tudtam, mire mondok igent. Bár jobb, mintha Ash kiakadna, hogy elfelejtettem.
- Juj, nem hittem, hogy tényleg eljössz! Imádlak…
- És mit vegyek fel? – kérdeztem félve. Erre vagy fél perc döbbent csönd következett.
- Egy premierre? Kristen, kérlek ne fárassz! Az After partira hozhatsz váltóruhát, de szerintem felesleges… - a további szavakat már nem hallottam. After parti…premier…BASSZA MEG!!! Most tudatosult bennem, hogy mire is bólintottam rá. Vissza nem mondhatom, mert akkor rájön, hogy elfelejtettem, és azt sem tudtam mire mondok igent! Akkor pedig halálra sértődik, és megjegyzem jogosan, mivel ez neki fontos, én meg a legjobb barátnője vagyok…
- Föld hívja Kristent! – visított.
- Igen, rendben… oké – nyögtem.

- Jó, akkor ötre ott vagyok! Szeretlek! – és már ki is nyomta. Atya isten…ötre értem…ide…és aztán...JUJ! A telefonom órájára pillantottam, amin kettő óra szerepelt. Jézus…
- Anya! Kell nekem egy ruha, egy premierre, MOST! – hadartam, mikor elkaptam valahol a nappali közepén.
- Mi van? – kérdezte, mint aki teljesen idiótának néz.
- Mondom egy ruha, egy premierre, most! – ismételtem. Megrökönyödve nézett rám, de már hívta is Jasminet, akivel ős idők óta kebelbarátnők és nem mellesleg Hollywood egyik legkeresettebb tervezője.
- Beviszlek a szalonba, és ott keresnek neked valamit. Gyere – felrohantam a szobámba, letusoltam, és már útrakész is voltam.

…

- És milyen premier lesz? – kérdezte Jasmin izgatottan, miközben már vagy a hatodik ruhát adta rám.
- Huh – mi is a neve? Gyerünk Kristen a legjobb barátnőd szerepel benne, tudnod kéne. Ráadásul ez már a harmadik rész! Talán nem ártott volna megnézned az első…és a másodikat… Jasmine érdeklődve várta a válaszom. Hát ez ritka ciki! – Van ez a napjainkban eléggé hódító könyvsorozat, ami vámpírokról szól… Twilight! Igen, na annak a harmadik része – ujjongtam, mert még a címe is eszembe jutott.
- Hm, az biztos jó lesz – erre csak mosolyogva bólintottam, de közben tudtam, hogy ekkora kínokat, amiket majd ma kell kiállnom, soha nem kívánok senkinek. Jasmine, azt is elintézte, hogy megcsinálják a hajam, sőt még a sminkemre sem volt gondom.

- Le ne ülj! – mordult rám anya, mikor szerettem volna helyet foglalni a konyhában. – Még baja lesz a ruhának – sóhajtva álldogáltam a konyhában, míg meg nem szólalt a telefonom.
Fejvesztve menekültem egyik pokolból a másikba. Ash, a taxiban majd szét szedett, amiért így kicsíptem magam. Mondjuk, valóban elég jól néztem ki. Ez a szűk kis barnás ruci, amit Jasmin végül kiválasztott nagyon szexi volt. Pánt nélküli, rövid és tökéletesen testhez simuló, sejtelmesen kihangsúlyozva minden fontos testrészt. Hogy minek, azt nem tudom. Nem pasizni megyek.
Próbáltam úgy tenni, mint akinek valamennyi kedve azért van az egészhez, nem akartam megbántani Asht.

Mikor megérkeztünk, még nem szállhattunk ki azonnal, várnunk kellett a jelre. Aztán végre bekopogtak az ablakon, és mi egy bájvigyorral kiszálltunk a taxiból. A tömeg egy emberként kezdte skandálni Ash nevét, amint észrevették, habár nem is ő a főszereplő. Szerettem volna lelépni és valami hátsó kijáraton bemenni, de nem hagyta. Szigorúan maga mellett vonszolt a szőnyeg közepére, és büszkén pózolt velem. Mikor megkérdezték, kit hozott magával, csak kedvesen annyit felelt: „a legjobb barátnőmet”.
Egyre jobban kezdtek zavarni a vakuk, és hiába éreztem magamon több száz ember pillantását, mégis úgy éreztem, mintha egy valami forró égetné az arcom oldalról. Zavartan oldalra kaptam a tekintetem, mire észrevettem, hogy nem is akárki bámul engem.

