20. fejezet: Együtt

Miután megértekeztem Los Angelesbe, Ash azonnal hazavitt, elvégre anya születésnapja miatt jöttem ide. Egyetlen szülőanyám majd kicsattant a boldogságtól, mikor beléptem a házba. Mint kiderült már csak ránk vártak a vacsorával. Annak különösen örült, hogy Ash is velem tartott.

Másnap este pedig meglepetésként funkcionáltam. Ash elmondása szerint ugyanis Rob nagyon ki van készülve, hiányzom neki, egyszerűen rossz ránézni. Úgy éreztem barátnőm túloz kicsit, de ennek ellenére beleegyeztem egy esti buliba. Reggel boldogan hívott, hogy Robot is sikerült rávennie, úgyhogy kilenc körül érkezzek meg. Így tettem.

Azonnal kiszúrtam a kis társaságot, de Rob nem volt ott. Körbenéztem, de eleinte hiába kerestem, mígnem végül kiszúrtam. Éppen Ash szavait hazudtolta meg, ugyanis egy szőke nővel a karjaiban akadtam rá. Úgy döntöttem nekem ennyi elég is az estéből, és inkább olajra léptem.

Nem sokáig jutottam, mert ugyan bent úgy tűnt Rob nem vett észre, most mégis utánam jött. Percek alatt meggyőzött róla, hogy minden feltételezésem hibás volt, és a szobájában kötöttünk ki. Azokra az órákra teljesen sikerült kizárnom minden kételyem vele kapcsolatban, de azok az éjszaka folyamán ismét megtaláltak. Nem bírtam kiverni a fejemből, amit este láttam. A múltját tekintve pedig nem tudtam bízni benne. Enélkül pedig nincs értelme.

Ebben reggelre teljesen biztos lettem, ezért az erkélyen vártam, indulásra készen, hogy Rob felébredjen. Szó nélkül mégsem akartam itt hagyni.
Nem sokkal később elő is került, és azonnal édesen magához húzott. Kicsit meginogtam ugyan, de kitartottam az elhatározásom mellett. Még akkor is, mikor Rob győzködni kezdett, miután elmondtam neki, hogyan döntöttem. Fájt, jobban, mint eddig bármi, mégis biztos voltam benne, hogy jó döntést hoztam. A mi kapcsolatunk soha sem lehetne felhőtlen, hiszen bizalom nélkül eleve halálra van ítélve.

Otthon mégsem bírtam magamban tartani a könnyeim, mondhatni jócskán megsirattam a történetünk lezárását.
Ash hívott, nem először, hogy mégis mi van velem. Elmeséltem neki mindent, de nem mondhatni, hogy megértő félre találtam benne. Szerinte rosszul döntöttem…majd meglátjuk.
Össze kellett szednem magam, mert a látogatásom véget ért, estére újra Kanadában kellett lennem.

Szerencsére az éjszaka közepén érkeztem, így jócskán volt időm az út alatt is rendbe szedni magam. Nem akartam, hogy Garrett szomorúan lásson, mert nem úsznám meg a kérdezősködést. Akkora szerencsém nem volt, hogy ne ébren várjon, bár imádkoztam érte. Ugyan éjfél is elmúlt már mire a szobába értem, Garrett mégis fent volt. Éppen tévét nézett, az ajtó hangjára pedig azonnal felpattant.
- Szívem, szia – közeledett azonnal felém mosolyogva. – Úgy hiányoztál – zárt a karjaiba, mikor elég közel ért.

- Te is nekem – vettem elő a leghihetőbb hangszínem, és visszaöleltem. Próbáltam, nem arra gondolni, hogy mennyire nem erre vágyom most. Ezekkel a gondolataimmal mihamarabb le kell számolnom, különben meg fogok kattanni.
- Éhes vagy? Rendelek kaját – engedett el, és a telefon felé lépdelt.

- Nem. Ettem a repülőn – hazudtam gyorsan. Egy falatot sem ettem, de nem is voltam éhes most sem.
- Rendben. Gyere ide – nyújtotta ki a kezét. Nem mondhattam nemet, ezért újra a karjaiba bújtam. Azonnal meg is csókolt, én pedig igyekeztem elvezettel viszonozni. Természetesen ég mindig hatással volt rám, de már régen nem éreztem azt a bizonyos tüzet iránta. Viszont vissza kell zökkennem, úgy éreztem idővel menni is fog. Ráfogtam arra, hogy túl közeli a Robbal való elválás, és még meg kell gyászolnom…

- Jól vagy? – kérdezte ekkor, ezzel engem kizökkentve.
- Persze. Miért? – érdeklődtem.
- Nem tudom, olyan furcsa vagy – méregetett.
- Csak fáradt vagyok – legyintettem lazán. – Lezuhanyozom – nyomtam egy csókot a szájára, majd a fürdőbe rohantam. Nem szoktam bezárni az ajtót, de most ráfordítottam a zárat, hogy eszébe ne jusson utánam jönni. Most nem lennék képes úgy viszonyulni hozzá. Ráadásul a zuhany alatt ismét legördült pár könnycsepp az arcomon.

Miután megembereltem, és meggyőztem magam, hogy minden rendben lesz, kiléptem a fürdő falai közül. Emlékeztettem magam, hogy a helyes döntést hoztam.
Garrett már az ágyban várt rám. Óriási ásítások közepette feküdtem mellé, ezzel jelezve, hogy hulla vagyok, hogy még csak eszébe se jusson közeledni felém. Szerencsére nem tette, csak átkarolt. Percekkel később már aludt is, velem ellentétben. Sokáig virrasztottam még, és győzködtem magam, hogy így lesz a legjobb.

Mázlimra az első három nap végig munkával telt, minden nap csak késő éjszaka kerültünk haza, és reggel korán mentünk is forgatni. Ez tökéletes volt a gondolataim elterelésére is.
Addig Ash sem zaklatott, hiszen nem voltam telefon közelben. Aztán csak elért.
- Végre, már azt hittem elütött egy kamion – morgott, mikor végre felvettem neki.
- Dolgoztam, Ashley – sóhajtottam.
- Tudom, de azért egy sms-t írhattál volna, hogy tudjam jól vagy – dorgált tovább.
- Jól vagyok – mondtam neki, miközben rágyújtottam a lakókocsim előtt. Éppen szünetem volt, két jelenet között.

- Tényleg? – kérdezte.
- Igen, miért ne lennék? – érdeklődtem hetykén.
- Nem is tudom, mondjuk Rob miatt?! – Nem volt egyértelmű, hogy ezt most kérdezi vagy állítja. Jobb szerettem volna, ha egyik sem, sőt elő sem jön a téma. Elsőre csak hümmögtem, majd nagy levegőt vettem, és motyogtam valami semmi bajom félét.
- Nekem nem tudsz hazudni, Stew – jött azonnal a válasz, cseppet sem kedves hangon.
- Nem hazudok – vágtam rá, talán túl gyorsan is.
- De!

- Jó. Kicsit rossz, de jobb lesz. – Szerette volna itt és most lezárni ezt végérvényesen, de nem is Ash lenne, ha hagyta volna.
- Nem tudom mennyire érdekel, de Rob nincs a toppon. Három napja, vagyis mióta elmentél nem lehet elérni. Nem veszi fel a telefont, és hiába dörömbölök az ajtaján, mintha ott sem lenne – vetette a szememre, mintha én lennék a hibás. Mondjuk, valóban én vagyok…
- De…de ugye nincs baja? – ijedtem meg, mikor teljesen felfogtam az imént felsorolt tényeket.
- Hát épp ez az! Nem tudom – felelte idegesen. – Tényleg megérni? Komolyan megérni neked?

- Ne kezd, kérlek. Most pedig mennem kell. Hívj, ha megtudsz róla valamit – hadartam, mert már integettek, hogy folytatnánk.
- Jó, de te is megpróbálhatnád hívni. Neked talán felvenné – mondta.
- Nem hinném, hogy ez jó döntés lenne – sóhajtottam.
- És mióta hozol te jó döntéseket? – nevetett fel keserűen.
- Szia, Ashley – mondtam, majd kinyomtam. Lehet, hogy a legjobb, de néha már én sem tudom minden sértését tolerálni.

Pufogva mentem vissza a forgatásra, Garrettenek fel is tűnt, hogy valami nagyon felhúzott. Csak annyit mondtam neki, hogy Ash és én kicsit összekaptunk.
Persze este megbeszéltük a dolgokat. Belátta, hogy nem dönthet helyettem, és mellettem kell állnia, hiszen ezért a barátom. Kérdeztem Robról, de semmi hír nem volt még mindig. Kezdtem egyre jobban aggódni… Péntek estére már sík ideg voltam, semmi másra nem bírtam gondolni csak arra, hogy Rob épségben legyen.

Garrett később végzett, pontban éjfélkor ért haza, én pedig még mindig a kanapén ültem a telefont szorongatva. Vártam, hogy Ash hívjon, hátha van valami hír. Garrett persze észrevette, hogy valami nincs rendben, hogy napok óta feszült vagyok. Nem mondtam semmit, csak, hogy fáradt vagyok. Úgy tűnt elhiszi, és elment zuhanyozni. Kihasználtam az alkalmat és felhívtam Asht, de semmi hír nem volt még mindig.

Gyorsan letettem, mikor a víz elzárult, és úgy tettem, mintha a tv-t nézném. Ugyan úgy nézett ki, hogy Garrett hitt nekem, de mégis érdekes arckifejezéssel ült le mellém a kanapéra. Ennél rosszabb csak akkor lett, mikor beszélni kezdett.
- Kristen, beszélnünk kell…

Robert

Letargia. Depresszió. Magány. Ezzel a három szóval lehetne jellemezni engem, múlt hét vasárnap óta. Miután Kristen elment, és én felfogtam, hogy örökre vége, magamba fordultam.
Egy hete nem mozdultam a lakásomból sehova. A nap nagy részében iszom.
Szép, napos vasárnap reggelre, vagyis inkább délutánra ébredtem. Nagyjából leszartam ezt is, semmi sem érdekelt. Csak az, hogy a napi pia adagom a szervezetembe kerüljön, és ne kelljen gondolkodnom.

Semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy mindenki hagyjon békén. Kivéve egy embert, de Ő meg békén akart hagyni. Úgy döntött örökre kizár az életéből.

Nem úgy mint a barátnője, Ash. Ő minden nap a lakásom ajtaján kopogott, pedig direkt nem adtam meg senkinek ezt a címet. Mégis kiderítette valahonnan. Szóval zaklatott. Első nap csak telefonon, de miután arra nem reagáltam, másnap már személyesen keresett fel. Persze sosem nyitottam ajtót, nem is jeleztem neki, hogy életben vagyok. Mégsem adta fel. Ma még nem jött, de ami késik, nem múlik. Bár már délután négy óra van, előbb szokott keresni.
Úgy döntöttem lezuhanyozom, amíg magamnál vagyok, de aztán ez ellen is hamar tenni fogok. Máris túl sokat gondolkodtam…

Jól esett a frissítő. Megettem a tegnapi maradék pizzát, majd egy újabb üveg Whisky társaságában a teraszra ültem. Előtte a boxerem fölé egy pólót is felkaptam, csak azért, ha a szomszéd néni kinéz, ne kapjon szívrohamot.
Éppen hogy csak meghúztam párszor az üveget, kopogás szakította felébe a meghitt pillanatot. Lemondóan elmosolyodtam, hogy Ash még mindig nem adja fel. Megfordult a fejemben, hogy behívom, megkínálom egy kis itallal, de hamar letettem róla, ugyanis hegyi beszédre nincs szükségem.

- Rob! – hallottam ekkor egy hangot az ajtó mögül. Egy pillanatra megállt a szívem, ugyan is ez Nem Ashley hangja volt, hanem…Nem, az lehetetlen. Lenéztem az üvegre, és rájöttem, hogy már hallucinálok is. Pedig még nem is ittam sokat, sőt sehol sem járok még. – Rob… – hallottam újra. – Én vagyok az, Kristen! – Lehunytam a szemem, de abban a pillanatban fel is pattant. Kristen! Rohanni kezdtem az ajtó felé, és egy pillanat alatt téptem fel. Elállt a lélegzetem, mikor tényleg Ő állt velem szemben. Egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, elég volt csak rám néznie.

- Istenem. Mit művelsz magaddal? – kérdezte kétségbeesetten, majd a mellkasomra tette a tenyerét, és befelé kezdett tolni.
- Tényleg itt vagy? – bámultam még mindig hitetlenkedve, majd merészen az arcára simítottam a kezem. És tényleg, nem foszlott semmivé, tehát nem képzelem. Igazi. Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy végigsimítsak az arcán.
- Tényleg – suttogtam, mikor kinyitotta a szemét, és rám nézett.
- Hogy-hogy? – kérdeztem értetlenül. Aztán eszembe jutott, hogy még régebben említette, hogy ma forgat utoljára.

- Aggódtam érted – mondta aztán. Persze… Kezdett letisztulni a dolog. Ash nyilván riasztotta, hogy nézze meg, élek-e még.
- Jól vagyok, láttad. Mehetsz is, biztos van jobb dolgod is – léptem el tőle. Talán kissé kemény voltam, de ideges lettem. Nem kell, hogy sajnáljon. Valami átfutott az arcán, talán csalódottság, amit nem értettem, de pillanatok alatt rendezte is a vonásait.
- Nem vagy – nézett végig rajtam újra.
- De! Még igen – céloztam itt arra, hogy még nem sikerült jól berúgnom, a mai napon.
- Nem megyek sehová! – jelentette ki, és közelebb lépett hozzám.

- Kristen, miért nehezíted meg? Menj a barátodhoz. – Szinte égette a torkomat, ahogy kimondtam, mégis jobbnak láttam, ha most lelép. Így is eléggé kivagyok.
- Nincs barátom.
- Kristen, ne szó… Hogy mondtad? – esett le az előző mondat jelentése.
- Nincs barátom – mosolyodott el félénken, mire két nagy levegőre volt szükségem, hogy válaszoljak.
- De Garrett…

- Szakítottunk – oszlatta el minden kételyem, azzal amit a szavamba vágva mondott.
- Ezt úgy értsem, hogy…
- Azért jöttem, hogy elmondjam. Ő sem hülye, és rájött, hogy valami nem stimmel velem egy ideje. Igazad volt, Ashnek is igaza volt… Nem szerettem. Nem szerethettem, mert másban vagyok szerelmes – nézett rám kissé félénken. Én éppen emésztgettem a szavait, képtelen voltam elsőre felfogni. Egy ideig csak tátogtam, úgy festhettem mint egy hal.
- Akkor?

- Szeretlek – mosolyodott el. Nekem is mosolyt csalt az arcomra ezzel.
- Én is szeretlek – léptem elé, mire mosolyogva a nyakam köré fonta a karjait.
- Sajnálom, hogy hülye voltam, és…
- Nem számít, csak az, hogy itt vagy – közöltem vele, és lehajoltam, hogy megcsókoljam. Régóta ez volt az első olyan csókunk, ami nem volt bűnös. Nem kellett titkolóznunk sem, végre szabadon szerethettük egymást.

Ahogy a testünk szorosan egymásnak préselődött, éreztem, hogy a jól ismert szikrák újra fellobbannak a testemben, és még szorosabban kezdtem ölelni Krist. Már jócskán belemelegedtünk, mikor levegő után kapkodva elhúzta tőle a fejét.
- Nem tudom, ezt most mennyire…szóval…mennyit ittál? – kérdezte összeráncolt homlokkal. Majdnem felnevettem, de helyette csak enyhén elmosolyodtam.
- Nem sokat – mondtam, és, hogy maga is megbizonyosodjon róla, egyik kezét az alsónadrágom elejéhez húztam.

Felnyögött, ahogy megtapintotta, hogy testem teljesen jól működik. Innentől kezdve nem is volt több kérdése, hanem a keze megmozdult, ezzel egy időben pedig ismét az ajkaim kutatta. Éhesen faltuk egymást, miközben elbotorkáltunk a kanapéig. Nem emlékszem a ruhák hogyan kerültek le rólunk, csak arra, hogy Kristen lassan mindenre kész férfiasságom fölé ereszkedik, majd még ennél is kínzóbb tempóban eltüntet magában. Csodás órákat töltöttünk együtt, szavak helyett tettekkel bizonyítottunk egymásnak. Majd egy közös zuhany után, ismét a kanapén simultunk össze.

- Nem is tudtam erről a lakásról – jegyezte meg, miközben egyik kezével a mellkasom simogatta.
- A nyilvánosság miatt szállodákban lakom. Ezt igyekszem titokban tartani, itt nyugtom lehet – magyaráztam neki az okot, amiért nem tud róla senki.
- Megértem – mosolyodott el, majd végigcsókolta a mellkasom, végül a számra adott egy rövid csókot.

- De most, hogy együtt vagyunk… - kezdtem félve, de a bólintása és a mosolya meggyőzött róla, hogy eddig nem tartja hülyeségnek. – Szóval arra gondoltam, hogy ide költözhetnél hozzám – nyögtem ki, majd lélegzetvisszafojtva vártam a válaszát. Eszembe jutott, hogy talán túl korainak fogja érezni, és várnom kéne ezzel, de a vágy, hogy magam mellett tudjam minden percben, erősebb volt.
- Lakjunk együtt? – kérdezte, de inkább mintha csak magában ízlelgette volna a lehetőséget.
- Szeretném, ha ez a dolog köztünk hivatalosabb lenne. Teljesen magaménak akarlak tudni, mindig – árultam el neki végül, mire mosolyogva ismét rám nézett.

- Segítesz holnap áthozni a cuccaimat? – érdeklődött aztán, amitől a szívem hevesebben kezdett verni.
- Bármit – húztam magamhoz egy csókra, majd visszahajtotta a fejét a mellkasomra. – El sem hiszed, mennyire boldog vagyok – mondtam, miközben meztelen hátát simogattam.
- Én is. Szeretlek, Rob – kúszott újra feljebb rajtam.
- Én is szeretlek, Kris. – Újra csókkal pecsételtük meg a vallomásunkat, majd összebújva tovább tervezgettük a közös jövőnket.

Én hittem abban, hogy ennyi küzdelem után végre sínen van a kapcsolatunk, és Kristen szavaiból is ezt szűrtem le. Ennél többre pedig egyenlőre nem volt szükségem, ennyi pont elég volt, hogy mérhetetlenül boldog legyek. Vele.

Vége

Igen, jól olvassátok. Ez lenne az utolsó fejezete ennek a történetnek. Már egy ideje gondolkodom rajta, hogyan is kellene lezárnom, és most ez valahogy adta magát. Szerettem ezt a történetet is, ahogy a többit, de már nem íratta magát úgy. Meg amúgy sincsen időm most két történetre…
Szóval méltóképpen lezártam Kris és Rob történetét ezen a blogon. Befejeztem, mert nem vagyok hajlandó a kezemből kiadni befejezetlen történetet. Ennyi tiszteletet megérdemel egy történet, ami sokáig a napjaim része volt.
Nektek pedig. Köszönöm, hogy velem voltatok 20 fejezeten keresztül, vártatok, olvastatok és véleményt alkottatok. Ti vagytok a blog szíve, hiszen nélkületek maximum magamnak írhatnám!:D Tehát köszönöm, 1000x is.
Nem kell félni, a másik történet megy tovább. Remélem, senki nem borul ki nagyon. Nem szeretnék fenyegető maileket kapni.:P Csak viccelek. Bárki írhat a chatbe, ide véleményt, illetve e-mailben is meg lehet keresni, aki úgy gondolja, van hozzáfűznivalója. Ezek a lehetőségek!!!
Még egyszer köszi nektek!(L)

19. fejezet: Érzelmek

Itt a következő fejezet. Nem kell pánikolni, a következőben kiderül, mi miért történik.:)
Jó olvasást kívánok hozzá!
Puszi, Lady



Robert

Nehéz szívvel hagytam el Montrealt, jobban mondva hagytam ott Kristent. Remélni sem mertem volna, hogy erre a szintre eljuthatunk, ahol a kapcsolatunk jelenleg tart. Annyit sikerült elérnem, hogy már nem olyan biztos magában, és valóban őrlődik köztem, és Garrett között. Alapjában véve ezt nem kívántam, nem akartam, hogy neki rossz legyen, de úgy kell döntenie, hogy mind a két lehetséges utat ismeri. Meg kellett neki mutatnom, én mit adhatok neki, hogy helyesen tudjon dönteni. Ami természetesen az én szemszögemből nézve, én lennék. Hiába tagadja, tudom mit érez irántam, és valamilyen szinten Ő is tisztában van vele. Ezt remekül bizonyítja az is, hogy mostanában hogyan viselkedett velem.

Hajlandó vagyok neki időt adni, persze az én türelmem is véges, egyenlőre nem szeretném semmire kényszeríteni, mert van egy olyan érzésem, hogy én húznám a rövidebbet.
Rettentően unalmasan teltek nélküle a napok, főleg így, hogy nem tudtam, mikor láthatom megint.
Ash hétvégén bulizni hívott, amihez nem sok kedvem volt, de végül úgy döntöttem elmegyek, legalább kifaggathatom Kristen felöl.

Mikor beértem a bárba, Ash már az asztalnál ült, Kellan társaságában, éppen valamilyen témában nagyon elmerülten beszélgettem. Köszönésre azért méltattak, de ennél többet nem nagyon várhattam tőlük. Mivel untam magam, úgy döntöttem a következő söröm a pultnál kérem ki, addig sem kell a hülyeségüket hallgatnom. Reméltem, hogy aztán lesz lehetősége kicsit kisajátítani Asht, hogy Kristenről kérdezgessem.

- Nahát szépfiú, csak nem egyedül vagy? – jött a kérdés a hátam mögül, pont mikor kikaptam a söröm. Hátranéztem, és egy szőke cicababával találtam szemben magam. Pont olyannal, amilyenekkel az elmúlt években mulattam az időt. Most mégsem hatott meg, sőt taszított még a látványa is.
- Nem, a barátaim ott várnak – vettem elő a kedvesen lerázó stílusom, de úgy tűnt, ne érti, mert ahelyett, hogy tovább állt volna, felbátorodva felém lépett.

- Remélem, nem sietsz annyira vissza – támaszkodott mellettem a pultra, úgy hogy a dekoltázsa kellőképpen megmutassa a lényeget. Az én szememet viszont egyáltalán nem vonzott, így csak sóhajtva elfordultam. – Hé, beszélgessünk kicsit – ragadta meg a karom, mikor a söröm megfogva menni készültem. Kissé kibillentem az egyensúlyomból, mikor hírtelen megrántott, ezért egyenesen a karjaiba rántott. – Ugye jobb itt – kacsintott nevetve, miközben egyik keze az arcomra rebbent.
- Nézd – toltam magamtól távolabb. – Nem akarok tőled semmit – mondtam neki kertelés nélkül, mire levette rólam a kezét.

- Pedig jó lett volna – biggyesztette le az ajkait.
- Sajnálom… - sóhajtottam, és közben a tömeg felé néztem. Ott pedig láttam valami olyat, ami belém fojtotta a szót. Nem voltam benne biztos, lehet csak a szemem káprázott, de mintha Kristent láttam volna kifelé rohanni. Megráztam a fejem, de addigra már nem volt ott. Lehet csak az elmém űzött velem gúnyos tréfát, mégis kifelé vitt a lábam, a csajt minden további magyarázat nélkül faképnél hagyva. Szinte rohantam át a tömegen, hiszen a szemem mégsem csalt, Kristen bizonyára éppen félreért valamit.

Kirohantam az épület elé, és idegesen körbe-körbe tekintgettem, de egyenlőre nem láttam őt. Kezdtem biztos lenni benne, hogy nem volt itt, csak én képzeltem oda, a hiánya műveli ezt velem, mikor megláttam valakit az utca másik oldalán haladni. Minden további hezitálás nélkül utána eredtem, mikor pedig elég közel értem, a nevén szólítottam.

- Kristen! – kiáltottam, mire az említett megállt, és megfordult. Hát mégsem tévedtem. Ebben a pillanatban ez csak a másodperc töredékéig fordult meg a fejemben, mert más foglalt le. A világ legbánatosabb szempárjával találtam szemben magam. Ez mégsem állított meg, sőt erőt adott, mert újra boldog csillogást akartam benne látni. Közelebb léptem, megkockáztatva, hogy faképnél hagy, de csak várakozott. – El sem hiszem, hogy itt vagy – suttogtam hitetlenkedve, mikor már elég közel értem.
- Most a legkevésbé sem szeretnék itt lenni – felelte erre, és most már nem csak a szemében láttam, hogy mennyire meg van bántva. A hangsúlya is jelezte ezt nekem.

- Mégis itt vagy. Miért? – kérdeztem, megkockáztatva egy mosolyt. A bent történteket pedig később terveztem megmagyarázni.
- Mert látni akartalak – jött az egyszerű felelet, ami nekem mégis annyit jelentett.
- Akkor most ne akarj elmenni – mondtam, és megkockáztattam egy simogatást. Óvatosan húztam végig a kezem az arcán, mire a szemit lehunyva nagy levegőt vett.
- Nem akarom elrontani a szórakozásod – villantak ekkor rám a szemei, amik most már haragtól csillogtak. Sóhajtva elvettem a kezem, és az övével kulcsoltam össze. Nem ellenkezett, pedig szinte biztos voltam benne, hogy fog.

- Nélküled nem érzem jól magam – jelentettem ki, mire felhorkant, és most már el akarta rántani a kezét, de nem hagytam. – Tudom, mit hiszel. Hidd el nekem, hogy éppen leráztam a csajt, semmit sem terveztem vele. Taszított, ránézni sem bírtam – magyaráztam neki a bent látottakat. Percekig némán bámult rám, majd közelebb lépett.
- Esküszöl? – kérdezte komolyan.
- Esküszöm – vágtam rá biztosan. Alaposan végigvizsgálta az arcom, majd mosolyogva a nyakam köré kulcsolta a karjait.
- Elhiszem. Bár azt sem vethetném a szemedre, ha csajoznál, hiszen én…

- Sss – tettem a mutatóujjam a szájára, ezzel megakadályozva, hogy folytassa. – Rajtad kívül senkit sem akarok, csak te kellesz. – Szavaimra egy pillanatra öröm villant a szemébe, majd átvette ezt a szomorúság. Nem értettem, de nem is akartam. Egy dolgot szerettem volna ebben a pillanatban, és meg is tettem. Vékony testét még szorosabban az enyémhez húztam, majd ajkaimmal az övét kerestem. Elárasztott az öröm, mikor hagyta magát, sőt a hajamba markolva falni kezdte az ajkaim.
- Menjünk…menjünk a szállodába – zihálta levegő után kapkodva, mikor elszakadtunk egymástól. Elmosolyodtam rajta, annyira édes volt, ahogy teljesen kétségbeesve, szinte esdeklően nézett rám. Erre vártam, mióta elhagytam Montrealt, ezért a kezét megragadva, egy taxi felé húztam.