Ő volt a film sztárja, a híres hólyag Robert Pattinson. Bizony, az a beképzelt tuskó le sem bírta venni rólam a szemét. Legalábbis így éreztem. A tekintete szinte perzselte a bőröm. Ahelyett, hogy a kamerákba bámult volna, engem nézett szinte tátott szájjal. Nem volt messze tőlünk, alig öt méter választott el minket egymástól. Visszanéztem magam elé, és tovább mosolyogtam, holott biztos voltam benne, hogy még mindig engem néz. Éreztem!
Pár perc múlva Ash ott hagyott, mert felszólították, hogy menjen, és pózoljon egy kicsit a kollégákkal. Én csendesen a hátérbe húzódtam, hogy megvárjam, míg végez.

Kedvenc hírességem azonnal Ash oldalán termett, átölelte, majd együtt vigyorogtak a kamerába. Nem bírtam nem észrevenni, ahogy Ash fülébe suttog, majd nevetnek egyet. Mikor Ash visszaindult hozzám, Robert még elkapta a kezét, és valami bizalmasan – vagyis úgy tűnt – oda súgott neki. Ash egy vállrándítással felelt, majd mosolyogva visszasétált mellém.
- Mehetünk? – kérdezte, mire belé karoltam és bólintottam.


Egy óriási teremben volt a vetítés, nekünk valahova középtájra volt helyünk, ott is a sor széléről az ötödik és hatodik szék. Ezzel nem is lett volna problémám, ugyanis simán be tudtunk volna menni, ha az a bájgúnár nem terpeszkedik a harmadik széken, maga mellett a menedzserével. Ash felszabadultan vágtatott be a szúk helyen – persze, hiszen kollégák, talán még barátok is-, nekem viszont már nem ment ilyen könnyen. Teljesen zavarba jöttem, ahogy megint enyém lett a figyelme. Újra magamon éreztem a perzselő érzést, és fogalmam sem volt, hogy mégis mi ez. Lassan elindultam befelé, de a jelek szerint túl sokáig tétováztam.

Éppen hogy csak Mr. nagyképű elé érkeztem – akinek egy pillanatra rabul ejtett, kíváncsian fürkésző szeme -, valaki sürgősen ki akart jutni a sorból, de én ott voltam akadálynak. Idióta módra, össze-vissza kezdtem forogni Pattinson előtt, mire két erős kéz szorult a csípőmre, és mindenféle tétovázás nélkül szorosan magához vont. Teljes testel simultam neki hátulról, amitől hírtelen nagyon meleg kezdett lenni a teremben számomra. Túl szorosan szorított magához, jobban mint kellett volna. Ezer pici szikra pattogott testemben, ott ahol összeért az övével. A nő elhald előttünk, de Ő még mindig nem eresztett. Mintha pillanatragasztóval ragasztottak volna minket egymáshoz. Én sem bírtam mozdulni. Aztán észbe kaptam és kicsit megköszörültem a torkom. Erre már feleszmélt, és amilyen hirtelen elkapott, olyan hírtelen engedett is el.

Nem mertem rá hátranézni, nem is értem mi volt ez az egész. Szédelegve másztam Ash mellé, aki úgy tűnik nem vett észre semmit az egészből. Még mindig libabőrös voltam. Lopva odapillantottam, de Robert csak üveges szemmel meredt, az egyenlőre még fekete képernyőre. Lenéztem a csípőmre, ahol nemrég még a keze szorított magához, és aminek szinte bizsergett a helye. Megráztam a fejem, ez még nekem is képtelenség volt, és Ash felé néztem. Éppen a telefonját nyomkodta. Egyszer csak lehuppant mellém valaki, majd rám mosolyogott.
- Huh, azt hittem lekésem a saját filmem vetítését! – vihogott. – Csak az utána lévő parti éltet, és a temérdek alkohol, aminek a segítségével matt részeg lehetek ma – sóhajtotta. Ekkor már biztos voltam benne, hogy ezt a csajt kedvelni fogom.