Ott valamennyire sikerült visszafogni magunkat, bár Kristen keze nem egyszer kalandozott veszélyes helyekre, és ilyenkor minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne itt és most teperjem le, leszarva, hogy a sofőr végignézi.
A liftben már nem bírtam visszafogni magam, főleg azután, hogy Kristen direkt kínzott. Már a folyosón is úgy sétált végig, hogy csípőjét szexise ringatta, nyilván valóan nekem szánva a műveletet. Aztán a lift falának támaszkodott, engem olyan égető pillantásokkal jutalmazva, hogy azt hittem nem bírom ki, míg bezáródik az ajtó. Valahogy mégis erőt vettem magamon, viszont aztán nem volt megállás. Odaléptem hozzá, miközben szemeimet egy pillanatra sem voltam képes levenni az ajkairól. Megbabonázva figyeltem, ahogy a nyelvével benedvesíti az alsó ajkát, majd elvigyorodik. A nadrágom kezdett egyre szűkebb lenni, és azt akartam, hogy érezze, mit tesz velem.

Szorosan hozzátapadtam, ágyékomat nekidörgöltem. Felnyögött, ahogy felfogta, mit váltott ki belőlem máris, a kis játékaival. Percekig csak néztük egymást, a szikrák pattogtak köztünk, miközben úgy éreztem felemészt a pillanat, amit egymás tekintetében elvesze töltünk. A liftajtó nyílása vetett véget ennek, de ahelyett, hogy elengedtem volna, az ölembe kaptam és egy szenvedélyes csók közben kivánszorogtam vele a folyosóra. Az ajtónak döntöttem, amíg a kulcsot a zárba dugtam, majd a kanapéig meg sem álltam vele. Jobban mondva a támlájáig jutottam vele, ahova Kristent felültettem és tovább csókoltam. Kéjesen nyöszörgött, mikor ajkaim a nyakára nyomtam, szívogattam, harapdáltam a bőrét, kezem pedig egyenlőre ruhán keresztül szorítottam a mellére.

Egyenlőre nem mertem tovább merészkedni, mert tudtam, ha máshol is érintem, elvesztem a fejem. Kristen viszont nem így vélekedett. Ellökött magától, majd elém térdelve bontogatni kezdte a nadrágom. Visszafojtott lélegzettel vártam, ami következik, és próbáltam nem elsülni már a gondolattól is. Majdnem meghaltam, mikor Kristen nyelvét megéreztem magamon. Oda nézni sem mertem, azok után meg főleg nem, hogy a következő pillanatban már szinte teljesen eltűntetett magában. Hiába, nem bírtam ki. Muszáj volt látnom is, amit művel velem. Lenéztem rá, és azonnal magával ragadott a tekintete. Egy pillanatra sem bírtam máshova nézni, csak Őt bámultam. Küzdöttem az elkerülhetetlen ellen, és most már én akartam izgatni. Kristen észrevehette a dolgot, mert elhúzódott tőlem, de a keze egy pillanatra sem állt meg.

- Azt szeretném, ha elengednéd magad – mosolygott rám, mire én pont a kérésével ellentétesen cselekedtem. Kihasználva, hogy nem figyel annyira, felrántottam magamhoz, és egy őrjítő csók közben, ismét a kanapé támlájára ültettem.
- Most én jövök – motyogtam, miközben a ruháját áthúztam a fején. Elakadó lélegzettel vettem tudomásul, hogy bugyit bizony nem húzott, amiért csak egy elragadtatott pillantással jutalmaztam. Kissé szégyenlősen hajtotta le a fejét, de nem hagytam. Megcsókoltam, miközben egy ujjam a teste mélyére vezettem. Belenyögött a csókba, ahogy a teste is megremegett egy pillanatra. Viszont a terveim közt mást szerepelt, ezért elszakadva tőle, most én térdeltem elé. A combjait magától tárta szélesre, és izgatottan, a száját rágcsálva várta, amit tenni készülök. Alig érintve húztam rajta végig a nyelvem, többször, mire könyörögni kezdett, hogy ne kínozzam.

Nem kegyetlen akartam lenni, ezért belefúrtam a nyelvem, és élvezettel hallgattam kéjes hangjait. Az első orgazmusa után még nem szándékoztam befejezni, de neki megint más elképzelései voltak, ugyanis a fejem eltolva, leugrott a kanapéról, és nekem háttal támaszkodott a bútorra. Kidugta a fenekét, és a fejét hátra fordítva, félreérthetetlen pillantásokat küldött felém. Én sem vágytam másra, napok óta csak benne akarok lenni végre. A vágyam teljesült, amint a csípőjét megragadva magamra húztam. Egyszerre nyögtünk fel, engem pedig magával ragadott a hév, amit az váltott ki belőlem, hogy újra magam körül érezhettem selymes forróságát.

Cseppet sem finomkodtam, gyorsan és határozottan temetkeztem bele, újra és újra. Ez azonban Őt kicsit sem zavarta, kéjes nyögései is erről tanúskodtak. A karfát markolta, én pedig a melleit. Aztán meghallottam a legédesebb sikolyt, ami egyet jelentett Krisnél. További pár kisebb lökés után, én is követtem Őt.
A fürdőben, egy nagy kád vízben pihentük ki a fáradalmainkat, és természetesen ott sem bírtuk ki, hogy ne nyúljunk egymáshoz.
Talán ezért is ébredtem reggel későn.

Mikor oldalra fordultam, hogy csókkal ébresszem azt a csodát, akivel a tegnap éjszakámat töltöttem, hírtelen rossz érzés fogott el. Kristen már nem volt az ágyban. A keresésére indultam. Az erkélyen bukkantam rá, éppen akkor nyomta el a cigit. Mellé léptem, és azonnal a karjaimba zártam. Rövid csókot váltottunk, de nem úgy viszonozta, mint tegnap. Mintha egy kis távolságtartás lett volna benne. Úgy döntöttem egyenlőre nem foglalkozom vele, inkább másról kérdeztem.
- Régóta vagy ébren? – kérdeztem.
- Úgy másfél órája – felelte erre. Ekkor feltűnt még valami, mégpedig, hogy már fel van öltözve.

- Miért vagy felöltözve? – tettem fel a kérdést, mintha menni készülne. – Készülsz valahova? – érdeklődtem rögtön.
- Igen – hajtotta le a fejét. Nem értettem a reakcióját, de úgy éreztem köze van a távolságtartó viselkedéséhez.
- Kris? – nyúltam az álla alá, hogy rám nézzen.
- Rob…én…én döntöttem – sóhajtotta ekkor, mire a szívem kihagyott egy ütemet. Azonnal a helyére kattant minden. Döntött. És nyilván nem mellettem…különben nem viselkedne így.
- Jól sejtem, hogy nem nekem kedvez ez a döntés? – suttogtam, mire bánatosan a szemembe bámult, majd lassan bólintott. Lehullottak róla a kezeim, és egy percig csak néma csöndben álltunk. Én haragosan, míg Ő bűntudatosan.

- Miért? Miért Ő? Mivel jobb? Kristen, lásd be végre, hogy engem szeretsz! – keltem ki magamból.
- Sajnálom Rob, nem megy. Nem tudok benned megbízni. Ha tudnék, nem hittem volna tegnap rögtön a szememnek – magyarázta, mire még dühösebb lettem.
- Megváltoztam, és érted! Mondtam már, hogy csak téged akarlak – léptem felé egy lépést, mire Ő hátrált.
- Sajnálom – ismételte. – Garrettel kell maradnom – motyogta. Nem hangozott túl eltökélten, ezért még próbálkoztam.
- Semmit sem kell – mondtam neki, mire kimondta a végítéletem.

- Tudom, de ezt akarom – jelentette ki, most már határozottan, így már nem volt mit mondanom. Csak reménykedhettem, hogy mégis meggondolja magát. – Nem húzhattam tovább, és ez a helyes döntés. – Mellém lépett, ajkait az enyémekre szorította, és egy finom puszit lehelt rájuk. Ha gondolatban ott jártam volna, most biztos, hogy magamhoz rántom, megpróbálom másképpen is a tudtára adni, hogy szükségem van rá, nem csak szavakkal, de képtelen voltam. Azt hiszem leblokkoltam.

- Kristen – suttogtam, mikor elengedett, és az ajtó felé sétált.
- Így lesz a legjobb – mondta még, majd bement. Mire észbe kaptam, már a bejárati ajtó is becsukódott utána, utána menni meg felesleges lett volna. Tegnap még reménnyel teli voltam, ma pedig kisétált az életemből.
Nem tudtam mit tegyek, csak éreztem, hogy tennem kell valamit, mert nem akarok nélküle élni…

18. fejezet: Meleg helyzet

Akkor kezdem azzal, hogy bocsi. Konkrétan elfelejtettem tegnap feltenni a fejezetet, kiment a fejemből, hogy kedd van. Kicsit másfelé jár az agyam mostanság. Éppen ezért át sem néztem most, szóval elnézést a hibákért. Jó olvasást kívánok hozzá.
Tetszik a kép? :D Sorry, de muszáj volt…
Puszi, Lady


- Mit csináljunk? – kérdezte Rob suttogva, miközben még mindig megfagyva álltam a karjai közt. Gyorsan kellett kitalálnom valamit.
- Menj a fürdőbe – bontakoztam ki az öleléséből, és elkezdtem a háló felé tolni.
- Mi? – értetlenkedett.
- Gyerünk már, majd kitalálok valamit. – Pont időben sikerült betolnom, majd visszarohanni a nappaliba. Az egész olyan lassúnak tűnt, pedig nem volt több néhány másodpercnél.
- Szívem, azt hittem lefeküdtél – kérdezte Garrett, amint belépett és engem észrevett az ajtó közelében.

- Most készültem – motyogtam zavartan. – Azt hittem maradsz még.
- Meg akartalak nézni, aggódtam. Jól vagy? Hozzak valamit? – érdeklődött, miközben közelebb lépett. Ebben a pillanatban remek ötletem támadt.
- Nem túl jól. Nagyon fáj a fejem – sóhajtottam gyengén. – Átmennél Ashlyehez? Nála van gyógyszer – kértem.
- Persze, egy perc és itt vagyok – mondta, és már nyitotta is az ajtót. Fellélegeztem, hogy megúsztam a lebukást. Nem is kellett szólnom Robnak, egy percen belül mellettem termett.

- Gyorsan menj – kezdtem kifelé tolni.
- Búcsúcsók? – kérdezte mosolyogva.
- Rob… - kezdtem, de olyan fejjel nézett, hogy biztos voltam benne, addig nem mozdul innen, még meg nem kapja. Közelebb léptem hozzá, és számat az övére nyomva egy gyorsa puszit akartam adni, de nem úgy sült el, ahogy én gondoltam. Magához rántott, és miközben nyelve utat tört magának, erősen magához szorított. Aztán elengedett.
- Jó éjt, szépségem – simított végig az arcomon, majd kilépett a szobából. Levegő után kapkodva léptem a kanapéhoz, miközben a számat simogattam, ahol az előbb még Rob ajkai voltak.

Túlságosan ragaszkodom hozzá, ugyan annyira nem akarom őt elhagyni, mint Garrettet. Ez így még nehezebb volt. Most már egyáltalán nm voltam száz százalékig biztos abban, hogy Garrettel akarok maradni.
Fél perc múlva nyílt az ajtó, és Garrett a kezembe adta a gyógyszert. Megköszöntem, bevonultam a fürdőbe, hogy úgy tűnjön, beveszem. Aztán egy jóéjt puszit adtam Garrettnek, és lefeküdtem. Ő még lezuhanyozott, de mire visszajött, én már aludtam.
Másnap már forgatnom kellett menni, és mivel Garrettnek is, együtt érkeztünk.

Este éppen készültem átmenni Ashlyehez, mikor Garrett egy pillanatra még feltartott.
- Kérdezhetek valamit? – fordult felém.
- Persze – mondtam.
- Volt valami Rob, és közted? – kérdezte teljesen fesztelenül. Én egy pillanatra megdermedtem, majd mosolyogva újra ránéztem.
- Miért kérdezed ezt? – érdeklődtem gyanakodva, és félve. Ugyanakkor igyekeztem nyugodt és szenvtelennek tűnni.
- Nem számonkérés, vagy ilyesmi – mondta gyorsan, mire kicsit megnyugodtam. – Csak már többször láttalak titeket együtt, úgy értem egy társaságban, és olyan furcsák vagytok. Minta zavarban lennétek a másik jelentében, te is sokkal feszültebb vagy olyankor – vázolta a benne kialakult képet. Őszintének kell lennem, tudtam jól.

- Mikor megismertem, próbáltunk közeledni egymáshoz, de rövidúton kiderült, hogy nem vagyunk összevalóak. Ennyi – hadartam.
- Akkor már értem, miért néz így rád – elmélkedett, amivel nagyon is felkeltette az érdeklődésem.
- Ezt, hogy érted? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Az egyértelmű, hogy tetszel neki, hiszen kinek ne tetszenél – nézett végig rajtam büszkén. – De van még mellette valami…olyan, mintha sajnálna valamit, vágyakozó. Nem tudom jobban leírni – magyarázta. Én így is tökéletesen értettem, és azt is tudtam, miért van így. Garrett viszont gyanútlannak tűnt, mintha csak megjegyezte volna, és a fejében meg sem fordulna, hogy én meg Rob. Pedig…

- Még nem figyeltem, de nem is számít – legyintettem lazán. – Most viszont mennem kell, mert Ash ki fog borulni – léptem elé, és szájon csókoltam.
- Jó szórakozást – mondta mosolyogva, majd kiléptem a szobából. Abban a helyzetben nem is éreztem, mennyire szorul a hurok a nyakam körül, csak most. De talán jobb is, hiszen, ha Garrett előtt jöttem volna zavarba, gyanakodni kezdett volna. Így viszont teljesen gyanútlan marad. Viszont arra figyelnem kell, milyen leszek ezentúl Robbal, ha Garrett is a közelben van.

- Azt hittem már nem is jössz – nyitott ajtót Ash.
- Bocsi, csak kicsit elnéztem az időt – mondtam sajnálkozva, majd leültem a kanapéra. Ash is mellém telepedett, kezében egy sörrel, és nekem is átnyújtott egyet.
- Mit csináltatok tegnap Robbal? – kérdezte érdeklődve, mire majdnem megfulladtam a sörtől.
- Mi van? – krákogtam.
- Tudod, miután felment utánad, és megkért, hogy tartsam lent Garrettet – emlékeztetett.
- Majdnem lebuktunk – sóhajtottam.
- Hogy? – értetlenkedett.

- Pont miután…szóval…na érted – makogtam zavartan, mire Ash vigyorogva bólintott, ezzel megkegyelmezve nekem. – jött Garrett. Robot a fürdőbe bújtattam, aztán Garrettet átküldtem hozzád a gyógyszerért – meséltem neki.
- Gyanús is volt ez a gyógyszer dolog – gondolkodott el. – Mindegy, a lényeg, hogy megúsztátok a lebukást. De ez már nem mehet így sokáig – közölte velem megrovóan, amivel én is tisztában voltam.
- Tudom – sóhajtottam.
- És? – nyílt tágra a szeme.
- Mi és?

- Hogy fogsz döntetni? – érdeklődött.
- Nem tudom, Ash. Nehéz. És már nem vagyok teljesen biztos benne, hogy Garrettel kéne maradnom – vallottam be.
- Ez jó. Úgy értem, tetszik, hogy kezded belátni, hogy nem csak egy út van – mosolygott.
- Igen, de ettől még fogalmam sincs. Garrett nem érdemli ezt – motyogtam.
- De azt sem, hogy a háta mögött Robbal hetyegj. Márpedig Őt úgy sem tudod elengedni, szóval én még mindig azt mondom, akármennyire is fáj, meg kell válnod Garrettől. Rob, az, akivel valójában lenni akarsz. – Ash mindig is a vesémig látott, és most is igaza volt.
- Van benne valami, de tudod …

- Tudom, tudom, nem akarsz neki fájdalmat okozni. Viszont, nézzük csak. Ha „szakítasz” Robbal, szenvedni fogsz, ahogy Ő is. Nem fogod bírni nélküle. Ha Garrettet hagyod el, akkor egy ideig lelkiismeret furdalásod lesz, de boldog leszel és Rob is. És Garrett is talál majd magának valakit. Melyik a jobb? – kérdezte. Nem tudtam válaszolni erre, csak hümmögtem. Igyekeznem kell, hogy tisztába tegyem a dolgokat, mert ez engem is felemészt. Témaváltás célzattal, elmeséltem neki, hogy milyen érdekel kérdést intézett felém Garrett indulás előtt. Ő is nagyon meglepődött, majd párhuzamot kezdett vonni a dolgok között. Még időben leállítottam, mielőtt túlságosan bepörgette volna magát.

- Meddig maradtok? – kérdeztem aztán Asht, mikor már menni készültem.
- Holnap még van egy rajongói találkozónk, aztán másnap már utazunk haza – mondta szomorúan. Ezek szerint Rob is megy… Egyik felem máris szomorú volt. – És te, mikor is jössz haza, mert azt mondtad valamikor neked is jönnöd kell – érdeklődött.
- A héten végig forgatok, de péntek este Los Angelesbe megyek a hétvégére, mert anya szülinapja lesz. Kérte is, hogy szóljak, mert vár téged is. – Még jó, hogy szóba került a téma, mert elfelejtettem volna szólni neki, anya pedig kinyírna.

- Persze, hogy ott leszek – vágta rá Ash, boldogan. – És Te mikor végzel véglegesen a forgatással? – kérdezte.
- Miután visszajöttem, még egészhéten forgatok, de aztán az én munkám véget is ért – mondtam neki. Furcsa lesz, de mivel nincs olyan sok jelenetem, mint a többieknek, számomra ennyi volt a forgatás.
Megígértem Ashnek, hogy holnapra csinálunk még valami búcsú bulit, bár utánunk két nappal már én is utazom, de ragaszkodott hozzá.

Miután visszamentem a szobába, Garrett még ébren volt, pedig már éjfél is elmúlt. Valami filmet nézett, én pedig egy percre mellé kucorodtam. Meg is csókoltam üdvözlés képen, de mikor kezdett belelendülni, és a pólóm felhúzni, eltoltam magamtól. Fogalmam sincs, mi ütött belém, de most valahogy nem vágytam rá, úgy. Ez neki is feltűnt, mert meglepetten nézett végig rajtam.
- Nem haragszol, ha most inkább lefekszem? Fáradt vagyok, és kicsit a fejembe szállt a sör, amit Ashnél ittam – magyarázkodtam.
- Dehogy, nincs baj – mosolygott elnézően. Mikor a szoba felé indultam, még egy percre visszafordultam hozzá.

- Ash kérte, hogy holnap este menjünk velük egy kicsit bulizni, mert holnap után hazautaznak – szóltam neki gyorsa, mielőtt ezt elfelejtem.
- Oh, ez nagyon jól hangzik, de most szólt este a rendező, hogy Samnek és nekem holnap éjszakai jelenetim lesznek. Reggel hat előtt nem itthon – fintorgott.
- Nélküled nem szívesen megyek – mondtam szomorúan.
- Pedig muszáj lesz – vigyorgott. Igen, ezek szerint már Ő is jól kiismerte legjobb barátnőmet.
Már majdnem aludtam, mikor a telefonon csipogott a párnám alatt. Sms jött, gyorsan meg is nyitottam.

„Hiányoztál ma. Holnap után hazautazunk, szeretnék még előtte veled tölteni egy kis időt.” – Én is szerettem volna, és ha jobban bele gondolok pont kapóra jött, hogy Garrett dolgozik holnap este.
„Holnap egész nap forgatok, de este bulit szervez Ash. Garrett egész éjjel forgat…”- pötyögtem vissza, és remélem, hogy érti a célzást. Értette.
„ Tökéletes. Aludj jól, kincsem.” – A szívem hatalmasat dobbant, a megnevezés láttán. Melegség töltött el, és rájöttem valamire. Tényleg belezúgtam ebbe a pasiba… Lépéseket hallottam közeledni, ezért gyorsan eldugtam a telefont, és befordultam a fal felé, alvást színlelve. Garrett hamarosan mellém feküdt, karjaival körbe fogott. Az álom pillanatokon belül elnyomott.

Napközben Garrettel közös jelenteket forgattunk, holnap pedig olyanokat fogok, amikben Ő nem szerepel. Mivel éjszaka dolgozik, neki nappal nem kell.
Eddig úgy volt, pontosan a múlt hétig, hogy lesznek jelenetek, amiket Los Angelesben forgatunk. Ez így is van, de azokban én már nem leszek benne. Úgyhogy nekem a forgatás a jövő hét végén, valóban befejeződik.

Este Ashleyvel készülődtem a bulira, miután Garrett elment forgatni. Egy közeli szórakozó helyre mentünk, ahol hiába nem volt Garrett, tudtam, hogy nem viselkedhetek úgy Robbal. Például Kellan miatt, aki Garrett jó barátja. Így az este folyamán csak haveri csevejek zajlottak köztünk. Jól éreztük magunkat, de három óra után úgy éreztem ideje menni, és kicsit más szórakozásnak hódolni.
Írtam Robnak egy sms-t, hogy én most elindulok a szállodába, tíz perc múlva valamilyen kifogással Ő is jöjjön el, és a szobája előtt találkozunk húsz perc múlva. Bólintott, mikor megkapta az sms-t, én pedig elköszönve a többiektől, elindultam.

Már Rob szobája előtt várakoztam, mikor kinyílt a lift ajtó, és elkezdett felém sétálni. Egy csábos félmosoly játszott az ajkain, én pedig majdnem elájultam tőle. Aztán hozzám ért, egy szédítő csókkal ajándékozott meg, mialatt kinyitotta a szoba ajtaját, és behúzót rajta…Ez volt életem legszebb éjszakája, de hajnaltájt a saját szobámba kellett mennem, hogy ha Garrett hazajön, ott találjon. Nehéz szívvel búcsúztam Robtól, de egy kis reménnyel kecsegtetett számomra, hogy három nap múlva újra látom. Viszont abban a három napban, de legkésőbb a Los Angelesi látogatásom után, meg kell hoznom a döntést…nem húzhatom tovább!

17. fejezet: Lebukás?

Itt a következő fejezet, de felelőséget nem vállalok érte. Gyengébb idegzetűeknek mondom, hogy az első két bekezdést hagyják ki… Másképp fogalmazva: CSAK Brianna olvassa azt!:D
Az esetleges hibákat nézzétek el, de nem volt időm átfutni rajta. :S Jó olvasást kívánok.
Puszi, Lady


Óvatosan fektetett végig az ágyon, majd a törölközőt ledobva, fölém helyezkedett. Elsőre csókokkal borította a nyakam, a melleim, majd a hasam, aztán újra fölém hajolva, ajkaimra talált. Halk sóhajok szakadtak fel belőlem, mikor keze is végigjárta az előbb ajkai által feltérképezett útvonalat. Kissé szétfeszítette a combom, majd közéjük helyezkedett. A keze bekúszott a lábam közé, mire az első nyögés elhagyta a számat. Élveztem, túl jól esett az érintése. Egyik ujja a testem mélyére csúszott, pillanatok alatt felizgatva engem, és percek múlva a csúcsra repítve.

Zihálva kerestem ajkait, hogy csókban forrjunk össze, miközben ujja ismét mozgásba lendült. Nem várta meg, míg újra lecsap rám a gyönyör, hanem ujjait eltávolítva, most férfiasságát küldte a helyére. Lábaim a dereka köré fonódtak, még közelebb húzva magamhoz, miközben körmeim a hátába vájtam. Egyre gyorsabb mozgásának köszönhetően, nemsokára zihálva ölelte magához kielégült testem. Lágy csókokat váltottunk miután mellém feküdve, a mellkasára vont.

Élveztem, de felem annyira sem, mint Robbal. Pedig, mielőtt Robbal megtapasztaltam volna a szexet, azt hittem Garrettnél senkivel sem lehet jobb. Tévedtem. Azokat az érzéseket, csak és egyedül Ő tudja kiváltani belőlem. Robbal szeretkezni semmihez sem fogható érzés…
- Szeretlek – suttogta Garrett, ezzel kizökkentve engem a gondolataimból.
- Én is – motyogtam, mire gyengéden még szorosabbra fogta a karjait körülöttem, és arcon puszilt.

Még percekig, néma csendbe burkolózva feküdtünk egymás karjai közt. Szerettem vele lenni, olyan megnyugtató, biztonságos érzést nyújtott. Mégis tudtam, hogy ez nem az, aminek lenni kéne. Nem érzem azt, amit éreznem kéne. Minden erőmmel azon leszek, hogy ez megváltozzon.
- Szívem, mit szólnál, ha elmennék ebédelni? – kérdezte Garrett, amivel ismét visszarántott a földre.
- Persze – feleltem mosolyogva.

Gyorsan összeszedtük magunkat, majd egy nagyon hangulatos kis étterembe mentünk. Jó idő volt, ezért a teraszon ülve fogyasztottuk az ebédünket, folytatva az élménybeszámolót. Vagyis csak Garrett, mert én a saját élményeim a titokban tartásán fáradoztam. Sikerrel jártam, mert annyival megelégedett, hogy Ashleyvel voltam, és Ő nagyon hiányzott.
A szállodába visszaérve arra gondolunk, megnézünk egy filmet, de a következő percben megszólat telefon, máris keresztbe húzta a terveinket. Ashley volt, aki végső kétségbeesésében Garrett telefonján keresett.

- Miért van kikapcsolva a tiéd? – kérdezte azonnal, elég lényegre törően. Mivel Garrett mellettem állt, nem mondhattam meg neki a valódi okot, így csak kifogásként annyit mondtam, hogy csak Garrettel akartam foglalkozni, mire az említett elmosolyodott, a barátnőm viszont felhorkant. – Persze…Remélem, hogy csak azért mondtad, mert ott van melletted. Jó lenne, ha elkezdenéd belátni a dolgokat – ciccegett.
- Öhm…nem tudom. De miért is hívtál? – morogtam neki, mert Garrett jelenléte miatt még leoltani sem tudtam rendesen.

- Ja. Ma este a bárban iszogatunk. Az utóbbi napokban eléggé el lettem hanyagolva, de persze nem teszek szemrehányást, vagy valami, hiszen a nekem tetsző személlyel voltál… Viszont ma este igényt tartok a társaságodra – jelentette ki. Felsóhajtottam, majd megkértem, hogy várjon és Garrett felé fordultam. Ő persze belement, és amint letettem a telefont, már hívta is kollégánkat, akivel szoros barátságot ápolnak, hogy Ő is jöjjön. Abban reménykedtem csak, hogy Rob nem teszi tiszteletét, de hamar rájöttem, hogy mivel Ash szervezése, ott lesz. Egybe voltam biztos, mégpedig, hogy Garrett jelenlétében nem fog nyomulni, bár ki tudja.