- Jah Kristen, ez Nikki! – eszmélt fel Ash, majd visszabámult a telefonjára.
- Nikki Reed – nyújtott kezet.
- Kristen Stewart – kezet ráztunk.
- Te vagy Ash legjobb barátnője… már sokat mesélt rólad és tudom, hogy szeretsz piálni. Azt hiszem jóban leszünk – ezzel csak mélyen egyetérteni tudtam. Kicsit kínosan éreztem magam, ezek szerint Ash mesélt neki rólam. Nem úgy, mint nekem. Én szinte semmi nem tudok a kollégáiról, akikkel már a harmadik közös filmet csinálta. Mondjuk soha nem is kérdeztem… Robert Pattinsont természetesen tudtam ki, hiszen tőle hangos a média. A tini lányok álma, a tökéletes vámpír, aki a való világban csak egy beképzelt tapló.

Nem tudtam tovább töprengeni, mert elkezdődött a film. Azt hiszem elmondhatom, hogy soha ilyen unalmas filmet még nem láttam. Jó ez azért nem igaz, de…Talán, ha értettem volna miről szól, de így se füle, se farka nem volt számomra.
- Na, ezen is túl vagyunk! – sóhajtott Nikki. – Akkor a bulin látlak – bólintottam, aztán már ott sem volt.
- Tetszett? – kérdezte Ash kifelé menet.
- Nagyon – hazudtam, de úgy tűnt elhiszi. A barátnőm részei valóban tetszettek, így nem is akkora a hazugság.


Nagyon hamar oda értünk az útoparti helyszínére. Egy nagy bár volt, ami át volt alakítva, és kicsit fel volt díszítve. Ash rögtön egy asztalhoz vezetett, ahol – legalábbis szerintem – a cast többi tagja üldögélt. Amint megláttam Nikkit, nem mellesleg egy vodkás üveggel a kezében, már biztos voltam benne, hogy ők azok. A híres Twilight alakulat.
- Kristen, csüccsenj le! – intett Nikki, mikor oda értünk. A hangjából, és a bágyadt mosolyából meg tudtam állapítani, hogy már koránt sem józan és, hogy a vodkás üveg felének eltűnéséért is egyedül ő a felelős.
- Ide mellém! – ütögette meg maga mellett a helyet, egy kigyúrtabb fazon.

- Kristen ezek itt a többiek! Kellan, – mutatott a nagyobb darabra. – Nikkit, már ismered, Ő Jackson, Elizabeth, Peter, Xavier és Taylor – sorolta a neveket, én meg igyekeztem mindet megjegyezni. – Többiek! Ő pedig a barátnőm, Kristen – mondta gyorsan, majd lehuppant Jackson mellé. Valahogy pont így képzeltem el őket. Ash átvetette a lábát Jackonén, miközben a fickó átölte. Igaz, mindig mondja, hogy csak barátok. Lehet Ash részéről valóban ennyi, de megeszem a kalapom, ha Jackson nem akar többet.
- Honnan ismeritek egymás? – zökkentett ki a gondolataimból Kellan kérdése.
- Még gyerekkorunkból. Egyszer egy filmben szerepeltünk, és azóta barátnők vagyunk – feleltem neki.

Közben ez a Peter olyan udvarias volt, hogy hozott nekünk egy-egy koktélt. Koktélt! Nem baj még nem ismernek… Közben Kellan idiótábbnál idiótább poénokkal szórakoztatott, amik olyan szarok voltak, hogy már jók. A végén már majdnem a könnyem is folyt.
- Rob miért nem jön ide? – kérdezte egyszer csak Elizabeth – azt hiszem így hívták -. Mindenki a pult felé bámult, így én is oda néztem. Az est fénypontja valóban ott ült, egymagában(!) a pultnál, és egy üveg sört szürcsölgetett.
- Nem tudom – vonta meg a vállát Kellan, majd ismét hozzám fordult. Ha nem láttam volna, hogy néha lopva Nikki felé pillant, hogy figyel-e rá, azt hittem volna, fel akar szedni. Nikki viszont csak a vodkával volt elfoglalva.