Azért délután megnéztünk egy filmet, majd lementünk a bárba. Én nagy sóhajok, és fintorok közepette követtem Őt, ezzel szemben úgy tűnt Garrettnek tetszik a program.
Nem tévedtem, Rob is ott volt, és nem is akárhogy vizslatott engem, szúrós szemmel. Már most éreztem, hogy az est végkimenetele nem lesz a legszebb. Leültem Garrett mellé, aki azonnal csevejbe elegyedett velük, miközben én a velem szemben helyet foglaló Rob, ostromló pillantásait próbáltam állni, nem sok sikerrel.

Egy idő után elegem lett, és csak inni voltam hajlandó, nem is néztem Rob felé. Ő ezt megelégelte, ugyanis hírtelen egy vádli nyomódott az enyémnek. Majdnem kiköptem az italom, annyira meglepődtem.
- Jól vagy, Kris? – fordult felém azonnal Garrett, mire nagy nehezen kiköhögtem egy igent. Rob az asztal másik végén kuncogott, de persze senki sem ezzel volt elfoglalva. Aztán a kedélyek csitulni látszottak, mikor újra kaptam levegőt, és mindenki folytatta az eddigi tevékenységét. Rob is.

Lába újra az enyémet érintette, mire azon kívül, hogy jól eső borzongás futott végig rajtam, kezdtem dühbe gurulni. Fogtam magam, és egy jó nagyot bele rúgtam a lábába, mire a másik oldalamon ülő Nikki, felkiáltott. Sosem tudtam célozni…
- Istenem Nikki, ne haragudj, csak… csak ki valami hozzám ért, biztos a terítő és megijedtem – fordultam hozzá aggódva.
- Nem, semmi gond, csak megijedtem, annyira nem fájt – nyugtatott, és még egy mosolyt is magára erőltetett.

- Tényleg nagyon saj…
- Hagyd. Már nem is érzem – legyintett. Reméltem, hogy a rúgást nem érzi, és nem a lábát tettem érzéketlenné.
Robra néztem, aki ezen már nem mosolygott, hanem aggódva nézegetett engem. Küldtem felé, egy igen, ezt neked céloztam, és következőre, ha folytatod már nem vétem el nézést, majd lenéztem a piámra. Szerencsére még volt benne, így el tudtam terelni a figyelmem.

Egy órával később, mire már eléggé kibeszélgettem magam, elkezdtem unatkozni. Nem akartam itt lenni, főleg azért, mert a folyamatosan engem vizslató Rob, nagyon is zavart. Főleg, mert egyre vágytam most…csókolni őt. Inkább Garretthez fordultam.
- Nem baj, ha felmegyek? Kicsit fáj a fejem – kérdeztem tőle.
- Megyek veled – felelte azonnal, de most inkább egyedül akartam lenni.
- Nem maradj csak – mosolyogtam rá.
- Biztos? – érdeklődött.
- Pesrsze, nem lennék most érdekes társaság. Azonnal lefekszem aludni – győzködtem, mire beleegyezően bólintott. Egy gyors csók után elköszöntem a többiektől, majd a szobám felé indultam.

Egy forró zuhanyra vágytam, és ahogy beértem a szobába, azonnal elkezdtem ledobálni a ruháim. Fehérneműig jutottam, illetve még a póló is rajtam volt, ugyanis a kopogás szakított félbe. Az ajtóhoz siettem, de feltárva azt, inkább visszacsuktam volna.
- Hmm. Csak nem engem vársz? – nézett végig rajtam egy fél mosollyal az arcán, karjával lazán az ajtófélfát támasztva. Ha most nem nézett ki szexin, akkor soha.
- Nem – nyeltem egy nagyot, majd elfordultam, és elindultam. Vagyis elindultam volna, ha az ajtó nem csapódik egy óriási nagyot, amitől megtoppanok három lépés után.

- Ezt szomorúan hallom – ragadott karon, majd a mögöttem lévő falnak nyomott. – Ugyanis én egész nap rád vártam – közölte, nagyon-nagyon közel az arcomhoz.
- Nem volt megfelelő alkalmam – suttogtam, már csak ehhez volt erőm, mert a közelsége teljes mértékben megszédített, és kezdte elvenni az eszem.
- Persze, tudom. A barátod biztos lefoglalt. – A barátod szót nagyon erősen kihangsúlyozta, és igyekezett gúnyosan mondani. Sikerült.
- Igen. És bármelyik pillanatban itt lehet, szóval jó lenne, ha mennél – próbáltam eltolni, de nem hagyta.

- Tévedsz cicám, Ashley gondoskodik róla, hogy egy ideig egyedül lehessünk – vigyorodott el kajánul, majd a reakcióm meg sem várva, keze a derekamra tapadt, ajkai pedig az enyémre. Hevesen csókolt, birtoklóan, úgy, mint aki bizonyítani akar. Hamarosan megtudtam, mi is ennek az oka. – A gondolattól is hányingerem van, hogy Ő is hozzád ér – nyögte két csók között.
- Pedig így van – sóhajtottam, mire megmerevedett. Fájdalmas tekintetét az enyémbe fúrta, én pedig megbántam, hogy kimondtam. Őt sem akarom tovább kínozni, pedig ezzel a macska egér játékkal pont azt teszem.

- Már nem sokáig. Addig pedig beérem ennyivel – nézett rajtam végig, félreérthetetlenül.
- Ezt is be kéne fejeznünk, nem akarom ezt tovább. Nem lehetsz a szeretőm – mondtam neki.
- De! – vágta rá.
- Nem. Elegem van, nem akarom ezt csinálni, nem érted? – emeltem fel a hangom, hátha úgy hatok rá. Éppen az ellenkezőjét értem el a dologgal.
- Rendben, ahogy akarod. Ebben az esetben most lemegyek és beszámolok Garrettnek arról, mi folyt köztünk, míg Ő más városban dolgozott. – Egy pillanatig nem kaptam levegőt, azt sem tudtam mit mondjak erre. Nem hittem el, hogy tényleg ezt mondta.

- Te…Te most fenyegetsz engem? – kérdeztem meghökkenve.
- Nevezd, ahogy akarod, de én inkább választási lehetőségnek mondanám – közölte komolyan.
- Rob, ezt nem teheted velem. Nem kényszeríthetsz – vettem könyörgőre a formát.
- Figyelj, nem hagysz más választást. Ha azt látnám, nem akarsz, nem élvezed, akkor hagynálak. De azért, mert nem akarod megbántani a jómadarat, nem fogok lemondani kettőnkről – szögezte le. – És arra is hagyok neked időt, hogy véglegesen szakíts vele…
- Oh, milyen kegyes vagy – horkantam fel idegesen.

- Megőrülök érted, és kellesz nekem – simított végig lágyan az arcomon, amitől ismét meggyengültem. Pedig egy perccel ezelőtt, megfojtani is képes lettem volna, erre egy kedves gesztus, és a karjaiba olvadok. Hírtelen már nem volt fontos, hogy elküldjem melegebb éghajlatra. Az ismerős tűz, ami ma reggel, Garrett karjai közt hiányzott, ismét lángolt bennem. Mintha valamiféle láthatatlan mágnes lenne köztünk…igen, talán ezt hívják kémiának.

Megadóan felsóhajtottam, mire mosolyogva megcsókolt. Karjaim a hajába túrtak, majd a nyaka köré csavarva még közelebb húztam magamhoz. Kezei óvatosan simítottam végig az oldalamon, majd a fenekemnél fogva felemelt. Lábaimat a derekára kulcsoltam, miközben egyik kezem a nyakáról a mellkasára libbent, és türelmetlenül bontogatni kezdtem az ingjét. Miután letoltam róla a vékony anyagot, ajkaimat elszakítva tőle, bejártam a nyakát, mellkasát – amennyit értem belőle-, és vállát csókjaimmal. Ezután Ő szedte le rólam a pólóm, majd a melleimre vetette magát, és mivel melltartó nem volt rajtam, azonnal kényeztetni kezdett. Éppen eléggé fel voltam már izgulva, és mivel a lebukás veszélye azért fenyegetett minket, csípőm türelmetlenül mozgatni kezdtem, időről időre nadrágban feszülő vágyának nyomva. Ilyenkor Ő is nyögött, majd végre elkezdte kigombolni a nadrágját.

Újra az ajkaira vetettem magam, miközben a vágyakozásom már a tetőfokára hágott. Egy laza mozdulattal arrébb húzta a tangám, majd kevésbé lazán belém hatolt. Annak ellenére is volt hangja a nyögésemnek, hogy Rob nyelve a számban játszott. Intenzív lökéseiből leszűrtem, hogy Ő is tudja, nincs sok időnk, így most mindenféle romantika nélkül hajtottuk a beteljesülést. Keményen, gyors tempót tartva nyársalt fel újra és újra, de ezt jelen pillanatban cseppet sem bántam. Sőt, kimondhatatlanul élveztem. Nem egy körömnyomot hagytam a hátán, a válla pedig fognyomokkal lett tarkítva.

Annak ellenére, hogy gyors menet volt, totálisan kielégülten szálltam le róla. Csak néhány percig öleltük egymást, csókokkal megpecsételve a történteket, aztán öltözni kezdtünk.
- Szerettem volna, ha ennél többre van időnk – fújtatott panaszosan, mikor már minden ruha visszakerült ránk.
- Így is tökéletes volt – sóhajtottam lehunyt szemmel, miközben homlokom a mellkasának döntöttem. Óvatosan megfogta az arcom, és az övéhez húzta.

- Akkor miért mondanál le erről? – kérdezte teljesen jogosan.
- Tudod, miért – motyogtam.
- Igazán boldog csak mellettem lehetsz, és ezt te is tudod – mosolygott. Talán ezt az egyik felem tudta, de a másik reménykedett, hogy nem így van. De akkor meg Ő nem lesz boldog, ha Garrettel maradok. Ellenkező esetben pedig Garrett. Ki boldogságát lennék képes feláldozni, az övét vagy Garrettét? – kérdeztem magamtól, de mind a két válasz fájt. Hamarosan választanom kell, mert ezt nem tudom így tovább csinálni.

- Muszáj gondolkodnom, ez nem könnyű döntés – mondtam neki, mire bólintott. Szerintem már annak is örült, hogy végre nem zárom ki teljesen, hogy vele legyek. Megcsókolt, de mielőtt beleélhettük volna magunkat, kulcszörgés zavarta meg a csendet. Mind a ketten ijedten kaptuk fel a fejünket, majd kétségbeesetten Robra néztem.

- Garrett – suttogtam. Nem láthat meg vele, hiszen mégis mit csinálnék én Robbal a szobában, kettesben? Ráadásul ilyen öltözékben. Nem, még nem derülhet ki, nem bukhatunk le. Az idő vészesen fogyott, mi pedig még mindig ott álltunk, ölelkezve, lefagyva…

16. fejezet: Két tűz között

Meghoztam a következőt. Nem igazán fűznék hozzá semmit, mert nem tudom.:) Olvassátok, és ha kérhetem, írjatok véleményt! Nagyon örülnék neki.
Puszi, Lady


A kijárat előtt fotósok hada várakozott. Értetlenül megállt Rob is, majd kinézett az ablakon.
- Ne hagyj itt, kérlek – suttogta rémülten, ahogy végignézett a kinti tömegen. Most annyira őszinte volt, emberi, látszott rajta a rémület.
- Eszemben sincs – ráztam a fejem, majd a biztonsági emberhez léptem, és megkértem, hogy küldje a taxit a hátsó kijárathoz. Bólintott, én pedig újra kézen fogtam Robot, és elindultam vele.

- Köszönöm – eresztett egy hálás mosolyt felém, mikor már kint vártunk az autóra. Csak bólintottam válasz helyett, mert közben aggodva nézegettem körbe, hátha egy szemfüles fotósnak eszébe jut, hogy talán erre is körbe nézzen. Szerencsénk volt, így mindenféle egyéb izgalom nélkül jutottunk a hotelig. Robot eltámogattam a szobájáig, majd a kulcs felöl érdeklődtem.

- Fogalmam sincs – rántott vállat. Láttam, hogy így nem jutunk előrébb, ezért a zsebénél kezdtem tapogatózni, hátha megérzem, hol van. – Kicsit balra… - mondta, én pedig bedőltem, mert azt hittem, mégis merre van. – Mégh… - ekkor esett le a tantusz, majd döbbenten a fejére néztem. Ő csak vigyorgott.
- Barom – ráztam a fejem hitetlenkedve, de nem bírtam ki nevetés nélkül én sem.

- Te hozod ki belőlem – nyögte, majd elkapta a kezem és egy pillanattal később már az én hátamnak nyomódott az ajtó. A labilisságát, mintha elfújták volna. Időm sem volt felfogni a történteket, ugyanis keze már a combomon simított végig, amit végül felrántott a csípőjéhez, így ágyékát teljesen nekem tudta nyomni. Felnyögtem, akármennyire is tiltakoznom lett volna helyes, ajkai pedig a nyakamra tévedtek. Nyelvét végighúzta az ütőeremen, majd szívogatni kezdte. Kezeim a mellkasának feszültek, de csak igen minimális ellenállásra futotta erőmből.

- A folyosón vagyunk, Rob – próbáltam ész érvekkel, de csak vágytól izzó tekintetével találtam szemben magam.
- Akkor menjünk be – javasolta, majd se perc alatt kihúzta a kulcsot a zsebéből – amiről az előbb még fogalma sem volt, hol van -, majd berántott az ajtón, ahol folytatta, mintha mi se történt volna.
- Fejezd be – kértem.
- Élvezed. Te is akarod – sóhajtotta a nyakamba.

- Nem – nyögtem, szavaimmal ellentétben. Erre tekintete megint az enyémhez vándorolt, majd alaposan végigvizslatta az arcom. Próbáltam unott fejet vágni. De neki volt más módja is, ami a bizonyítékszerzést illeti. Felrántotta rövid ruhám alját, majd kezeivel végigsimított a hasamon. Beharaptam az alsó ajkam, hogy ne nyögjek fel. Aztán olyan hírtelen tűnt el a bugyimban a keze, majd bennem egy ujja, hogy attól már nem bírtam visszafojtani a nyögést. Elégedett mosoly kúszott az arcára, ahogy elvette a kezét.

- Én nem így érzem – közölte, majd az ujját a szájához vette, és nem titkolt élvezettel lenyalta róla az árulkodó nedvességet. Ettől megint felnyögtem, és ha lehet még jobban felizgultam. Már az ajtó előtt is ugyan annyira akartam, mint Ő, de megint sikeresen elérte, hogy tűzben égjek érte. Sóhajtava a hajába túrtam, majd arcát magamhoz rántottam. Nyelvemmel végigsimítottam az arcán, majd a fülébe súgtam.
- Remélem, most elégedett vagy magaddal – majd elsőként ajkaiba haraptam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Úgy tapadtam rá, mintha belőle nyerném az éltető oxigént, aminek jelen pillanatban a hiányával küzdöttem. Rob elégedetten csúsztatta kezeit a fenekemre, majd a földtől elemelve, lábaimat a derekára kulcsolta.

A kanapéig hátrált velem, majd azon helyt foglalva folytattuk a csókot.
- Nem akarom, hogy hibának érezd – nyögte két csók között.
- Pedig annak fogom – közöltem vele, mire a következő csók helyett, eltolt magától.
- Miért? – kérdezte.
- Mert az. Most is megcsalom veled Garrettet – olyan higgadtan ejtettem ki a szavakat, mintha csak egy filmről beszélgetnék. Pedig nagyon is súlyos dolgot készültünk tenni, már megint.
- Pont ez a lényeg. Már másodszorra… Nem gondolod, hogy ez jelent valamit? – érdeklődött felvont szemöldökkel.

- De. Azt, hogy nem hagysz békén, és így esélyem sincs ellenállni – sóhajtottam. Azt gondoltam már nem tud meglepni, de a következő tette újra ámulatba ejtett.
- Oké. Tessék. Menj – vette le rólam a kezeit, ezzel szabad utat engedve nekem. Csak egy probléma volt, képtelen voltam megmozdulni. – Látod? – Most semmi gúnyos nem volt a hangjában, inkább úgy tűnt rá szeretne döbbenteni arra, hogy vele akarok lenni. Ezzel csak egy probléma volt, ezzel én teljes mértékig tisztában voltam, csak nem tartottam helyesnek, lévén, hogy barátom van!

- Rob – simítottam végig az arcán. – Itt nem azzal van a baj, hogy nem vagyok tisztában a dolgokkal. Igen, én is ugyan annyira akarom, mint Te – mosolyodtam el szégyenlősen. – De érts meg engem. Annyi ideig vártam, hogy így állj hozzám és a dolgainkhoz, mint most, de nem tetted. Erre most, hogy találtam valakit, aki segítene elfelejteni téged, elém állsz és hírtelen azt akarod, amit én akartam. – Csak úgy ömlött belőlem a szó, most mindent tisztázni akartam vele.

- Tudom, és sajnálom. Úgy tűnik, más oldalán kellett lássalak ahhoz, hogy felfogjam, akarlak. Viszont, ha mind a ketten ugyan azt érezzük, miért nem akarsz velem lenni? - tette fel az egyértelmű kérdést.
- Lehet, hogy szerelmes nem vagyok belé, de szeretem. Sokat jelent nekem, és nem tehetem ezt vele. És hiszek abban, hogy idővel valóban viszonozni tudom az érzéseit – vallottam be őszintén, ami lehet, hogy rossz döntés volt. Rob, ahogy azt a következő szavaival ki is fejezte, nem hisz abban, amiben én akarok.

- Ez hülyeség. Amíg én képben vagyok, és Te is tisztában vagy azzal, hogy engem akarsz valójába, addig esélyed sincs. Már pedig én nem fogom feladni, mikor tudom, hogy te is úgy érzel, ahogy én – jelentette ki, a szemében pedig valami megcsillant közben. Újra magabiztos volt, de még most sem taszító módon.
- Akkor mondom másképp. Nem fogom megbántani, erre te sem fogsz rákényszeríteni – közöltem vele én is elég harciasan, mire felnevetett.
- Édes, naiv Kristenem! – Gondolkodás nélkül magához húzta az arcom, és szájon csókolt. – Garantálom, hogy ezt hamarosan nem így fogod gondolni. Teszek róla – vigyorodott el.

- Cöh. – Ennyire futotta válaszként, mert a következő pillanatban már nagyon mással volt elfoglalva, főként a ruhám bontogatásával. Aztán azzal, hogy hogyan csaljon ki belőlem hangos sikolyokat, miközben testünk egy ritmusra mozgott. És ez így ment a további napokban is.

Rob közölte velem, hogy egy ideig még elnézi, hogy csak szeretőként kaphat meg, de aztán kénytelen leszek rendesen vele lenni, és gondolkozzak, hogy adom be Garrettnek. Általában ezek a beszélgetések vitába torkoltak, de a vége mindig az volt, hogy egymás karjaiban kötöttünk ki.
A harcias, magabiztos oldala mellett, ismét megpillanthattam a romantikus felét is. Minden nap egy szál vörös rózsát hozott nekem, amitől csak még jobban kezdtem elgyengülni.

Majdnem minden éjjel vele aludtam, de most ezt hanyagolnom kellett. Mikor elkezdtem öltözni az éjszaka közepén, kicsit meglepetten szemlélt, majd nem bírt a kíváncsiságával.
- Most hova mész? – kérdezte.
- A szobámba. Garrett, ma reggel érkezik – magyaráztam, értetlen arca láttán.
- Mikor látlak? – ült fel az ágyon. Hitetlenkedve végignéztem rajta, hogy ezt most komolyan kérdezte-e, de az arca meggyőzött.

- Rob, ennek vége – közöltem vele kíméletlenül, majd elindultam kifelé. Már az ajtónál jártam, mikor hírtelen megragadta a kezem, és az ajtónak szorított.
- Ezt verd ki a fejedből, nincs vége semminek. Holnap látni akarlak – morogta összepréselt ajkain keresztül. Ideges volt, ijesztően ideges. Mivel egyéb módot nem láttam a szabadulásra, bólintottam.
- Majd próbálok időt szakítani a dologra – mondtam neki egy gúnyos mosoly kíséretében, mire elengedett, de előtte még egy hússzú, és szenvedélyes csókot adott.

A szobám felé haladva elgondolkodtam az utóbbi napok során először, hogy hogyan tovább? Eddig nem akartam ezzel foglalkozni, de most egy rémálomban éreztem magam. Fogalmam sem volt, hogy mit fogok tenni. Egyben biztos voltam, mégpedig, hogy Rob nem fogja feladni. Én pedig két tűz között évődöm. Az egyik, akivel akarok lenni, a másik, akivel kell lennem.
Fáradtan bedőltem az ágyamba, de aludni nem nagyon bírtam. A gondolataim végig a két lehetőség között jártak, de megoldást sehogy sem sikerült találnom.

Valamikor hajnaltájt sikerült csak elaludnom, de reggel kilenckor újra ébren voltam.
Rendeltem reggelit, közben pedig lezuhanyoztam, majd a köntösöm magamra véve neki láttam enni.
Jóval tíz után járt már az idő, mikor kulcszörgést hallottam az ajtó túloldaláról. A szívem a torkomban dobogott, miközben szemem az ajtóra szögeztem. Pillanatokon belül belépett rajta, Garrett. Ledobta a táskáját, de csak ezután vett észre. Fáradt volt, ez egyértelműen látszott az arcán. Mégis mosoly kúszott rá, mikor észrevett engem. A szívem megdobbant, ahogy végignéztem rajta, és tudatosult bennem, hogy őt kéne eldobnom. Nem menne, nem lennék rá képes…

- Kicsim – tárta szét a karjait, mire a villát eldobva, hozzá futottam. Erős karjai a derekamra fonódtak, én pedig a nyakába csimpaszkodtam, mint valami kismajom. Pecekig csak öleltük egymást, majd letéve engem a földre, arcomat a két keze közé fogta. Újra elvesztem a szemeiben, és a régi, jól ismert bizsergés visszakúszott belém. Nem olyant, mint Robnál, de pont elég ahhoz, hogy vele akarjak maradni.

A következő pillanatban, ajkai lágyan megérintették az enyémet, én pedig sóhajtva nyitottam meg előtte. Nyelvünk lágyan kutatta a másikét, kiélvezve a pillanatot, amely oly régen adatott már meg nekünk.
- Annyira hiányoztál – suttogta a nyakamba, miután újra ölelgetni kezdett.
- Te is nekem – sóhajtottam. Valóban hiányzott, már amikor rá gondoltam. Szégyelltem is magam a dolog miatt, de most túl jó érzés volt, hogy itt van, hogy ezzel áthatóbban foglalkozzak.

- Jól szórakoztál nélkülem? – kérdezte mosolyogva, mire megállt bennem az ütő. Aztán eszembe jutott, hogy ez csak egy ártatlan kérdés, és csak a bűnös lelkem teszi ezt velem.
- Mondjuk, hogy elvoltam – feleltem zavartan, majd másfelé tereltem a témát. – Mesélj, hogy mentek a felvételek? – érdeklődtem. Szerencsére ezzel valóban sikerült elterelnem a figyelmét, a hogyan teltek a napjaim nélküle témáról. Örömmel hallgattam, hogy minden a legnagyobb rendben zajlott, és azért néhány este bulizni is volt idejük.

- Lezuhanyozom – kelt fel aztán a kanapéról, majd egy csók utána fürdőbe vonult. Ebben a pillanatban a mobilom veszett csörgésbe kezdett. A képernyőre nézve, azonnal a párna alá dugtam, mert felvenni eszemben sem volt. Percekig hívott még, majd miután abba maradt, egy sms jött.
„Hívj fel, ha van időd! Máris hiányzol.” – egy gombnyomással töröltem az sms-t, mielőtt Garrett valahogy meglátná. Egyenlőre nem láttam alkalmasnak az időt, hogy beszéljek vele, ezért figyelmen kívül hagyva a kérését, a konyhába siettem.

Gondoltam főzök egy teát, mikor két kéz ölelte át a derekam, majd a kezek tulajdonosa a nyakamba csókolt.
- Olyan jó újra itt lenni – motyogta, miközben még több apró puszit hintett a nyakamra. Sóhajtva felé fordultam, majd ajkaimmal az övét kerestem. Egy ideig csókokkal kényeztettük egymást, majd Garrett a köntösöm madzagjához nyúlva, kibontotta azt.

Megszakította a csókot, majd szétnyitotta a köntöst, letolta a vállamról, és szemével tüzetesen végigjárta most már fedetlen testem minden centimétert. Az ajkaimat beharapva néztem csillogó szemeibe, mikor tekintetünk összekapcsolódott, majd lejjebb a testén. Csak egy törölköző volt a dereka köré csavarva. Mosolyogva fogta meg a kezem, és húzott a hálószoba felé…

15. fejezet: Igen vagy nem?

Itt a folytatás… Nem tudom, ki mit vár, de nem adom én olyan könnyen azt a boldogságot!;) Vagy mégis? Majd meglátjuk mi lesz még itt. Jó olvasást hozzá.
Puszi, Lady
P.S.: Tetszik az új dizi?:)

Reggel kicsit korábban ébredtem, mint Kristen. Éjjel többször is felkeltem, és mindannyiszor megnyugodtam, hogy még nem hagyott itt. Sikerként könyveltem el, hogy reggel is mellettem volt…

Kimentem az erkélyre, hogy elszívjak egy cigit. Közben lepörgettem magam előtt a tegnap éjszaka csodálatos képeit. Végre az enyém lett, ráadásul háromszor. Ez véleményem szerint felért egy isteni csodával.

Miután bementem a nappaliba, rendeltem egy kis reggelit, ami negyed órán beül meg is érkezett. Előtte belestem Kristenhez, de még mindig édese szunyókált. Szívesen visszafeküdtem volna mellé, de tartottam magam, nem akartam semmiképpen sem felébreszteni.

Viszont nem sokkal a reggeli megérkezése után, megjelent az ajtóban. Csodás testét, most a takaróba bugyolálta, ami ellen volt némi kifogásom. Az arca zavart volt, kezével pedig a rajta lévő takarót piszkálta.

- Rendeletem reggelit – törtem meg a csendet, mire kicsit összerezzent.
- Köszönöm, de én nem vagyok éhes – felelte. Most már nem az a mosolygós, jókedvű Kristen állt velem szemben, aki tegnap este volt. Nem is tudtam nagyon, hogy mit mondjak, de szerencsére a telefonom megmentett. Ash hívott.

- Mondd, hogy Kristen veled van és nem hagytad el út közben – kezdte rögtön idegesen, a köszönés után.
- Itt van, igen – nyújtottam az említett felé a készüléket.
- Szia… Persze…Basszus, az is nálad maradt…Sokszor?...Istenem…Nem, mindjárt megyek… - majd letette. Érdeklődve néztem rá, mert a beszélgetésükből nem sokat értettem. – Nála maradt a telefonom, és keresett…szóval kerestek – habogta, értetlen arcom láttam.