- Kristen! – szólt nekem Ash, és ahogy a képét elnéztem, nem előszörre. – Végre. Még szeretnék neked bemutatni valakit! – intett a fejével az asztal széle felé. Egy bozontos hajú, elég komor tekintetű férfi tekintetével találkozott az enyém. Maga Robert Pattinson volt az személyesen. Illedelmesen felkeltem a helyemről és felé nyújtottam a kezem.
- Kristen Stewart! – egy pillanatig habozott, már éppen úgy voltam vele, hogy hagyom a francba az udvariságot, mikor bátortalanul az kezei az enyémbe csúsztak. Ahogy a bőrünk érintkezett, olyan volt, mintha konnektorba nyúltam volna. Jó, egy áramütéshez nem hasonlítható, de valami kis dolog ott pattogott. Pont, mint mikor a film előtt…

Úgy látszott, neki is feltűnt a dolog, mert zavartan megköszörülte a torkát és a bemutatkozását követően elrántotta a kezét, helyet foglalt velem szemben. Az események hatására kissé ziláltan ültem le. Várjunk csak! Miről beszélek, milyen események? Hiszen ez semmi nem volt. Ilyen előfordul néha. Feszültségem elrejtése végett egy cigire gyújtottam, és tekintetünk ismét találkozott. Mikor felfogta, hogy észrevettem, amint engem bámul, zavartan elfordította a fejét, és Taylorral elegyedett nagyon érdekes beszélgetésbe. Vigyorogva ismét Kellan felé fordultam. Azt hittem az este ennél már nem is lehet „jobb”, de hamar bebizonyosodott, mekkorát tévedtem.

Mikor megjelent az utolsó hiányzó láncszem már biztos voltam benne, hogy most kerek ez a történet. Ő nem volt más, mint a szuperfilm másik sztárja, Madison Stone. Ash természetesen neki is bemutatott, de már az első pillanatban kiderült, hogy nem leszünk jóban. Miután végigmért, és nemtörődöm stílusban elfordult, már utáltam. Ezzel nem lettem jobb nála, de nem érdekelt túlzottan. Ezután minden figyelmével Robot tüntette ki. Mintha a többiek ott sem lennének, úgy csimpaszkodott rá. Mikor harsány vihogás már sértette a fülem, feléjük fordultam. Madison egyik keze Rob vállán pihent, miközben a másikat a mellkasán tartotta.

Valahogy furcsa érzésem támadt, ahogy elnéztem őket. De a legfurcsább ebben az összefonódásban az volt, hogy Rob egyáltalán nem figyelt rá. Ugyanis, mikor feléjük fordultam, a szemét megint rajtam pihentette, kezeivel pedig a sörösüvege matricáját babrálta. Kitartóan álltam a pillantását, várva, hogy mikor lesz neki túl sok ismét, de nem lett. Egy idő után én fordítottam el a fejem, és elnézést kérve elmentem a bárpulthoz. Talán még nem ittam eleget.
Kikértem magamnak egy újabb koktélt, mert meglepő módon nagyon is ízlett az előbbi. Vagy öt perecet kellett ott szobroznom, mire kézhez kaptam. Nagy hévvel magfordultam, és indultam is vissza az asztalhoz. Vagyis csak indultam volna. Valaki ugyanis megakadályozott benne, mivel túl közel állt a hátam mögött és, ahogy megfordultam, neki ütköztem. Én hátra ugrottam egy lépést, ahogy a koktél borult, így az én ruhám megúszta.

Nem mondható el ugyan ez az előttem álldogáló személy nadrágjáról. Ráadásul pont rossz helyre löttyent a nedű, pont az ágyéka mellé, ami úgy nézett ki, mintha bepisilt volna. Felnéztem, hogy lássam mégis kitől fogok bocsánatot kérni, mire ledöbbentem. Rob meglepett, majd zord tekintetével találtam szemben magam…