Volt egy érzésem, hogy ki kereste, főleg, hogy kínosan kerülte a tekintetem, mióta letette a telefont. A féltékenység majd felemésztett, mégsem kérdeztem rá, hiszen semmi jogom hozzá…még. Reményeim szerint ez hamarosan megváltozik. Nem volt időm ezzel foglalkozni, mert Kristen gondterhelt arccal vetődött le az egyik székbe.
- Kristen… - guggoltam elé, de folytatni nem tudtam.

- Egy fasz vagyok, egy idióta. Hogy tehettem ezt vele? – Arcáról csak úgy sütött a bűntudat.
- Nem vagy az, nem tettél semmi rosszat – próbáltam nyugtatni, de képen röhögött.
- Igaz. Ez…ez sosem fog kiderülni. Sosem tudja meg – ellökte felé nyújtózó kezem, és idegesen járkálni kezdett. – Te nem fogod elmondani. Megkaptad, amit akartál és ezzel lezártuk – motyogta idegbetegen.
- Nem zártuk le! – csattantam fel idegesen, mire végre megállt. Döbbenten felém fordult, és értetlenül vizslatott.

- Mi van? – kérdezte. – Végre megdöntöttél, kihúzhatsz a noteszedben. Ezt akartad, nem?
- A francba is. Nem csak egy éjszakára kellettél, hát nem érted? – dühösen elé vágtattam, de újra csak megütközve nézett. – Kellesz nekem, azt akarom, hogy velem legyél, helyette! . folytattam, és megsimítottam az arcát.
- Nem fogok felrúgni egy jól működő kapcsolatot, mert te azt akarod – dünnyögte.
- De te is velem akarsz lenni – ellenkeztem.

- Szerelmes vagyok belé – vágta a szemembe, de tudtam, hogy hazudik, ezért nem rázott meg.
- Nem vagy – ráztam a fejem.
- De igen! – szűrte a fogai közt.
- Nem. Ha az lennél, nem feküdtél volna le velem. Akkor nem bírtad volna megtenni. Nem tudtad volna… megcsalni – mondtam ki kíméletlenül a szót. Bejött, mert megremegett tőle, majd összeszorított fogakkal a falra meredt.

- Nem tehetem meg vele, túl jó hozzám. – Mielőtt újra akadékoskodhattam volna a kanapéhoz vágtatott, felkapta a ruháit, én pedig csak döbbenten néztem. Aztán hozzám sétált. – Nem kérhetsz tőlem ilyet, főleg azok után, ahogy az elején viselkedtél velem – suttogta, majd mielőtt utána kaphattam volna, kiviharzott a szobából.

Úgy éreztem ez egy fajta visszavágó a részéről a múltért. Igaza van, de nem fogom annyiban hagyni, harcolni fogok.

Kristen

A könnyeimmel küszködve lépdeltem Ash szobája felé. Mikor reggel felhívott és közölte, hogy Garrett többször is keresett, a szívem is belesajdult a fájdalomba, ami urrá lett rajtam. És mi a legrosszabb? Az, hogy tegnap este egy pillanatig sem jutott eszembe. Rob karjai között csak egyetlen dologra tudtam koncentrálni, és az Ő maga volt.

Amint átléptük a szobája küszöbét, már csak Ő és én léteztünk. Aztán pedig az a csoda, amit átéltem vele. Soha életemben nem éreztem még ilyet, mint mikor vele szeretkeztem. Kétségkívül senkivel sem volt még ilye jó. Garrettel sem… Újra eszembe jutott, hogy megcsaltam, amit Rob is kíméletlenül a fejemhez vágott. És igaza volt abban is, ha szerelmes lennék belé, nem tudtam volna megtenni. De nemcsak, hogy megtettem, de még eszembe sem jutott, hogy nem kéne, mert ott van Garrett.

Eddig azt hittem szerelmes vagyok, de rájöttem, hogy ez valóban nem szerelem. Inkább csak szeretet, ragaszkodás és hála. Hála, hiszen annyira jól bánik velem. Ráadásul biztonságot nyújt, ami még inkább hozzáköt.

Rob pedig… Ő minden más, amire vágyom. Iránta érzem azt, amit Garrett iránt kéne. A tegnapi viselkedésével pedig elérte, hogy ne tudjam kiverni a fejemből. Annyira más volt, és ez a Rob – az igazi -, aki teljesen levesz a lábamról. Ott van még az is, amiket reggel mondott. Most örülnöm kéne, hogy engem akar, hiszen én ezt akarom, mióta megismertem. Hogy ne csak megfektetni akarjon, hanem kelljek is neki. Jelen helyzetben azonban ez, csak még jobban összekuszálja a dolgokat. Hiszen Garrett…nem tehetem meg vele.

Vagy öt percig álltam Ash ajtaja előtt, mire össze tudtam magam szedni, és bekopogni. Feltépte az ajtó, és örömittas vigyorral nézett rám, de aztán meglátta, hogy ez most nem az ünneplés pillanata. Beengedett, majd nekem szegezte a kérdést.
- Lefeküdtél vele? – Bólintottam. – Utálni fogsz, ha azt mondom jól tetted? – kérdezte kissé félénken. Nem mondom, hogy meglepett vele.

- Össze vagyok zavarodva – makogtam, és a kanapéra ültem. – Igazad volt, ez nem szerelem – suttogtam magam elé, mire Ash mellém ült, és megfogta a kezem.
- Tudom, szívem – simította meg a hátam. – Mit fogsz most csinálni?
- Fogalmam sincs. Garrettnek nem mondhatom el, nem okozhatok neki ekkora fájdalmat – csuklott el a hangom.
- És mi lesz Robbal? – kérdezte.

- Nem érdemli meg, hogy megbántsam érte Garrettet. Ha nem jön ide, nem zavar össze, még mindig boldog lennék. Ráadásul túl jól emlékszem, milyen volt velem – mondtam neki.
- Inkább szenvedsz. Ez annyira jellemző, Kris – sóhajtotta.
- Miért, te mit tennél a helyemben? – néztem rá döbbenten.
- Szakítanék Garrettel, és összejönnék Robbal – vágta rá, gondolkodás nélkül. Jellemző… - Megéri Robot büntetni, miközben te is szenvedsz?

- Figyelj. Lehet, hogy nem vagyok szerelmes Garrettbe, de szeretem, jól érzem magam vele és ragaszkodom hozzá – magyaráztam.
- Ez kevés egy kapcsolathoz – rázta a fejét.
- Nálunk működik – biztosítottam.
- Még. De hosszútávon nem fog. – Ebben lehet, hogy igaza volt. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy ez a tegnapi éjszaka nem fog kiderülni, és Garrettel maradok, mintha semmi sem történt volna. Legalábbis megpróbálom…

Asht is megkértem, hogy legyen szíves tartani a száját. Nem értett egyet velem, de mivel az én életem, Ő pedig a legjobb barátnőm, ígéretet tett.
Ezen a napon sikerült elkerülnöm Robot, és a következőn sem láttam, mivel valamilyen rendezvényen vettek részt.

A mai napon viszont nem lesz ilyen szerencsém, mert ma van a premier, ahova nekem is mennem kell. A hátam közepére sem kívántam, de nem volt más választásom. Ashley már négykor kész volt, és egészen addig állt fölöttem, még én is elkészültem. Utána együtt mentünk a helyszínre. Ez már a második nyavalyás premiere ennek a filmnek, amin ott kell lennem.

Pontosan emlékszem még mi történt az előzőn. Ott ismertem meg Robot. Ha akkor nem megyek el Ashleyvel, akkor talán most nem tartanék itt. Nem kellene minden idegszálammal ellene harcolnom, és szenvednem azon, hogy aki igazán megérdemli, azt nem tudom szeretni, mert Rob sikeresen belém itta magát.

Mi értünk oda legelőször a vörös szőnyegre, és egy kis pózolás után elfoglaltuk a helyünket a teremben. Az egész film alatt nem láttam Robot, szerencsére valahol messze ült tőlünk. Mikor vége lett az egésznek, behúzódtam egy sarokba, és felhívtam Garrettet, hogy minden rendben. Nem tudtunk sokáig beszélni, mert Ash meglelt, és elrángatott, hogy mennünk kell az after partira. Hiába próbálkoztam, hogy én inkább kihagynám, hallani sem akart róla. Egyetlen oka volt annak, hogy nem akartam menni, az pedig nem meglepő módon Rob volt. Mégis engedtem a kényszernek, és elmentem.

A sarokban ücsörögtem unottan, a koktélomat szürcsölgetve, mikor egy hang ütötte meg a fülem. Összerezzentem, túl jól ismertem.
- Nem baj, ha csatlakozom? – kérdezte mézes-mázos hangon. Vállat vontam, mire becsusszant mellém. – Többiek?
- Táncolnak – feleltem kedvtelenül.
- Neked nincs kedved? – kérdezte reménykedve, de azonnal lelomboztam.
- Eltaláltad!
- Miért, ez…

- Hagyjuk ezt, Rob. Nem akarok ugyan oda kilyukadni, mint múltkor – emlékeztettem, a számomra végzetes hibára. Nem tudva, hogy ezzel milyen lavinát indítottam el…
- Én nem hiszem, hogy az akkora baj lenne – vigyorodott el, de most sem az a Rob volt, aki az első találkozásaink alkalmával.
- Azt rögtön gondoltam – sóhajtottam fel idegesen.

- Nem értem, hogy miért ellenezel ennyire ellenem, mikor nyilván valóan neked sem vagyok közömbös – közölte magabiztosan. Fújtattam egyet. – Bebizonyítsam? – kúszott hozzám közelebb, mire automatikusan mozdultam volna arrébb, de már nem volt hova. Ujjait leheletfinoman végighúzta fedetlen combomon, mire a levegő a tüdőmben rekedt. Elmosolyodott a belőlem kiváltott reakció láttán, majd megismételte még párszor a mozdulatot.

- Elég! – löktem el a kezét. – Ettől nem változik semmi. Most pedig jobb lenne, ha kiengednél – morogtam, mire a szája legörbült. Egyetlen szó nélkül állt fel mellőlem, és engedte, hogy kimásszak. Meglepett, vártam, hogy a képembe röhög és folytatja, esetleg tovább merészkedik – bevallom, egy kis felem remélte a tovább merészkedős részt-, de nem tette. Én pedig otthagytam. A lányok táncoltak, ezért beálltam én is hozzájuk. Átadtam magam a zenének, és igyekeztem minden mást kizárni a fejemből.

Ez olyannyira jól sikerült, hogy észre sem vettem, mennyire elrepült az idő. Megszomjaztam, ezért a pulthoz mentem, hogy igyak valamit. Alkoholra már nem vágytam, ezért csak egy pohár vizet kértem. Miközben a vizet szürcsölgettem, a szemem megakadt a pult végén álldogáló Robon. Éppen valami csajjal diskurált, aki feltűnően tekergette a haját, és mint valami idióta vihogott, miközben Rob hozzá beszélt. Furcsán kezdtem érezni magam, és a szememet sem sikerült levenni róluk. Aztán megembereltem magam, és a mosdóba mentem, mert már egy ideje pisilnem kellett.

Mikor kiléptem a balszerencsém nem hagyott cserben, ugyanis Robba botlottam. Éppen a falat támasztotta, és nagyon nem nézett ki józannak. Szerettem volna elsuhanni mellette, de elkapta a karom. Már éppen nyitottam a számat, de beelőzött.
- Kérlek, ne kerülj – makogta az italtól jó lassan.
- Nem kerüllek – hazudtam, majd óvatosan lefejtettem magamról a kezét.
- De igen, és ezt útálom – morogta, majd megbillent, ahogy közelebb próbált araszolni hozzám.

- Hé, jól vagy? – kaptam a karja után ijedten, mire csak bólintott. – Gyere, hazaviszlek – sóhajtottam megadóan, hiszen mégsem hagyhatom így itt. Örömmel követett, a kezemet szorongatva. Az ajtó előtt azonban megtorpantam…

14. fejezet: Visszafordíthatatlan lépés

Na, akkor ez most tényleg az a fejezet, amihez nem fűzök hozzá semmit. Olvassátok!(L)
Puszi, Lady
P.S.: Holnap egy kicsit nem lesz elérhető a blog, mert dizájncsere lesz. Csak azért szólok, mert ilyenkor mindig meg szoktatok ijedni.:)

Már majdnem összeértek ajkaink, mikor válaszolt az előző kérdésemre, amit én már el is felejtettem.
- Nem tudom – közölte, majd nevetve ellökte magát tőlem. Kifújtam a levegőt, és próbáltam nem arra koncentrálni, hogy most mennyire visszarántanám magamhoz. Határozottan lépdelt tovább az utcán, de hátra fordult, mikor észrevette, hogy nem követem. – Jössz? – nyújtotta felém a kezét mosolyogva. Elindultam, és mellé érve megfogtam a kezét.

- Szeretek este sétálni – mondta, és nagyot szippantott a levegőből. Én meg vele szerettem sétálni, és majdnem mindegy volt, hogy milyen napszak van. Ezt mégsem mondhattam, ezért csak mosolyogva bólintottam. Tökéletes volt ez a pillanat, ahogy kéz a kézben haladtunk egymáshoz nagyon is közel. Kristen csilingelő nevetése, csak megkoronázta az amúgy sem mindennapi estét. Nem volt részeg, inkább csak jókedve volt és elmondása szerint rosszul sem érzi magát. Ezt folyton megkérdeztem, de mindig megnyugtatott, hogy csak be van csiccsentve, és tökéletesen van. Sajnálatomra túl gyorsan oda értünk a szállodához, ahol még a liftben is kacagott, még az utcán elejtett egyik mondatom miatt.

- Megjöttünk – lépett egy ajtóhoz, de ismét kibillent az egyensúlyából, ezért belém kapaszkodott. – Várj, előveszem a kulcsot – tapogatta a ruháját, amit nem értettem. Én nem láttam rajta zsebet. – A francba! Ash táskájában maradt a kulcsom – biggyesztette le csodálatosan ívelt ajkait.
- Gyere. A szobámból felhívjuk – húztam az enyém felé, ami a folyosó végén volt. Nem ellenkezett, hanem készségesen követett. Miután beengedtem magunkat a kanapé mögé sétált és kinézett a városra. Aztán fintorogva felém fordult, amit nem értettem, hiszen nem csináltam semmi rosszat.

- Ez a rohadt cipő, úgy nyomja a lábam. Így akarjon az ember csinos lenni – panaszkodott.
- Nagyon szexi, de enékül is ugyan olyan kívánatos lennél – eresztettem felé egy féloldalas mosolyt, miközben közelebb léptem hozzá.
- Persze – forgatta a szemeit, majd lerúgta az egyik cipőjét, de mikor a másikhoz ért, megbillent, és belém kapaszkodott. Mivel váratlanul ért a mozdulat, nem készültem rá, együtt zuhantunk át a kanapén. Én fölötte kötöttem ki.
- Sajnálom – motyogta, de a vége nevetésbe fulladt. Ezek után hülyeségnek hangozhatott a következő kérdésem, de muszáj volt tudnom.

- Nem ütötted meg magad? – kérdeztem, és kisimítottam a haját az arcából. Túl szép pillanat volt ez, hogy elrontsam a baromságommal, de muszáj volt egy próbát tennem. Én tényleg azt terveztem, hogy majd felhívom Asht, de ebben a pozícióban nem volt hozzá lelkierőm. Ezért közelebb hajoltam hozzá, és mikor nem ellenkezett, ajkaimat óvatosan az övéhez érintettem. Puhatolózva nyomtam rá, egy-két finom csókot, majd várakozóan a szemébe néztem. A következő cselekedete meglepett. Mikor felnyitotta a szemét, kezével a hajamba túrt, és visszarántott magához. Ő nem óvatoskodott, ugyanis miután az alsó ajkamba harapott, nyelve felfedező útra indult a számban.

Ellenkezni semmi kedvem nem volt, főleg miután lábait átkulcsolt a csípőmön, és galád módon hozzám dörgölte magát. Az érzékeim már így is fel voltak borzolva, de ettől a nadrágomban még kisebb lett a hely. Belenyögtem a csókba, egyik kezemmel a feje mellett támaszkodtam, a másikkal pedig kitapogattam a lábát. Lassan simítottam végig meztelen lábán, bokájától a fenekéig. A ruhája már fel volt gyűrődve, így finoman belemarkoltam abba a kívánatos területbe. Ebben a pillanatban taszított rajtam egyet, én pedig azt hittem itt van vége. Ha azt mondja álljak le, ha beledöglöm is megteszem. Viszont nem ez történt. Ugyan lelökött magáról, de csak azért, hogy felüljek a kanapén, Ő pedig az ölembe ülhessen.

Amint elhelyezkedett rajtam, ajkai megint az enyémeket keresték. Hevesen csókolt, csípője pedig ütemesen ringott rajtam. Kezem a hátára csúszott, és óvatosan húztam le a ruha cipzárját, hogy legyen lehetősége megállítani. De nem, hogy ezt nem tette, de még kezeit várakozóan fel is emelte, hogy könnyedén el tudjam távolítani róla a feleslgessé vált anyagot. Ez volt az a pillanat, mikor eldöntöttem, hogy nem várom tovább, hogy leállítson, hiszen nem fog. Eddig megtehette volna, de Ő is akarja, legalábbis a cselekedetei ezt bizonyították. Határozottan húztam át a fején a ruhát, majd jó messzire elhajítottam. Rögtön hevesebben kezdett száguldani ereimben a vér, mikor megláttam, hogy melltartót nem visel.

Elámulva, mint, aki kincset talált simítottam végig a mellkasán, majd felváltva mindkét mellén. Emlékeimben még halványan élt valahol, hogy milyen tökéletes, most mégis gyönyörűbb volt. Ajkaimmal is feltérképeztem az utat, mire halkan nyöszörögni kezdett, és kezeivel sürgősen az ingem kezdte gombolni. Lesimította rólam, de én egy percre se hagytam abba, amit csináltam. Most éppen a mellbimbóit szívogattam, néha kicsit ráharapva, amitől minden alkalommal kéjesebben sikoltott fel. Belül ujjongtam, hiszen ezt a reakciót én váltottam ki belőle, és erre hihetetlenül büszke voltam. Vékony ujjai a mellkasomon játszottak, néha egy kisebb karmolást is kaptam, általában a sikolyaival egy időben. Itt és most akartam, de minden erőmet összeszedve felemelkedtem a kanapéról, vele az ölemben, és a hálóba siettem. Óvatosan végigfektettem az ágyon, majd villámgyorsan ledobtam a nadrágom, és fölé tornyosultam.

Egy pillanatig csak néztem az arcát, gyönyörködtem kipirosodott ajkaiban, majd szememmel végigsimogattam az egész testét. Elmosolyodtam magam a türelmetlenségén, mert egy idő után megunta, hogy csak bámulom, és a vállamba markolva magához húzott. Egy őrjítően szenvedélyes csókban volt részem, de Kristen kisvártatva megszakította ezt. Kezével a fenekemhez nyúlt, majd elkezdte letolni rólam az alsónadrágot. Még egy kérdést viszont fel kellett tennem, ezért tenyerem a kezére tettem.
- Azt ígértem ma neked, hogy nem teszünk semmi olyat, amit nem szeretnél – adtam még egy utolsó lehetőséget neki a menekülésre. Ledöbbent, majd az ajkaiba harapva végignézett rajtam. Nem úgy tűnt, mint aki gondolkodik, de én mégis vártam. Feszülten, rettegve a visszautasítástól. Éreztem, hogy kezét kihúzza az enyém alól, én pedig már éreztem a vesztem. Ennyi volt, most fog eltolni.

Összeszorított szemekkel vártam az ítéletet, de meglepődtem, ismét. Lassan előre vezette a kezét a mellkasomra, majd egy határozott mozdulattal benyúlt a boxerembe. Első körben felnyögtem, ahogy körém fonódtak vékony ujjai, csak aztán tudtam kinyitni a szemem.
- Szeretném – közölte velem, egy angyali mosollyal az arcán, és ebben a pillanatban megmozdult a keze. Újra felnyögtem, de még ebben az eufórikus állapotban is figyeltem, arra, hogy viszonozzam a kedvességét. Végigsimítottam a mellein, majd kezemet a hasán végighúzva, bedugtam a bugyijába. Néhány simítás után, elmerítettem benne két ujjamat is. Kristen kéjesen felnyögött, és azzal a kezével, ami nem az alsónadrágomban ügyködött, belemart a karomba. Hálás voltam, hogy nem a másik kezével támadt kedve ilyen intenzíven levezetni a kéjét. Egy pillanattal később lehúztam a bugyiját, és az én nadrágom is a földön végezte.

Kimondhatatlanul élveztem ezt a kis játékot, de elsősorban most máshogy szerettem volna élvezetben részesíteni. Lábai azonnal a csípőmre tekeredtek, és türelmetlenül hozzám dörgölte magát. Én azonban, szépen komótosan lehajoltam és megcsókoltam, miközben én is tovább ingereltem őt. Hozzá, hozzá nyomtam feszülő vágyamat, de még nem merültem el benne, nagy kínokat okozva ezzel magunknak. Ugyan akkor élveztem. Élveztem, ahogy Kristen kéjesen felnyög, ahányszor hozzá nyomdok, ahogy körmei egyre mélyebben fúródnak belém, vagy, ahogy vadul a számba harap.

- Neh kínozz… - nyöszörögte, és elszakadva tőlem könyörgő tekintetét az enyémbe fúrta. Egy pillanatra sem szakítottam meg vele a szemkontaktus, majd lassan végigsimítva az oldalán, a csípőjére helyeztem a kezem. Kissé megemeltem, majd szépen lassan, kiélvezve minden pillanatot, belé csúsztam. Hangos sikoly hagyta el ajkát, mikor tövig belétemetkeztem, majd türelmetlenül megmozdította a csípőjét. Megismételtem ezt párszor, kisebb mozgásokkal, majd szinte teljesen elhagyva a testét, újra magamra húztam.
- Oh te jó ég… Robhh – nyögte kéjesen, ezzel engem a fellegekbe repítve, majd a szemit lehunyva, édesen mosolyogva várta egyre intenzívebb lökéseimet. Én egy pillanatra sem csuktam be a szemem, képtelen voltam elszakadni arcától, amin az extázis látszott. A kezével most görcsösen szorította a párnát, úgy, hogy attól féltem elszakad. Édes nyöszörgése zene volt fülemnek.

Fáradhatatlan mozgásunk közben az ajkaira hajoltam, hogy nyelvemmel jóval óvatosabban mozogjak a szájában. Aztán a nyakát csókoltam végig, majd melleire is hosszabb figyelmet fordítottam. Kezei az ágy vasrácsát szorították, miközben lábait még szélesebbre tárta, és csípőjét még jobban nekem nyomta. Ezt sem bírtam szó nélkül hagyni, és a nyakába temetve arcom felnyögtem. Kristen remegni kezdett a karjaim között, kis izmai pedig benne lévő testrészemen fejtettek ki visszafordíthatatlan hatást. Úgy terveztem csak a sokadik gyönyöre után engedek a sajátomnak is, de a jelen helyzetben ezt elvetettem. Ahogy Kristen ajkaiból felszállt egy, a véget jelentő kéjes sikoly, magamnak is szabad utat engedtem. Újra tövig merültem benne, és a csípőjébe markolva, megfeszültem benne. Ráborultam, figyelve arra, hogy ne nyomjam össze. Apró kezei a hátamra kúsztak és még jobban magához szorított.

Mikor kissé lehiggadtunk, fordítottam a helyzeten, és a hátamra gördülve, magam fölé húztam vékony testét. Egy ideig mellkasomon pihentette a fejét, majd felemelkedve a szemembe nézett. Féltem, hogy a megbánás lesz benne, de csak elégedettségtől csillogott. A tarkójára tettem a kezem, és ajkait magamhoz húztam egy végtelen csókra. Nem tudom meddig feküdhettünk így, csak arra lettem figyelmes, hogy Kristen mocorogni kezd rajtam. Mivel még benne voltam, ez rám sem volt hatástalan. Azonnal megmerevedtem benne, amit csak egy cinkos mosollyal jutalmazott. Ülőhelyzetbe tornázta magát a csípőmön, majd a sajátjával izgatóan kezdett körkörös mozgásba. Kezeim a combját simogatták, és markolászták.

Felnyögtem, mire egy édes mosollyal jutalmazott meg. Aztán kezeit, amik eddig a mellkasomon pihentek, felvezette a melleire, miközben a csípőjét továbbra is ringatva, megmarkolta a melleit, és felnyögőt. Én is. Erre egy újabb vigyor lett a jutalmam, mire leesette, hogy az én kínzásom a főcélja. A csípőjébe markolva feljebb toltam magamon, amitől az ajkaiba harapva nyögött fel. Aztán már nem kellett ösztönözni, a mellkasomra támaszkodott, és heves mozgásba kezdett. Addig meg sem állt, míg zihálva a mellkasomra nem omlott, miután mindkettőnkre lesújtott az újabb orgazmus. Ismét elégedetten emelte fel a fejét a mellkasomról, kicsivel később, és egy csók után lemászott rólam. Morogva adtam a tudtára, hogy nagyon is ellenemre van eme cselekedete, de csak kinevetett, majd a fürdő felé indult.

Mielőtt még kínok kínjában elhaláloztam volna, visszafordult és intett, hogy kövessem. A folytatás reményében ugrottam ki az ágyból, és nem is kellett csalódnom. Egy újabb, gyönyörökben teli órát töltöttunk a zuhany alatt.

Miután megtörölköztem, és Őt is megtöröltem visszahúztam a hálóba. Most már fáradtnak tűnt, ugyan akkor még mindig lobogott a szemében, némi vágy.
Betakartam magunkat, de nem bírtam ki, hogy kicsit ne kényeztessem még, de most már semmi egyebet nem vártam tőle. Mégis úgy tűnt, ha kezdeményeznék, nem utasítana vissza.
Viszont vissza fogtam magam, és csak simogatásommal, és lágy csókjaimmal örvendeztettem meg.
- Aludjunk – javasoltam, mire mosolyogva bólintott. A mellkasomra húzta magát, én pedig átöleltem, és a hátát cirógattam. – Jó éjt – suttogtam, és egy puszit nyomtam a fejére.
- Neked is – felelte egy ásítást elnyomva.

Én még nem aludtam el, csak azon járt az agyam, hogy holnap ezt mennyire fogja megbánni. Hiszen a bájgúnár még mindig a képben van, méghozzá a barátjaként. Most ezzel mégsem akartam foglalkozni, szóval nagy nehezen kizártam minden gondolatot a fejemből, és csak arra koncentráltam, hogy ez az angyal a mellkasomon szuszog. Sikerrel jártam, és nem sokkal később már én is az öntudatlanságba temetkeztem.